BÚÉK mindenkinek!
Nemrég írtam, hogy elkészült a regény, persze, aztán kiderült, hogy a javítgatás még egy utolsó, komolyabb átírást fog jelenteni. A szöveg ötödét részben újraírtam, részben alaposan átszerkesztettem. De most már tényleg készen van, letisztult, összeállt, magamtól már nem tudok belenyúlni. Arra azért rájöttem, hogy nem kellemes 2,5 évet ugyanazzal a történettel tölteni, a végén már úgy éreztem, kicsit sok, az agyam újabb ötletek felé kalandozott.
A blog mostantól remélhetőleg kicsit aktívabb lesz, legalábbis igyekszem jelezni, ha már lesz információ Az ember könyve megjelenéséről, a borítóról, meg ilyesmi. Ha minden jól megy, a regény talán április környékén várható, legrosszabb esetben június, igaz, előtte még a Galaktikának is rá kell bólintania, hogy valóban érdekli őket a történet.
Most pedig pihenek végre, és belevetem magam az olvasásba, mert van egy halom jó könyv, amikre csak vágyakozó tekinteteket tudtam vetni az elmúlt hónapokban. Most leginkább Alastair Reynolds: Chasm cityje érdekel, amit ugyan decemberben elkezdtem, az eleje nagyon jó volt, de nem volt időm folytatni.
Aztán: az SFmagon néhányan összeírtuk 2010 számunkra legemlékezetesebb olvasmányait, érdemes csemegézni közöttük, vannak magyar és angol nyelven is megjelent, kiváló regények.
Tavalyi egyik kedvencemről, Vernor Vinge A fire upon the Deep című majdnem zseniális sci-fijéről írtam is, nagyon jó lenne, ha magyarul is olvasható lenne ez az angol nyelvterületen klasszikussá vált sci-fi. Ilyenkor mindig rájövök, hogy mekkora hiányosságaink vannak kiadásilag. Vingehez képest pedig az én 2,5 évem semmi, hiszen ő 5-10 évente ír egy regényt, szóval vagy nagyon ráérős, vagy nagyon alapos. Mindenesetre utóbbi három regénye mind Hugo-díjat nyert.
És ha már új év, egy kis visszatekintés. 2010 legjobb történése számomra egyértelműen az SFmag.hu volt. Rengeteg tervezés és munka is egyúttal sokunk számára, az indulás óta viszont csak öröm és boldogság, újabb és újabb jelentkezők a csapatba, és folyamatosan növekvő, egyre lelkesebb olvasótábor. Pedig a 2010 még csak a béta verzió volt. Nagyon úgy tűnik, hogy van értelme, és az emberek szeretik az igényes fantasztikumot, és valóban hiányt pótol a kezdeményezés.
Ja, és aki könyvet szeretne nyerni, megint van egy nyereményjátékunk, ezúttal egy Gaiman-Pratchett könyvet lehet nyerni jövő szerdáig, egyelőre csak a facebookozóknak, de hamarosan azoknak is kedvezünk, akik hozzám hasonlóan nem igazán kedvelik a közösségi oldalakat.:)
Azért volt egy kis idő a pihenésre is, pl. nemrég végére értünk a Tudorok című négy évados sorozatnak (38 rész), ami ahhoz képest, hogy az elején kicsit döcögött, az egyik kedvencemmé nőtte ki magát, és gyakorlatilag a Rómával egy szinten tudom emlegetni. Ismét igazolódott, hogy így van értelme sorozatot csinálni, ha nem attól teszik függővé, hogy hány évad, hogy mennyien nézik, hanem van koncepció, eleje, közepe, vége. És ugyanez a gárda (?) a Showtime-nál már csinálja a remélhetőleg hasonlóan igényes, a Borgiák koráról készített sorozatot, elvileg tavaszi bemutatóval.
Úgyhogy várom a tavaszt, hiszen emellett még jön a Trónok harca sorozat is.