Ódor Ákos blogja: http://akito.sfblogs.net/2009/03/27/brandon-hackett-%E2%80%93-isten-gepei/

Lordpeti könyvesblogja: http://lordpeti.blogspot.com/2009/05/brandon-hackett-isten-gepei.html

Robert Charles Wilson regénye 2000-ben jelent meg az USA-ban, és nemrég, egy időben a Hugo-díjas író magyarországi látogatásával, hozzánk is eljutott a Galaktika/Metropolis Media jóvoltából.

Bob Wilson az ittléte alatt valami olyasmit mesélt, hogy a regényei közül minden második nem részesül olyan pozitív fogadtatásban, mint szeretné, de maga sem érti, hogy ez miért van. Mivel ezen „logika” alapján az USA-ban hamarosan megjelenő legújabb regénye, a Julian Comstock predesztinálva van a sikerre, ezért azt mondta, hogy az utána következő Vortexszel mindenképpen meg fogja törni ezt a babonát.;) A Bioszféra a kiváló és kritikailag is sikeres Darwinia és Chronolits között íródott, és a fentiek alapján a kritikusok valóban kevésbé fogadták pozitívan, de elolvasva a regényt, nem tudom, mi lehetett ennek az oka.

A regény érdekesen indult, talán kissé sok magyarázással, ami azonban érthető, hiszen rengeteg mindent kellett megalapoznia. Viszont egyvalamit a könyv feléig nagyon hiányoltam belőle, mégpedig azt, ami Wilsonnak a Pörgés és a Tengely alapján az egyik erőssége, a komplex jellemábrázolást. Mindez széttöredezett a sok szereplő között. Aztán idővel, a regény vége felé a sok szereplő közül összeállt a legfontosabb három-négy ember jelleme, (bár, szerintem azért ma, tíz évvel később szerintem ennél sokkal erősebb karakterek születnének Bob tollából), és végül egy roppant érdekes és igen jó sci-fi regényt csuktam be az utolsó oldal után.

Valahogy így kell egy minden tekintetben idegen bolygót ábrázolni, ötletes, emberi fajnevekkel, élő és életveszélyes mikrobákkal, baktériumokkal, állatokkal. Végre nem egy újabb papírmasé világ, ahol minden tökéletesen olyan, mint a Földön, és az idegen élővilág kimerül néhány Star Wars-szintű lény, vagy kiejthetetlen nevű növények említésével. Wilson komolyan veszi, amit ír, és meg is küzd az információkért. Nagyon alaposan végiggondolta, hogyan ábrázolja az Ízisz bolygót, és annak ellenére, hogy keveset mutatott belőle, az minden ízében élt, és valóban minden ízében borzongatóan idegen volt.

A tudósok abszolút profinak tűntek, értették a dolgukat, ahogy szembeszállták az idegen bioszféra állandó és makacs támadásaival. Wilson nem hazudtolta meg önmagát, egy elgondolkodtató és meghökkentő kozmológiai ötletet fűzött bele a történetbe, de szerintem nem is ez volt a lényeg, hanem a két világ idegensége és a találkozás egy ismeretlen bioszférával. Félelmetes volt olvasni az Ízisz állomás személyzete, valamint a két főszereplő, Tam Hayes és Zoe Fischer egyre kétségbe ejtőbb vergődését, és szembesülni az emberi tehetetlenséggel, mind az Ízisz felszínén, mind az űrállomáson.

A regény vége pedig rengeteg gondolkodnivalót hagyott maga után. Csak ajánlani tudom mindenkinek.

Az olvastam.blog.hu-ról.

Az egyik az Isten gépeiről: http://olvastam.blog.hu/2009/05/07/isten_gepei

A másik pedig a Poszthumán döntésről: http://olvastam.blog.hu/2009/01/18/a_poszthuman_dontes

Komavary blogjáról: http://hondana.freeblog.hu/archives/2009/03/24/Isten_gepei/

Asterdroid blogjáról: http://asterdroid.sfblogs.net/2009/03/02/se-veled-se-nelkuled-brandon-hackett-isten-gepei/

Melyiket előbb?

Azt hiszem, jól döntöttem, hogy a képregényt olvastam előbb, és csak utána néztem meg a filmet. Sokkal több minden érthető volt így, az apró utalások, a képregényben aktívan jelen lévő, a filmben éppen csak érintett témák is sokkal erőteljesebben átjöttek. Nem tudom, a film mennyiben élvezhető azok számára, akik nem ismerik a képregényt, a lényege nagyon ötletesen és a képregényt hűen követve került bemutatásra, csak ez nem biztos, hogy önmagában elég. Kicsit rétegfilmnek érzem, még a nagyköltségvetés és a látványos effektek ellenére is.

Képregényfilmek közt

A Watchmen, mint film nem a legjobb képregényfilm, ez nálam továbbra is a Batman – Sötét lovag, azonban messze a leghűbb képregény feldolgozás, ami eleddig készült. Az összes fő karaktert tökéletesen ragadták meg, és jelenítették meg a filmvásznon. Rorschach egyszerűen zseniális, mintha a képregényből lépett volna elő, a jelenetei, főleg a maszk nélküliek, a film legerősebb pillanatai. Nem Oscar-díjas alakítás, de számomra valahol egy szinten lebeg Heath Ledger Jokerével. Köszönhetően egy zseniális karakter kiváló megformálásának. Rorschach egyébként annyira érdekes személyiség, hogy a képregény olvasása után napokig eszembe jutott, és ezt most a film vizualitása csak tovább tetézte. Talán egyedül Ozymandias kicsit más a filmben, de ez is csak a külső megjelenésre vonatkozik, ezen túl minden apró részlet, helyszín, sőt, rengeteg képkocka(!) főhajtás Alan Moore és Dave Gibbons alkotása előtt. (A film karakterhibái pedig egyben a képregény gyengesége is, gondolok itt Miss Jupiterre.) A zeneválasztás helyenként meghökkentő, mégis belesimul a világba (még a Halleluja is ), bár ez inkább poén akart lenni, gondolom), bár hiányoltam egy-egy epikus önálló zenei témát is, a trailerek elkényeztettek ütős zenével.

A megváltoztatott befejezés

Tudtam, hogy a film végét megváltoztatták, sokak szerint így sokkal jobb lett a vége, de nem ájultam el az új befejezéstől. Realisztikusabb, de semmi extra tartalmat nem tett hozzá a történethez, a képregény „vicce” nekem nagyobbat ütött, és jobban illet a 80-as évekbeli környezethez. Ugyanis a képregény megoldása alapján volt értelme az összefogásnak, a film megoldása alapján viszont kevésbé. De ez legyen a legkevesebb, ettől még ez a befejezés is működőképesnek bizonyult.

Hiányzó apróságok

Aztán nem tudom, a végén mennyire jött le a New Frontiers újsághoz bedobott naplós jelenet, a képregényben az újság masszívabb szerepet kapott, és visszaolvasva, hogy pontosan mi volt a napló utolsó bejegyzése, kapott az egész történet egy jókora pofont. Hiányoztak továbbá az apró közjátékok, pl. az újságárus és a képregényolvasó fiú, akik talán ha kétszer villantak fel a filmben, emiatt remélem, lesz 3 órás rendezői változat, amibe mindezek beleférnek, mert ezek tovább árnyalhatták, illetve teljesebbé tették volna a képet. Mindenesetre engem már a képregény meggyőzött, és mivel a film egy alapos és igényes adaptáció, még ha nem is egy kiemelkedő alkotás, a mozi után biztos helye lesz a DVD kiadásnak is a polcomon. A képregény pedig szerintem az SF-kedvelők kötelező darabja, egy a képregény állítólagos kereteit messze kinövő irodalmi alkotás.

Úgy alakult, hogy előbb sikerült elolvasnom a képregényt, mint megnéznem a filmet, és lehet, hogy ez egy jó döntés volt. Ugyanis A Watchmen képregény egy egyedülálló, sokrétű és zseniális alkotás. Nem véletlenül nyerte el a Hugo-díjat, nem véletlenül választotta be a Time magazin 2005-ben az 1923-tól megjelent 100 legjobb angol nyelvű irodalmi mű közé, és nem véletlenül sorolta az Entertainment Weekly magazin pedig az utóbbi 25 évben megjelent 50 legjobb regény közé.

Számomra az utóbbi évek legjobb és legmeghatározóbb olvasmányélménye, egy igényes, tartalmas és részletgazdag irodalmi mű, ami képes hatást gyakorolni az olvasóra, amit az elolvasás után újra kézbe kell venni, hogy elmerüljön az ember a részletekben, az apró utalásokban, na és a karakterekben.

Nehéz megfogalmazni, miben rejlik a Watchmen képregény titka. A rajzok elsőre nem tűntek lenyűgözőnek, beleolvasva sem kapott el a hév. Azonban ahogy elkezdtem olvasni, már a 2.-3. oldalon berántott magába a hangulat, a vizuális világ, Rorschach, majd a többi maszkos igazságosztó, és onnan nem tudtam letenni. Minden képkocka rejt magában valami apróságot, finom utalást, amin akár hosszasan el lehet nézelődni, a narrációk, a többrétegű párbeszédek, a háttértörténetek és a közjátékok, valamint az egészet átlengő szimbolika pedig mind-mind olyan hangulatot teremtenek, amiből egyre nehezebb kiszakadni. Tulajdonképpen akár egy nagyon jó regényt is lehetett volna írni a történetből, de Alan Moore és Dave Gibbons képregénye is lenyűgöző. És többszöri olvasást igényel.

A Watchmen persze nem hibátlan, de mindössze csak két gyengeséget találtam: az egyik, az Éji bagoly és Miss Jupiter kapcsolata, ami a képregény legunalmasabb része volt, meg is ijedtem a második kötet közepén, hogy eddig volt képes fenntartani a színvonalat, de ez csak egy átmeneti megingás volt. A másik a vége, amivel azért nem volt nagy problémám, csak annyi, hogy a nagy összeesküvés felfedése, elmesélése túl patetikusra sikeredett, valamint rossz értelemben vett “képregényesre”. Azonban a megoldások, a főbb karakterek sorsai, valamint az egész mű végső “csattanója” után ezek csak apró kritikai észrevétellé töpörödnek. 

A Watchmenről itt és itt egy részletes írás olvasható két részben, ami végigköveti a képregény, majd a film keletkezésének történetét. 

Az eheti Exit ingyenes programmagazinban, ami kb. minden moziban, étteremben, bárban, stb. megtalálható, van velem egy rövidke interjú, ahol igyekszem okosakat mondani a scifiről, meg a jövőről. Na és van mellé egy írás az Isten gépeiről is.

Itt a link:

http://www.kikotoonline.hu/konyv/a_jovo_vazlatai

Az alábbi linken egy érdekes és alapos eszmefuttatás olvasható az Isten gépei regény által taglalt témákról, gondolatokról:

http://www.intergalaktika.hu/profiles/blogs/isten-gepei-avagy-mi-lesz-az

Az egyik Raves blogján olvasható: http://raves.sfblogs.net/2009/01/08/a-poszthuman-dontes/

A másik pedig Asterdroid blogján: http://asterdroid.sfblogs.net/2009/01/03/ujevi-curlup/

Olvasom a fenti címmel ellátott cikk ajánlóját az index főoldalon (még ne kattints a linkre!). Hát ez meg mi a f…? – gondolom. A folytatás: “Az emberi civilizáció beleremeg a sokkba: a világgazdaság összeomlása után a túlélésért küzd.”

Na, megint egy katasztrófa-elmélet? Okos tudósok kiszámították, hogy kihül a Nap, vagy mi, és levezették, hogy mi lesz utána? A következő mondatból minden kiderül: “Brandon Hackett új regénye, az Isten gépei.”

Ja, hogy én magamról olvasok éppen. És milyen jól át lettem verve.

Ráadásként Adeptus írása az Isten gépeiről: http://voxadepti.sfblogs.net/2008/12/09/isten-gepei-meg-mindig/

Horváth Gyula blogja: http://lawrence.sfblogs.net/2008/12/08/transzhuman-poszthuman-jovokep/

Kánai andrás blogja: http://sfinsider.blog.hu/2008/12/02/poszt_utan_transz

Egy írás a regényről az Ekultúrán:

http://www.ekultura.hu/mutat.php?id=3704

Újabb két vélemény a regényről.

Chelloveck blogján: http://chelloveck.sfblogs.net/2008/11/14/gondolatok-az-isten-gepeirol/

Acélpatkány blogján: http://gbr87.sfblogs.net/2008/11/17/omegak-es-szingularitas/

Köszönöm, hogy elolvastátok.

Sümegi Attila írása a regényről: http://raves.sfblogs.net/2008/11/11/isten-gepei/

Szabó Sanyi elmélkedése az SF és a tudományosság kapcsolatáról az Isten gépei kapcsán: Az Isten gépei tudományossága

Köszönöm mindkettőjüknek.:)

(Szabó Sanyi gondolataihoz, kérdéseihez még annyit tennék hozzá, hogy - ahogy a bejegyzés alatt László Zoli és én is fejtegettük -, a tudományosság, már amikor éppen van, nem szükségszerűen azt jelenti, hogy meglévő találmányokról, eszközökről, elméletekről írunk, olvasunk, hiszen akkor mi lenne benne az SF? Ellenben a jelenből extrapolálni próbáló, a jelent logikusan és tudományos alapokon továbbvezetni igyekvő, esetleg egy-egy valószerűtlen tényezővel szokatlan irányba terelő gondolkodás sokkal inkább jellemző ebből a szempontból. Ezenfelül meg, úgyis a fantázia az, ami számít, meg az irodalmiság. Szigorúan szerintem, de ezt nyugodtan lehet vitatni is.)