Kezdetnek annyit szeretnék mondani, hogy Neil Gaiman zseni, a Sandman pedig egy zseniális képregénytörténet.

Érdekes, hogy az idei meghatározó olvasásélményeim között immár két képregény is szerepel. Az egyik a sokat dicsért Watchmen, és most megjött a Sandman is, ami ráadásul szerintem egy kicsivel jobb is, mint a Watchmen.

A Sandman egy mára kultikussá vált, Word fantasy díjas, felnőtt képregény sorozat, és a felnőtt szón különösen nagy a hangsúly, csakúgy, mint a Watchmen esetében. Kiskoromban rengeteg képregényt olvastam, de aztán lassan kinőttem belőlük, elsősorban azért, mert nem adtak már elég mélységet, és inkább felszínes, lebutított történeteket meséltek el, néhány kivételtől eltekintve. Talán pont emiatt sokan a mai napig is azt gondolják, hogy a képregény gyerekeknek való, de ez tévedés, mert számtalan olyan komoly, mély mondanivalóval rendelkező rajzolt mű létezik, ami vetekszik a legjobb regényekkel, csak hozzánk ezek nem nagyon jutnak el.

Nekem a Watchmen volt az első ilyen, felnőtt fejjel is élvezhető képregény, és csak tátott szájjal néztem, hogy ilyet is lehet képregényben, aztán ehét végén belépett a Sandman , és még mindig a hatása alatt vagyok.

A Sandman tipikus Gaiman-mű, lazán egybefüggő novellisztikus történetmeséléssel, és olyan meghökkentő elemekkel, emberi drámákkal, sorsokkal, hogy az ember olvasás közben kiszakad a világból, és belemerül az álmok szürreális világába. A misztikus, fantasy és horrorelemeket tartalmazó, emberi történetek középpontjában Sandman áll, az álmok sok néven ismert, hatalmas erővel bíró fejedelme. Írhatnék egy rövid tartalomízelítőt, de ezt már sok helyen mások megtették, többek közt itt van rögtön az endless.hu, az oldal a nevét is a Sandman sorozat végtelenjeiről, Sandman családjáról kölcsönözték. Ráadásul én sem tudtam semmit arról, hogy mi vár rám, így valamennyi fordulat, csavar ült és talált, és így nem sérült az olvasmányélményem sem, ezért ajánlom másoknak is, hogy kerüljék a felesleges poéngyilkolásokat a neten.

Nyolc történetet olvashatunk a kb. 240 oldalas kötetben, amelyek mindegyike önálló képregénynovella, de együtt egy kerek egészet alkotnak. Azt hiszem, egyedül a második történet nem tetszett, ami egy átkötő rész volt, a többi mind zseniális és emlékezetes elemeket tartalmaz, a John Constantine-os résztől kezdve az utolsó történetig. Gaiman azt nyilatkozta, hogy ezidőtájt még maga sem tudta, mi lesz ebből, kereste a hangját, és csak a kötet utolsó történetre találta meg igazán, akkor kristályosodott ki, hogy miféle lehetőségek vannak a Sandmanben. Ezt igazolni látszik, hogy szinte minden olvasói vélemény szerint az első kötetnél a későbbiekben csak jobb történetek jönnek.

A teljes sorozat 10 könyvből (vagy 10+1), és több kiegészítő kiadványból áll, de szerencsére mindegyik önállóan zárt egységet alkot, és ez jó hír, mert ha jó a történet, az olvasó éhessé válik, és a Sandman a legjobbak közé tartozik minden tekintetben, egy olyan emlékezetes alapmű, amit egy fantasztikum iránt fogékony olvasónak sem szabadna kihagynia.

A Cartaphilus kiadó a Watchmen után szerintem egy még nagyobb fába vágta a fejszéjét a Sandman kiadásával, és nem kevés kockázatot vállalt, de remélem, bejön nekik ez a vakmerő döntés. Az első kötetnél profi munkát végeztek, a magyar kiadvány ugyanolyan igényes és szép, mint a Watchmen volt, a fordítás kiváló a már megszokott lábjegyzetösszefoglaló a végén helyretesz nem egy a DC- comics univerzumára tett apró utalást, hogy még teljesebb legyen a kép.

Viszont nem olcsó, az első kötet 4480 Ft, bár aki ügyes, az neten keresztül máris le tudja tornászni az árat 3500 körülire, ami már jóval szimpatikusabb. Remélem, a sorozat nem fog félúton elhalni, bár azért Gaiman neve képvisel egy olyan minőséget, amivel azt gondolom, el lehet adni egy igényes képregényt. Én mindenesetre kíváncsian és türelmetlenül várom a következő köteteket, mert ez tényleg egy zseniális irodalmi alkotás.

Ez egy rövid és szubjektív kitekintő a Brit science fiction és fantasy területére. Ugyanis az utóbbi időben akármilyen érdekes, esetleg számomra eddig ismeretlen fantasztikus íróra bukkantam, mindről kiderül, hogy brit. Kíváncsi lettem, és próbaképpen elkezdtem számbavenni – a teljesség igénye nélkül, és a saját preferenciáimat előtérben tartva –, hogy hogyan is áll a mai brit scifi és fantasztikum a dicső múlt tükrében. 

Nézzünk először néhány élő és holt brit klasszikust, akik javarészt a múlt században megalapozták, meghatározták a fantasztikumot. Az írói lista természetesen nem teljes, de hűen tükrözi, hogy kik is alkottak, és milyen klasszikus művek születtek eleddig.

Azt hiszem, elég a neveket felsorolni a teljesség igénye nélkül, ismerjük mindőjüket: Mary Shelley, Rudyard Kipling, H. G. Wells, Douglas Adams, Arthur C. Clarke, George Orwell, John Wyndham, Aldous Huxley, J. G. Ballard, Brian Aldiss, C. S. Lewis, Sir Arthur Conan Doyle. És maga Tolkien. Olyan korban alkottak, amikor az olvasás, mint otthoni kikapcsolódási lehetőség egyetlen vetélytársa nagyjából a tévé volt.

Ennek fényében mi a helyzet manapság, milyen írók alkotnak és formálják tovább jelenleg a zsánert? A válogatás kutyafuttában összeállított, önkényes és nem teljeskörű, igyekeztem a legismertebb nevekre szorítkozni. Vannak köztük, akikről többet tudok, van, akiről gyakorlatilag semmit azon túl, hogy meglehetősen népszerű angolszász nyelvterületen.

1. A fantasztikusok:

Neil Gaiman: Talán ő a legnagyobb név az újkori listán. Ismertségben mindenképpen, sokoldalúságban szintén. Kultikus képregényektől kezdve, misztikus, fantasztikus regények, filmforgatókönyvek és zseniális novelláskötetek fűződnek a nevéhez, mondhatni élő klasszikus. Pl. az idehaza októberben megjelenő Sandman képregény, a Hugo-díjas Amerikai istenek, több film és ezek regényadaptációja: Csillagpor és Coraline. Idén többek közt ő nyerte (ismét) a Hugo-díjat a Graveyard book című regényével. Az Agave szépen sorban jelenteti meg a könyveit. Bővebben: http://www.endless.hu/?p=9

China Miéville: A hihetetlen fantáziával megáldott szómágus, aki a scifi és fantasy tematika egybemosásából valami szokatlant és egyedit alkotott, Bas-Lag világán játszódó fura és hihetetlen képzeletgazdagsággal megálmodott történetei lenyűgöző stílusa által kelnek életre. A Perdido Pályaudvar, végállomás című regénye után megjelent az Armada is a Galaktika Fantasztikus Könyvek sorozatban, és több más regény is várható tőle magyarul.

Alan Moore: A különc képregényíró, akinek egyes munkáit komoly irodalmi körökben is elismerték. Az ő nevéhez fűződik többek közt a Hugo-díjas Watchmen képregény története, amelyet egyedülálló módon beválasztottak a Time magazin által összeállított a 100 legjobb angolnyelvű mű közé (1923-2005 közötti termésből válogatva. Több képregénye alapján készült mozifilm, pl. Watchmen, League of extraordinary gentlemen, From hell, V, for vendetta. Bővebben: http://www.endless.hu/?p=770

Susanna Clarke: Aki nem Arthur C. lánya.:) Elsősorban viktoriánus fantasztikumot ír, legjobb példa erre az Agave által pár éve megjelentetett, és 2005-ben Hugo-díjat nyert A Hollókirály. Mondjuk Clarke még keveset írt, de kiváló példa arra, hogy egyetlen regénnyel is el lehet jutni a csúcsra.

Update: Csúnyán kihagytam Terry Pratchettet, így a rend kedvéért megemlítem őt is. Tekintélyes írói pálya áll mögötte, elsősorban a Korogvilág-regények írójaként ismerjük, amelyekből elég sok idehaza is megjelent, régebben a Cherubion, majd később a Delta Vision gondozásában.

2. A hard Space opera mesterei:

Sajnos őket Iain Banks kivételével nem nagyon ismerjük idehaza, Peter F. Hamiltontól eleddig egyetlen regény jelent meg a Tuan kiadó gondozásában, viszont az igazán sikeres regényei nem, és így van ezzel Ken MacLeod is. Alistair Reynolds pedig gyakorlatilag ismeretlen idehaza.

Iain Banks: A Kultúra-ciklus ötletgyáros atyja. Az Agave kiadó jóvoltából egymás után jelennek meg a scifi regényei, viszont emellett szépirodalmi regényeket is ír. Ezek közül legismertebb a Darázsgyár (megjelent az Agave-nél), az Independent magazin beválasztott a 20. század 100 legjobb regénye közé. 

Peter F. Hamilton: Hamiltonra akkor figyeltem fel, amikor egyik kedvenc íróm, Dan Simmons Ilium című scifije angol kiadásának borítóján egy Peter F. Hamilton nevű írótól vett idézet áradozott a könyvről. Nekem meg fogalmam sem volt, ki a fene ez a muksó, akinek a nevétől plusz eladásokat várnak.Nos, Hamilton tucatnyi igényes és rendkívül népszerű hard űropera hihetetlenül népszerű írója, a kiadója szerint a legolvasottabb angol scifi író, ami azért már jelent valamit, és tény, hogy Hamilton világszerte hatalmas rajongótáborral rendelkezik. Egyelőre idehaza csak a Tuantól a Földre hullt sárkány című regénye jelent meg. Álljon itt is Creideiki igényes és részletes blogbejegyzése Hamilton egyik trilógiájáról: http://creideiki.sfblogs.net/2009/08/08/az-ejszaka-hajnala-confederation-universe/

Alistair Reynolds: A Revelation space című hard science fiction regényével vált ismerté, amit azóta önálló világgá épített. Könyvei önállóan is megállják a lábát, és pár hónapja a Gollancz kiadóval egy 1 millió font értékű 10 éves szerződést írt alá, aminek keretében 10 scifi regényt kell megírnia. Nagyjából 8 év alatt jutott igen magasra. Idehaza semmit sem tudunk róla sajnos, a Revelation space-t éppen a napokban kezdtem el olvasni. Addig ismét Creideiki írását ajánlom további részletekért: http://creideiki.sfblogs.net/2009/02/17/reynolds-vilaga/ 

Ken Macleod: Egy újabb, sokszoros díjnyertes és népszerű, skót scifi író. Szintén alig több, mint egy évtizede ír, Engines of Light trilógiájának első kötete, a Kozmonauták vára tavaly megjelent a GFK sorozatában. Leginkább képzeletbeli zárójelben írom csak ide, mert nem ájultam el tőle, de ha jelenik meg tőle más is, azért kap még esélyt.

3. Arthur C. Clarke nyomában

Stephen Baxter: Sokszorosan díjazott scifi író, számtalan hard scifi regény írója. Dolgozott együtt Arthur C. Clarke-kal is az Idő-odüsszeia trilógia megírása során, amelyek a GFK sorozatban idehaza is megjelentek. Hivatalos folytatást írt Wells Időgépjéhez The time ships címmel, ami az egyik legsikeresebb regénye azóta is. Ő sem olyan ismert nálunk az Idő-odüsszei sorozaton túl.

4. Poszt-cyberpunk írók:

Richard Morgan: Az egyedi hangvételű Takeshi Kovacs-trilógiájával robbant be a köztudatba, a Valós halál megfilmesítési jogát nem sokkal a megjelenés és az elképesztő siker után megvette Hollywood. Film ugyan nincs belőle, viszont Morgan saját elmondása szerint azóta igen kellemesen él, utazgat, vett egy sportkocsit, és ír. Az Agave kiadó jóvoltából ő is olvasható már magyarul.

Charles Stross: Egy újabb skót, aki az utóbbi években folyamatosan ott van a Hugo-díj legjobb öt jelöltje között egy-egy regényével. Angolszász nyelvterületen hihetetlen népszerűségnek örvend, idehaza valamelyik Galaktikában mintha lett volna egy nyúlfarknyi novellája. Legismertebb műve talán az Accelerando, ami ingyenesen letölthető angolul a honlapjáról. Sajnos vele kapcsolatban is eddig főleg csak a híre jutott el hozzám. Bár, lenne több időm olvasni, mert több novellája is letölthető a netről.

5. Majdnem kihagytam, pedig a legnagyobb név mégsem Gaiman, hanem Joanne K. Rowling, a Harry Potter könyvek és franchise anyja, a világ legnagyobb könyves sikertörténetének főszereplője. Azt hiszem, róla semmit nem kell mondani. 

6. Akiket még érdemes lehet megemlíteni, pl. Ian McDonald (A 2008-as év legjobb brit scifi regényének írója, az idei Hugo-díj egyik finalistája a Brasyl című regényével. McDonald Hugo-díjas novellája a Dzsinn felesége nemrég két részre bontva a Galaktika magazinban is megjelent.), John Grimwood (aki magyar publikációként a Lucifer sárkánya című, nekem kicsit felemás regényével szerepel.), esetleg M. John Harrison, de mivel a Fény című regényével nem sikerült megküzdenem. Majd Kánai Andris kommentben megvédi, és felmagasztalja helyettem.:) Aztán itt van még Geoff Ryman (a Levegő című sokszoros díjnyertes regényét a Delta Vision adta ki pár éve), és Christopher Priest, akinek a Tökéletes trükk című regénye szintén a DV-nél jelent meg – a regény alapján egy igen jó filmet is csinált Christopher Nolan. És biztos vannak mások is, akiket elfelejtettem, vagy csak szimplán nem ismerek.

Magyar megjelenéseket tekintve talán nem is állunk olyan rosszul, mint elsőre gondoltam volna, bár nekem Peter F. Hamilton és Alistair Reynolds azért erősen hiányzik a hazai palettáról. Rengeteg fórumon láttam már, hogy többen kérték, legyen már kedves valamelyik kiadó elhozni őket ide is. Gyanítom, hogy a legnagyobb akadály a féltégla méretekben rejlő kockázat. Mindenesetre, ahogy én látom, rengeteg a frissességet és újat hozó író. Márpedig, nekem, mint olvasónak csak ez számít.

 A Cartaphilus kiadó újabb nagy fába vágta a fejszéjét, ugyanis a tavalyi zseniális Watchmen után októberben egy szintén zseniális képregényt fog (kezd el) kiadni magyarul, még pedig a Neil Gaiman nevéhez fűződő, World Fantasy-díjas Sandmant.

Mivel a magyarul nem megjelent képregényeket nem nagyon ismerem, nem én leszek az, aki figyelemfelkeltőt/ismertetőt fog írni a Sandmanről, hiszen csak nagyon alapinformációkat tudok én is, na meg a számtalan magasztaló véleményt.

Úgyhogy álljon itt az endless.hu (akik még a nevüket is a Sandmanből vették) egy igényes összefoglalójának linkje inkább: http://endless.hu/old/?rovat=kepregeny

Kíváncsian várom, aztán majd megírom, hogy milyen, bár a Watchmen után meglepődnék, ha nem válna ez is kedvencemmé. Ugyanis a minőségi képregények is tudnak olyan olvasmányélményt és mélységet adni, mint a legjobb regények.

Update: a Sandmanről, a megjelenés után bővebben itt írtam: http://hackett.sfblogs.net/2009/10/19/sandman-a-nagybetus-kepregeny

Melyiket előbb?

Azt hiszem, jól döntöttem, hogy a képregényt olvastam előbb, és csak utána néztem meg a filmet. Sokkal több minden érthető volt így, az apró utalások, a képregényben aktívan jelen lévő, a filmben éppen csak érintett témák is sokkal erőteljesebben átjöttek. Nem tudom, a film mennyiben élvezhető azok számára, akik nem ismerik a képregényt, a lényege nagyon ötletesen és a képregényt hűen követve került bemutatásra, csak ez nem biztos, hogy önmagában elég. Kicsit rétegfilmnek érzem, még a nagyköltségvetés és a látványos effektek ellenére is.

Képregényfilmek közt

A Watchmen, mint film nem a legjobb képregényfilm, ez nálam továbbra is a Batman – Sötét lovag, azonban messze a leghűbb képregény feldolgozás, ami eleddig készült. Az összes fő karaktert tökéletesen ragadták meg, és jelenítették meg a filmvásznon. Rorschach egyszerűen zseniális, mintha a képregényből lépett volna elő, a jelenetei, főleg a maszk nélküliek, a film legerősebb pillanatai. Nem Oscar-díjas alakítás, de számomra valahol egy szinten lebeg Heath Ledger Jokerével. Köszönhetően egy zseniális karakter kiváló megformálásának. Rorschach egyébként annyira érdekes személyiség, hogy a képregény olvasása után napokig eszembe jutott, és ezt most a film vizualitása csak tovább tetézte. Talán egyedül Ozymandias kicsit más a filmben, de ez is csak a külső megjelenésre vonatkozik, ezen túl minden apró részlet, helyszín, sőt, rengeteg képkocka(!) főhajtás Alan Moore és Dave Gibbons alkotása előtt. (A film karakterhibái pedig egyben a képregény gyengesége is, gondolok itt Miss Jupiterre.) A zeneválasztás helyenként meghökkentő, mégis belesimul a világba (még a Halleluja is ), bár ez inkább poén akart lenni, gondolom), bár hiányoltam egy-egy epikus önálló zenei témát is, a trailerek elkényeztettek ütős zenével.

A megváltoztatott befejezés

Tudtam, hogy a film végét megváltoztatták, sokak szerint így sokkal jobb lett a vége, de nem ájultam el az új befejezéstől. Realisztikusabb, de semmi extra tartalmat nem tett hozzá a történethez, a képregény „vicce” nekem nagyobbat ütött, és jobban illet a 80-as évekbeli környezethez. Ugyanis a képregény megoldása alapján volt értelme az összefogásnak, a film megoldása alapján viszont kevésbé. De ez legyen a legkevesebb, ettől még ez a befejezés is működőképesnek bizonyult.

Hiányzó apróságok

Aztán nem tudom, a végén mennyire jött le a New Frontiers újsághoz bedobott naplós jelenet, a képregényben az újság masszívabb szerepet kapott, és visszaolvasva, hogy pontosan mi volt a napló utolsó bejegyzése, kapott az egész történet egy jókora pofont. Hiányoztak továbbá az apró közjátékok, pl. az újságárus és a képregényolvasó fiú, akik talán ha kétszer villantak fel a filmben, emiatt remélem, lesz 3 órás rendezői változat, amibe mindezek beleférnek, mert ezek tovább árnyalhatták, illetve teljesebbé tették volna a képet. Mindenesetre engem már a képregény meggyőzött, és mivel a film egy alapos és igényes adaptáció, még ha nem is egy kiemelkedő alkotás, a mozi után biztos helye lesz a DVD kiadásnak is a polcomon. A képregény pedig szerintem az SF-kedvelők kötelező darabja, egy a képregény állítólagos kereteit messze kinövő irodalmi alkotás.

Úgy alakult, hogy előbb sikerült elolvasnom a képregényt, mint megnéznem a filmet, és lehet, hogy ez egy jó döntés volt. Ugyanis A Watchmen képregény egy egyedülálló, sokrétű és zseniális alkotás. Nem véletlenül nyerte el a Hugo-díjat, nem véletlenül választotta be a Time magazin 2005-ben az 1923-tól megjelent 100 legjobb angol nyelvű irodalmi mű közé, és nem véletlenül sorolta az Entertainment Weekly magazin pedig az utóbbi 25 évben megjelent 50 legjobb regény közé.

Számomra az utóbbi évek legjobb és legmeghatározóbb olvasmányélménye, egy igényes, tartalmas és részletgazdag irodalmi mű, ami képes hatást gyakorolni az olvasóra, amit az elolvasás után újra kézbe kell venni, hogy elmerüljön az ember a részletekben, az apró utalásokban, na és a karakterekben.

Nehéz megfogalmazni, miben rejlik a Watchmen képregény titka. A rajzok elsőre nem tűntek lenyűgözőnek, beleolvasva sem kapott el a hév. Azonban ahogy elkezdtem olvasni, már a 2.-3. oldalon berántott magába a hangulat, a vizuális világ, Rorschach, majd a többi maszkos igazságosztó, és onnan nem tudtam letenni. Minden képkocka rejt magában valami apróságot, finom utalást, amin akár hosszasan el lehet nézelődni, a narrációk, a többrétegű párbeszédek, a háttértörténetek és a közjátékok, valamint az egészet átlengő szimbolika pedig mind-mind olyan hangulatot teremtenek, amiből egyre nehezebb kiszakadni. Tulajdonképpen akár egy nagyon jó regényt is lehetett volna írni a történetből, de Alan Moore és Dave Gibbons képregénye is lenyűgöző. És többszöri olvasást igényel.

A Watchmen persze nem hibátlan, de mindössze csak két gyengeséget találtam: az egyik, az Éji bagoly és Miss Jupiter kapcsolata, ami a képregény legunalmasabb része volt, meg is ijedtem a második kötet közepén, hogy eddig volt képes fenntartani a színvonalat, de ez csak egy átmeneti megingás volt. A másik a vége, amivel azért nem volt nagy problémám, csak annyi, hogy a nagy összeesküvés felfedése, elmesélése túl patetikusra sikeredett, valamint rossz értelemben vett “képregényesre”. Azonban a megoldások, a főbb karakterek sorsai, valamint az egész mű végső “csattanója” után ezek csak apró kritikai észrevétellé töpörödnek. 

A Watchmenről itt és itt egy részletes írás olvasható két részben, ami végigköveti a képregény, majd a film keletkezésének történetét. 

Mostanában a mozikban, az aktuális filmeket megelőző trélerek közt akad egy, amit mind inkább érdeklődve és egyre növekvő várakozással néztem végig. Ez a Watchmen. A tréler alapján vagy valami nagyon brutális film várható, vagy egy pózőrködő, üres és értelmetlen katyvasz. A tréler kiválóan van összerakva, ami alapján remélhetőleg az első variáció valósul meg. A rendező Zack Snyder, akinek a „300” című képregény filmváltozata is köszönhető, így a látványra valószínűleg nem lesz panasz, és remélhetőleg Snyder egy olyan történettel is tud mit kezdeni, ami sokkal komplexebb, mint a spártaiak küzdelme.Íme a tréler, lehet nyálcsorgatni. 

[youtube R3orQKBxiEg&hl=en&fs=1] 

Legutóbb már odáig fajult a kíváncsiságom, hogy elkezdtem utánaolvasni az Alan Moore neve által fémjelzett Watchmen képregénysorozat eredetének, sztorijának, ami alapján a film készül. Egy rövidke idézet a www.endless.hu –ról, hogy miről is szól a képregényműfaj egyik, ha nem a legjobb művének nevezett Watchmen. 

„…A történet a Komédiás nevű ex-hős halálával indul, akit valaki nemes egyszerűséggel kihajít a lakása ablakán. Moore a múltban, a jelenben és néhány meglepő alternatív szálon ugrálva innen bontja ki a valaha Minutemen névre hallgató szuperhős-csapat történetét, amely mögül azonban valami sokkal grandiózusabb és sötétebb terv körvonalai sejlenek elő. A szerző nagy dobása a szuperhősök álarc alatti énjének és egymáshoz fűződő kapcsolatainak bemutatása: a szokványos képpel ellentétben a legyőzhetetlen lovagok pszichopata, gátlásos, embertelen alakok, vagy nagyon-nagyon idegenek. A halott Komédiás minden értelemben tökéletes fókusza az eseményeknek, emblematikus figura: kiégett senki, hidegvérű gyilkos, aki a nemi erőszaktól sem riadt vissza, ha úgy hozta a sors — mellesleg régi motoros, aki a kezdetektől fogva részt vett a „szuperhős-mozgalomban”. Így aztán a halála körüli kavarodásban felbukkan mindenki, aki ebben a világban számít, karrierje elejéről és végéről egyaránt. Leginkább az utóbbiak érzik magukat fenyegetve, mivel a jelek szerint valaki vadászik rájuk.

Különös társaság: a komplexusos Éjjeli Bagoly (Nite Owl), aki csak csúcskütyüjei között képes megszabadulni gátlásaitól; Laurie Juspeczyk, a kiöregedett Silk Spectre lánya, aki családi hagyományként kapta a hősködést, de nem kellett neki; Ozymandias, a világ legokosabb embere, aki kiszállt a mókuskerékből, és azóta vállalatbirodalmat igazgat; a kék bőrű, teste minden részecskéjét uraló Dr. Manhattan, aki régen nem ember már, és azt sem tudja, mit jelent annak lenni… És a ballonkabátos, arctalan Rorschach, mind közül a legkülönösebb. Körülöttük bomlik ki az a történet, amiről — csattanóról lévén szó — nem érdemes sokat elárulni, talán annyit leszámítva, hogy a „hősök a világvége ellen” c. klisének ad érdekes csavart…”

És a minap teljesen véletlenül belefutottam a hírbe, hogy a 12 részes képregény három kötetre bontva idehaza is megjelenik, sőt az első kötet október közepétől elvileg már kapható is. Hm, nem igazán volt agyonreklámozva az SF-fantasy oldalakon (mondjuk úgy, hogy nyomát sem láttam beharangozónak), fogalmam sincs, mi okból, de remélem, előbb-utóbb megkapja a megillető publicitást. Én mindenesetre tűkön ülve várom a filmet, plusz megyek, és villámsebesen beszerzem a képregényt. 

(Bár, éppen folyik valami balhé a Warner Bros és a Fox között, utóbbi valami régi szerződésre hivatkozva szívatja a WB-t, ha jól hallottam, nem akarják engedni a film bemutatását, sőt, gyakorlatilag még a nyomát is el akarják törölni, hogy volt ilyen. Ez elég paraszt hozzáállás szerintem, még akkor is, ha nagypénzekről van szó.) 

Néhány kapcsolódó link: 

http://www.endless.hu/?p=661

http://hu.wikipedia.org/wiki/Watchmen 

http://www.szub.hu/?p=27

11 éves voltam (1986!), amikor a szeptemberi Galaktikában egy 10 oldalas, lengyelek által írt és rajzolt képregényre bukkantam (Parowski, Rodek és Polch az elkövetők). A történet 2082-ben játszódik, a főhőse Funky Koval, a fura, hippiszerű és fülbevalós (1982-ben, amikor a képregény készült, ez nagyon nem volt divat) űrügynök, az Universs ügynökség ásza, aki először leleplez egy idegen összeesküvést a Jupiternél, majd a konkurens Stellar Fox ügynökség elfogja, és csipet ültet a fejébe, amitől kretén módon kezd el viselkedni. Később rájöttem, hogy ez egy sorozat, és ez már a második 10 oldal volt, úgyhogy hajtóvadászatot folytattam az előző Galaktikáért, amiben Funky Koval, az ex ASF (Air-Star Force) pilóta először keveredik bele a nagyok játszmájába, és rögtön egy űrhajó eltérítési akciót hiúsít meg az űrben egy Universs ügynöknő segítségével.

A képregény 50 oldalas volt, fekete-fehér, és kiváló rajztechnikával megvalósítva, akkortájt még nagyon újszerű és merész módon modern képi világgal. Mivel akkoriban rengeteget rajzoltam, kiváló forrást jelentettek az innen lopott vizuális ingerek. Pár évre rá egy Vampi nevű képregénymagazin különszámában megjelent a folytatás is, ami szintén nagyon brutális, kőkemény történet, tele korrupcióval, terrorista megmozdulásokkal, hatalmi összefonódásokkal, mindez ragyogó vizuális ábrázolással megjelenítve. (Egyedül a színezés nem tetszett, kicsit bénára sikerült szerintem.)

És innen le is tölthető az első rész szintén színes változata: http://halozsak.tlof.hu/down-funkykoval-01.htm

Egy szívfájdalmam van csak, hogy a másosik rész után van egy lezáró harmadik, ami tudtommal nem jelent meg idehaza, viszont így, évtizedes távlatból roppantul kíváncsi lennék a történet végére. Esetleg nem akadt rá valaki valahol a neten?

 Bővebben a sorozatról itt lehet olvasni: http://en.wikipedia.org/wiki/Funky_Koval