Lassan végéhez ér az Atlantis űrsikló utolsó küldetése, mostanában elég sokat nézegetem a kapcsolódó híreket, valamint a Nasa oldalait. Lehet, hogy kevés híreket nézek, de a küldetés láthatóan nem túl érdekes ez média szempontból, ez látszik pl. abból is, hogy pl. a Nasa television youtube-on is megtalálható friss klipjeit: http://www.nasa.gov/multimedia/videogallery/ alig néhány százan nézik meg.

Íme két videó, az első egy friss interjú Ferguson kapitánnyal és Dr. Magnusszal (érdemes a haját figyelni:)) az Atlantis legénységének kéát tagjával. 10:40 után pedig van egy vicces jelenet.

Ez pedig egy régebbi klip, még 2007-ből, ellenben roppant szórakoztató:

A youtube-on rengeteg további érdekes klipet találni.

Karácsonyra kaptam, nagyon ötletes ajándék, scifi rajongóknak meg pláne. Egy elektromágnessel lebegő pozícióban tartott gömb, az enyém az éggömböt ábrázolja, de van Földgömb is, ha jól láttam.

Vagy most kezdődik csak igazán? Ki tudja. 

Ma olvastam a hírt, mi szerint a Nemzetközi űrállomást 2016-ban nagy valószínűséggel leállítják, és szépen elégetik a légkörben. Annak ellenére, hogy maga a szerkezet a 2020-as évek végéig tökéletesen biztonságos és működőképes lenne. 

Mondjuk, nem hiszem, hogy ez csak és kizárólag az USA döntése kellene legyen, hiszen ott van pl. Oroszország, Európa, Japán, de mivel az egyes egységek nagyban függenek egymástól, az amerikaiak kiszállása gyaníthatóan az egész projekt végét jelenthetik. Vajon hová vezet ez, mi lesz így a csillagok meghódításával?

David Brin még 1986-ban azt mondta, hogy „amennyiben nem kezdjük meg hamarosan a világűr kolonizálását, akkor soha nem is fogjuk. Ahogy kezdenek majd elfogyni a rendelkezésünkre álló energia- és anyagforrások, az életkörülmények is romlani kezdenek, és innentől kezdve legalábbis valószínűtlen, hogy bárki hajlandó legyen olyan távoli célokért áldozatot hozni, mint amilyen az űr kolonizálása és az emberiség nagyon hosszú távú túlélése, amikor nap mint nap súlyos problémákkal kell megküzdeni. Ad absurdum még az sem lehetetlen, hogy ez a válasz a Fermi-paradoxonra: az, hogy “a legtöbb idegen civilizáció elszalasztja ezt a világűr meghódítására csupán rövid ideig meglévő alkalmat.” 

Brin szavai most talán aktuálisabbak, mint bármikor, bár azt azért hozzá kell tenni, hogy az ISS egy statikus, a Földhöz kötött objektum, ami ugyan felbecsülhetetlen segítséget nyújtott számtalan tudományágnak, de mégiscsak egy űrállomás, amivel nehéz lenne a távolabbi űr titkait felfedezni.

Nem tudom, mit hoz a jövő, de miközben a NASA űrsikló flottáját 2010-ben nyugdíjazni fogják, ugyanakkor javában folyik a következő generációs űrhajók fejlesztése, legfőképp az Orioné, ami nagy valószínűséggel az űrrepülők utáni korszak zászlóshajója lesz, egyben a tervezett Hold- és Mars-utazások szállítóűrhajója. Remény tehát van. A Bush-éra által meghirdetett Vision for Space Exploration program, amennyiben a tervei megvalósulnak, talán valóban a kifelé terjeszkedést, a felfedezést helyezi előtérbe, így mondhatnánk azt is, hogy talán egy új űrkorszak kezdetén vagyunk.

A nagy kérdés azonban az, hogy vajon lesz-e rá elég pénz? Mert ha nem, ha egy újabb költségtakarékossági döntéssel ezt is lehúzzák, akkor bizony itt maradunk bezárva a bolygónk nyújtotta korlátok közé, és ha feléltünk minden erőforrást, akkor szép lassan véget is ér az emberi civilizáció.

Egyéb link:http://www.washingtonpost.com/wp-dyn/content/article/2009/07/12/AR2009071201977.html?hpid=topnews

Úgy alakult, hogy mindhárom nap kint voltam a Millenárison rövidebb-hosszabb ideig. Az idő szerencsére a borongósabb csütörtöki nap után maximálisan kedvezett a Könyvfesztiválnak, ráadásul a Metropolis Media/Galaktika standja mögött jó kis füves terület húzódott, ahol kényelmesen el lehetett heverészni. Dióhéjban a scifivel kapcsolatos események összefoglalója: 

Péntek – dedikálásra érkeztünk pontban 4 órára, Szélesi Sanyi  már ott szivarozott, László Zolit meg elrabolta interjúztatni egy Eltés lány. Aki aztán engem is elrabolt, így Zolival kb. két mondatot sikerült dumálni, ezt kicsit sajnáltam, de ettől függetlenül kellemesen telt az a két óra, beszélgetéssel, dedikálással, na meg új könyvek beszerzésével. A stand körül három birodalmi rohamosztagos ruhába öltözött emberke parádézott rajtuk csimpaszkodó, kíváncsi gyerekek társaságában, ez nagyon jó ötlet volt, mert vonzotta az érdeklődőket. És megtudtam, hogy a rohamosztagosok is olvasnak Isten gépeit, legalábbis egyikük, aki láthatóan már nem a klón-érából származott, mert sisakját levéve a vonásai elütöttek Jango Fettétől, az orrom alá dugott egy példányt aláírásra. 

Szombat – Bob Wilson dedikálása. Kíváncsi voltam, mennyien lesznek, na meg csütörtök után jó volt újra találkozni Bobbal és Sharryvel. Kaptam is tőlük ajándékba egy dedikált könyvet. Nem, nem a Chelloveck által megkapott Julian Comstockot , hanem az Axist. Azért bevallom, érdekes helyzeteket produkál az élet: amikor meghallottam, hogy Wilson jön, az volt az első gondolatom, hogy milyen jó lenne találkozni és beszélgetni vele az írásról, a scifiről, és még most is alig térek magamhoz, hogy ez tényleg meg is történt. 

Aztán átballagtunk a City Caféba, és kiderült, hogy nem férünk be, annyian voltak, úgyhogy egy rövid interjút követően visszatértünk a standhoz, ahol jókora sor alakult ki. Szegény Bob, nem tudom, hány könyvet firkantott alá, de egy pillanatra sem lélegezhetett fel, még amikor a vége felé a sor elfogyott, akkor is megjelentek a semmiből újabb olvasók. Végül egy rövid rádió- és egy tévéinterjúval ért véget az esemény.

A nap sztoriját egy hölgy szolgáltatta, aki még a City Café előtt rögtön odaugrott Wilson mellé, és elkezdett hozzá magyarul beszélni. Nagyjából rekonstruáltam a beszélgetést: “Jó napot, író úr, itt lehet dedikálni? És hogyan szólíthatom önt?” Mire Bob az egészből egy szót sem értve csak annyit mondott zavart mosollyal: “Hi!” A hölgy meghökkent: “Hi?” Először azt hittem, Hi-nak fogja szólítani Bobot, de szerencsére leeesett neki, hogy nem beszél magyarul. Mondjuk az egész közjátékot nem teljesen értettem, hihetetlenül abszurd volt minden eleme.

Vasárnap – ez az én hülyeségem miatt történt, mert László Zoli könyvét zavaromban „sikeresen” László névre dedikáltattam Zoltán helyett, és csak otthon esett le, így mielőtt benéztem volna a Delta Műhely Írókör találkozójára, elrobogtam a könyvvel a Metropolis Média/Galaktika standhoz, és odaadtam Csordás Attilának, aki korrigáltatta Bobbal a hibát.

(A fényképek telefonnal készültek, ezért gyengébb minőségüek.)

Tegnap szembesültünk első 3D-s moziélményünkkel,  a Szörnyek az űrlények ellen című Dreamworks animációs filmet néztük meg az Aréna IMAX mozijában, és azóta bizony a leesett államat keresem. Némileg lemaradva csodálkoztam rá a 3D-re, hiszen lassan másfél éve, hogy a Beowulf Westendes bemutatójával idehaza is beköszöntött a mozi fejlődésének új lépcsőfoka.

A 3D-technológia szerintem minimum akkora előrelépés, ha nem nagyobb, mint hajdanán a hangosfilm, vagy a színesfilm megjelenése. Az USA-ban manapság gombamód szaporodnak a 3D-s digitális mozitermek, ha jól emlékszem, idén legalább 20.000 ilyet akarnak nyitni, és szerencsére nálunk is gyors ütemben terjed a technológia, ugyanis ez tényleg valami teljesen új, döbbenetes élmény, ami simán megéri az emelt jegyárat is.

A Szörnyek az űrlények ellen egyébként egy kellemes, kifejezetten beteg poénokkal és debilebbnél debilebb ötletekkel operáló, scifinek mondható film, nem egyszer kerültünk röhögőgörcs közeli állapotba az idióta figurák ökörködésein, pl. a zselélényén, vagy rovaroszauruszén, aki egy óriás, pufókarcú, roppant félénk rovar. 3D-ben pedig mindez tényleg lenyűgöző élmény. A 3D-s mozitermek közül az IMAX igazi előnye, hogy a vászon bazi nagy, 18*24 méter, összehasonlításként ez több, mint háromszorosa (!) a Corvin moziban a Korda terem nagyvásznáénak, és elvileg a szem teljes látóterét lefedi, a kép pedig valóban kristálytiszta. Mivel nem vagyok szemüveges, eleinte zavart a szemüveg, az első percekben állandóan igazgattam, de negyedóra után teljesen megszoktam.

Egyelőre még elsősorban az animációs filmek uralják a filmes kínálatot (először a Volt, majd hamarosan jön a Jégkorszak 3, stb.), meg lehet régi IMAX ismeretterjesztő filmeket nézni, de ez már nem sokáig lesz így. A nagyköltségvetésű filmeket jobb helyeken bemutatják az IMAX hálózatban is, és tudtommal egyes jeleneteket kifejezetten emiatt forgatnak le 3D technológiával (is?), pl. a Transformers 2-ben elvileg három akciójelenet 3D-ben is elkészül, a Sötét lovagból pedig talán 20 perc élvezhető 3D-ben, de még nem az egész film.

Ami azonban nagy valószínűséggel végérvényesen megváltoztatja az emberek moziélményről alkotott képét, az 2009. decemberben James Cameron Avatarja lesz. Sokat olvastam már forradalmi 3D technológiával készülő megaköltségvetésű Avatar című sci-fi filmről, de a tegnapi nap után egyértelműen a legjobban várt filmmé ugrott elő a listámon.Akinek esetleg nem mond semmit James Cameron neve, néhány filmje: Terminator 1-2, Aliens (Bolygó neve halál), a Mélység, na és végezetül a Titanic. Cameron maximalista, alázatos és a végsőkig precíz rendező és egyben író is, hiszen filmjei szinte mindegyikének ő is írta a sztoriját Cameron vagy egy évtizede lett szerelmes a 3D-be, nem is csinált azóta egy filmet sem, gondolom, nem véletlenül, hiszen azóta erre készül.

Valahol olvastam, hogy nagynevű rendezőkollégái, akiknek mutatott már részleteket, lenyűgözve nyilatkoztak a látottakról, gondolok itt Spielbergre, de pl. Ridley Scott is erősen gondolkodik, hogy a Forever War című, Joe Haldemen regényéből készülő scifi filmjét ezzel a technológiával készítse. Az ötletet maximálisan támogatni tudom. Az Avatar bemutatójáig pedig már csak alig nyolc hónap van.

Ilyen sem történt még, hogy egy az angolszász SF élvonalába tartozó Hugo-díjas szerző, egyben kedvenc íróim egyike, kiadói meghívásra hazánkba látogat.

Robert Charles Wilson, a Hugo-díjas Pörgés, folytatása a Tengely és egyéb más igényes SF-regények írója (Pl. a Chronolits, a Blind lake vagy a Darwinia), ahogy a honlapján is olvasható, április 22-én Budapestre érkezik a Metropolis Media/Galaktika meghívásában, a XVI. Budapesti nemzetközi könyvfesztiválra.

Elsőként, április 22-én az Írószövetségben kerül megrendezésre egy író-olvasó találkozó, majd szombaton, április 25-én, a könyvfesztiválon fog dedikálni. Addigra, ha minden igaz, megjelenik a Bioszféra (Bios) című regénye is magyarul.

[youtube SmC2v4G5zq0&hl=en&fs=1]

[youtube yUrSXtycWzk&hl=en&fs=1]

A Poszthumán döntés című regényem Tau bolygóján a légköri por fényszórásának következtében egészen érdekes színvilágú naplementék, napfelkelték történtek, nem beszélve a regényben szereplő, földi szemmel lenyűgöző színekről. Ennek ábrázolásához korabeli leírásokat használtam fel nagyobb vulkánkitörések által a légkörbe nyomott vulkanikus por által okozott és világszerte észlelt színjelenségekről.

Na, most megint történt egy ilyen, igaz, nem akkora, mint mondjuk a Krakatau 1883-as, vagy a Mount St. Helens 1980-as kitörése, de azért a hatása mégis észlelhető.

Az alábbi szöveget a hirek.csillagaszat.hu cikkéből vágtam ki, a link alatt a teljes cikk és még több kép megtalálható.

A Kasatochi-vulkán egy mindössze 314 méter magas, kb. 3 km átmérőjű, 750 méteres krátertóval rendelkező lakatlan szigetecske, amelynek néhány kitörése ismert a történelmi időkből. Augusztus 7-én kezdődött az alaszkai Aleut-szigetívhez tartozó vulkán robbanásos kitörése. Mivel a környék rendkívül gyéren lakott, így vizuális észlelés nem volt a kitörésről. A műholdas érzékelést felhőfedettség tette nehezebbé.

Azonban a sztratoszféra gázait mérő műholdak már látták e kitörést, s hamarosan híre ment. Részint a légi közlekedést veszélyeztető volta okán, részint a következő napokban egyre nagyobb területeket érintő látványosságban. A kitörés során a légkörbe jutott kén-dioxid a kitörés után néhány nap alatt Kanada és az USA területén okozott nagyon látványos égképeket, majd lassanként elérte Európát, ahol az első igazán látványos fotókat augusztus 30-án készítették – ám már napokkal korábban voltak jelei a vulkáni anyagok okozta égkép-változásoknak.

A már hazánkban is megfigyelt rendkívül látványos égképek a napkeltét kb. egy órával megelőző és a napnyugtát követő szokatlan fények, korai hajnal- és késői alkonypír; a még vagy már a Horizont alatt tartózkodó Nap esetében pedig erősen fénylő, narancsos-vöröses égbolt, amely felett rózsaszín árnyalatú, kevéssé fénylő de kiterjedtebb terület látható. A Nappal szemközti égbolton a horizont felett élénk rózsaszínű sáv jelenik meg, amely szintén a vulkáni aeroszol hatására sokáig látható marad. Azt hiszem, hétvégén meg kell néznem a városon kívülről egy napnyugtát egy fényképezőgéppel.

Nemrég találtam a neten ezt a kiváló animációt, ami egy hengerűrállomás belsejét jeleníti meg. Meg kell hagyni, félelmetesen borzongató lehet egy ilyen objektumban élni. Ismerős tájak, mezők, tengerek, de mégis döbbenetesen idegen a felfelé ívelő felszín, valamint az, amikor a magasba tekintve nem az eget látjuk, hanem az átellenes oldali tájakat. Mintha egy repülőből néznénk le az alattunk lévő világra.

[youtube UiO8CgGiWPM&hl=en&fs=1]

Az elméleti elképzelés egyébként Gerard K. O’Neill neves űrfizikus nevéhez fűződik, aki többek közt tudtommal a SETI egyik alapító tagja is volt. Az Isten gépeiben is szerepel egy ilyen űrsziget – Bárka néven -, én roppant módon élveztem az itt játszódó rövidebb jeleneteket, és éppen most csiszolgatom a leírásokat, mert itt-ott még nem elég plasztikus a leírás.  Akartam írni Gerard O’Neillről pár sort, de annyi időm nincs, hogy összegereblyézzem az összegyűjtött anyagokat (lusta vagyok), viszont akit érdekel, kis kutatással maga is utána tud olvasni.Pl.:http://en.wikipedia.org/wiki/O’Neill_cylinder vagy http://en.wikipedia.org/wiki/Gerard_O’Neill

Archív: 2007.01.25.-e:

Úgy tűnik, lassan tényleg egyre nehezebb jópofa ötleteket kitalálni anélkül, hogy az ne válna valósággá. Egy kis műhelytitok, az Isten gépei egyes jelenetei a jövőbeli Budapesten játszódnak majd. Azt találtam ki, hogy a Hősök terére, mint honi kulturális nevezetességből lehetne egy a párizsi Louvre-hoz hasonló megoldást kreálni. A felszín alatt kibővítettem a Szépművészeti múzeumot, és elhúztam a tér közepéig, ahová egy jókora forgó üvegglóbuszt helyeztem. Ez célzatos a regény cselekménye miatt.Erre ma reggel mit olvasok az indexen? A Louvre-piramishoz hasonlóan figyelemfelkeltő épület vezetne a Hősök terén épülő, hatezer négyzetméteres kiállítótérbe. A közel 5milliárd forintba kerülő projekt költségének 85 százalékát az Európai Unió állná.… Baán László tervei szerint a párizsi Louvre múzeum üvegpiramisához hasonlóan a Szépművészeti Múzeum föld alatti bővítését is egy vizuális jel mutatná, amelyre tervpályázatot írnak ki.

Teljes cikk: http://index.hu/kultur/klassz/szepm8814/