Brandon Hackett blogja

Tény, hogy mind az írók, mind az olvasók szeretik a folytatásokat. Legalábbis statisztikailag így van. Az, hogy miért van ez, messzire vezet, hiszen nem mindegy, hogy egy több kötetes történetről beszélünk (pl. Trónok harca ciklus), vagy önálló, lezárt regények világába és szereplőihez való visszatérésről egy újabb történet keretében (Végjáték és Holtak szószólója).

A túl sok folytatás kapcsán nekem legtöbbször az újabb rókabőr lenyúzása jut eszembe, köszönhetően elsősorban Hollywoodnak, valamint eszünkbe juthatnak még a franchise regények, ahol a világ adott, és ebben születnek újabb és újabb kalandok.

Mindezt azért vetettem fel, mert időről időre én is elgondolkodom a saját történeteim folytatásairól. A korai, kalandregényeim esetében a folytatás nálam bevett gyakorlat volt, sőt, szinte minden, a Cherubion kiadónál megjelent írásom egy nagy világ/történetvonal részei volt, de aztán bekövetkezett az, ami sok más szerzővel is megesett. Ugyanis kezdetben túl nagyot, túl sokat akartam, de ahogy teltek az évek, megváltoztam, és már nem érdekelt annyira az ifjúi hévtől fűtött „Nagy történet”, és nem szerettem volna beleragadni egyetlen sorozatba, ahogy sok más szerző is megtette.

Azóta három regényt írtam, mindhárom független, önálló történet. (A poszthumán döntés, az Isten gépei és a jövőre megjelenő Az ember könyve.) Ami számomra közös bennük, hogy mindháromnál felmerült valamilyen szinten a folytatás gondolata.

A poszthumán döntés esetében konkrét jegyzethalom, fejezetbontás is készült egy 800 évvel később játszódó folytatáshoz, amiben két Nicole és két Eliott próbál túlélni, miközben Marsden nagykövet arra érdemes, régi emberi tudatokat menekít ki a fertővé vált Gömb virtuális életteréből. Mindezeket még egy Elragadtatás nevű esemény is tovább bonyolítja, aminek keretén belül minden, A poszthumán döntésben Arctalan ellenségnek nevezett feltételezett entitás hatása alá került ember eltűnik a Földről, a Tauról és a Pavonisról.

Aztán meggondoltam magam, és inkább az Isten gépeit kezdtem el írni. (Nem tudom, hogy lesz-e valami egyáltalán ebből a sztoriból.)

Az Isten gépei után újra előkerült A poszthumán döntés folytatása, valamint haloványan az Isten gépei továbbgondolása is, de aztán inkább Az ember könyve történetébe vágtam bele. Közben pedig egyértelművé vált, hogy ennek a regénynek mindenképpen meg kell írnom a folytatását, Az ember holdját, és ez még most is határozott célom. Ettől persze még Az ember könyve kerek történet. Annyi történt, hogy elsőként egy olyan verziót kezdtem el írni, ami évtizedekkel a végleges történet után játszódott volna, de aztán rájöttem, hogy ehhez meg kell írnom azt, hogy mi történt előtte. Szóval, Az ember könyvének lesz folytatása, ez biztos, de az is biztos, hogy nem most.

Egyáltalán, abban sem vagyok biztos, hogy Ti hogyan viszonyultok a folytatásokhoz. Sok levelet kaptam már a régi Én, a halhatatlan és az Erdőhold kapcsán, hogy mikor folytatom/fejezem be már, de ez érthető, hiszen valóban nincs befejezve a történet.

A fent emlegetett három regény közül Az ember könyvénél éreztem először azt, hogy a karakterek szeretnék, ha foglalkoznék még velük, és hogy nem hagyhatom őket úgy magukra, ahogy meg akartam tenni. A történetben pedig ott szunnyad egy olyan, az idegen világból eredő, újabb konfliktus, amire egy korai verzió epilógusában tettem is volna utalást, de aztán inkább kitöröltem.

Na, de elég a rébuszokból, jövőre majd világosabbá válik, hogy miről is tűnődtem fentebb Az ember könyve kapcsán.:) Mindenesetre kíváncsi vagyok a véleményetekre, hogy Ti hogyan álltok a folytatásokhoz, mikor érzitek azt, hogy ez így kerek, és mikor szeretnétek még olvasni, és mikor hisztek abban, hogy az író egyáltalán képes jól folytatni egy történetet, és nem csak lerombolja azt, amit felépített?:)

****

Más, egy kis reklám megint: a Brandon Hackett Facebook oldalon igyekszem “valamivel aktívabban” kommunikálni, ami nagyjából azt jelenti, hogy a Facebookot muszájból megpróbálom némileg aktívabban használni ezentúl. Vélemények, gondolatok címszavakban, ami a blogra túl rövid lenne.

Tömören összefoglalva: csúszik, mégpedig 2012. tavaszára.

A kérdés, ami gondolom, rögtön felmerül, hogy jó, de miért? Hiszen júniusban kellett volna megjelennie, de akkor nem volt idő a normális szerkesztésre, így csúszott át őszre, erre még ősszel sem lesz. Olvasói oldalról is átérzem a helyzetet, ugyanis épp a minap vettem észre, hogy Alastair Reynolds legújabb regénye, a Blue Remembered Earth angol megjelenését is eltolták idén októberről jövő januárra, aminek nem igazán örültem.

Szóval, hogy miért is? Kiadói döntés, óvatos kiadói politika, válság, stb., ami sok jó könyvet érint, amiket vártam. Nagyon vártam pl. Paolo Bacigalupitól a The windup girlt, tudtommal az sem lesz idén, és sok más sem. Azért néhány újdonságra persze lehet számítani. Az esetleges reklamációkat viszont ne nekem, hanem a Galaktika kiadónak küldjétek.:P

Hogy még tovább fokozzuk a várakozást, ugyan a borító még nem végleges, de alakulóban van, így egy részletet beillesztek ide. A címfelirat nekem tetszik, milliószor jobb, mint az Isten gépeié, pedig ugyanaz a betűtípus.

Hogy legyen valami jó hír is, közben már javában írom a következő regényt, ami jó úton halad, eszerencsére zúttal nem várt akkora kuszaság, mint Az ember könyve írásakor, ezúttal minden szál részleteiben összeállt, és szeretném a történetet viszonylag tempósan megírni. Ennek csak egy akadálya lehet, hogy a történet szerteágazó: négy fontos és érdekes karakter útját követi nyomon, ami elsőre soknak tűnhet, de mind a szereplők, mind az események megkövetelik ezt. Szóval, nem biztos, hogy rövid regény lesz.

Ja, és Jun az SFportal főszerkesztője csinált nekem egy Brandon Hackett facebook oldalt, úgyhogy most már ilyen is van, lehet lájkolódni, meg majd igyekszem ott is kommunikálni erről-arról.

Magam is meglepődtem, de július hónapban írtam egy novellát Az utolsó író és a macska címmel. Ami nagy dolog, hiszen aki ismer, tudja, hogy nem írok novellát, nem is szeretem annyira a műfajt és általában nem is jellemző, hogy novellaötletem támadjon. A történet egy jövőbeli íróról, az ötletkeresésről, az eredetiségről és az olvasás fejlődéséről szól, és gyanítom azért írtam meg, mert mostanában sokat foglalkoztat az irodalom jövője, és itt kedvemre eljátszadozhattam a lehetőségekkel.

A történet a következő regényem (Az ember könyve utáni) világában játszódik, bár, ez talán csak nekem érdekes, hiszen még csak én tudom (vagy még én sem), hogy abból majd mi fog kikerekedni. Az utolsó író és a macska eredetileg egy novellafüzér egyik írása lett volna, csak ennél hosszabban és macska nélkül, de mivel azt egyelőre félreraktam, ez a történet pimaszul előtolakodott, és megíratta magát.:) Sőt, kétszer is megíratta magát, mert az első verzió után újra kellett írni az egészet.

Na de a lényeg, hogy készen van, és lassan majd történik vele valami, talán meg is jelenik előbb-utóbb.

Villámposzt következik:

A Galaktikások úgy tűnik szép csendben feltolták a GFK könyvek egy részét az amazon.comra, így ezentúl az Isten gépei is elérhető a világ legnagyobb online áruházában, igaz, csöppet borsos áron, és természetesen egyelőre csak magyarul.:)

Közben utánakeresgéltem, lehet, hogy csak a magyar szerzők kerültek fel, pedig elsőre azt hittem, a teljes GFK kínálat megtalálható. Ennek vajon szerzői jogi akadályai vannak, máskülönben nem értem, hogy a többi könyvet miért nem tolják. Aki az amazonon keresztül rendel, nem biztos, hogy csak a magyar írók sci-fijeit olvasná.

Vagy csak ügyetlen vagyok.

Lassan végéhez ér az Atlantis űrsikló utolsó küldetése, mostanában elég sokat nézegetem a kapcsolódó híreket, valamint a Nasa oldalait. Lehet, hogy kevés híreket nézek, de a küldetés láthatóan nem túl érdekes ez média szempontból, ez látszik pl. abból is, hogy pl. a Nasa television youtube-on is megtalálható friss klipjeit: http://www.nasa.gov/multimedia/videogallery/ alig néhány százan nézik meg.

Íme két videó, az első egy friss interjú Ferguson kapitánnyal és Dr. Magnusszal (érdemes a haját figyelni:)) az Atlantis legénységének kéát tagjával. 10:40 után pedig van egy vicces jelenet.

Ez pedig egy régebbi klip, még 2007-ből, ellenben roppant szórakoztató:

A youtube-on rengeteg további érdekes klipet találni.

Vagy nevezhetném I. Behemót királynak is. Lassan 5 hónapja csöppent az életünkbe a macsek, és egész jól szocializálódott ő is és mi is. Olyan, mint egy rossz gyerek, jön-megy, kihúzza a fiókokat, kipakolja őket, és bemászik mögéjük, kutatva az újabb zugokat. Vacsora közben hatalmas szemeket meresztve koldul, amikor pedig úgy gondolja, hogy itt az etetési idő (a rendes idő előtt legalább két órával), nekikezd a “sürgessük meg a vacsorát” projektnek, és minden mozdulatával azt jelzi, hogy ő ártatlan, éhes kiscica. Igaz, a tányérja tele van száraz kajával, de ő már a szaftos finomságra vágyik. Ilyenkor elkezdi a nyávogás végén felvinni a hangját, összébb húzza magát, és bárki megmoccan, vagy foglalkozni akar vele, azt megpróbálja kivezetni a konyhába, ott pedig már igazi terrort folytat, dörgöl, ugrál, nyávog.

Kiválóan használható továbbá cylon detektorként a Battlestar Galactica társasjátékban, ugyanis többnyire a beépített cylonok mellé fekszik.:) Vannak az ágy alatt töltött időszakai, amikor pedig horrorfilmeset játszik, és ha elmegy valaki az ágy mellett, akkor csak annyit lehet látni, hogy egy fekete mancs kivágódik, és elkapja az ember lábfejét.

Szóval, egy kis bundás tündér.

Az SFmag eheti hírsalátájában két jópofa link is szerepel, amit muszáj itt is megosztanom, mert nagyon tetszenek.

Az egyik Star Warsos téma: egyrészt egy halom concept art, ha minden igaz, Ralph McQuarrie alkotásai, a másik linken pedig 110db forgatási fotó. Ezek közül sokat láttam már kiskoromban, amikor vadásztam a Star Warsos fotókra, sokkal meg Chelloveck blogjában találkoztam, de azért akad egy halom új is.

A másik, Trónok harcás, a főcímzene témájának 11 féle feldolgozása hallgatható meg. Hát, van itt mindenféle verzió.:)

Szombaton megtartottuk az SFmag.hu által rendezett első saját rendezvényt, a Fantasztikus kéziratok éjszakáját.

A kiírás szerint: “Sci-fit, fantasyt vagy horrort írsz, de még keresed az utadat? Nincs őszinte olvasód, aki elismeri írásod erősségeit, ugyanakkor rámutat a hibáira? Szeretnél megismerkedni más írókkal? Jól viseled a kritikát és tanulni szeretnél belőle? Ha készen állsz a megmérettetésre, csatlakozz hozzánk a Fantasztikus kéziratok éjszakáján, ahol az SFmag írói és szerkesztői személyesen mondanak véleményt kéziratodról, és ahol egy ital mellett, kötetlenül beszélgethetsz és ismerkedhetsz írótársaiddal, gyűjtheted a tippeket az írással, szerkesztéssel, könyvkiadással kapcsolatban!”

Az SFmag a folyamatos és a pletykák szerint “félelmetes” novellapályázatán ugyanis megjelenésre kész, vagy aközeli, egyedi írásokat keres, és a novellaszerkesztőknek sajnos nincsen kapacitása mélyebben foglalkozni a beküldött írásokkal, nem tudnak javaslatokat adni, írástechnikai tanácsokkal ellátni az írókat.

Erre találtuk ki néhány hónapja a Fantasztikus kéziratok éjszakáját, ahol a bátor jelentkezők által beküldött novellákról  és regényrészletekről az SFmag néhány írója és szerkesztője személyesen mondtak véleményt: név szerint Kleinheincz Csilla, Kánai András, László Zoltán, Szabó Sándor és jómagam. Bevallom, amikor elkezdtük szervezni az eseményt, fogalmam sem volt, mi sül ki belőle, de végül egy meglepően jó hangulatú és izgalmas délutánon és estén vettünk részt, így már biztos, hogy lesz folytatása.

Le a kalappal a jelentkezők előtt, akik merték vállalni a “tortúrát”, ami során öten mondtuk el az észrevételeinket a beküldött novellákról, regényrészletekről. Bár, szerintem igyekeztünk kedvesek lenni (remélem, sikerült is) és használható okosságokkal, tanácsokkal ellátni a szerzőket, ami által még jobbá csiszolhatják, szerkeszthetik a kézirataikat. A visszajelzés pedig úgy hiszem, mindennél fontosabb, ezekből lehet a legjobban tanulni, tovább fejlődni.

Részletesebb beszámolókért ajánlom László Zoli összefoglalóját az SFmagon többek közt az eredményhirdetésről, győztesekről (noha a díjazás szerintem csak ráadás volt), és itt van Szabó Sanyi blogbejegyzése is. A II. Fantasztikus kéziratok éjszakájának létrejötte ezek után pedig szerintem csak idő kérdése.:)

Megint eltűntem egy hosszabb időre, ugyanis az év eddigi részét Az ember könyve véglegesítésével töltöttem. Ez jóval nagyobb munka volt, mint sejtettem, jó szerkesztő módjára kihúztam a regény 20%-át, és lenyestem a felesleges karaktereket és mellékszálakat. Kemény munka volt, de a lényeg úgyis az, hogy a végére szépen összeálltak a darabkák, és letisztult a történet.

Még talán időben szólok , hogy a regény a könyvhéten sajnos nem fog megjelenni, a megjelenés eltolódik őszre, ugyanis a kapkodásnak nem sok értelme lenne, így pedig legalább lesz idő alaposan megszerkeszteni és remélhetőleg némi marketinget is kap majd a mű. A borítóból már láttam egy első verziót, kifejezetten szuper lett, de még néhány változtatást még talán megejt rajta Sallai Peti, mielőtt publikussá válik.

Dedikálni ettől még fogok a könyvhéten (van még élő ember, aki szerente egy aláfirkantást, de eddig nem volt alkalma egyszer sem eljönni?), szombaton, június 4-én, 15 órától, a Vörösmarthy téren, a Galaktika standjánál.

Az viszont egy nagyon furcsa és fonák helyzet szerintem, hogy míg Ti Az ember könyvét várjátok, én már masszívan távolodom a történettől, és nyakig belemerültem az új regénybe, és az ezen agyalás tölti ki a szabad pillanataimat. Nem szeretnék újra három éven át írni egy regényt, és van rá remény, hogy a mostani talán már jövőre elkészül, de nem akarom elkiabálni. Mindenesetre a karaktereket már kidolgoztam, a a történet eleje és vége, valamint a lényege tisztán összeállt, beleástam magamat néhány elméleti témába egy kis gondolati játék erejéig. Fura, mert először volt az ötlet, és amikor utánanéztem a fizikai aspektusainak a neten, hogy ez most mennyire elrugaszkodott egyáltalán, egész szép kis információhalmazt találtam a téma kapcsán. Szerencsére a fizikusok is szeretnek ”mi lenne, ha?” jellegű gondolatjátékokat játszani.

Az a sok idő és átírás, amit Az ember könyvével műveltem ismét rengeteg tanulsággal szolgált, és ezek igazán csak most fognak majd az elejétől beépülni, így meglehetősen optimista vagyok, az ötletelés, vázlatolás folyamatát nagyon élvezem.

Azoknak, akik esetleg írnak is, és őszinte véleményre vágynak, ajánlom figyelmükbe az SFmag.hu oldalunk által szervezett kezdeményezést, a Fantasztikus kéziratok éjszakáját. Szerintem jó buli lesz, igazi, kicsit még nehéz felmérni, hogy mire számítsunk, de az biztos, hogy ilyen még nem volt, hogy személyesen kaphattok véleményt a kéziratotokról, igyekszünk okosságokat mondani, tanácsolni. Attól függően, hogy mennyi írás érkezik, a válogatás jogát persze fenntartjuk, azaz, ha túljelentkezés lesz, akkor szelektálni fogunk a kéziratok érdemei alapján. Szóval, ha írsz, és el tudsz jönni július 2-án személyesen, akkor ne hagyd ki a lehetőséget.:)

Megnéztük a Trónok harca első két részét, mégpedig az HBO jóvoltából moziban. Kár, hogy csak két rész volt, nagyon gyorsan eltelt az a majd’ két óra. Az utóbbi idők legjobb főcímét máris megszavaztam a sorozatnak. Elöljáróban most csak annyit, hogy a hangulat és a casting szinte tökéletes, a jeleneteknél viszont van néhány kényszerű tömörítés, amivel nem feltétlenül voltunk kibékülve, de ugye a sorozatot nem feltétlenül az olvasóknak, rajongóknak gyártották, és Martin szerteágazó történetszálait, és csak kötetekkel később fontossá váló részleteket nehéz teljességében átadni. Ez a rengeteg információ és szereplő szerintem az első két részben még sokakat meg fog kavarni, de ugyanez az érzés megvolt a regényben is, és utána egyszerre csak összeállt a kép.

Bővebben hamarosan az sfmag.hu-n, ugyanis egész jövő héten a Trónok harcával fogunk foglalkozni a bemutató tiszteletére, lesz majdhogynem minden, ami Trónok harca, plusz egy nagyszabású játék is, amit már hetek óta szervezünk. Hétfőn pedig az HBO kódolatlanul adja az első részt, azt hiszem, újra fogom nézni.

Addig is az első 14 perc ízelítőként:

Régen, kiskoromban rengeteget rajzoltam (mondhatni napi szinten), a sztorimesélési hajlamomat 15 éves koromig is főleg képregényrajzolásban éltem ki, csak ezután váltottam át végleg a tollra, később a számítógép billentyűzetre. Az átlagosnál valamivel jobban rajzoltam, az általános- és középiskolában a rajzórákon összedobtam pluszban a körülöttem ülők rajzgyakorlatát is, de aztán rájöttem, hogy az “ügyes, de…” szinten sosem fogok túljutni, mert ahhoz már tehetség is kellett volna. Ráadásul a rajz valójában egy eszköz volt számomra a történetmeséléshez.

A rajzolási kényszerem ezt követően visszahúzódott, és már csak abban merült ki, hogy a korai regényeimhez rajzolgattam montázsokat, karaktervázlatokat, néha térképeket. Az utóbbi három regényemnél ráadásul ez már csak nagyon primitív firkálmányokból állt. Miközben azonban éppen az utolsó simításokat végzem Az ember könyvén (kicsit el vagyok csúszva, de már majdnem kész!), már épülget a következő regény története, és mivel kérésre a kezembe akadt egy ceruza, elkezdtem a saját regény főbb karaktereit is próbaképpen lerajzolgatni. És újra rájöttem, hogy ez milyen jó kis móka, ráadásul még segít is, mert a formálódó arc rögtön egy sor érdekes tulajdonságot is megjelenít. Elsőként a főhőst akartam megragadni, de félúton kiderült, hogy az egyik fontos negatív karakter lesz ebből.:)

Erről jutott eszembe, hogy még 2003-ban elég sok rajzot készítettem az Erdőhold című regényemhez, amit 1994 óta tervezgettem, elő is túrtam ezeket a fiók mélyéről. A sztori, a karakterek viszonylag egyszerűcskék, tipikus space fantasy:), amiben hősies hősök és még gonoszabb gonoszok, valamint szexis nők szaladgáltak, de írni ettől még jó volt, és a világ vizuálisan még ma is hangulatos számomra. Két civilizáció találkozásáról szól a regény (illetve két regény), az egyik egy óriásfák között élő, fejlett nép, ágak közt suhanó sínautókkal, akrobatikus ügyességű lakosokkal, a másik pedig az űrben ezer éve sodródó bolygó felszíne alatti, összekapcsolt barlangcsarnokokban élő, és új otthonra vágyó civilizáció, akik a bolygójukat egy kataklizma miatt menekítették ki a naprendszerükből.

A hosszú felvezető után íme két 2003-as, befejezetlen vázlat az Erdőhold főbb karaktereiről. (Kicsit bénák, de a hangulatot szerintem tűrhetően megragadták.) Van itt energiakardos és nem energiakardos hős, na meg az elengedhetetlen, lenge ruházatú hölgyikék is.;)

Egy kis reklám:

Egy hete láttam a villamoson Jokert. Először csak az élénkzöld haja tűnt fel, aztán észrevettem, hogy fehérre van mázolva az arca, és piros rúzzsal van körbekenve a szája. Egy kb. 20 év körüli srác volt, és Jokersége csak akkor sérült, amikor megjelent egy ellenőr, ugyanis azonnal elkezdett menekülni. Pedig megnéztem volna, amint Jokeresen megkérdezi, hogy: Miért vagy ilyen komoly?:)

Aztán nemrég, szintén a villamoson megpillantottam életem első, Kindle e-könyvolvasón olvasó emberét, és rájöttem, hogy mi nem jó az e-könyvolvasókban. Hiába próbáltam volna meglesni, hogy mit olvas, az e-könyvolvasónál nem látszik kívül a borító.:)

Az ember könyve még mindig nincs teljesen kész, de már majdnem. Június eleji megjelenés tűnik biztosnak, és ez most már leginkább csak rajtam múlik. Van még néhány elvarratlan szál azért.

Közben pedig nyakamon a jövő, mégpedig két, új regényötlet képében. Az egyiket már néhány hónapja jegyzetelem, a másik pedig egy hete tört utat magának a gondolataim közé. Az egyik 200 év múlva játszódó technológiai alapú sci-fi nagyon erős emberi vetülettel, viszont megírni még nem tudom, hogyan fogom,  mert ki kell gondolnom, hogy milyen narrációval és szemléletmóddal mesélhető el a történet. Ez pedig nem egyszerű kérdés az alapszituáció miatt.

A másik egy modern űropera, de erről sokat még nem tudok azon túl, hogy az alapötlete valami brutális. Amikor felvillant az ötlet, két napig csak ezen tudtam gondolkodni, muszáj volt a főbb gondolatokat leírnom. Azóta már körvonalazódnak a dolgok, és egészen érdekes dolgoknak néztem utána első körben. Szóval, lelkes vagyok, szeretnék már végre velük foglalkozni. Azonban ez még a távoli jövő, ami most fontos, hogy közeleg Az ember könyve.:)

Emlegettem már párszor Alastair Reynoldsot, nos az Sfmag.hu-ra a minap írtam egy ismertetőt a Revelation space-ről az űropera hét keretében. A regény több, mint tíz éves, de sokak szerint – szerintem is – egy kiemelkedő karrier kezdete volt. Remélhetőleg idén olvasható már magyarul is.

És végül egy képes hangulatjelentés. Hétfő este megérkezett az új jövevény a családba egy tündéri szőrmók képében.

BÚÉK mindenkinek!

Nemrég írtam, hogy elkészült a regény, persze, aztán kiderült, hogy a javítgatás még egy utolsó, komolyabb átírást fog jelenteni. A szöveg ötödét részben újraírtam, részben alaposan átszerkesztettem. De most már tényleg készen van, letisztult, összeállt, magamtól már nem tudok belenyúlni. Arra azért rájöttem, hogy nem kellemes 2,5 évet ugyanazzal a történettel tölteni, a végén már úgy éreztem, kicsit sok, az agyam újabb ötletek felé kalandozott.

A blog mostantól remélhetőleg kicsit aktívabb lesz, legalábbis igyekszem jelezni, ha már lesz információ Az ember könyve megjelenéséről, a borítóról, meg ilyesmi. Ha minden jól megy, a regény talán április környékén várható, legrosszabb esetben június, igaz, előtte még a Galaktikának is rá kell bólintania, hogy valóban érdekli őket a történet.

Most pedig pihenek végre, és belevetem magam az olvasásba, mert van egy halom jó könyv, amikre csak vágyakozó tekinteteket tudtam vetni az elmúlt hónapokban. Most leginkább Alastair Reynolds: Chasm cityje érdekel, amit ugyan decemberben elkezdtem, az eleje nagyon jó volt, de nem volt időm folytatni.

Aztán: az SFmagon néhányan összeírtuk 2010 számunkra legemlékezetesebb olvasmányait, érdemes csemegézni közöttük, vannak magyar és angol nyelven is megjelent, kiváló regények.

Tavalyi egyik kedvencemről, Vernor Vinge A fire upon the Deep című majdnem zseniális sci-fijéről írtam is, nagyon jó lenne, ha magyarul is olvasható lenne ez az angol nyelvterületen klasszikussá vált sci-fi. Ilyenkor mindig rájövök, hogy mekkora hiányosságaink vannak kiadásilag. Vingehez képest pedig az én 2,5 évem semmi, hiszen ő 5-10 évente ír egy regényt, szóval vagy nagyon ráérős, vagy nagyon alapos. Mindenesetre utóbbi három regénye mind Hugo-díjat nyert.

És ha már új év, egy kis visszatekintés. 2010 legjobb történése számomra egyértelműen az SFmag.hu volt. Rengeteg tervezés és munka is egyúttal sokunk számára, az indulás óta viszont csak öröm és boldogság, újabb és újabb jelentkezők a csapatba, és folyamatosan növekvő, egyre lelkesebb olvasótábor. Pedig a 2010 még csak a béta verzió volt. Nagyon úgy tűnik, hogy van értelme, és az emberek szeretik az igényes fantasztikumot, és valóban hiányt pótol a kezdeményezés.

Ja, és aki könyvet szeretne nyerni, megint van egy nyereményjátékunk, ezúttal egy Gaiman-Pratchett könyvet lehet nyerni jövő szerdáig, egyelőre csak a facebookozóknak, de hamarosan azoknak is kedvezünk, akik hozzám hasonlóan nem igazán kedvelik a közösségi oldalakat.:)

Azért volt egy kis idő a pihenésre is, pl. nemrég végére értünk a Tudorok című négy évados sorozatnak (38 rész), ami ahhoz képest, hogy az elején kicsit döcögött, az egyik kedvencemmé nőtte ki magát, és gyakorlatilag a Rómával egy szinten tudom emlegetni. Ismét igazolódott, hogy így van értelme sorozatot csinálni, ha nem attól teszik függővé, hogy hány évad, hogy mennyien nézik, hanem van koncepció, eleje, közepe, vége. És ugyanez a gárda (?) a Showtime-nál már csinálja a remélhetőleg hasonlóan igényes, a Borgiák koráról készített sorozatot, elvileg tavaszi bemutatóval.

Úgyhogy várom a tavaszt, hiszen emellett még jön a Trónok harca sorozat is.

Mai napon megjelent az első e-könyvem, regényem, mégpedig az Isten gépei, ami a Galaktika Fantasztikus Könyvek sorozatában jelent meg papírkiadásban, és a Galaktika gondozza az elektronikus változatot is. Kindle kompatibilis prc-ben és epub formátumban is letölthető már.

A megjelenésről itt lehet olvasni a beharangozót, ezen a linken pedig meg is lehet vásárolni a regény elektronikus példányát, jelenleg epub formátumban, de hamarosan prc-ben is.

Az Isten gépeiről további információkat, véleményeket pedig a blog alábbi aloldalán lehet megtekinteni: http://hackett.sfblogs.net/isten-gepei/