Az ember könyve:

Úgy tűnik, a nyers változatot szeptember végéig be fogom fejezni. Az utóbbi néhány hétben végre összerázódott a történet vége is, és váratlanul nagyon könnyen megy az írás, amit igyekszem kihasználni. Persze, szeptembertől egy legalább 4-5 hónapnyi feszített tempójú önszerkesztés következik, mire a kiadó kezébe kerülhet a regény. Azonban a lényeg az, hogy csak a végére érek most már.

Párizs és a fantasztikum:

A nyaralás egy részét Párizsban töltöttük, és most a könyvek oldaláról következik néhány gondolat a városról. Elég sokat mászkáltunk, de normális könyvesboltot alig találtunk, ha voltak is, a ruha-, cipő- és parfümboltok csillogása közepette képtelenség észrevenni őket, a kínálatuk pedig nevetséges volt. Persze, lehet, hogy mi jártunk a nem megfelelő helyeken, igaz, nem is a könyvesboltok keresése volt a cél.  Kettő komolyabb könyves üzletet azért csak sikerült találnunk.

Az egyik a Champs-Élysées-n, egy csilivili Virgin Megastore pincehelyiségébe volt beömlesztve. A sok könyv látványa jóleső érzésként hatott, de az alacsony mennyezetű labirintus, össze-vissza pakolt könyves pultokkal leginkább hevenyészett raktár benyomását keltette. Komolyan arra gondoltam, hogy mázlink van a Pesten már majdhogynem minden forgalmasabb téren, utcában megtalálható Alexandra és Libri hálózatok üzleteivel, mert ők legalább megbecsülik és méltó helyet biztosítanak a könyveknek (igaz, cserébe mindent megtesznek a kiadók ellehetetlenítéséért, a kiadók minél durvább megsarcolásááért, de ez már egy másik kérdés).

Mint a képen látható, lefényképeztem a sci-fi (és fantasy – csak az ki sem volt írva) polcot. Nem vicc, ez volt a teljes kínálat! Ahhoz képest, hogy hányszor többen lakják Franciaországot, siralmas: egy pultnyi könyv, pár ismert név (pl. Simmons, Martin, Morgan, Niven egy-egy regénnyel), a könyvekre ráadásul fura, kézzel írott cetliket tűztek, mintha magyarázták volna, hogy mik ezek, vagy nem tudom.

A másik a Lafayette áruház hatodik emeletén tanyázott, ahová már nem is akartunk felmenni, de nem akartuk elhinni, hogy egy ekkora áruházban nincs könyves részleg. Szerencsére volt, ráadásul a sci-fi és fantasy kínálat már sokkal nívósabbnak tűnt, itt már a legtöbb ismert angolszász szerzőtől akadt néhány kötet. Csak valahogy ez sem volt az igazi, például érezhetően az egyik legfélreesőbb zúgba pakolták a tematikát, amolyan megtűrt, nem fontos gyermekként.

Az egyetlen pozitív csalódást egy jópofa antikvárium jelentette a latin negyedben. Véletlenül vettük észre az utca túloldaláról, miközben a rendelt palacsintáinkat (crépes) sütötték az orrunk előtt. Igaz, az antikvárium inkább az elképesztő képregénykínálata miatt volt érdekes, jelezve, hogy Franciaország valóban képregénynagyhatalom. Helyi és angolszász képregények francia kiadásának tömkelege sorakozott a polcokon, nem tudtam olyan képregényt mondani, ami ne lett volna meg nekik. Na itt például, jó sokáig nézelődtünk, és a forgalom  is érezhetően nagyobb volt, mint a másik két könyváruházban.

Kieg: Egyvalamit kifelejtettem, a bookinisteket, vagy bukinistákat. Lezárható bódéikkal tele van a Szajna-part, ha kedvük van, kinyitnak, és régi könyvek és kacatok garmadáját árulják, többnyire a normális antikváriumoknál drágábban. Egy biztos, a part menti sétányokat nagyon hangulatossá teszik.

Nyár:

Szokás szerint elég sűrűre sikeredett, pedig a Hungarocont ki is hagytuk Párizs miatt. A Szefantor, mint mindig most is elvarázsolt, a múlt heti Írókör tábor pedig a társaságon túl írástechnikai szempontból is rendkívül kellemesen telt, ugyanis rengeteget írtam. Felemelő érzés, amikor 15 laptop zümmög egymás mellett, és mindenki ír, halkan kopognak a billentyűk, szinte érezni a kreatív energiák áramlását.  A mostani regény sokat köszönhet a tavalyi és idei tábornak is. És még vár majd egy nyárvégi elutazós kikapcsoládás, amolyan pihenünk, olvasunk, írunk, sportolunk, sétálunk jelleggel.

Örömhírek és hírek írói blogokról:

- Robert Charles Wilson befejezte a Vortext (Pörgés 3. regény), remélem, hamar jön magyarul is.

- George R. R. Martin lassan a végére ér a Dance with the dragonsnak, a Jég és Tűz dala 5. kötetének, miközben javában készül az első kötetből az HBO filmsorozat is.

- Orson Scott Card a honlapján magasztalja Nolan Inceptionjét (Eredetét). Ez azért is meglepő, mert ahogy olvasom Card filmkritikáit, elég keményen szokott véleményt mondani, most pedig az Inceptiont a valaha készült legjobb scifi mozifilmnek nevezte, és noha valóban veszett jó film, de ez azért szerintem túlzás. Úgy tűnik, Cardot is nagyon elkapta a hangulata. (Ugyanakkor vicces, hogy felhívja a figyelmet: ez nem az a sci-fi, amiben világűrt és szörnyeket találsz.)

- Neil Gaiman a mellékelt, fejezetekre tördelt videósorozatban felolvassa a teljes Temető könyvét (angolul, természetesen). Érdemes legalább belenézni, én sosem hittem a felolvasásokban, a legtöbb író nem is tudja normálisan felolvasni a saját könyvét (nem is ez a dolguk, ez teljesen más műfaj), de Gaimant hallgatni valami egészen más.

Hétvégén ismét Szeged mellett jártunk, ezúttal a lassanként a nyár fix programjává váló Szefantoron. Ismét csak egy hétvégére sikerült lejutni, de legközelebb már tényleg hosszabb ottlétet tervezünk, mert a hely, a társaság minden szempontból ideális ahhoz, hogy az ember egy kicsit kikapcsolódjon a világból.

Szélesi Sanyi még mindig odalent, a lábát lógatva megelőzött egy részletes hangulatbeszámolóval, de azért dióhéjban én is írok arról a két rövidke napról.  A szombat az ismerkedések után rögtön egy Író-olvasó találkozóval kezdődött, majd folytatódott sok beszélgetéssel, a sötétedés után pedig csillagbámulással. Vittünk csillagatlaszt is, a fényesebb csillagokat így a végén már névről ismertük, de a fő attrakció az éppen fogyni kezdő, felkelő Hold színváltozása lett. Éjjel még egy Euréka epizódot kezdtünk el nézni, és ha jól számolom, a társaság fele el is aludt rajta. Mi végigszenvedtük, de nem volt jó.

Állatokból a táborban sosincs hiány, és ezt most lehet minden értelemben érteni. Az elmúlt két évben főleg cicák kóricáltak az emberek között, most két gyönyörű, fekete blöki lett a sláger, akik érdeklődéssel követték a nyüzsgést, leginkább a kajálásokat, amikből jutott bőven nekik is. Mi külön is állatoztunk, hiszen a terep kiválóan alkalmas volt a bogárvadászatra, még ha a kukoricásba is kell bemászni értük. Hiába, a biológusnak készülő kedves révén én is újra rácsodálkoztam a fűben rejtőző élővilágra. Fogtunk ormányos bogarat és futrinkát, de a legnagyobb zsákmányt végül elengedtük.

Egy gyönyörű, narancsos színű, hatalmas lepke volt az, aminek a hivatalos nevét már elfelejtettem. Ja, egy kis üvegtégellyel fogtam, ami elsőre lehetetlennek tűnt, de a lepke mintha direkt provokált volna, leszállt előttem két méterrel a földre, és amikor odalopakodtam, arrébb röppent két méterrel. Ezt háromszor eljátszottuk, a végén már majdnem megvolt, és negyedszerre már kifigyeltem a mozgását, ráborítottam az üvegcsét.Gyorsan visszavittük a táborba, lefotóztuk, de a tulajdonjogot átruháztam Anitára, aki végül csillogó szemmel szabadon eresztette a lepkét.

Másnap délelőtt a Holdraszállás 40. évfordulóját idéző vetélkedőben vettünk részt, komoly és kevésbé komoly feladatokkal, kérdésekkel, tesztekkel. Az egyik feladat az volt, hogy a 3 csapat építsen holdjárót. Na, itt mozgásba indult a tábor, padok, sátrak, gumimatracok, úszógumik, fatuskók kerültek elő, még egy masszőrágy is beépült az egyik járműbe. Aztán rövid színdarabot kellett előadni azzal a címmel, hogy a Holdraszállás, az évszázad csalása. Na, itt végképp elszabadultak az elmebeteg elmék, láthattunk a forgatás kellékeit szétlopó és azzal csencselő guberálókat, vérvörös fejjel üvöltő sztárrendezőt, aki szinte gutaütést kap a forgatás végére a béna stábtól, és egy régi, Márkus László féle férj-feleséges „Mi kerül ezen a fotelon…?” című jelenet scifis feldolgozása holdjáróval.

A vetélkedő végén a résztvevők rácsaptak a könyvnyereményekre, mi is jópár ritkaságot zsákmányoltunk. Ebéd után némi olvasásos-heverészés után aztán elindultunk haza. A többiek még lent vannak, kicsit irigylem is őket, de legközelebb már mi is tovább maradunk, mert tényleg hatalmas élmény.

Szombaton pedig újabb tábor vár, az Írókörös csapathoz látogatok le a hétvégére. Hiába, sűrű nyár ez.

Sűrű hetem volt, így péntekre szabadságot vettem ki, hogy rápihenjek a délutáni másik könyvbemutatóra, aminek örömére 2 órát a munkahelyen töltöttem.

Szerencsére az Alexandra Károly körúti könyvesházában összegyűlt érdeklődők között legalább ugyanannyi ismeretlen arcot láttam, mint ismerőst, és egész kellemes beszélgetést folytattunk Csordás Attilával, a Galaktika magazin kommunikációs vezetőjével az Isten gépeiről, korábbi írásaimról, tervekről, a jövőről és a science-fictionről általában.Visszaadni úgysem lehet az elhangzottakat, de azt hiszem, ez volt az eddigi legjobban sikerült író-olvasó találkozóm (talán még a tavaly, a Szefantoron, László Zolival és F. Tóth Benedekkel közös beszélgetés volt ehhez hasonlíthatóan tartalmas és hangulatos.)          

Ami azonban elgondolkodtatott: felmerült egy kérdés, hogy nem akarunk-e László Zolival közösen regényt írni valamikor. Erről azt hiszem, érintőlegesen már beszélgettünk, de nyilván mindkettőnk a saját ötleteit akarja megvalósítani. Viszont most azért erőteljesebben eltűnődtem azon, hogy pl. hogyan is történhetne meg ez, miféle munkamegosztás alakulna ki. Az ötleteléssel nem lenne gond, hiszen ezt évek óta folytatjuk egymás regényeivel kapcsolatban, de vajon a konkrét írás hogyan valósulna meg.Arra jöttem rá, hogy egyszer, pár év múlva (jópár év lesz az szerintem,) én szívesen kipróbálnám, hogy mi sülne ki belőle. Na de majd Zolit is megkérdezem róla.:)

Tavaly csodálkoztam rá először a Szegedi Fantasztikus Tábor egyedi hangulatára, pedig akkor már éppen 20. éve került megrendezésre. A semmi közepén, minden oldalról kukoricással, pusztával körülvett alkotóház és közösség döbbenetesen kikapcsolja a városi lét görcseit, nyűgét, nyugtalan világát, és valami egészen szokatlan, és sajnos ritkán megtapasztalt élményt ad. Nekem legalábbis. Így tudtam, hogy idén is menni fogok, még ha csak pár napra is. Alább következik egy rövid beszámoló a hétvégi Szefantoros kirándulásról. 

Relax:

Hm, bevallom, ez a hétvége meglepően antiszociális hangulatban kapott el, amikor éppen nem annyira vágytam társaságra, de ehhez képest egész jól bírtam, néha még beszélgetni is volt kedvem.  Néha meg nagyon nem. Ebédre érkeztünk, utána viszont fogtam magam, és kifeküdtem a fűbe, mp3-lejátszót a fülembe téve elszigeteltem magam a külvilágtól. Mások a napon olvastak, a gyerekek a medencében hancúroztak, többen beszélgettek, vagy főzték a vacsorát. Aki akart elvonult, aki meg a sci-firől, vagybármiről akart beszélgetni, pillanatok alatt talált témát és társat is hozzá.

Író-olvasó találkozó:

Kovács „Tücsi” Mihállyal és Szélesi Sándorral hármasban álltunk, illetve ültünk a kérdések kereszttüzében közel három órán keresztül. A tavalyihoz hasonlóan kellemes és érdeklődő közegben telt a találkozó, alaposan ki lettünk faggatva mind íróilag, mind a könyvkiadás és piaci helyzet kapcsán az érdeklődők részéről. (A képen jobbról!!! balra, Tücsi, Szélesi Sanyi és én vagyunk.)

Riadó Makón:

Este három autóval tizenöten átmentünk Makóra, az ottani szabadtéri színpadra egy musicalválogatást szerveztek, amire volt jegyünk. Megérkeztünk, és kiderült, hogy bombariadó van, úgyhogy az előadás elmarad. Na sebaj, nagyon nem akadtunk fenn a dolgon, a jegy is csak 500 pénzbe került, így beültünk a hihetetlenül kreatív névvel ellátott Kalács étterembe, ettünk, ittunk, dumáltunk. Egy Pataki Attila hasonmás pincér szaladgált körbe bennünket, „mit tetszik kérni” és hogy tetszik érezni magukat” jellegű kérdésein jókat mosolyogtam. Ha még a hölgyektől kérdezte volna, de a nála minimum tíz évvel fiatalabb férfiakkal is így beszélt. Sőt, rájöttem, hogy mostanában, ha kérek egy kólát, mindenhol visszakérdeznek, hogy milyet. Hát, kólát. A kóla az nekem kóla. Aztán megértettem, hogy ugye van light, zéró, meg ki tudja, még mi. Mondjuk, szerintem, ha ez utóbbiakat kérnék, akkor jelezném, de úgy tűnik, ez másnak nem egyértelmű.Szóval, ennyi volt a makói kiruccanás, hazafelé szokás szerint zenét hallgattam (mint a hétvégén végig, most is Goldfrappot, bővebben később) közben bámultam a sötétséget és a csillagokat, és vártam, hogy visszaérjünk, mert már csillagokat akartam bámulni. 

22 hullócsillag:

Már hetek óta tudtam, hogy a táborban este, éjjel biztos, hogy kifekszem a fűbe, és csak úgy nézem a Tejútat, meg a csillagképeket. Igazából most jöttem rá, hogy sokkal gyakrabban meg kellene tennem ezt. Ugyan nem fekvés lett belőle, mert kicsit hideg volt, így a semmi közepén egy székben vetettem magam hanyatt, ismét Goldfrapp szólt a fülemben, és rájöttem, hogy ez a zene sötétben a legtökéletesebb. És jöttek a hullócsillagok. Augusztus ugye a csillaghullások időszaka, ás bár az igazán látványos események majd a jövő hét elején várhatók, ha jól emlékszem, de volt egy óra amikor tényleg lenyűgöző látványban volt részem, minden elsuhanó hullócsillag mosolyt csalt a számra. Volt köztük több kisebb, de láttam négy-öt olyat, amelyik szinte kettéhasította az égbolt sötét szövetét, és még hosszú másodpercekig fénylő csíkot karcolt az égre. Néha még egy-egy denevér is berepült a látóterembe, alig egy méterrel a fejemtől. Szóval, jó volt, na, de huszonkettő után inkább mentem a többiekhez beszélgetni, na meg némi jagermeisterel kicsit felmelegedni. Miután meséltem, hogy mi mindent láttam, többen kedvet kaptak a hullócsillag-nézéshez, de nekik kevesebb szerencséjük volt, mert akkorra már csak alig néhány jutott.

Horkoláskoncert helyett újra Goldfrapp:

Életemben először aludtam úgy, hogy a fülemben egy mp3 lejátszó fülhallgatója szigetelte el a külvilágot. Na, nem véletlenül tettem így, ugyanis amikor hajnali kettőkor bementem a férfi lakrészbe, ami egy 14 fős szoba tele nyikorgó emeletes vaságyakkal, öt irányból hatféle horkoláshanggal szembesültem, amelyek hol túllicitálni próbálták egymást, hol a többieket elnyomó szólóba kezdtek. Nem tudok elég álmos lenni, hogy a horkolás ne zavarjon. Szóval fülhallgató fel, Goldfrapp indít, és már aludtam is. Fura egy élmény így aludni, a háttérben zenével (persze, nem mindegy, milyennel), Érdemes mindenkinek kipróbálni szerintem, bármennyire is ökörségnek hangzik. :)

Goldfrapp külön, csak úgy:

Ugyan köze nincs a Szefantorhoz, de mivel a hétvégi élményeket foglalom össze, ez elég erőteljes részt képvisel belőle. Nemrég szereztem meg 4 albumukat,  korábban hallottam már pár számukat, de most egy nap alatt minimum tizenkét órán át hallgattam. Tökéletes hangulatban talált, vagy inkább tökéletesen meghatározta a hétvégémet. Ez valóban igazi zene, mégpedig hangulatzene, ami nem csak jó, hanem az ember minden érzékére hat. Már akinek, persze. Nekem hatott. Aztán másnapra már csak pár vicces beszélgetés, egy érdekes előadás, amire sajna csak fél füllel figyeltem, mert blogot írtam, egy ebéd és a hazajövetel maradt. (Kép: éppen írom ezt a bejegyzést )

És a végére a hétvége idézete.

Vásárhelyi Lajossal beszélgettünk a kritikákról, írókról, meg hogy miféle mondatok születnek időnként. Több remek és kacagtató, hajmeresztő mondat elhangzott, amivel már kritikusi pályafutása során szembesült, de íme a szerintem díjnyertes: 

„A főhős nemi szerve a hősnő lelkéig ért.”

Hétvégén a Szefantoron jártam. A Szegedi Fantasztikus Alkotótábor eredetileg a szegedi Galaktika Sci-Fi Klub évente megrendezésre kerülő „kihelyezett” klubfoglalkozása volt, ami immáron a 20. alkalommal került megrendezésre, Szeged közelében, a Bartók Béla Művelődési Központ kettőshatári alkotóházában.

Sokan és sokszor meséltek már a táborról, de csak most jutottam el odáig, hogy először ellátogassak Szeged mellé. De nem utoljára. Ugyanis hihetetlenül jól éreztem magam. Ebben szerepe volt a környezetnek – végtelen kukoricamezők minden irányban, valamint a városi civilizáció hiánya , ami még két nap alatt is hatalmas és pozitív változásokat okoz a városi léthez szokott ember nyugalmi állapotában -, valamint a maximálisan scifi kedvelőkből álló társaságnak is. Szabad programok, beszélgetések a sci-firől, vetélkedők, kajálás, ivászat, éjszakai tábortűz, ivászat:-), na és persze szervezett, scifi tematikájú előadások, köztük egy író-olvasó találkozó, amin László Zoltánnal és F. Tóth Benedekkel hármasban vettünk részt. Ez elég maratonira sikeredett, majd’ 3 órán át beszéltünk, beszélgettünk Szélesi Sándor moderálása alatt, mégis rendkívül élveztem, mivel érdekes és értelmes témák, kérdések merültek fel, és a hallgatóság is igen interaktív volt.

Igazából csak egyvalamit sajnáltam, hogy a hétvége elteltével vasárnap el kellett indulnunk haza. De azt már most tudom, hogy ha tehetem, a tábort jövőre sem fogom kihagyni.

Update: sayed Szefantora, a fentiek bővebben, grafomán női szemmel.:-)