Brandon Hackett blogja

"Minden ember könyv, történetek, emlékek, gondolatok és események egyedi és megismételhetetlen tárháza."

Archive for the 'sajtó' Category

Elindult az SFmag.hu

Posted by hackett on 23rd November 2010

Kéttucatnyi lelkes ember több, mint fél évi munkájának gyümölcseként vasárnap megszületett az SFmag, a spekulatív fikció (fantasztikum) online magazinja. Egy olyan weboldalt álmodtunk meg, ami irodalommal, filmekkel, képzőművészettel, zenével egyaránt foglalkozik, ezen belül is olyan művekkel, amiket szeretünk, amikről érdemes beszélni, beszélgetni, legyen az magyarul olvasható, vagy egyelőre még csak idegen nyelven.

Amikor Kánai Andrással, alias SFinsiderrel, valamikor az év elején először beszélgettünk az ötletről, az egyik legfontosabb célként azt fogalmaztuk meg, hogy egy napi szinten frissülő magazinra lenne szükség, ami tervezetten, szervezetten működik, mint egy virtuális szerkesztőség. Jelenleg nagyjából három hónapra dolgozunk előre, azaz ha most ír valaki egy cikket, az valamikor februárban lesz esedékes (hacsak nem kiemelten aktuális, mert akkor előre ugrik). Szóval van miből válogatnunk, rengeteg érdekes anyag vár a megjelenésre az elkövetkező hónapokban.

Hogy mi indította a kezdeményezést? Első körben talán az elkeseredettség, hogy jó lenne kilábalni abból a depresszív hangulatból és folyamatos, hol nyíltan, hol fű alatt zajló sárdobálásból, ami évek óta körüllengi a hazai fantasztikumot. Ez a résztvevőkön túl ugyanis senkit nem érdekel, és közben nagyon kevés szó esik arról, ami igazán fontos: könyvekről, filmekről, képregényekről és egyéb művészeti ágak fantasztikumáról.

Szerencsére ez aztán gyorsan átcsapott egy konstruktív és előremutató ötletelésbe, tervezgetésbe, cikkírásba. A legmeglepőbb számomra az volt, hogy az ötlet sokkal nagyobb lelkesedést váltott ki, mint szerintem bármelyikünk hitte volna.

Az alkotógárda nagyon vegyes. Jelenleg több, mint kéttucatnyi embert számlálunk (de máris gyarapodunk), vannak köztünk írók, fordítók, szerkesztők, más fantasztikus honlapok gazdái,  egyetemi tanárok, egyetemisták, Sárdi Margit egykori tanítványai, fantasztikummal foglalkozó kiadókkal kapcsolatban álló emberek (jelenleg pl. Agave, Delta Vision, Galaktika, Tuan). És még lehetne folytatni.

Ami közös bennünk, az a fantasztikum szeretete.

Posted in Egyéb, sajtó, scifi, SFmag | 12 Comments »

Így ér véget az űrkorszak?

Posted by hackett on 16th July 2009

Vagy most kezdődik csak igazán? Ki tudja. 

Ma olvastam a hírt, mi szerint a Nemzetközi űrállomást 2016-ban nagy valószínűséggel leállítják, és szépen elégetik a légkörben. Annak ellenére, hogy maga a szerkezet a 2020-as évek végéig tökéletesen biztonságos és működőképes lenne. 

Mondjuk, nem hiszem, hogy ez csak és kizárólag az USA döntése kellene legyen, hiszen ott van pl. Oroszország, Európa, Japán, de mivel az egyes egységek nagyban függenek egymástól, az amerikaiak kiszállása gyaníthatóan az egész projekt végét jelenthetik. Vajon hová vezet ez, mi lesz így a csillagok meghódításával?

David Brin még 1986-ban azt mondta, hogy „amennyiben nem kezdjük meg hamarosan a világűr kolonizálását, akkor soha nem is fogjuk. Ahogy kezdenek majd elfogyni a rendelkezésünkre álló energia- és anyagforrások, az életkörülmények is romlani kezdenek, és innentől kezdve legalábbis valószínűtlen, hogy bárki hajlandó legyen olyan távoli célokért áldozatot hozni, mint amilyen az űr kolonizálása és az emberiség nagyon hosszú távú túlélése, amikor nap mint nap súlyos problémákkal kell megküzdeni. Ad absurdum még az sem lehetetlen, hogy ez a válasz a Fermi-paradoxonra: az, hogy “a legtöbb idegen civilizáció elszalasztja ezt a világűr meghódítására csupán rövid ideig meglévő alkalmat.” 

Brin szavai most talán aktuálisabbak, mint bármikor, bár azt azért hozzá kell tenni, hogy az ISS egy statikus, a Földhöz kötött objektum, ami ugyan felbecsülhetetlen segítséget nyújtott számtalan tudományágnak, de mégiscsak egy űrállomás, amivel nehéz lenne a távolabbi űr titkait felfedezni.

Nem tudom, mit hoz a jövő, de miközben a NASA űrsikló flottáját 2010-ben nyugdíjazni fogják, ugyanakkor javában folyik a következő generációs űrhajók fejlesztése, legfőképp az Orioné, ami nagy valószínűséggel az űrrepülők utáni korszak zászlóshajója lesz, egyben a tervezett Hold- és Mars-utazások szállítóűrhajója. Remény tehát van. A Bush-éra által meghirdetett Vision for Space Exploration program, amennyiben a tervei megvalósulnak, talán valóban a kifelé terjeszkedést, a felfedezést helyezi előtérbe, így mondhatnánk azt is, hogy talán egy új űrkorszak kezdetén vagyunk.

A nagy kérdés azonban az, hogy vajon lesz-e rá elég pénz? Mert ha nem, ha egy újabb költségtakarékossági döntéssel ezt is lehúzzák, akkor bizony itt maradunk bezárva a bolygónk nyújtotta korlátok közé, és ha feléltünk minden erőforrást, akkor szép lassan véget is ér az emberi civilizáció.

Egyéb link:http://www.washingtonpost.com/wp-dyn/content/article/2009/07/12/AR2009071201977.html?hpid=topnews

Posted in Egyéb, linkajánló, megvalósult scifi, sajtó, scifi, Tudomány | 20 Comments »

Exitálás

Posted by hackett on 20th February 2009

Az eheti Exit ingyenes programmagazinban, ami kb. minden moziban, étteremben, bárban, stb. megtalálható, van velem egy rövidke interjú, ahol igyekszem okosakat mondani a scifiről, meg a jövőről. ;) Na és van mellé egy írás az Isten gépeiről is.

Posted in Könyvkritika, sajtó, scifi | 12 Comments »

Eltűnhet a Nap az égről?

Posted by hackett on 23rd December 2008

Olvasom a fenti címmel ellátott cikk ajánlóját az index főoldalon (még ne kattints a linkre!). Hát ez meg mi a f…? – gondolom. A folytatás: “Az emberi civilizáció beleremeg a sokkba: a világgazdaság összeomlása után a túlélésért küzd.”

Na, megint egy katasztrófa-elmélet? Okos tudósok kiszámították, hogy kihül a Nap, vagy mi, és levezették, hogy mi lesz utána? A következő mondatból minden kiderül: “Brandon Hackett új regénye, az Isten gépei.”

Ja, hogy én magamról olvasok éppen. :) És milyen jól át lettem verve.

Ráadásként Adeptus írása az Isten gépeiről: http://voxadepti.sfblogs.net/2008/12/09/isten-gepei-meg-mindig/

Posted in Írás, író-olvasó találkozó, Könyvkritika, sajtó, scifi | 4 Comments »

Népszabi online

Posted by hackett on 15th December 2008

A múltkori Írószövetséges szeánszról íródott cikk a Népszabadság online-on:

http://nol.hu/kult/lap-20081210-20081210_1-31

 (Köszönet balfrasznak, hogy levadászta.)

Posted in Írás, író-olvasó találkozó, sajtó, scifi | 7 Comments »