Író-olvasó találkozó:

Az ember könyve megjelenése után a júniusi SFportal Meetup vendége leszek, mégpedig a Tündérgyárban (térkép a link alatt), június 14-én, 19 órai kezdettel.

(A helyszín azért is dicséretes, mert így nekem sem kell sokat utaznom, hiszen viszonylag közel lakom.:))

Az eseménynek van Facebook event oldala is, lehet jelezni rajta a státuszt.

“A kétszeres Zsoldos Péter-díjas Brandon Hackett lesz a júniusi SFportal Meetup vendége. Az eseményt író-olvasó találkozó jelleggel szervezzük, szó lesz természetesen Hackett új, Az ember könyve című regényéről, de lehet a szerzővel majd kötetlenül beszélgetni is, mindenkinek a kérdésére válaszol (sőt, biztosan örömmel dedikál is). Viszünk könyveket is az eseményre, ismét lehet majd kedvezményesen vásárolni!”

A Könyvhéten június 9-én, szombaton 17 órától 18:30-ig fogok dedikálni az Agave könyvek standnál, ami feltételezem, a szokásos helyen lesz (kb. Váci utca-Vörösmarthy tér találkozása), természetesen Az ember könyve is kapható lesz egyúttal.:)

Íme a Facebook esemény meghívó is hozzá: http://www.facebook.com/events/386435421407236/

Tény, hogy mind az írók, mind az olvasók szeretik a folytatásokat. Legalábbis statisztikailag így van. Az, hogy miért van ez, messzire vezet, hiszen nem mindegy, hogy egy több kötetes történetről beszélünk (pl. Trónok harca ciklus), vagy önálló, lezárt regények világába és szereplőihez való visszatérésről egy újabb történet keretében (Végjáték és Holtak szószólója).

A túl sok folytatás kapcsán nekem legtöbbször az újabb rókabőr lenyúzása jut eszembe, köszönhetően elsősorban Hollywoodnak, valamint eszünkbe juthatnak még a franchise regények, ahol a világ adott, és ebben születnek újabb és újabb kalandok.

Mindezt azért vetettem fel, mert időről időre én is elgondolkodom a saját történeteim folytatásairól. A korai, kalandregényeim esetében a folytatás nálam bevett gyakorlat volt, sőt, szinte minden, a Cherubion kiadónál megjelent írásom egy nagy világ/történetvonal részei volt, de aztán bekövetkezett az, ami sok más szerzővel is megesett. Ugyanis kezdetben túl nagyot, túl sokat akartam, de ahogy teltek az évek, megváltoztam, és már nem érdekelt annyira az ifjúi hévtől fűtött „Nagy történet”, és nem szerettem volna beleragadni egyetlen sorozatba, ahogy sok más szerző is megtette.

Azóta három regényt írtam, mindhárom független, önálló történet. (A poszthumán döntés, az Isten gépei és a jövőre megjelenő Az ember könyve.) Ami számomra közös bennük, hogy mindháromnál felmerült valamilyen szinten a folytatás gondolata.

A poszthumán döntés esetében konkrét jegyzethalom, fejezetbontás is készült egy 800 évvel később játszódó folytatáshoz, amiben két Nicole és két Eliott próbál túlélni, miközben Marsden nagykövet arra érdemes, régi emberi tudatokat menekít ki a fertővé vált Gömb virtuális életteréből. Mindezeket még egy Elragadtatás nevű esemény is tovább bonyolítja, aminek keretén belül minden, A poszthumán döntésben Arctalan ellenségnek nevezett feltételezett entitás hatása alá került ember eltűnik a Földről, a Tauról és a Pavonisról.

Aztán meggondoltam magam, és inkább az Isten gépeit kezdtem el írni. (Nem tudom, hogy lesz-e valami egyáltalán ebből a sztoriból.)

Az Isten gépei után újra előkerült A poszthumán döntés folytatása, valamint haloványan az Isten gépei továbbgondolása is, de aztán inkább Az ember könyve történetébe vágtam bele. Közben pedig egyértelművé vált, hogy ennek a regénynek mindenképpen meg kell írnom a folytatását, Az ember holdját, és ez még most is határozott célom. Ettől persze még Az ember könyve kerek történet. Annyi történt, hogy elsőként egy olyan verziót kezdtem el írni, ami évtizedekkel a végleges történet után játszódott volna, de aztán rájöttem, hogy ehhez meg kell írnom azt, hogy mi történt előtte. Szóval, Az ember könyvének lesz folytatása, ez biztos, de az is biztos, hogy nem most.

Egyáltalán, abban sem vagyok biztos, hogy Ti hogyan viszonyultok a folytatásokhoz. Sok levelet kaptam már a régi Én, a halhatatlan és az Erdőhold kapcsán, hogy mikor folytatom/fejezem be már, de ez érthető, hiszen valóban nincs befejezve a történet.

A fent emlegetett három regény közül Az ember könyvénél éreztem először azt, hogy a karakterek szeretnék, ha foglalkoznék még velük, és hogy nem hagyhatom őket úgy magukra, ahogy meg akartam tenni. A történetben pedig ott szunnyad egy olyan, az idegen világból eredő, újabb konfliktus, amire egy korai verzió epilógusában tettem is volna utalást, de aztán inkább kitöröltem.

Na, de elég a rébuszokból, jövőre majd világosabbá válik, hogy miről is tűnődtem fentebb Az ember könyve kapcsán.:) Mindenesetre kíváncsi vagyok a véleményetekre, hogy Ti hogyan álltok a folytatásokhoz, mikor érzitek azt, hogy ez így kerek, és mikor szeretnétek még olvasni, és mikor hisztek abban, hogy az író egyáltalán képes jól folytatni egy történetet, és nem csak lerombolja azt, amit felépített?:)

****

Más, egy kis reklám megint: a Brandon Hackett Facebook oldalon igyekszem “valamivel aktívabban” kommunikálni, ami nagyjából azt jelenti, hogy a Facebookot muszájból megpróbálom némileg aktívabban használni ezentúl. Vélemények, gondolatok címszavakban, ami a blogra túl rövid lenne.

Tömören összefoglalva: csúszik, mégpedig 2012. tavaszára.

A kérdés, ami gondolom, rögtön felmerül, hogy jó, de miért? Hiszen júniusban kellett volna megjelennie, de akkor nem volt idő a normális szerkesztésre, így csúszott át őszre, erre még ősszel sem lesz. Olvasói oldalról is átérzem a helyzetet, ugyanis épp a minap vettem észre, hogy Alastair Reynolds legújabb regénye, a Blue Remembered Earth angol megjelenését is eltolták idén októberről jövő januárra, aminek nem igazán örültem.

Szóval, hogy miért is? Kiadói döntés, óvatos kiadói politika, válság, stb., ami sok jó könyvet érint, amiket vártam. Nagyon vártam pl. Paolo Bacigalupitól a The windup girlt, tudtommal az sem lesz idén, és sok más sem. Azért néhány újdonságra persze lehet számítani. Az esetleges reklamációkat viszont ne nekem, hanem a Galaktika kiadónak küldjétek.:P

Hogy még tovább fokozzuk a várakozást, ugyan a borító még nem végleges, de alakulóban van, így egy részletet beillesztek ide. A címfelirat nekem tetszik, milliószor jobb, mint az Isten gépeié, pedig ugyanaz a betűtípus.

Hogy legyen valami jó hír is, közben már javában írom a következő regényt, ami jó úton halad, eszerencsére zúttal nem várt akkora kuszaság, mint Az ember könyve írásakor, ezúttal minden szál részleteiben összeállt, és szeretném a történetet viszonylag tempósan megírni. Ennek csak egy akadálya lehet, hogy a történet szerteágazó: négy fontos és érdekes karakter útját követi nyomon, ami elsőre soknak tűnhet, de mind a szereplők, mind az események megkövetelik ezt. Szóval, nem biztos, hogy rövid regény lesz.

Ja, és Jun az SFportal főszerkesztője csinált nekem egy Brandon Hackett facebook oldalt, úgyhogy most már ilyen is van, lehet lájkolódni, meg majd igyekszem ott is kommunikálni erről-arról.

Szombaton megtartottuk az SFmag.hu által rendezett első saját rendezvényt, a Fantasztikus kéziratok éjszakáját.

A kiírás szerint: “Sci-fit, fantasyt vagy horrort írsz, de még keresed az utadat? Nincs őszinte olvasód, aki elismeri írásod erősségeit, ugyanakkor rámutat a hibáira? Szeretnél megismerkedni más írókkal? Jól viseled a kritikát és tanulni szeretnél belőle? Ha készen állsz a megmérettetésre, csatlakozz hozzánk a Fantasztikus kéziratok éjszakáján, ahol az SFmag írói és szerkesztői személyesen mondanak véleményt kéziratodról, és ahol egy ital mellett, kötetlenül beszélgethetsz és ismerkedhetsz írótársaiddal, gyűjtheted a tippeket az írással, szerkesztéssel, könyvkiadással kapcsolatban!”

Az SFmag a folyamatos és a pletykák szerint “félelmetes” novellapályázatán ugyanis megjelenésre kész, vagy aközeli, egyedi írásokat keres, és a novellaszerkesztőknek sajnos nincsen kapacitása mélyebben foglalkozni a beküldött írásokkal, nem tudnak javaslatokat adni, írástechnikai tanácsokkal ellátni az írókat.

Erre találtuk ki néhány hónapja a Fantasztikus kéziratok éjszakáját, ahol a bátor jelentkezők által beküldött novellákról  és regényrészletekről az SFmag néhány írója és szerkesztője személyesen mondtak véleményt: név szerint Kleinheincz Csilla, Kánai András, László Zoltán, Szabó Sándor és jómagam. Bevallom, amikor elkezdtük szervezni az eseményt, fogalmam sem volt, mi sül ki belőle, de végül egy meglepően jó hangulatú és izgalmas délutánon és estén vettünk részt, így már biztos, hogy lesz folytatása.

Le a kalappal a jelentkezők előtt, akik merték vállalni a “tortúrát”, ami során öten mondtuk el az észrevételeinket a beküldött novellákról, regényrészletekről. Bár, szerintem igyekeztünk kedvesek lenni (remélem, sikerült is) és használható okosságokkal, tanácsokkal ellátni a szerzőket, ami által még jobbá csiszolhatják, szerkeszthetik a kézirataikat. A visszajelzés pedig úgy hiszem, mindennél fontosabb, ezekből lehet a legjobban tanulni, tovább fejlődni.

Részletesebb beszámolókért ajánlom László Zoli összefoglalóját az SFmagon többek közt az eredményhirdetésről, győztesekről (noha a díjazás szerintem csak ráadás volt), és itt van Szabó Sanyi blogbejegyzése is. A II. Fantasztikus kéziratok éjszakájának létrejötte ezek után pedig szerintem csak idő kérdése.:)

Régen, kiskoromban rengeteget rajzoltam (mondhatni napi szinten), a sztorimesélési hajlamomat 15 éves koromig is főleg képregényrajzolásban éltem ki, csak ezután váltottam át végleg a tollra, később a számítógép billentyűzetre. Az átlagosnál valamivel jobban rajzoltam, az általános- és középiskolában a rajzórákon összedobtam pluszban a körülöttem ülők rajzgyakorlatát is, de aztán rájöttem, hogy az “ügyes, de…” szinten sosem fogok túljutni, mert ahhoz már tehetség is kellett volna. Ráadásul a rajz valójában egy eszköz volt számomra a történetmeséléshez.

A rajzolási kényszerem ezt követően visszahúzódott, és már csak abban merült ki, hogy a korai regényeimhez rajzolgattam montázsokat, karaktervázlatokat, néha térképeket. Az utóbbi három regényemnél ráadásul ez már csak nagyon primitív firkálmányokból állt. Miközben azonban éppen az utolsó simításokat végzem Az ember könyvén (kicsit el vagyok csúszva, de már majdnem kész!), már épülget a következő regény története, és mivel kérésre a kezembe akadt egy ceruza, elkezdtem a saját regény főbb karaktereit is próbaképpen lerajzolgatni. És újra rájöttem, hogy ez milyen jó kis móka, ráadásul még segít is, mert a formálódó arc rögtön egy sor érdekes tulajdonságot is megjelenít. Elsőként a főhőst akartam megragadni, de félúton kiderült, hogy az egyik fontos negatív karakter lesz ebből.:)

Erről jutott eszembe, hogy még 2003-ban elég sok rajzot készítettem az Erdőhold című regényemhez, amit 1994 óta tervezgettem, elő is túrtam ezeket a fiók mélyéről. A sztori, a karakterek viszonylag egyszerűcskék, tipikus space fantasy:), amiben hősies hősök és még gonoszabb gonoszok, valamint szexis nők szaladgáltak, de írni ettől még jó volt, és a világ vizuálisan még ma is hangulatos számomra. Két civilizáció találkozásáról szól a regény (illetve két regény), az egyik egy óriásfák között élő, fejlett nép, ágak közt suhanó sínautókkal, akrobatikus ügyességű lakosokkal, a másik pedig az űrben ezer éve sodródó bolygó felszíne alatti, összekapcsolt barlangcsarnokokban élő, és új otthonra vágyó civilizáció, akik a bolygójukat egy kataklizma miatt menekítették ki a naprendszerükből.

A hosszú felvezető után íme két 2003-as, befejezetlen vázlat az Erdőhold főbb karaktereiről. (Kicsit bénák, de a hangulatot szerintem tűrhetően megragadták.) Van itt energiakardos és nem energiakardos hős, na meg az elengedhetetlen, lenge ruházatú hölgyikék is.;)

Ugyan Az ember könyve végére értem, de azóta is folyamatosan dolgozom rajta, mert van bőven javítani való. Most tartok a kétharmadánál, szerencsére az eddigiekhez többet már nem kell visszanyúlnom, azonban az utolsó harmadában van nem egy jelenet, amit át kell írnom, mert messze nem vagyok vele még elégedett. Mindenesetre lassan letisztulnak a jelenetek, helyre ugranak az utolsó részletek, movitációk is talán.

És közben motoszkál a fejemben a következő ötlet is szerencsére. Eredetileg Az ember könyve folytatását akartam elkezdeni, de az most túl nagy projekt lenne, és szeretnék rövidebb, de összefüggő sztorikat elmesélni egy érdekes alapötlethez kapcsolódóan. 

Aztán itt van a sokunk közös gyermeke, az SFmag.hu, ami miatt ugyan többünknek kevesebb a szabadideje, mint szeretnénk, de azt hiszem, megéri, a visszajelzések messzemenőkig megerősítik a kezdeményezés létjogosultságát. És egy kis reklám:), elindítottuk az első könyvnyeremény játékunkat, Dan Simmons zseniális Hyperionjából lehet nyerni 5 kötetet, és remélhetőleg gyakorta fogunk ilyeneket szervezni jövőre is.

A látogatási statisztikákból már most egy érdekes tendencia kezd kirajzolódni egyébként, ami engem is meglepett. Az angol nyelvű, minőségi sci-fi és fantasy könyvekről írt ismertetők iránti érdeklődés meglepően magas a magyar nyelven is megjelent könyvekével összevetve. Azt gondoltam volna, hogy ez pont fordítva lesz.

Most vagy az történik, hogy az elérhetetlenség ellenére érdeklődés van az angolszász piacon kritikailag sikeres könyvekről írt ismertetők iránt, vagy pedig valóban sokan olvasnak angolul. Ha ez utóbbi történik, az viszont üzenet lehet a kiadóknak is, mi szerint az olvasók nem fognak hosszú éveket várni egy angol megjelenés (legalább a nevesebb regények) magyarítására – főleg, hogy még az sem biztos, hogy valaha megjelenik -, hanem egy jelentős részük elolvassa eredetiben.

Emiatt lenne jó, ha pl. az olyan idei, díjazott és kritikailag elismert regények, mint a Bacigalupitól a Windup girl, Miéville-től a The city and the city, vagy Wilsontól a Julian Comstock , esetleg Hannu Rajaniemitől a Quantum thief mihamarabb megjelennének magyarul is, nem pedig 3-5 év múlva (optimista becsléssel), amikor a potenciális olvasók egy jelentős, angolul tudó hányada beszerezte eredetiben. Ugyanis addigra a legjobb könyvek célközönsége is olyan méretűre zsugorodhat, ami a magyar kiadás bukásához vezet.

(Gondoljunk csak bele, a Harry Potternél pl. rajongói fordítások készültek az angol nyelvű megjelenés után, és a Twilight sorozatból is láttam hazai könyvfogyási listákat, ahol egy-egy új Twilight könyv angol nyelvű kiadása is előkelő helyen állt a toplistán.)

És mostantól novellákat is keresünk, havi egy kiemelkedő magyar fantasztikus novellát tervezünk megjelentetni díjazás ellenében (persze, nem ebből fognak az írók meggazdagodni),  e-book olvasók által támogatott elektronikus formátumokban (a külföldi fordítások mellett, amikből majd év végén egy külön ingyenes elektronikus kötet is összeáll remélhetőleg.

(Ja, és írtam egy könyvismertetőt is az SFmagra Reynolds House of suns című baromi jó sci-fijéről: http://sfmag.hu/2010/12/09/alastair-reynolds-house-of-suns/ :))

No hát, néhány perce leírtam az utolsó szavakat is Az ember könyve végére.

Néhány hónapja még valahol egészen távol jártam a végétől, és fogalmam sem volt, mikor befejezem be. Kilátástalannak tűnt, csak a rengeteg megoldandó problémát láttam, a csigalassúsággal gyarapodó sorokat. Aztán az utóbbi időben nagyon sok minden alárendelődött az írásnak (sokaktól elnézést kérek az elmaradt emailekért), felpörgött a tempó, és a regény is elkezdte összerakni magát. Szóval, készen van, legalábbis nyers változatban. Most még jópár hónapig piszmogok rajta, mert az ördög a részletekben lakozik, és van még mit csiszolni a szövegen, mielőtt jövő év elején megjelenik. 

Valamikor 2008 nyarán kezdtem el foglalkozni a regénnyel, el is kezdtem írni, de 2009 tavaszán rádöbbentem, hogy nem azt a történetet kell megírnom, amin addig gondolkodtam, így az addigi jegyzeteket és szöveget félreraktam, és újrakezdtem az egészet. (Furcsa, de ennek a történetnek a központi gondolata fogja képezni majd Az ember holdja regényem alapját.)

2009 telén már túl voltam a regény kétharmadán, amikor kiderültek a koncepcionális problémák. Bizonyos karakterek és események feleslegessé váltak, így egy olyan lépésre szántam el magamat, amilyet korábban még nem csináltam, majdhogynem újraírtam az addigi szöveget, és csak néhány, jónak talált elemét hagytam meg az addigiaknak. Az idei év pedig azzal telt, hogy eljussak végre ide, és leírjam az utolsó mondatot. Aki ír, tudja, hogy milyen jó érzés ez, aki meg nem, annak majd remélem, hogy az elolvasása fog hasonló örömet okozni.

Kimaradt a szeptemberi bejegyzés, de a hosszabb hallgatás oka minden szempontból prózai: írom Az ember könyvét. Eljött ugyanis az a pillanat, amikor a regény szeretné végre befejezni magát, egybefutnak a szálak, a karakterek követelik a drámát és a nem feltétlenül megérdemelt sorsukat, így nincs választásom, írni kell. A regény fele már szerkesztés előtti állapotba került, ami azt jelenti, hogy részemről, önerőből már csak minimálisan tudom jobbítani, a második felét pedig a következő két hónapban tervezem ízekre szedni, majd újra összerakni és véglegesíteni. A tavaszi megjelenésig azért még sok munka van vele.

Ettől függetlenül néhány héten belül valószínűleg némileg aktívabb lesz a blog, úgyhogy figyeljétek.  

Ért közben egy meglepetés is pár hete: úgy tűnik, kitaláltam egy novellát, ami működőképes és érdekes történetnek bizonyul, így szeretném év elején megírni, hátha a regénnyel egyidőben megjelenhet pl. a Galaktikában. Persze, csak akkor, ha jó lesz, ami azért nálam eléggé kétséges. 2008-ban volt már egy ilyen kísérletem, írtam egy novellát, ami aztán a kukában landolt, mert még szerintem is rossz volt.

Író-olvasó találkozó: November 6-án, szombaton, Győrben, a X. Győri könyvszalon rendezvényen leszek 17 órától, és a Pódiumszínpadon beszélgetünk László Zolival a sci-fi jövőjéről. Biztos vagyok benne, hogy nem keseregni fogunk. http://www.gyoriszalon.hu/hetnap/2010/szalonprogram2010.pdf

Olvasmányok mostanság: Kivégeztem a GFK sorozatból Robert A. Heinleintől A Hold börtönébent, ajánlom mindenkinek, mert ahhoz képest, hogy 1966-ban, 3 évvel a Holdraszállás előtt jelent meg, a holdi élet ábrázolása nagyon alapos és átgondolt, ráadásul Heinlein majd’ két évtizeddel a Neurománc előtt egy nagyon érdekes MI-személyiséget teremtett meg, ami előtt le a kalappal. A Hold börtönében egy kifejezetten jó sci-fi regény, ami ma már ugyan kicsit megkopott, és veszített az erejéből, de jóval kevésbé, mint a legtöbb régebbi science fiction. Kár, hogy nem negyven évvel korábban jelent meg magyarul. (Szomorú, hogy az ilyen könyvek csak most jutnak el hozzánk, és még szomorúbb, hogy a kortárs sci-fik is csak hébe-hóba.)

Elolvastam továbbá Vernor Vinge 1991-es Hugo-díjas regényét, a Fire upon the deepet is, és helyrerakta bennem a Szivárvány tövében után maradt kérdőjelet Vinge-vel kapcsolatban. Sőt, nagyon erősen helyrerakta, ez ugyanis egy brutálisan jó regény, brilliáns ötletekkel, érdekes karakterekkel, idegen fajokkal és kozmikus elképzelésekkel. Hogy-hogy nem jelent meg eddig magyarul?! Meg is rendeltem már az előzményét, a Deepness in the skyt.

Azonban ha majd meg is jön a könyv, kicsit még várnia kell, mert éppen nyakig benne vagyok Alastair Reynolds Revelation space-ében. A House of sunst olvastam tőle még a nyáron, ami majdnem brilliáns, számomra az utóbbi idők egyik legjobb sci-fi regénye, most pedig haladok sorban a Revelation space regényeivel, a polcomon pihen a Chasm city, a Redemption Ark, az Absolution gap és a The prefect is már. Kedves kiadók, kéretik Reynoldst is mielőbb elhozni magyar nyelvre.

Szeretem a fantasztikus témájú festményeket, és időnként elkezdek keresgélni a neten, hátha találok egy-egy új kedvenc festőt, akinek aztán időről időre visszatérek a honlapjára, hogy megnézzem, milyen új képeket csinált időközben.

Emellett érdekes kreatív játék is egyben, ugyanis egy-egy vadabb kép segíthet vizualizálni írás közben egy éppen formálódó tájat, objektumot, vagy bármi apró részletet az aktuális regényből, vagy csak szimplán agystimuláló hatással bír, ami alapján elkezd egy halom ötlet előtódulni a tudatalatti mélyéről.

Az ember könyve írása közben is akadt néhány ilyen hangulatkeltő festmény, amiket külön mappában gyűjtök, és néha végigpörgetek. Néhányat meg is osztok Veletek kísérletképpen. A legtöbb kép leginkább hangulatot tükröz egy idegen világról, de némelyiken a regény egy-egy jelenete, vagy eleme is visszaköszön valamilyen, talán csak általam átlátható formában. A kapcsolatokat persze nem fogom részletezni, majd ha a regény megjelenik, lehet szemezgetni, hogy melyik kép milyen módon és hova kapcsolódhat, vagy melyik kitalált részhez találtam meg esetleg később.

Neil Blevins – itt leginkább a háttér, a sűrű ködszerű légkörbe burolózó világ, ami érdekes:

Stephan Martiniere – ő az egyik kedvencem, imádom a hihetetlenül részletgazdag, aprólékos borítóit. (A léghajósnál inkább a szurdokszerű rész tetszett, léghajó nem lesz a regényben, végül is, sci-fit írok, ugye. )

Paul Gerard – ő a regény elborultabb, betegebb oldalához szolgált némi adalékkal. Érdemes rákeresni a honlapjára, mert a többi festménye is hasonlóan brutális, de az alábbi kettő bizonyos szempontból nagyon érdekes volt számomra is.

Néhány karaktervázlat, amik meglepően összecsengtek Az ember könyvében található egyik-másik fura szerzetről a fejemben élő képpel, vagy azoknak egy részletével:

Luis Royo:

Ezt nem tudom, ki csinálta, sőt, azt sem tudom már, honnan mentettem le, de hangulatban megint csak illik a történethez:

Ron Miller idegen bolygós festménye, fennsíkokkal, kanyonokkal:

És Zdislaw Beksinski bármelyik festménye, pl.:

De ennél sokkal brutálisabb hangulatú munkái vannak, érdemes ellátogatni a blogjára: http://www.beksinski.pl/

Az ember könyve:

Úgy tűnik, a nyers változatot szeptember végéig be fogom fejezni. Az utóbbi néhány hétben végre összerázódott a történet vége is, és váratlanul nagyon könnyen megy az írás, amit igyekszem kihasználni. Persze, szeptembertől egy legalább 4-5 hónapnyi feszített tempójú önszerkesztés következik, mire a kiadó kezébe kerülhet a regény. Azonban a lényeg az, hogy csak a végére érek most már.

Párizs és a fantasztikum:

A nyaralás egy részét Párizsban töltöttük, és most a könyvek oldaláról következik néhány gondolat a városról. Elég sokat mászkáltunk, de normális könyvesboltot alig találtunk, ha voltak is, a ruha-, cipő- és parfümboltok csillogása közepette képtelenség észrevenni őket, a kínálatuk pedig nevetséges volt. Persze, lehet, hogy mi jártunk a nem megfelelő helyeken, igaz, nem is a könyvesboltok keresése volt a cél.  Kettő komolyabb könyves üzletet azért csak sikerült találnunk.

Az egyik a Champs-Élysées-n, egy csilivili Virgin Megastore pincehelyiségébe volt beömlesztve. A sok könyv látványa jóleső érzésként hatott, de az alacsony mennyezetű labirintus, össze-vissza pakolt könyves pultokkal leginkább hevenyészett raktár benyomását keltette. Komolyan arra gondoltam, hogy mázlink van a Pesten már majdhogynem minden forgalmasabb téren, utcában megtalálható Alexandra és Libri hálózatok üzleteivel, mert ők legalább megbecsülik és méltó helyet biztosítanak a könyveknek (igaz, cserébe mindent megtesznek a kiadók ellehetetlenítéséért, a kiadók minél durvább megsarcolásááért, de ez már egy másik kérdés).

Mint a képen látható, lefényképeztem a sci-fi (és fantasy – csak az ki sem volt írva) polcot. Nem vicc, ez volt a teljes kínálat! Ahhoz képest, hogy hányszor többen lakják Franciaországot, siralmas: egy pultnyi könyv, pár ismert név (pl. Simmons, Martin, Morgan, Niven egy-egy regénnyel), a könyvekre ráadásul fura, kézzel írott cetliket tűztek, mintha magyarázták volna, hogy mik ezek, vagy nem tudom.

A másik a Lafayette áruház hatodik emeletén tanyázott, ahová már nem is akartunk felmenni, de nem akartuk elhinni, hogy egy ekkora áruházban nincs könyves részleg. Szerencsére volt, ráadásul a sci-fi és fantasy kínálat már sokkal nívósabbnak tűnt, itt már a legtöbb ismert angolszász szerzőtől akadt néhány kötet. Csak valahogy ez sem volt az igazi, például érezhetően az egyik legfélreesőbb zúgba pakolták a tematikát, amolyan megtűrt, nem fontos gyermekként.

Az egyetlen pozitív csalódást egy jópofa antikvárium jelentette a latin negyedben. Véletlenül vettük észre az utca túloldaláról, miközben a rendelt palacsintáinkat (crépes) sütötték az orrunk előtt. Igaz, az antikvárium inkább az elképesztő képregénykínálata miatt volt érdekes, jelezve, hogy Franciaország valóban képregénynagyhatalom. Helyi és angolszász képregények francia kiadásának tömkelege sorakozott a polcokon, nem tudtam olyan képregényt mondani, ami ne lett volna meg nekik. Na itt például, jó sokáig nézelődtünk, és a forgalom  is érezhetően nagyobb volt, mint a másik két könyváruházban.

Kieg: Egyvalamit kifelejtettem, a bookinisteket, vagy bukinistákat. Lezárható bódéikkal tele van a Szajna-part, ha kedvük van, kinyitnak, és régi könyvek és kacatok garmadáját árulják, többnyire a normális antikváriumoknál drágábban. Egy biztos, a part menti sétányokat nagyon hangulatossá teszik.

Nyár:

Szokás szerint elég sűrűre sikeredett, pedig a Hungarocont ki is hagytuk Párizs miatt. A Szefantor, mint mindig most is elvarázsolt, a múlt heti Írókör tábor pedig a társaságon túl írástechnikai szempontból is rendkívül kellemesen telt, ugyanis rengeteget írtam. Felemelő érzés, amikor 15 laptop zümmög egymás mellett, és mindenki ír, halkan kopognak a billentyűk, szinte érezni a kreatív energiák áramlását.  A mostani regény sokat köszönhet a tavalyi és idei tábornak is. És még vár majd egy nyárvégi elutazós kikapcsoládás, amolyan pihenünk, olvasunk, írunk, sportolunk, sétálunk jelleggel.

Örömhírek és hírek írói blogokról:

- Robert Charles Wilson befejezte a Vortext (Pörgés 3. regény), remélem, hamar jön magyarul is.

- George R. R. Martin lassan a végére ér a Dance with the dragonsnak, a Jég és Tűz dala 5. kötetének, miközben javában készül az első kötetből az HBO filmsorozat is.

- Orson Scott Card a honlapján magasztalja Nolan Inceptionjét (Eredetét). Ez azért is meglepő, mert ahogy olvasom Card filmkritikáit, elég keményen szokott véleményt mondani, most pedig az Inceptiont a valaha készült legjobb scifi mozifilmnek nevezte, és noha valóban veszett jó film, de ez azért szerintem túlzás. Úgy tűnik, Cardot is nagyon elkapta a hangulata. (Ugyanakkor vicces, hogy felhívja a figyelmet: ez nem az a sci-fi, amiben világűrt és szörnyeket találsz.)

- Neil Gaiman a mellékelt, fejezetekre tördelt videósorozatban felolvassa a teljes Temető könyvét (angolul, természetesen). Érdemes legalább belenézni, én sosem hittem a felolvasásokban, a legtöbb író nem is tudja normálisan felolvasni a saját könyvét (nem is ez a dolguk, ez teljesen más műfaj), de Gaimant hallgatni valami egészen más.

1. Egy regény evolúciója:

Fura, de amikor 2008-ban elkezdtem foglalkozni Az ember könyvével, még nem is ezt a történetet akartam megírni. Sokféle variáció futott végig a fejemen, a legelsők egyikének az elejét meg is írtam, aztán egy egészen más irányba kanyarodott az egész, és most az a helyzet, hogy az, amit eredetileg kitaláltam, az lesz Az ember könyve “folytatásának” a központi témája.

Mindenesetre jelenleg 530 ezer karakternél járok, nyakig benne az események sűrűjében. Lassabban megy, mint szeretném, de azért haladok, mert különben a Galaktikások lassan kitekerik a nyakamat. A lassúság fő oka az, hogy úgy tűnik, időnként, általában két könyvenként muszáj a járt utat járatlanra cserélnem, és elkezdek új dolgokkal kísérletezni. Egy panelekből építkező regényt viszonylag könnyű megírni, függetlenül attól, hogy az eredmény akár még jó is lehet. Azonban arra, hogy nagyon jó lesz, esetleg kiemelkedő, így nincs esély, ugyanis egy biztos: panelekből nem születik semmi eredeti.

Én inkább maradok a kísérletezésnél, a szokatlan ötleteknél, helyzeteknél, még akkor is, ha ez rendkívül kockázatos, ráadásul manapság szinte lehetetlen próbálkozás, hiszen túl sok inger, hatás éri az embert, ami akaratlanul is beépül a tudatalattiba. Na meg, a végeredmény lehet olyan szokatlan, vagy olyan módon eredeti, hogy azt nem veszi be az olvasó gyomra.

2. Itt egy interjú Burger Istvánnal, a Galaktika és a Metropolis Media tulajdonosával, ő hogyan látja a scifit, a jövőt. Remélem, a válság miatti racionalizálás jót tesz a megjelenő könyvek minőségének, és elmaradnak a pályázatolás miatt kiadott piacképtelen kiadványok. Ahogy láttam az őszi terveket, egyelőre úgy tűnik, szinte mindegyik címet be fogom szerezni.

Az új Galaktika-belső pedig szerintem nagyon jól sikerült, hovatovább, dizájnban kifejezetten előrelépés történt. A borítókép azonban nem az igazi, és az egész borítóelrendezés a sok felirat miatt szerintem zavaros. A régi Galaktikákban szerettem hosszasan elnézni a borítófestményeket, ez viszont az Új Galaktikánál a rengeteg szöveg miatt esélytelen. Főleg, a címfeliratba belerondított fekete keretes szövegbox bántja a szememet.

3. Ki hallotta már Hannu Rajaniemi nevét? SFinsider biztosan, mert ő említette először nekem is, aminek hatására utánanéztem. Rajaniemi egy finn SF-író (igaz, 8 éve Skóciában él, és angolul ír), akivel először az angol Orion Books kötött gyorsan egy három könyvre szóló szerződést egy regény egyetlen fejezete alapján, majd nemrég az amerikai Tor kiadó tette meg ugyanezt alig egy hónapja.

A történet karakterorientált, a kvantumfizikával az egyszeri ember számára is feldolgozható módon foglalkozó, hard-SF regény lesz, a címe Kvantumtolvaj (a cím mondjuk pont nem egy túl acélos). Angliában idén szeptember végén jelenik meg, az USA-ban jövő tavasszal. Azt hiszem, én is megrendelem.

Az viszont egy érdekes kérdés, hogy mit ér ilyen megközelítésből pl. Az ember könyve első fejezete. Gyaníthatóan nem sokat, mert azon túl, hogy remélhetőleg az eddigi regényeimnélerőteljesebben ránt be a cselekménybe, főleg hangulatot, az alapfelütést és a főbb karaktereket lehet belőle kihámozni, na meg nem is olyan hajmeresztően scifis és meghökkentő az eleje (a durvább dolgok a közepétől kezdődnek), inkább az emberi oldalra koncentráltam és a szereplőkre, a durvább és betegebb dolgok később kezdődnek. A felütés szerint néhány ezer ember zsúfolódik össze egy halom földi tárgy kíséretében hetek óta egy fura, élő csarnokban, ami egy űrhajó, de az is lehet, hogy egy állat belseje, és fogalmuk sincs, hová tartanak, vagy hogy miért kerültek ide. Na de aztán úgyis megérkeznek majd…

4. Sajnos az idei Hungarocont ki kell hagynom, mert pont belelóg a nyaralásba. Sajnálom. Találkozóból így sem lesz hiány, ehét végén volt Sopronban a II. Intergalaktikás találkozó emlékezetes élményekkel, ugye. (Pech, hogy pont egy időpontra esett a Szíriuszos rendezvénnyel, de majd jövőre már erre is figyelnek a szervezők.) Augusztus eleje Szefantor, aztán meg Írótábor, közben még nyaralás is.

5. Játékblokk:

Július elején szórakoztam el egy délutánt ezzel a játékkal, nagyon ötletes, ahogy az egyes elemek összekombinálásával egyre több lehetőség nyílik meg. Azért a vége felé már eléggé nehéz a túl sok variáció miatt, 115 elemet és 14 csoportot tudunk összesen összeügyeskedni, néha elég a logika, néha azért ennél több is kell. Vigyázat, néhány órát garantáltan elvesz az ember életéből, ha valaki ráérez az ízére: http://www.kongregate.com/games/Badim/doodle-god

Bosszúból a fenti játékkal elért időrablásért ennek a játéknak a linkjét kaptam meg cserébe. Ez még durvább, mert kegyetlenül szivatós, mentési opció nélkül borzolja az ember logikáját (van második része is): http://www.kongregate.com/games/SandhillGames/ring-pass-not

1. Az ember könyve kapcsán mostanában kicsit olyan érzésem van, mint amikor A poszthumán döntést írtam 2004 és 2006 között. El szeretnék mesélni egy történetet néhány otthonától távolszakadt emberről, akik egy minden elemében idegen környezetben próbálnak túlélni és ami lényegesebb, embernek maradni, de hiányzik hozzá egy csomó minden, leginkább a történet megírásához szükséges írói eszköztár, így kínkeservesen haladok.

Ráadásként, naivan megpróbálok klisémentesen írni és gondolkodni, de újra és újra rájövök, hogy ez félelmetesen nehéz, szinte lehetetlen. Tucatszám jutnak eszembe a sablonos megoldások, ezek alapján már négy-öt regényt is meg lehetett volna írni ennyi idő alatt. Meghökkentő megoldások, jelenetek viszont nem születnek csak úgy, sőt, leginkább sehogy, de azért én próbálkozom. Amikor viszont egy-egy apró, szokatlan ötletmorzsa az ölembe hullik, az nagyon jó érzés.

A regényt 2008 nyara óta írom, az első sztorivázat 2009 tavaszán dobtam ki (120K), a másodikat 2009 telén (580K, de ebből kb. 350K átírva működőképes maradt). Közben persze rengeteget tanultam, mert minden egyes jelenet ismeretlen útra vezetett, amit meg kell ismerni, az adott jelenet tucatnyi rétegét felismerni, és beleszőni a mondatok közé. Vannak már a szövegnek jó momentumai, de hogy milyen lesz az összkép, arról most még fogalmam sincs.

(Rájöttem arra is, hogy nem érdemes előre nyilatkozgatni semmilyen készülő könyvről, mert még az alapvető dolgok is megváltozhatnak. Amit eddig mondtam itt-ott pl. erről a regényről, már nyomokban sem igazak.)  Olvasgatva külföldi scifi írók blogjait az írási módszerükről, nemrég végtelen nyugalom szállt meg.

Itt van például Alastair Reynolds http://voxish.tripod.com/id19.html látványosan kaotikus küzdelmének krónikája a regényeiről, valamint az alábbi képen látható vázlatoló táblája.

A vicc az, hogy egy ilyen tábla beszerzésén egy ideje már gondolkodom, mert saját folyamatábráim és kulcsinformációim nem férnek el normálisan egy papírlapon (a memóriám pedig eléggé szétszórt ahhoz, hogy ha nem jegyzek le azonnal bármi jó ötletet, az simán törlődik).

Egyébként az ilyesfajta folyamatábrák nem azt jelentik, hogy a regény valami gigantikusan komplex és bonyolult (csak, mint egy átlagos, tartalommal és mondanivalóval bíró regény kellően átgondolt háttérrel), mindössze annyit, hogy a szöveg nem pár hét alatt összerántható sablonhalmazból van összedobálva, hanem minden szintje a legapróbb részletekig át van gondolva, a legutolsó karakter motivációjáig. (Persze, ez még nem jelenti azt, hogy a végtermék fenomenális lesz, de legalább az esélyt megadja rá az író ebben az esetben.) 

2. A közelmúltban visszatértem az angolul olvasásra, összegyűlt vagy 10 könyv, amikre magyarul hiába várok, így beszereztem őket angolul, kupacba raktam őket (bőven 5000 oldal feletti mennyiség), és most fogyasztom a kupacot. Első áldozatom Peter F. Hamilton: Pandora’s star 1150 oldalas téglája volt, de már megjött a folytatása is, az 1250 oldal. Hm, ha minden űropera ilyen lenne…

Utána elkezdtem Joe Haldemantól a Forever peace-t, de Hugo-díj ide, Nebula-díj oda, 70 oldal után kicsit pihentetnem kell, mert nagyon nem akar bontakozni, pedig a regény ötöde már eltelt. Na meg főleg azért pihentetem, mert eközben beleolvastam Alastair Reynolds House of suns című regényébe, és az úgy szimplán odavágott már az elején, így előbb inkább azt olvasom el.

Nyári programként vár még egyébként egy Vernor Vinge, egy John C. Wright, valamint több Hamilton és Reynolds, majd jön Scalzi, Bacigalupi (idei Nebula győztes), McDonald és Karl Schröder is ősszel. Emellett persze jó lenne a magyar megjelenések közül is követni a jobbakat.

3. A Flashforward az egyetlen sorozat, amit manapság rendszeresen követünk, főleg mivel az első részek bukdácsolása után, főleg az évad második felére kifejezetten sokat erősödött, és akar is valamit mondani, mutatni. Rögtön eszembe jut a tavaszi nyitóepizód nyitójelenete, ami egy önálló, zseniális filmnovella egy ablakmosóról, szerintem már ezért megérte megcsinálni a sorozatot. A készítők nem csak feldobálják az újabb és újabb rejtélyeket, hanem folyamatosan meg is fejtik azokat, és adogatják a nézőnek az újabb apró puzzle darabokat, és a karakterkonfliktusok között is akad néhány igen emberi szál.

Erre a minap jön a hír, hogy az évad végével elkaszálják a sorozatot. Gondolom, nem volt elég bugyuta. Bár, ha lesz egy értelmes lezárás, talán nem is baj, mert a Flashforward tipikusan egyévados sorozat szerintem, nem is kell tovább kavarni, nyújtani. Csak legyen értelmes lezárása.

Ez az elkaszálás viszont azért is furcsa, mert itt van pl. a másik két tavaly őszi üdvöske, a Stargate Universe és a „V”, amelyekre szinte az összes scifi rajongó ismerősömmel együtt mi is azt mondtuk pár rész után, hogy mindkettőnek azzal teszik a legjobbat, ha azonnal törlik mindkettőt. A „V” maga az agyhalál olyan minősíthetetlen első négy résszel, nulla dimenziós ostoba karakterekkel és történettel, hogy onnan bármit is csinálnak, már teljesen érdektelen (nem is néztük továb), az SGU pedig az ötlettelenség és az eddigi sorozatok lélektelen újrahasznosításának kiváló példája volt az első 7 rész alapján.

Plusz, a minap elkezdtük a Fringe-t, de félelmetes kliséhalmaz ez is, azért egy nyitóepizódban, hadd ne rakjuk már össze az egész sztori építkezését az első öt perc után (gondolok itt arra, hogy az FBI-os csaj pasijáról az első pillanatban lerítt, hogy a rész végére halott lesz, de előtte még elárulja a nőt. A dilis prof megjelenésekor pedig azonnal összeállt a kép a sorozat további koncepciójáról is, amit addig nem ismertünk, mi szerint a doki, a fia és az FBI-os nő egy különleges csapatot fognak alkotni, és ugyanazon kaptafára épülő sztorikban nyomoznak.

Ha már sorozatok, nemrég újranéztük a teljes Twin Peakst, ami a hibái ellenére még mindig egy döbbenetesen erős és zseniális sorozat, pedig idén idestova 20 éves. Pedig féltem, hogy nem nyújt már olyan élményt, mint hajdanán, amikor a tévében láttam 15 évesen, de tévedtem. Egy fikarsznyit sem kopott a hangulata.

4. Nyár eleji programok:

- Május 22-én 15 órától Székesfehérváron leszek, a Szabadművelődés háza és a Galaktika által közösen szervezett 2010 Második Űrodisszeia éve című rendezvényen. 

- Június 5-én, a Könyvhéten dedikálás, délután 14 órától a Metropolis Media/Galaktika standon, a Vörösmarty téren. 

- Július 17-18-án a II. Intergalaktika tábor, Sopronban 

- Július végén pedig a Hungaroconon dedikálok július 31-én, vagy augusztus 1-én. 

És végezetül egy trailer, Christopher Nolan Inception című nyáron bemutatásra kerülő scifijéé. Nolan a Memento után készített három kiváló filmet, a két új Batmant, valamint a zseniális Tökéletes trükköt, ez pedig elegendő ajánlólevél ahhoz, hogy elképesztő pénzt toljanak alá egy saját sztorihoz, ami a trailer alapján kifejezetten ígéretes. Hans Zimmer zenéje pedig brutális hangulatot ad hozzá.

Nem szeretem az ilyen év végi összefoglalókat, kicsit csöpögősek, gyakorta a saját vállunk megveregetésének tűnnek, de most valamiért kedvem támadt hozzá.

Ismét egy év, amikor egyetlen sor sem jelent meg tőlem. Ez nem nagy ritkaság mostanában, ráadásul 2005, 2006 és 2009 után még az is előfordulhat, hogy a 2010 is így zárul, de azért reménykedem, hogy idén elkészülök a regénnyel. Mindez nem jelenti azt, hogy nem csináltam semmit, sőt. 2009 Az ember könyve írásáról szólt, bírkóztunk egymással derekasan, és a meccs idén is folytatódik, bár most már határozottan nyerésre állok. 2009 elején egyszer már újrakezdtem a regényt, akkor kb. 120 ezer karaktert dobtam ki, most, év vége felé újabb 580 ezret, ami a közben félrement szálakkal és a jegyzetekkel együtt tavaly közel 1 millió karakternyi írást jelent. Az, hogy ebből végül alig maradt értékelhető, egyáltalán nem zavar, mert rengeteget tanultam belőle. Meg aztán, nem kell minden leírt sorral rögtön a kiadóhoz rohangálni, hogy azonnal adja ki.

Ezen túl is rengeteg minden történt az elmúlt évben: többek közt tavasszal a Galaktika meghívására Budapesten járt Robert Charles Wilson, a Pörgés írója, és nekem is jutott vele egy kis városnézős-vacsorázós délután, volt rengeteg scifi rendezvény Intergalaktika találkozótól, író-olvasó találkozók tucatjain át egészen a Szefantorig. Az Isten gépei rengeteg pozitív visszajelzést kapott innen-onnan, plusz július végén egy Zsoldos Péter-díjat is, a legnagyobb meglepetés pedig az volt, hogy 2010-ben Romániában is megjelenik. Eltöltöttem néhány napot az Írókör nyári táborában is, és ugyan a feladatmegoldásokat kihagytam, mert én másképp működöm, nem tudok és nem is akarok határidőre célfeladatokat megoldani, de ismét rengeteg dologra rájöttem az írással kapcsolatban az ott elhangzottak közben.

A legszebb és legörömtelibb események azonban a magánéletemben történtek, de ez nem tartozik ide.

Belefutottam abba, amit reméltem, hogy még jó sokáig elkerülök: az aktuálisan írott regény, Az ember könyve végül úgy döntött, hogy mégsem fog magától összeállni, helyette inkább apró darabokra esett szét, mint az elejtett üvegpohár. Ennek eredményeként 580 ezer megírt karakterem megy a kukába, és kezdhetem előlről az egészet. Azért ez már elég fájdalmas mennyiség.

Viszont így legalább a remény megvan, hogy a végső változat ennél sokkal jobb lesz. Van pár szerintem egészen egyedi gondolat és ötlet a történetben, amit jó lenne nem elbarmolni béna megvalósítással. Egyszer, idén februárban már csináltam ilyet, igaz, akkor csak 120 ezer karakter és egy másik történetszál ment a szemétbe. A többi jegyzettel együtt van kb. 1 millió leütésnyi vázlatom, persze elég kusza az egész. Az emberi oldal, a karakterek viszont már összeálltak, a legutóbb emlegetett karakter-összevonás óta a motivációik tiszták, és szerencsére a cselekmény jelentős része is nagyjából változatlan marad.

A gondom elsősorban az idegen fajjal van. Ugyan már hónapok óta érezhető volt, hogy a koncepció több sebből vérzik, de azt gondoltam, hogy ez nem gond, a végére majd úgyis szépen összeáll minden. Nem ez történt, sőt, amikor végül elkezdtem a probléma mélyére ásni és levezetni a logikai összefüggéseket, kártyavárként össze is dőlt. Persze, én vagyok a marha, hogy igyekszem elrugaszkodni a megszokott gumifejű, humanoid idegen sztereotípiától, és valami egyedit kitalálni. Ezzel még nem is lenne gond, ha az idegenjeim és az emberek nem kerülnének olyan viszonyba, ami miatt elkerülhetetlenné válik egymás megismerése. És ez iszonyú nehéz. Egy kellően idegen gondolkodású, a földitől eltérő, de evolúciós logikával nagyon is logikus ösztönökkel rendelkező fajt szeretnék, nem pedig a emberi viszonyokat és logikát kissé átszínezve, de ugyanakkor lényeges az is, hogy legalább minimálisan meg is értse egymást a két faj.

Na de nem vagyok egyedül a regényes útkereséssel : http://olomerdo.wordpress.com/2009/08/24/reboot/