Szeretem a fantasztikus témájú festményeket, és időnként elkezdek keresgélni a neten, hátha találok egy-egy új kedvenc festőt, akinek aztán időről időre visszatérek a honlapjára, hogy megnézzem, milyen új képeket csinált időközben.

Emellett érdekes kreatív játék is egyben, ugyanis egy-egy vadabb kép segíthet vizualizálni írás közben egy éppen formálódó tájat, objektumot, vagy bármi apró részletet az aktuális regényből, vagy csak szimplán agystimuláló hatással bír, ami alapján elkezd egy halom ötlet előtódulni a tudatalatti mélyéről.

Az ember könyve írása közben is akadt néhány ilyen hangulatkeltő festmény, amiket külön mappában gyűjtök, és néha végigpörgetek. Néhányat meg is osztok Veletek kísérletképpen. A legtöbb kép leginkább hangulatot tükröz egy idegen világról, de némelyiken a regény egy-egy jelenete, vagy eleme is visszaköszön valamilyen, talán csak általam átlátható formában. A kapcsolatokat persze nem fogom részletezni, majd ha a regény megjelenik, lehet szemezgetni, hogy melyik kép milyen módon és hova kapcsolódhat, vagy melyik kitalált részhez találtam meg esetleg később.

Neil Blevins – itt leginkább a háttér, a sűrű ködszerű légkörbe burolózó világ, ami érdekes:

Stephan Martiniere – ő az egyik kedvencem, imádom a hihetetlenül részletgazdag, aprólékos borítóit. (A léghajósnál inkább a szurdokszerű rész tetszett, léghajó nem lesz a regényben, végül is, sci-fit írok, ugye. )

Paul Gerard – ő a regény elborultabb, betegebb oldalához szolgált némi adalékkal. Érdemes rákeresni a honlapjára, mert a többi festménye is hasonlóan brutális, de az alábbi kettő bizonyos szempontból nagyon érdekes volt számomra is.

Néhány karaktervázlat, amik meglepően összecsengtek Az ember könyvében található egyik-másik fura szerzetről a fejemben élő képpel, vagy azoknak egy részletével:

Luis Royo:

Ezt nem tudom, ki csinálta, sőt, azt sem tudom már, honnan mentettem le, de hangulatban megint csak illik a történethez:

Ron Miller idegen bolygós festménye, fennsíkokkal, kanyonokkal:

És Zdislaw Beksinski bármelyik festménye, pl.:

De ennél sokkal brutálisabb hangulatú munkái vannak, érdemes ellátogatni a blogjára: http://www.beksinski.pl/

Az ember könyve:

Úgy tűnik, a nyers változatot szeptember végéig be fogom fejezni. Az utóbbi néhány hétben végre összerázódott a történet vége is, és váratlanul nagyon könnyen megy az írás, amit igyekszem kihasználni. Persze, szeptembertől egy legalább 4-5 hónapnyi feszített tempójú önszerkesztés következik, mire a kiadó kezébe kerülhet a regény. Azonban a lényeg az, hogy csak a végére érek most már.

Párizs és a fantasztikum:

A nyaralás egy részét Párizsban töltöttük, és most a könyvek oldaláról következik néhány gondolat a városról. Elég sokat mászkáltunk, de normális könyvesboltot alig találtunk, ha voltak is, a ruha-, cipő- és parfümboltok csillogása közepette képtelenség észrevenni őket, a kínálatuk pedig nevetséges volt. Persze, lehet, hogy mi jártunk a nem megfelelő helyeken, igaz, nem is a könyvesboltok keresése volt a cél.  Kettő komolyabb könyves üzletet azért csak sikerült találnunk.

Az egyik a Champs-Élysées-n, egy csilivili Virgin Megastore pincehelyiségébe volt beömlesztve. A sok könyv látványa jóleső érzésként hatott, de az alacsony mennyezetű labirintus, össze-vissza pakolt könyves pultokkal leginkább hevenyészett raktár benyomását keltette. Komolyan arra gondoltam, hogy mázlink van a Pesten már majdhogynem minden forgalmasabb téren, utcában megtalálható Alexandra és Libri hálózatok üzleteivel, mert ők legalább megbecsülik és méltó helyet biztosítanak a könyveknek (igaz, cserébe mindent megtesznek a kiadók ellehetetlenítéséért, a kiadók minél durvább megsarcolásááért, de ez már egy másik kérdés).

Mint a képen látható, lefényképeztem a sci-fi (és fantasy – csak az ki sem volt írva) polcot. Nem vicc, ez volt a teljes kínálat! Ahhoz képest, hogy hányszor többen lakják Franciaországot, siralmas: egy pultnyi könyv, pár ismert név (pl. Simmons, Martin, Morgan, Niven egy-egy regénnyel), a könyvekre ráadásul fura, kézzel írott cetliket tűztek, mintha magyarázták volna, hogy mik ezek, vagy nem tudom.

A másik a Lafayette áruház hatodik emeletén tanyázott, ahová már nem is akartunk felmenni, de nem akartuk elhinni, hogy egy ekkora áruházban nincs könyves részleg. Szerencsére volt, ráadásul a sci-fi és fantasy kínálat már sokkal nívósabbnak tűnt, itt már a legtöbb ismert angolszász szerzőtől akadt néhány kötet. Csak valahogy ez sem volt az igazi, például érezhetően az egyik legfélreesőbb zúgba pakolták a tematikát, amolyan megtűrt, nem fontos gyermekként.

Az egyetlen pozitív csalódást egy jópofa antikvárium jelentette a latin negyedben. Véletlenül vettük észre az utca túloldaláról, miközben a rendelt palacsintáinkat (crépes) sütötték az orrunk előtt. Igaz, az antikvárium inkább az elképesztő képregénykínálata miatt volt érdekes, jelezve, hogy Franciaország valóban képregénynagyhatalom. Helyi és angolszász képregények francia kiadásának tömkelege sorakozott a polcokon, nem tudtam olyan képregényt mondani, ami ne lett volna meg nekik. Na itt például, jó sokáig nézelődtünk, és a forgalom  is érezhetően nagyobb volt, mint a másik két könyváruházban.

Kieg: Egyvalamit kifelejtettem, a bookinisteket, vagy bukinistákat. Lezárható bódéikkal tele van a Szajna-part, ha kedvük van, kinyitnak, és régi könyvek és kacatok garmadáját árulják, többnyire a normális antikváriumoknál drágábban. Egy biztos, a part menti sétányokat nagyon hangulatossá teszik.

Nyár:

Szokás szerint elég sűrűre sikeredett, pedig a Hungarocont ki is hagytuk Párizs miatt. A Szefantor, mint mindig most is elvarázsolt, a múlt heti Írókör tábor pedig a társaságon túl írástechnikai szempontból is rendkívül kellemesen telt, ugyanis rengeteget írtam. Felemelő érzés, amikor 15 laptop zümmög egymás mellett, és mindenki ír, halkan kopognak a billentyűk, szinte érezni a kreatív energiák áramlását.  A mostani regény sokat köszönhet a tavalyi és idei tábornak is. És még vár majd egy nyárvégi elutazós kikapcsoládás, amolyan pihenünk, olvasunk, írunk, sportolunk, sétálunk jelleggel.

Örömhírek és hírek írói blogokról:

- Robert Charles Wilson befejezte a Vortext (Pörgés 3. regény), remélem, hamar jön magyarul is.

- George R. R. Martin lassan a végére ér a Dance with the dragonsnak, a Jég és Tűz dala 5. kötetének, miközben javában készül az első kötetből az HBO filmsorozat is.

- Orson Scott Card a honlapján magasztalja Nolan Inceptionjét (Eredetét). Ez azért is meglepő, mert ahogy olvasom Card filmkritikáit, elég keményen szokott véleményt mondani, most pedig az Inceptiont a valaha készült legjobb scifi mozifilmnek nevezte, és noha valóban veszett jó film, de ez azért szerintem túlzás. Úgy tűnik, Cardot is nagyon elkapta a hangulata. (Ugyanakkor vicces, hogy felhívja a figyelmet: ez nem az a sci-fi, amiben világűrt és szörnyeket találsz.)

- Neil Gaiman a mellékelt, fejezetekre tördelt videósorozatban felolvassa a teljes Temető könyvét (angolul, természetesen). Érdemes legalább belenézni, én sosem hittem a felolvasásokban, a legtöbb író nem is tudja normálisan felolvasni a saját könyvét (nem is ez a dolguk, ez teljesen más műfaj), de Gaimant hallgatni valami egészen más.

1. Egy regény evolúciója:

Fura, de amikor 2008-ban elkezdtem foglalkozni Az ember könyvével, még nem is ezt a történetet akartam megírni. Sokféle variáció futott végig a fejemen, a legelsők egyikének az elejét meg is írtam, aztán egy egészen más irányba kanyarodott az egész, és most az a helyzet, hogy az, amit eredetileg kitaláltam, az lesz Az ember könyve “folytatásának” a központi témája.

Mindenesetre jelenleg 530 ezer karakternél járok, nyakig benne az események sűrűjében. Lassabban megy, mint szeretném, de azért haladok, mert különben a Galaktikások lassan kitekerik a nyakamat. A lassúság fő oka az, hogy úgy tűnik, időnként, általában két könyvenként muszáj a járt utat járatlanra cserélnem, és elkezdek új dolgokkal kísérletezni. Egy panelekből építkező regényt viszonylag könnyű megírni, függetlenül attól, hogy az eredmény akár még jó is lehet. Azonban arra, hogy nagyon jó lesz, esetleg kiemelkedő, így nincs esély, ugyanis egy biztos: panelekből nem születik semmi eredeti.

Én inkább maradok a kísérletezésnél, a szokatlan ötleteknél, helyzeteknél, még akkor is, ha ez rendkívül kockázatos, ráadásul manapság szinte lehetetlen próbálkozás, hiszen túl sok inger, hatás éri az embert, ami akaratlanul is beépül a tudatalattiba. Na meg, a végeredmény lehet olyan szokatlan, vagy olyan módon eredeti, hogy azt nem veszi be az olvasó gyomra.

2. Itt egy interjú Burger Istvánnal, a Galaktika és a Metropolis Media tulajdonosával, ő hogyan látja a scifit, a jövőt. Remélem, a válság miatti racionalizálás jót tesz a megjelenő könyvek minőségének, és elmaradnak a pályázatolás miatt kiadott piacképtelen kiadványok. Ahogy láttam az őszi terveket, egyelőre úgy tűnik, szinte mindegyik címet be fogom szerezni.

Az új Galaktika-belső pedig szerintem nagyon jól sikerült, hovatovább, dizájnban kifejezetten előrelépés történt. A borítókép azonban nem az igazi, és az egész borítóelrendezés a sok felirat miatt szerintem zavaros. A régi Galaktikákban szerettem hosszasan elnézni a borítófestményeket, ez viszont az Új Galaktikánál a rengeteg szöveg miatt esélytelen. Főleg, a címfeliratba belerondított fekete keretes szövegbox bántja a szememet.

3. Ki hallotta már Hannu Rajaniemi nevét? SFinsider biztosan, mert ő említette először nekem is, aminek hatására utánanéztem. Rajaniemi egy finn SF-író (igaz, 8 éve Skóciában él, és angolul ír), akivel először az angol Orion Books kötött gyorsan egy három könyvre szóló szerződést egy regény egyetlen fejezete alapján, majd nemrég az amerikai Tor kiadó tette meg ugyanezt alig egy hónapja.

A történet karakterorientált, a kvantumfizikával az egyszeri ember számára is feldolgozható módon foglalkozó, hard-SF regény lesz, a címe Kvantumtolvaj (a cím mondjuk pont nem egy túl acélos). Angliában idén szeptember végén jelenik meg, az USA-ban jövő tavasszal. Azt hiszem, én is megrendelem.

Az viszont egy érdekes kérdés, hogy mit ér ilyen megközelítésből pl. Az ember könyve első fejezete. Gyaníthatóan nem sokat, mert azon túl, hogy remélhetőleg az eddigi regényeimnélerőteljesebben ránt be a cselekménybe, főleg hangulatot, az alapfelütést és a főbb karaktereket lehet belőle kihámozni, na meg nem is olyan hajmeresztően scifis és meghökkentő az eleje (a durvább dolgok a közepétől kezdődnek), inkább az emberi oldalra koncentráltam és a szereplőkre, a durvább és betegebb dolgok később kezdődnek. A felütés szerint néhány ezer ember zsúfolódik össze egy halom földi tárgy kíséretében hetek óta egy fura, élő csarnokban, ami egy űrhajó, de az is lehet, hogy egy állat belseje, és fogalmuk sincs, hová tartanak, vagy hogy miért kerültek ide. Na de aztán úgyis megérkeznek majd…

4. Sajnos az idei Hungarocont ki kell hagynom, mert pont belelóg a nyaralásba. Sajnálom. Találkozóból így sem lesz hiány, ehét végén volt Sopronban a II. Intergalaktikás találkozó emlékezetes élményekkel, ugye. (Pech, hogy pont egy időpontra esett a Szíriuszos rendezvénnyel, de majd jövőre már erre is figyelnek a szervezők.) Augusztus eleje Szefantor, aztán meg Írótábor, közben még nyaralás is.

5. Játékblokk:

Július elején szórakoztam el egy délutánt ezzel a játékkal, nagyon ötletes, ahogy az egyes elemek összekombinálásával egyre több lehetőség nyílik meg. Azért a vége felé már eléggé nehéz a túl sok variáció miatt, 115 elemet és 14 csoportot tudunk összesen összeügyeskedni, néha elég a logika, néha azért ennél több is kell. Vigyázat, néhány órát garantáltan elvesz az ember életéből, ha valaki ráérez az ízére: http://www.kongregate.com/games/Badim/doodle-god

Bosszúból a fenti játékkal elért időrablásért ennek a játéknak a linkjét kaptam meg cserébe. Ez még durvább, mert kegyetlenül szivatós, mentési opció nélkül borzolja az ember logikáját (van második része is): http://www.kongregate.com/games/SandhillGames/ring-pass-not

1. Az ember könyve kapcsán mostanában kicsit olyan érzésem van, mint amikor A poszthumán döntést írtam 2004 és 2006 között. El szeretnék mesélni egy történetet néhány otthonától távolszakadt emberről, akik egy minden elemében idegen környezetben próbálnak túlélni és ami lényegesebb, embernek maradni, de hiányzik hozzá egy csomó minden, leginkább a történet megírásához szükséges írói eszköztár, így kínkeservesen haladok.

Ráadásként, naivan megpróbálok klisémentesen írni és gondolkodni, de újra és újra rájövök, hogy ez félelmetesen nehéz, szinte lehetetlen. Tucatszám jutnak eszembe a sablonos megoldások, ezek alapján már négy-öt regényt is meg lehetett volna írni ennyi idő alatt. Meghökkentő megoldások, jelenetek viszont nem születnek csak úgy, sőt, leginkább sehogy, de azért én próbálkozom. Amikor viszont egy-egy apró, szokatlan ötletmorzsa az ölembe hullik, az nagyon jó érzés.

A regényt 2008 nyara óta írom, az első sztorivázat 2009 tavaszán dobtam ki (120K), a másodikat 2009 telén (580K, de ebből kb. 350K átírva működőképes maradt). Közben persze rengeteget tanultam, mert minden egyes jelenet ismeretlen útra vezetett, amit meg kell ismerni, az adott jelenet tucatnyi rétegét felismerni, és beleszőni a mondatok közé. Vannak már a szövegnek jó momentumai, de hogy milyen lesz az összkép, arról most még fogalmam sincs.

(Rájöttem arra is, hogy nem érdemes előre nyilatkozgatni semmilyen készülő könyvről, mert még az alapvető dolgok is megváltozhatnak. Amit eddig mondtam itt-ott pl. erről a regényről, már nyomokban sem igazak.)  Olvasgatva külföldi scifi írók blogjait az írási módszerükről, nemrég végtelen nyugalom szállt meg.

Itt van például Alastair Reynolds http://voxish.tripod.com/id19.html látványosan kaotikus küzdelmének krónikája a regényeiről, valamint az alábbi képen látható vázlatoló táblája.

A vicc az, hogy egy ilyen tábla beszerzésén egy ideje már gondolkodom, mert saját folyamatábráim és kulcsinformációim nem férnek el normálisan egy papírlapon (a memóriám pedig eléggé szétszórt ahhoz, hogy ha nem jegyzek le azonnal bármi jó ötletet, az simán törlődik).

Egyébként az ilyesfajta folyamatábrák nem azt jelentik, hogy a regény valami gigantikusan komplex és bonyolult (csak, mint egy átlagos, tartalommal és mondanivalóval bíró regény kellően átgondolt háttérrel), mindössze annyit, hogy a szöveg nem pár hét alatt összerántható sablonhalmazból van összedobálva, hanem minden szintje a legapróbb részletekig át van gondolva, a legutolsó karakter motivációjáig. (Persze, ez még nem jelenti azt, hogy a végtermék fenomenális lesz, de legalább az esélyt megadja rá az író ebben az esetben.) 

2. A közelmúltban visszatértem az angolul olvasásra, összegyűlt vagy 10 könyv, amikre magyarul hiába várok, így beszereztem őket angolul, kupacba raktam őket (bőven 5000 oldal feletti mennyiség), és most fogyasztom a kupacot. Első áldozatom Peter F. Hamilton: Pandora’s star 1150 oldalas téglája volt, de már megjött a folytatása is, az 1250 oldal. Hm, ha minden űropera ilyen lenne…

Utána elkezdtem Joe Haldemantól a Forever peace-t, de Hugo-díj ide, Nebula-díj oda, 70 oldal után kicsit pihentetnem kell, mert nagyon nem akar bontakozni, pedig a regény ötöde már eltelt. Na meg főleg azért pihentetem, mert eközben beleolvastam Alastair Reynolds House of suns című regényébe, és az úgy szimplán odavágott már az elején, így előbb inkább azt olvasom el.

Nyári programként vár még egyébként egy Vernor Vinge, egy John C. Wright, valamint több Hamilton és Reynolds, majd jön Scalzi, Bacigalupi (idei Nebula győztes), McDonald és Karl Schröder is ősszel. Emellett persze jó lenne a magyar megjelenések közül is követni a jobbakat.

3. A Flashforward az egyetlen sorozat, amit manapság rendszeresen követünk, főleg mivel az első részek bukdácsolása után, főleg az évad második felére kifejezetten sokat erősödött, és akar is valamit mondani, mutatni. Rögtön eszembe jut a tavaszi nyitóepizód nyitójelenete, ami egy önálló, zseniális filmnovella egy ablakmosóról, szerintem már ezért megérte megcsinálni a sorozatot. A készítők nem csak feldobálják az újabb és újabb rejtélyeket, hanem folyamatosan meg is fejtik azokat, és adogatják a nézőnek az újabb apró puzzle darabokat, és a karakterkonfliktusok között is akad néhány igen emberi szál.

Erre a minap jön a hír, hogy az évad végével elkaszálják a sorozatot. Gondolom, nem volt elég bugyuta. Bár, ha lesz egy értelmes lezárás, talán nem is baj, mert a Flashforward tipikusan egyévados sorozat szerintem, nem is kell tovább kavarni, nyújtani. Csak legyen értelmes lezárása.

Ez az elkaszálás viszont azért is furcsa, mert itt van pl. a másik két tavaly őszi üdvöske, a Stargate Universe és a „V”, amelyekre szinte az összes scifi rajongó ismerősömmel együtt mi is azt mondtuk pár rész után, hogy mindkettőnek azzal teszik a legjobbat, ha azonnal törlik mindkettőt. A „V” maga az agyhalál olyan minősíthetetlen első négy résszel, nulla dimenziós ostoba karakterekkel és történettel, hogy onnan bármit is csinálnak, már teljesen érdektelen (nem is néztük továb), az SGU pedig az ötlettelenség és az eddigi sorozatok lélektelen újrahasznosításának kiváló példája volt az első 7 rész alapján.

Plusz, a minap elkezdtük a Fringe-t, de félelmetes kliséhalmaz ez is, azért egy nyitóepizódban, hadd ne rakjuk már össze az egész sztori építkezését az első öt perc után (gondolok itt arra, hogy az FBI-os csaj pasijáról az első pillanatban lerítt, hogy a rész végére halott lesz, de előtte még elárulja a nőt. A dilis prof megjelenésekor pedig azonnal összeállt a kép a sorozat további koncepciójáról is, amit addig nem ismertünk, mi szerint a doki, a fia és az FBI-os nő egy különleges csapatot fognak alkotni, és ugyanazon kaptafára épülő sztorikban nyomoznak.

Ha már sorozatok, nemrég újranéztük a teljes Twin Peakst, ami a hibái ellenére még mindig egy döbbenetesen erős és zseniális sorozat, pedig idén idestova 20 éves. Pedig féltem, hogy nem nyújt már olyan élményt, mint hajdanán, amikor a tévében láttam 15 évesen, de tévedtem. Egy fikarsznyit sem kopott a hangulata.

4. Nyár eleji programok:

- Május 22-én 15 órától Székesfehérváron leszek, a Szabadművelődés háza és a Galaktika által közösen szervezett 2010 Második Űrodisszeia éve című rendezvényen. 

- Június 5-én, a Könyvhéten dedikálás, délután 14 órától a Metropolis Media/Galaktika standon, a Vörösmarty téren. 

- Július 17-18-án a II. Intergalaktika tábor, Sopronban 

- Július végén pedig a Hungaroconon dedikálok július 31-én, vagy augusztus 1-én. 

És végezetül egy trailer, Christopher Nolan Inception című nyáron bemutatásra kerülő scifijéé. Nolan a Memento után készített három kiváló filmet, a két új Batmant, valamint a zseniális Tökéletes trükköt, ez pedig elegendő ajánlólevél ahhoz, hogy elképesztő pénzt toljanak alá egy saját sztorihoz, ami a trailer alapján kifejezetten ígéretes. Hans Zimmer zenéje pedig brutális hangulatot ad hozzá.

Az alábbiak elsődlegesen azoknak lesznek csak érdekesek, akik már olvasták A poszthumán döntést. Egy érdekes vitára, beszélgetésre bukkantam nemrég a regény kapcsán, ráadásul nem ez az első ilyen a megjelenése óta. A http://www.moly.hu -n ami egyfajta közösségi oldal olvasni szerető embereknek. A közösségi oldalaktól leginkább hidegrázást kapok mostanság, viszont a moly más, mert az olvasásról szól, és jó látni, hogy mennyi ember olvas. Be lehet jelölgetni az elolvasott és kedvenc könyveket, értékelni is őket, ajánlgatni másoknak, stb. (Inkább az olvasmányaival villogjon az ember, mintsem azzal, hogy hány ismerőse van, vagy milyen celebeket ismer, vagy milyen cuki képet tud a mobiljával a tükör előtt pózolva fotózni.)

Na de a lényeg, íme a vita és a közvetlen link: http://moly.hu/olvasas/201141. A vitaindító: “Hackett-tel ugyanaz a bajom, mint Morgannel: valahogy természetesnek veszik, hogy a rólam készült programmásolat én vagyok – ami marhaság. Arról nem is szólva, hogy a testem milyen fontos eleme az identitásomnak”

Úgy tűnik, felettébb érdekes kérdés, ha ismét felvetődött. Megpróbálom kifejteni, hogy én mit gondolok erről. Előljáróban annyit, hogy nem szeretem az embert, mint élőlényt túlmisztifikálni, hiszen jelenleg még mindössze egy kiragadott pillanat vagyunk az földi evolúcióban, legyen az innentől akár mesterséges, vagy továbbra is természetes.

Szerencsére az, hogy a tudatot bármilyen módon le tudjuk képezni digitálisan egyelőre még a távoli jövő kérdése, és talán az is marad. Ha viszont a tudatot le lehet képezni egy komplex programként, akkor ez esetben mindkét személyiségnek (eredeti és másolt) meglenne az énképe, és a másikat tekintené másolatnak. Ettől még az eredeti személyiség valóban én leszek, csakhogy innentől létezik egy másik személyiség, aki ugyanezt fogja gondolni, és ettől a pillanattól mindkét személyiség más irányba fejlődik tovább.

Volt egy jelenet a regény vége felé (spoiler on ), amikor a már lemásolt Eliott önhatalmúlag felvitte, feltöltötte a Gömbbe Nicole-t. Ez a Nicole a saját érzékelése szerint az eredeti Nicole-ként tekintett magára, de a Taun ott maradt egy másik Nicole, szintén egy Nicole-énképpel, gyakorlatilag magára hagyatva. (Ez benne kegyetlen törést is okozott.) Mindketten Énként tekintettek önmagukra, és mereven elutasították volna a másik Nicole-t, ha találkoznak, mint feltehetően mindannyian ezt tennénk. (Spoiler off.)

Az, hogy valakit lemásolnak pl. a Poszthumán döntésben fantáziált módon, az eredeti személyt nem vígasztalja, nem érdekli, mivel a másik életének egyetlen pilanatát, örömét, bánatát, előnyét, hátrányát sem fogja megtapasztalni, hiába él tovább, mint ő maga. Az ő érzékelése szempontjából semmi sem történt. Ellenben létrejött egy párhuzamos személyiség, aki ugyanúgy magát hiszi az eredetinek, és nincs is oka másként hinni.

A test valóban fontos része a létezésnek, de egy idő után inkább korlátozó tényezővé válik, ahogy egyre jobban elhasználódik. Nem vagyok biztos benne, hogy 70-80 évesen is annyira ragaszkodni fogunk hozzá. (A Poszthumán döntésben a Gömb készítői figyeltek erre, ugyanis testérzékelés nélkül tudományos kísérletek által igazoltan sem tudnánk normálisan létezni. Azonban a Gömb valósága megteremtette a testérzékelés tökéletes illúzióját, sőt, annál többet is.)

Egy újabb érdekes kérdés a lélek definiálása. Egyes értelmezések szerint nem lehet lemásolni, mert egyedi és megismételhetetlen, túlmutat az emberi létezésen, tapasztaláson, mások szerint ez a tudatunkkal, testünkkel összeköthető fogalom, megint mások szerint pedig nem is létezik, és csak a tudat van. Az érdekes mindebben az, hogy egyik állítás sem bizonyítható, sem megcáfolható, és további érdekes kérdéseket vet fel több vallás oldaláról is, ráadásul anélkül, hogy bármelyikkel is szembehelyezkedne. 

Én pl. az ilyen elmélkedések, gondolkodtató lehetőségek miatt szeretek scifit olvasni. És írni is.

Úgy érzem magam, mint egy tényfeltáró, oknyomozó újságíró. Most egy nyomozás története következik, nyomozzunk együtt!

Mint kiderül, azért az USA-ban sem minden fenékig tejfel, és hogy a mindenféle hangzatos íróiskolákkal nagyon vigyázni kell. A következő linket egy amerikai scifis híroldalon (www.sfsignal.com) találtam:

http://www.superstarswritingseminars.com/

Szupersztárok írószemináriuma. Tyűű!

Azt írják: “Fedezd fel a sikeres írás titkát a nemzetközi bestseller szerzők Dream Teamjétől.” Ára 1200 USD 3 napra, de előrefizetős kedvezménnyel 700 USD árért már regisztrálhatunk is (tegnap lejárt! ), ami kb. 140 ezer forint, ideheza is ez az átlag training-ár szerintem, nem is tűnik olyan vészesnek, ha az árban benne van a kaja is. De kaja nincs, viszont VIP felárral jár egy szombati közös ebéd a sztárokkal.

Nézzük, hogy megy az ilyesmi odakint, biztos tanulhatunk tőlük, hogyan kell egy ilyen szemináriumot profin megszervezni.

Először is, mi a szeminárium anyaga? Van egy szép lista az oldalon, meg lehet tekinteni, én már az első soroknál elkezdtem gyanakodni. Pl. Hogyan sokszorozzuk meg az írói produktivitásunkat? (Mi van? A mennyiség a lényeg? Csak nem rabszolgákat a pincébe módszerról lesz szó?), Az írás, mint business piszkos kis belső titkai (Ismét: mi van? Üzlet? Bár, nem tudom, mit vártam. Talán azt, hogy az írásról lesz szó? A business direkt van így.), A siker potenciálja, Hogyan hívjuk fel magunkra a szerkesztők, ügynökök, moziproducerek figyelmét? (Írni is fogunk azért?), Írói trükkök, amik a kezdő írók küzdelmét J. K. Rowling féle sikertörténetekké változtatják. Stb…

Az eddig kiemelt lényeges nyomozati kulcsszavak, amikből a kirakós kezd összeállni: business, siker, bestseller, moziproducer, Rowling. Aki közben rájön, mi a trükk, jelezze, hogy neki mikor kattant be a megoldás. Krimikedvelők előnyben.

Nézzük csak, kik az írók? Az első rögtön Kevin J. Anderson, a legnagyobb szupersztár a csapatból. Ki? Anderson? Frank Herbert Dűne világának tönkretevője, továbbá számtalan franchise, többek közt a Star Wars bértollnoka, aki nem igazán a tehetségéről híres, és ezt nem elsősorban én állítom, hanem sokan mások. (És, mint írja, Herbert fiával producerkedni fognak az új Dűne filmnél. JAJ!)

Nyomozati kulcskérdés, amin eddig nem gondolkodtam el: mitől lett sikeres Anderson? Mert az írásaiban nem csak én nem találom erre a választ. Jó kapcsolatok?

További szupersztár oktatók:

- Rebecca Moesta, a csodás ifjú Jedi lovagok széria alkotója (itt már régen abbahagytam a Star Warsok olvasását, köszönhetően a fenti úrnak is), és Anderson felesége, hogy teljes legyen a kép.

- Brandon Sanderson, feltörekvő fantasy író, akinek a kisujjában több tehetség van, mint pl. Andersonéban szerintem. Vajon ő mit keres itt? Komolyan nem értem.

- David Farland és Eric Flint, akikről semmit nem tudok, de állítólag nagyon bestsellingek mindketten. Farland mondjuk még rémlik valami Rúmalovagos (?)fantasy könyvek alkotójaként.

Na, szóval, ők a szupersztárok, akik 3 nap alatt csúcsszuper-íróvá változtatják az embert, kedvezmény nélkül 240 ezer forintért/fő. Természetesen van visszatérítési garancia. Ez is egy lényeges, de apró nyom.

További nyomozati kulcsmomentum: a honlap jobb oldalán email- és üzenetrészletek, amiben a tanárok közül csak és kizárólag Andersonékat sztárolják, hogy milyen jók és milyen zsenik, milyen sikeresek, bölcsek és tapasztaltak.

És máris egy újabb kulcsmondat a honlapról:

“Gondold végig! Ha nagy színész akarsz lenni, kifizetnél 1200 USD-t, hogy John Travolta, Brad Pitt, Tommy Lee jones, Jodie Foster és Tom Cruise tanítson, és elárulja Neked a “színjátszó-business” csínját-bínját?” (Business megint direkt így, még ha emiatt elég fura is a kifejezés – hiába, nem vagyok műfordító.) Természetesen kifizetnéd!”

Kérdés: miért pont ezek a színészek vannak megemlítve?

Kulcsszavak:  az öszes említett név, plusz megint a business. Esetleg elég csak Travolta és Cruise is.

Itt már végképp felmerül a gyanú. Lássuk a bizonyítékokat: persze, a tévedés jogát fenntartom, de a neten nem sok minden marad rejtve, ugye.

Nos, Travolta és Cruise masszívan szc_ien_tológisták (A szavakba ékelt aláhúzások innentől az esetleges célzatos keresést nehezítik ). Utánanéztem, Jodie Foster és Pitt is, róluk nem tudtam, nem is verik nagydobra, bizonyára csendben adakoznak. Tommy Lee Jones innen már nem érdekelt annyira, bár, ha Xe_nu hívei emlegetnek valakit, akkor meneküljön: vagy még csak kiszemelték, vagy már be is szervezték. Mindenesetre az ő említése sem lehet véletlen.

Aztán naná, hogy Kevin J.-t is szci-tag. Nyakig benne van a feleségével együtt, talán th_etán állapotban írják a regényeiket. Sandersont és a többieket nem tudom, Sanderson elvileg hivatalosan nem, de ez innen már nem is fontos.

Vajon mi történik akkor, ha szc_ien_tológusok szerveznek egy rendezvényt, ahová szeminárium jelleggel várják az érdeklődőket, akik nagyon olyan sztárok akarnak lenni, mint az előadók, és ezért sok mindenre képesek? (Írni nem kell tudni, ugye.) Ez alapján úgy tűnik, hogy a kurzusra jelentkezőket még külön veszély is fenyegeti, mert netán a szeminárium végére akaratlanul is tagokká válhatnak, ha nem vigyáznak. Ezen a fórumon már mások is pedzegették ezt a kapcsolatot, talán nem is ok nélkül. (Mit keres ebben az egészben Sanderson??) De ne legyen igazam, és ez egy tényleg hasznos szeminárium lesz, amiből felnő a következő írógeneráció, köztük az új Asimov, Herbert, vagy Clarke a sztár Anderson útmutatásai alatt.

Már csak az érdekelne, hogy vajon Rowlingot is beszervezték, vagy csak a bankszámlája csillog a szemük tükrében a kedves pénz- és üzletorientált írósztároknak?

Ja, és még egy kis adalék: olvasd el-link

Nem szeretem az ilyen év végi összefoglalókat, kicsit csöpögősek, gyakorta a saját vállunk megveregetésének tűnnek, de most valamiért kedvem támadt hozzá.

Ismét egy év, amikor egyetlen sor sem jelent meg tőlem. Ez nem nagy ritkaság mostanában, ráadásul 2005, 2006 és 2009 után még az is előfordulhat, hogy a 2010 is így zárul, de azért reménykedem, hogy idén elkészülök a regénnyel. Mindez nem jelenti azt, hogy nem csináltam semmit, sőt. 2009 Az ember könyve írásáról szólt, bírkóztunk egymással derekasan, és a meccs idén is folytatódik, bár most már határozottan nyerésre állok. 2009 elején egyszer már újrakezdtem a regényt, akkor kb. 120 ezer karaktert dobtam ki, most, év vége felé újabb 580 ezret, ami a közben félrement szálakkal és a jegyzetekkel együtt tavaly közel 1 millió karakternyi írást jelent. Az, hogy ebből végül alig maradt értékelhető, egyáltalán nem zavar, mert rengeteget tanultam belőle. Meg aztán, nem kell minden leírt sorral rögtön a kiadóhoz rohangálni, hogy azonnal adja ki.

Ezen túl is rengeteg minden történt az elmúlt évben: többek közt tavasszal a Galaktika meghívására Budapesten járt Robert Charles Wilson, a Pörgés írója, és nekem is jutott vele egy kis városnézős-vacsorázós délután, volt rengeteg scifi rendezvény Intergalaktika találkozótól, író-olvasó találkozók tucatjain át egészen a Szefantorig. Az Isten gépei rengeteg pozitív visszajelzést kapott innen-onnan, plusz július végén egy Zsoldos Péter-díjat is, a legnagyobb meglepetés pedig az volt, hogy 2010-ben Romániában is megjelenik. Eltöltöttem néhány napot az Írókör nyári táborában is, és ugyan a feladatmegoldásokat kihagytam, mert én másképp működöm, nem tudok és nem is akarok határidőre célfeladatokat megoldani, de ismét rengeteg dologra rájöttem az írással kapcsolatban az ott elhangzottak közben.

A legszebb és legörömtelibb események azonban a magánéletemben történtek, de ez nem tartozik ide.

Belefutottam abba, amit reméltem, hogy még jó sokáig elkerülök: az aktuálisan írott regény, Az ember könyve végül úgy döntött, hogy mégsem fog magától összeállni, helyette inkább apró darabokra esett szét, mint az elejtett üvegpohár. Ennek eredményeként 580 ezer megírt karakterem megy a kukába, és kezdhetem előlről az egészet. Azért ez már elég fájdalmas mennyiség.

Viszont így legalább a remény megvan, hogy a végső változat ennél sokkal jobb lesz. Van pár szerintem egészen egyedi gondolat és ötlet a történetben, amit jó lenne nem elbarmolni béna megvalósítással. Egyszer, idén februárban már csináltam ilyet, igaz, akkor csak 120 ezer karakter és egy másik történetszál ment a szemétbe. A többi jegyzettel együtt van kb. 1 millió leütésnyi vázlatom, persze elég kusza az egész. Az emberi oldal, a karakterek viszont már összeálltak, a legutóbb emlegetett karakter-összevonás óta a motivációik tiszták, és szerencsére a cselekmény jelentős része is nagyjából változatlan marad.

A gondom elsősorban az idegen fajjal van. Ugyan már hónapok óta érezhető volt, hogy a koncepció több sebből vérzik, de azt gondoltam, hogy ez nem gond, a végére majd úgyis szépen összeáll minden. Nem ez történt, sőt, amikor végül elkezdtem a probléma mélyére ásni és levezetni a logikai összefüggéseket, kártyavárként össze is dőlt. Persze, én vagyok a marha, hogy igyekszem elrugaszkodni a megszokott gumifejű, humanoid idegen sztereotípiától, és valami egyedit kitalálni. Ezzel még nem is lenne gond, ha az idegenjeim és az emberek nem kerülnének olyan viszonyba, ami miatt elkerülhetetlenné válik egymás megismerése. És ez iszonyú nehéz. Egy kellően idegen gondolkodású, a földitől eltérő, de evolúciós logikával nagyon is logikus ösztönökkel rendelkező fajt szeretnék, nem pedig a emberi viszonyokat és logikát kissé átszínezve, de ugyanakkor lényeges az is, hogy legalább minimálisan meg is értse egymást a két faj.

Na de nem vagyok egyedül a regényes útkereséssel : http://olomerdo.wordpress.com/2009/08/24/reboot/

Vagy öt hónapja szeretnék egy bejegyzést írni arról, hogy hogyan is áll az új regény, de eddig mindig halogattam. Ennek a bejegyzésnek a nagy részét is már hónapokkal ezelőtt megírtam, hogy aztán piszkozatként várjon a sorára.

Az ember könyve jelenleg olyan, akár egy képlékeny massza, amit folyamatosan gyúrok, de csak lassan kezd alakot ölteni, és korántsem biztos, hogy már megvan a végleges forma. A tavaszi írási lendületem június végéig tartott, amikor is az addig elkészült 300 ezer karakterben visszamenőleg annyi változtatás gyűlt össze, hogy már nem láttam át sem a karaktereket, sem a történetet. Ekkor eljött az ideje annak, hogy helyretegyem az addig megírt öt fejezetet. Ez három hónapba telt, már nem is tudom, hány tucat javítás, módosítás van mögöttem. Viszont volt értelme, mert ezáltal egyre tisztábban láttam a későbbi történéseket, és úgy tűnt, végre letisztultak a karakterek is.

Néha kedvem lenne inkább valami egyszerűbb, kevesebb részlet kidolgozását igénylő, gyorsabb sikerélménnyel kecsegtető történetbe vágni, csakhogy tudom, hogy az nem tudna kellőképpen motiválni. Ráadásul, éppen amikor kezdtem megszeretni a rövidebb regényeket, most a legnagyobb problémám, hogy kordában tartsam a terjedelmet. Ami kicsivel a Poszthumán döntés 700 ezer karaktere fölött fog megállni, remélhetőleg még 800 ezer karakter alatt. Az aktív szerelők száma, a közöttük feszülő viszonyok, valamint az idegen civilizáció komplexitása, az emberek és az idegenek kapcsolatának egymásra épülő komplikált rendszere meglehetősen küzdelmessé teszi az egész összefogását.

Egyébként rengeteg tanulság csapódott le a Poszthumán döntés és az Isten gépei írása kapcsán, továbbá a pozitív vélemények és visszajelzések között azért sok hiányosságra is ráébredtem, hogy mit kéne másként, mit lehetne sokkal jobban. Persze, koránt sem biztos, hogy ennek lesz is látható eredménye.

Hogy miről fog szólni Az ember könyve? Ami biztos, hogy nem hard-scifi, igaz, szerintem az Isten gépei és A poszthumán döntés sem voltak azok. Nem is technológiai kérdésekkel foglalkozom - ezt az irányt egy kis időre biztos, hogy kiírtam magamból a két előző regénnyel -, ellenben egyfajta emberi és nem emberi evolúcióval már annál inkább, ez a szál most számomra egészen érdekesnek tűnik. A történet némi világirodalmi kapcsolódást is tartalmaz, Victor Hugo Nyomorultak című regényének fontos szerep jut két gyermekszereplő barátságán és sorsán keresztül. Emellett ismét igyekszem egy a Poszthumán döntés Taujához hasonlóan idegen bolygót megjeleníteni, csak ezúttal ez a világ jóval népesebb lesz, és jóval extrémebb, az emberek számára pedig nem teljesen kompatibilis, legalábbis nem a teljes felszín. 

Nagyon sokat foglalkozom a karakterviszonyokkal, (bár őszintén szólva nem mindig érzem ennek a hatását a leírtakon), és ezzel is küzdök egyúttal a legjobban, mert nem az a cél, hogy szélsőséges jellemek feszüljenek egymásnak, hanem hétköznapi, de mégis érdekes emberek, akiknek felelőssége azzal, hogy ennyien maradtak, hatalmasra nőtt.

Maga a történet lényege egy idézettel fogható meg a leginkább: “Mi a túlélés, ha nem teljességünkben maradunk meg?” Ez Frank Herbert Dűne eretnekeiben szerepel, és tökéletesen kifejezi a történet globális és személyes drámáinak összességét.

Na, és hogy ne legyen olyan egyszerű az élet, a hétvégén újra előjött egy hónapok óta motoszkáló gondolat, mi szerint eggyel több szereplőm van, mint kéne, és két főbb karaktert össze kellene gyúrni. Csakhogy az eddigi bizonytalanság után ezúttal kristálytisztán láttam, hogy ezt muszáj lesz megtennem. Végül is, “csak” 570 ezer karakternyi leírt szövegem van (igaz, még nagyon nyers), aminek jelentős részét újra kell írni. Sebaj, ilyet még úgysem csináltam eddig, és minden egyes regény szolgál valami jó kis meglepetéssel, na meg ez egyben figyelmeztetés is, hogy az a fajta kaotikus mód, ahogyan manapság regényeket írok nagyon távol áll a “legépelem a regényemet” írásmódszertől, bármikor közbejöhet valami sokkal jobb irány, amit muszáj felhasználni. Nem baj, amúgy is szeretek egyúttal szerkesztőt is játszani a saját sztorimmal, most éppen egy elég tetemes újragondolás következik a hülye maximalizmusomnak hála.

Úgyhogy most éppen egy új személyt építek fel, aki részben táplálkozik a két megszűntetett karakterből, de javarészt teljesen új jellemvonásokat követel. Viszont határozottan vibrálóbbá váltak a karakterkapcsolatok ezzel a módosítással, ami viszont jó dolog, mert látom, hogy van értelme átírni a meglévő szöveget. Ettől függetlenül szép kis munka lesz.:)

(Kavarognak a fejemben a gondolatok, de csak hetes, néha hónapos késéssel jutok el oda, hogy meg is írjam őket bejegyzésekként. Azt hiszem, nem vagyok jó blogoló-alkat. Most is legalább 6-7 bejegyzéssel vagyok lemaradva, és ez folyamatosan halmozódik.)

Jó dolog látni, hogy azért manapság sem reménytelen a helyzet a kezdő írók számára. Aki kitartó és motoszkál benne a tehetség, azért előbb-utóbb csak megtalálja az útját a nem magánkiadós publikáció felé. Több ismerős példát tudnék sorolni írókörökből, vagy körön kívüliek közül is. (Igaz, Raves és Akito?:))

Néha kapok emailen keresztül véleményezésre novellákat, és noha nem vagyok egy gyors válaszoló, pláne olvasó, azért igyekszem segíteni, de azzal a kitétellel, hogy én csak javasolok, ötletelek, nincsenek aranyból a betűk, amiket leírok, nem akarom megmondani, mi hogyan jó, mert nem hiszem, hogy én feltétlenül tudnám. Maximum a lassan két évtizedes írogatás (hm, azt hiszem, jövőre lesz két évtizede, hogy életvitelszerűen történeteket írok) után talán már valamivel élesebb a szemem bizonyos dolgokra.

Na de, a lényeg az, hogy már tavaly is volt egy srác, akinek adtam néhány tanácsot, átjavítottunk néhány írást, és azóta néhány írása már megjelent, és idénre is akadt egy ifjú, aki nagy örömömre hasonló utat járt be, úgy, hogy én csak a szerkesztésben és csiszolásban segítettem, a megjelenési utak felkutatását egyedül oldotta meg. Remélem, továbbra is kitartó lesz (és szerencsés:)), mert csak pozitív szemlélettel lehet előre haladni.

Annak, aki ír, és kapott már bíztató jeleket, érdemes végiggondolnia, hogy valóban ez a legerősebb szenvedély-e az életében? Mert csak úgy van értelme. Innentől kezdve, semmi más nem számít, és a megjelenés csak hab a tortán, mert nem az a lényeg, hanem maga az írás. (Tudom, könnyen beszélek, de ha semmim sem jelent volna meg, akkor is ugyanúgy és közel ugyanennyit írnék.)

Beszámoló a hétfői beszélgetésről az alábbi linken. (Szerencsére így megint ellóghatom a hosszabb összefoglalót.) A meghívást ezúton is még egyszer köszönöm, én nagyon jól éreztem magam.

http://www.sfportal.hu/brandon-hackett-a-kodlampaban-5005.scifi#more-5005

Képek:

Történt nemrég valami, ami alaposan meglepett.

Az Isten gépei regényem 2010. második felében, ha minden jól megy, megjelenik román nyelven is, mégpedig a Millennium Press kiadó gondozásában. (Azért fogalmaztam így, mert én teljesen csak akkor fogom elhinni, ha már a kezemben lesz kinyomtatva.) A hivatalos román bejelentés a Millennium Press tulajdonosának, Horia-Nicola Ursunak blogján, valamint a Galaktikamagazin.hu-n is olvasható.

Sosem gondoltam volna, hogy az első ilyen esemény úgy fog történni, hogy kerekre meredő szemmel ülök és csak nézem, hogy mi történik. A regény ezt ugyanis nagyjából a saját erejéből érte el, különösebb erőfeszítés, hátszél és házalás nélkül. Egyszerűen elolvasták magyarul is értő romániai kiadó- és kiadóközeli, SF-szerető, szomszéd kollégák, és szerették volna, ha Romániában is megjelenik. Ezután pedig meglepően gyorsan meg is állapodtak a Metropolis Mediaval a romániai megjelenesről.  

Azt hiszem, megint csak elmondhatom, hogy szerencsés ember vagyok, mert ilyen szerintem nem történik túl sűrűn, tényleg mesébe illő történet. Persze, mindez majd csak 2010. második felében, előbb még jön a fordítás. Így úgy tűnik, jövőre kettőre emelkedett a megjelenéseim száma, mert idehaza meg Az ember könyve várható.

Linkek:

Egy kritika román nyelven a regényről (Google translatorral nagyjából kihámozható a lényeg, és bónuszként van néhány nagyon vicces fordítás is benne): http://www.srsff.ro/705/masinile-domnului-brandon-hackett/

Egy románnyelvú interjú, (alatta pedig magyarul is ott van), velem: http://www.srsff.ro/907/markovics-boton-brandon-hackett/

Szokás szerint két újabb írás a könyvről.

1. Ortutay Csaba blogja: http://csabaortutay.blogspot.com/2009/09/konyv-amit-utoljara-olvastam-isten.html

(Nahát, Finnországba is eljutott a regény.)

2. Abuczki Péter félblogja : http://romlotteshazai.blogspot.com/

További írások a regényről ezen a linken olvashatók: http://hackett.sfblogs.net/isten-gepei/ (Vagy a fenti menüpontban. )

Fentebb kikerült néhány menüpont, az Isten gépei és a Poszthumán döntés kapcsán, amelyekre kattintva pár információ és egy halom összegyűjtött vélemény található a két regényről. Meglepő, hogy mennyien vették a fáradságot, hogy cikket, blogbejegyzést, véleményt írjanak a könyvekről (és a fórumokon, pl. az intergalaktika.hu-n kapott pozitív visszajelzésekről nem is beszélve). Hálás köszönetem, hiszen ezek a legerősebb motivációk ahhoz, hogy megpróbáljak még jobb történeteket írni.

Októberre két eseményre, író-olvasó találkozóra is meghívást kaptam, ráadásul nem a megszokott helyekről. Az egyik kedves meghívás a Szíriusz Kulturális Egyesülettől érkezett, és október 9-én, pénteken várható (részletek később), a másik pedig egy irodalmi kávéház felkérése, ez még formálódik, de majd erről is bővebben, ha lesz konkrétum.

A szeptemberi, 234-es Galaktikában megjelent velem egy interjú, amit Csordás Attila készített. A szövegben az irodalmi szerkesztő, Németh Attila utólag elrejtett egy finom célzást a Orson Scott Card és a Végjáték kapcsán, úgyhogy tessék figyelni majd a jövő évi GFK megjelenéseket is.

Közben meg vicces dolgokat lehet olvasni néha a neten, hogy milyen is a scifi állapota, hogy világszerte halódik, meg milyen tematikáknak van értelme, miközben például a nagyon jó technológiai és a poszthumanizmust lenyűgöző ötletekkel továbbgondoló, űroperákat író Alistair Reynolds éppen aláírt egy 1 millió ₤ (!) összegű, 10 éves szerződést a Gollancz kiadó részére, aminek keretében évente egy regényt fog írni. Úgy tűnik, máshol nem olyan “okosak” az emberek, mint itthon, és másképp látják a tényeket és az irányokat.

Az ember könyvét továbbra is írom, a nyári nyűglődés után végre újra haladok, de messze még a vége. És furcsa is az írás, mert nagyon más ez a regény, mint az előző kettő. Sokkal emberibb, pedig itt is egészen meghökkentő események történnek. Miközben az emlékeik és a megmaradt, apró tárgyaik jelentik az egyetlen kötődést a múltjukhoz, a szereplők egyfolytában pengeélen táncolnak, az egész emberi fajt érintő döntéseket hoznak, és próbálják megérteni, mi folyik körülöttük.

Múlt hétvégén Gödöllőn jártam a Delta Írókör szokásos írótáborában. Írókollégák már több helyen írtak az 5 nap eseményeiről, pl. Raves itt, Csilla itt, Onsai pedig itt. Szombaton érkeztem, de az a 2 nap is nagy élmény volt.

A gyakorlatok mellett több érdekes előadás hangzott el, pl. Onsai Beától pszichológia témában, Körmitől a szerzői jogok kapcsán, Judtól a szinopszisírásról és Csillától pedig Damon Knight írástechnikai könyve alapján egy sor rendkívül hasznos és megszívlelendő gondolat, javaslat, észrevétel. 

Én a magányosan, kötöttségek és rendszer nélkül tanuló írótípusba tartozom, illetve László Zolival már vagy 5 éve párban műveljük a közös fejlődést, így ez azért nem teljesen igaz. Az írói közösségeket nem nekem találták ki, mert nem szeretek alkalmazkodni és nem is tudok célzott írástechnikai feladatokat megoldani. Ennek oka, hogy ha írok, akkor csak az adott regényemre tudok koncentrálni, más nem érdekel, csak ha az kifejezetten a regényemhez kapcsolódik. Így mindent élesben próbálok ki. Emiatt a célzott gyakorlatokat el is lógtam, az ilyen gyakorlatok nem tudnak olyan szinten motiválni, hogy megerőltessem magam. Gyanítom, novellát is ezért nem tudok írni, mert nem érzem a kellő kihívást. Ugyanakkor ámulattal néztem, ahogy miféle hihetetlenül jó írások születtek a fél órás időkorlátok alatt. 

Kedvenc feladatom, amiről csak hallottam, hogy meg kellett oldani a hét folyamán, hogy az adott készülő írás fő karaktereiről kellett írni 100 mondatot, és ma éppen ezzel szórakozom. Hat szereplőm van, közülük a legfontosabbakról már a táborban elkészült a 100 jellemző, a többinek most ugrottam neki. És itt szépen ki is jött az, ami miatt néhány hete nem nagyon haladok a történettel, ugyanis néhány motiváció nagyon nem volt még kész a fejemben, emiatt egyes karakterek maguk sem tudták, mit akarnak. Meg én sem. 

Na, és a társaság… Teljesen normálatlan a csapat, főleg, ha alkoholhoz jutnak.:D Az a szombat esti borozós-sörözös beszélgetés igen hangulatosra sikeredett, remélem, lesz még hasonló közös iszogatós-beszélgetős buliban is részem. Nem akartam leírni, hogy piszokul tehetséges a társaság, mert még rám fognák, hogy be akarok nyalni nekik, de mégis megteszem, mert ez a véleményem. Innen szerintem már csak nagyon erős fanatizmus, kitartás és némi szerencse szükségeltetik.