A Cartaphilus kiadó újabb nagy fába vágta a fejszéjét, ugyanis a tavalyi zseniális Watchmen után októberben egy szintén zseniális képregényt fog (kezd el) kiadni magyarul, még pedig a Neil Gaiman nevéhez fűződő, World Fantasy-díjas Sandmant.

Mivel a magyarul nem megjelent képregényeket nem nagyon ismerem, nem én leszek az, aki figyelemfelkeltőt/ismertetőt fog írni a Sandmanről, hiszen csak nagyon alapinformációkat tudok én is, na meg a számtalan magasztaló véleményt.

Úgyhogy álljon itt az endless.hu (akik még a nevüket is a Sandmanből vették) egy igényes összefoglalójának linkje inkább: http://endless.hu/old/?rovat=kepregeny

Kíváncsian várom, aztán majd megírom, hogy milyen, bár a Watchmen után meglepődnék, ha nem válna ez is kedvencemmé. Ugyanis a minőségi képregények is tudnak olyan olvasmányélményt és mélységet adni, mint a legjobb regények.

Update: a Sandmanről, a megjelenés után bővebben itt írtam: http://hackett.sfblogs.net/2009/10/19/sandman-a-nagybetus-kepregeny

Ma besétáltam a Galaktika szerkesztőségbe, kezembe fogtam a könyvet, nézegettem, lapozgattam, és elhoztam belőle pár példányt. (Es ha már az illető ifjú apuka nem tartózkodott bent, ezúton is gratulálok és sok kitartást kívánok neki az apaszerep megkezdéséhez:)). A borító ugyan kicsit életlen lett, viszont a feliratból mintha eltűnt volna a rózsaszín. Szóval mostantól kapható, előbb-utóbb minden boltba eljut. Vettem egy csomó másik könyvet is (pl. megjelent a Tengely is közben!) Mint sokan előttem, én is elmondhatom, hogy egy nagyon régi álom vált valóra azzal, hogy a Galaktika neve alatt jelent meg egy írásom. Úgy tűnik, néha a legvalószerűtlenebb álmok is valóra tudnak válni.

Aztán hülye sokásomhoz híven elkezdtem olvasgatni, hiszen nem láttam még könyvalakban, betördelve, ez azért más érzés, mint fájlformában monitoron látni. Gyorsan el is kezdtem hibákat keresni benne, erről ugyanis nem tudok leszokni, csak akkor érzem jól magam, ha nem találok túl nagy és túl sok marhaságot benne. Eddigi statisztika kb. a feléig egy túlmagyarázó felesleges mondat az elején, két szó, amit másra cserélnék, plusz egy lehagyott betű. Ez eddig egész tűrhető arány, bár azért viszonylag felületesen olvasom.  Azt, hogy a regény milyen lett, nem tudom, de az én véleményem nem is számít.

És emlékeztetőül, akit érdekel: november 28-án, pénteken 17 órakor a Károly körúti Alexandrában könyvbemutató-író-olvasó találkozó lesz, vagy mi a szösz.

A fülszöveg (ami teammunkában készült, köszönet érte sayednek, Kánai András és László Zoli kollégáknak, valamint Bécsi Józsinak, akinek még külön is jár a köszönet az értő és alapos utószóért.):

Egyik pillanatról a másikra történt: 2027-ben a Nap eltűnt az égről. Helyén egy vörös törpecsillag ontja rőt fényét a Föld világos oldalára, míg a halott és fagyott sötét oldal fölött sosem látott csillagképek ragyognak. Az Ugrásnak nevezett jelenség oka ismeretlen, az emberi civilizáció beleremeg a sokkba: a napos oldali országokat menekültek milliói árasztják el, a világgazdaság összeomlik, az emberiség a túlélésért küzd.

A pusztulásból azonban lassan új világ születik. Húsz év múlva a technikai fejlődés soha nem látott ütemre gyorsul, az élet friss és modern, a fiatal generációk számára a régi Föld már csak a legendákban létezik. Kerti Szófia, a genetikailag módosított budapesti lány és társai inkább a jövőbe tekintenek, ahol újabb fordulópont, a technológiai szingularitás várja az emberiséget. Egy esemény, ahol a fejlődés görbéje függőlegessé válik, amely mögé semmilyen előrejelzés nem láthat be, és ahol tudása az embert saját istenévé avathatja.

De vajon valóban független-e egymástól a 2027-es Ugrás és a technikai fejlődés szédítő felgyorsulása, vagy a kozmikus színfalak mögött egy végletekig precíz kísérlet zajlik, melynek alanya maga az emberiség?

A Zsoldos Péter-díjas Brandon Hackett új regényének hősei az általunk ismert emberi létezésen túl is elmerészkednek, hogy választ találjanak a rejtélyekre.
Brandon Hackett: Isten gépei
Sorozat: Galaktika Fantasztikus Könyvek
Oldalszám: 322 oldal
ISBN/EAN: 9789639828209
Bruttó fogyasztói ár: 2670.- Ft

Az első két fejezet régebbi, nyersváltozata a honlapon olvasható: www.gportal.hu/brandonhackett

Van egy rossz szokásom: megjelenés után mindig szoktam lapozgatni a saját könyvet (egyrészt talán nem akkora perverzitás, de jó érzés kézben tartani – és itt rossz az, aki rosszra gondolJ -, másrészt hülye maximalizmusom szeret hibákat keresni. Most valamiért úgy gondoltam, nem lesz benne annyi, mint az eddigiekben, hiszen nem túlzás, legalább 70-80-szor átolvastam, és tényleg megpróbáltam minden apróságra ügyelni. De úgy tűnik, még ez sem garancia.Eddig ugyan csak egy betűhibát találtam, ez már valami, meg három csúnya szóismétlést, amibe nekem, a szerkesztőnek vagy a korrektornak bele kellett volna nyúlnia. Aztán a tördelésnél pár helyen előjött a szokásos, eltűnő dőlt betűs probléma, de ezek még az elviselhetőség határán belül voltak. Aztán ma véletlenül fellapoztam a könyvet, és a 322. oldalon elkerekedett a szemem. A szerkesztés utolsó fázisában azt a két jelenetet, ami Eliott édesanyjára utalt, ki kellett húznom, ugyanis nem volt elég meggyőző, így még a regény elején leírtam, hogy miután Eliott apja visszaszökött a Földre, az édesanyja megkattant, és nem sokkal később öngyilkos lett. Ezzel töröltem azt a jelenetet is, amikor megtalálja az édesanyja holttestét, viszont elfeledkeztem arról, hogy itt, a 322. oldalon ez eszébe jut, és említést tesz róla. Ejnye. Ez csúnya figyelmetlenség volt részemről.:-( A szerkesztési fázis közben általában több helyen bele kell nyúlni az addig koherens egészet alkotó regénybe, és mivel ekkortájt én már nem voltam benne „agyilag” a sztoriban, ezen a ponton látványosan kihagyott az egész szövegre kiterjedő emlékezetem.

Hm, 3 év után újra egy saját könyvet foghattam a kezembe. Már szinte el is felejtettem , milyen érzés, főleg mivel ebben a regényben ráadásul van munka bőven. Furcsa, hogy már nem lehet belepiszkálni, átírni egy-egy szót, furcsa, hogy a történet önálló életre kelt, és bárki elolvashatja, eltűnődhet rajta, falhoz vághatja (bár a ragasztás masszívnaktűnik, szóval, egyszer nem elég). Na mindegy, az élményt, az érzést úgyis csak a publikáló írókollégák érthetik meg, a többieknek cserébe csak annyit tudok ajánlani, hogy hátha tetszeni fog. Ha nem,  én kérek elnézést.:-)