Megtalált Föld

Úgy tűnik, végre sikerült az, ami az elmúlt fél évben nem: újra írásközeli állapotba kerültem. Hogy ennek a fura kilengésnek mi volt az oka, nem lényeges, mindenesetre az Elveszett Föld - végleges címen Isten gépei (2008.05.16.) -  továbbírására tett kísérleteim eddig rendre kudarcot vallottak, pár szó átjavításánál, pár mondat leírásánál sosem jutottam tovább.

Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy makacsul fordítva akartam megülni a lovat, ugyanis írni akartam, mert azt hittem, tudom, merre tart a történet. Nos, mint az elmúlt héten kiderült, nem tudtam. Illetve, amit tudtam, az kevés volt ahhoz, hogy a tudatalattim engedje, hogy továbbírjak. Azonban az elmúlt héten rengeteget jegyzeteltem, és hirtelen nagyon precízen összeállt a történet, apró puzzledarabok ugrottak a megfelelő helyre, jellemek teljesedtek ki, gyakorlatilag minden főbb részlet erőlködés nélkül bevillant. Olyan ez, mintha az egész mindig is ott rejtőzött volna az agyam mélyén, csak éppen eddig nem sikerült volna előcibálnom. Azért pár „lyuk” még akad, pl. a végkifejlet, ami olyan szinten szürreális lesz, hogy azon majd külön is el kell gondolkodnom, mert jelenleg képtelen lennék megírni, ahhoz lehet, hogy valami módosított tudatállapotra is szükség les . 

És ha már manapság majdnem mindenki nyomatja az „önpíárt” írókörökben , ezúttal én is megengedek egy számomra érdekes hírt. Nemrég hívták fel a figyelmemet (kösz, bugyantotta), hogy az Alexandra sci-fi toplistáján jelenleg 5. helyezett A Poszthumán döntés. A megjelenés után nem sokkal egyszer megnéztem, akkor azt hiszem 12. volt. Az első most egy Star Wars regény, a második a Galaktika újság által reklámtámogatott, Arthur C. Clarke mester és Stephen Baxter által jegyzett Napvihar, aztán újabb két franchise regény következik, egy Warhammer 40.000 regény, ami a szép emlékű Inkvizítor és Űrgárdista oldalvízén evez (hátha tényleg jó), valamint a mozifilm által marketingtámogatott Transformers regény. Lejjebb is csupa franchise és sorozat tanyázik, csoda, hogy szerencsétlen Poszthumánok idáig eljutottak. Fogyási adatokról semmit sem tudok, nem is vagyok érdekelt benne, de remélem, a kiadóm jól jár, ha már voltak olyan kedvesek, és láttak némi fantáziát a történetben. (Persze, ez csak a sci-fi toplista, a teljes irodalmi mezőnyben a sci-fi könyvek sehol sincsenek ám, kivéve a Star Wars regényt, ami úgy tűnik, töretlenül erős vásárlóerővel rendelkezik.) 

Update 09.27.-én: most meg éppen negyedik. Kíváncsi lennék, mennyi a valóságalapja ennek a listának?

A Pörgés és a modern science fiction

Archív: 2007.04.30-.án:

Bár nem szándékoztam az írással kapcsolatos eseményeken, gondolatokon túl másról írni itt, de most mégis kivételt teszek, főleg, mert annak a kiváló SF regénynek, aminek nemrég értem a végére - a címe Pörgés -, sok, a mostani gondolkodásomat és SF iránti érdeklődésemet érintő vonatkozása van.

A Pörgés Robert Charles Wilson 2006. évi Hugo díjas regénye (kritika itt!) , dicséretesen hamar jelent meg magyarul a Galaktika Fantasztikus Könyvek sorozatban, és régi vágyam vált valóra, hogy végre ne 20-30-40 évvel előtti science fictinok jelenjenek meg magyarul, hanem igazi, modern, kortárs művek. A Pörgés ilyen, mégpedig a legkiválóbbak egyike. Dan Simmons Hyperionja óta nem olvastam ilyen jó, szellemes és elgondolkodtató regényt (talán csak Simmonstól az Iliumot, de az angol nyelven történt). Wilson, az alapján, amit eddig megtudtam róla, az egyik legötletesebb angolszász írók egyikének tűnik, aki azon túl, hogy zseniális ötleteket képes összefonni, és tudományos alapossággal elővezetni, majd ezeknek értelmet is adni, nem feledkezik meg sok SF regény mostohagyermekeiről, a karakterekről sem. A Pörgésben mély és összetett karakterábrázolásokat kapunk, ami lehet, hogy sokaknak szokatlan lesz (angol és magyar nyelvű fórumokon is felvetették néhányan, hogy Wilson túl sokat foglalkozik a szereplők lelki világával, de hát, könyörgöm, irodalmi műről beszélünk, és az SF is rólunk, emberekről szól). Wilson pedig majdnem tökéletesen fogja meg a meghökkentő eseményekre adott emberi reakciókat.

“Íróként” még jobban értékeltem Wilson könyvét, elismertem az ügyes húzásait, elegáns stílusát, zseniálisan átgondolt, elképesztő ötleteit, és közben buzgón reménykedtem, hogy nem fogja lelőni valamelyik ötletemet, ugyanis mostanában némileg hasonló irányban gondolkodom én is. Például a most íródó regényem, az Elveszett Föld alapfelütése némileg akár hasonlónak mondható Wilson Pörgéséhez, noha már az első pillanattól máshová vezet a cselekmény. Szerencsére.

Aztán volt egy rész, amikor alaposan leizzadtam olvasás közben, mert Wilson „belefutott” egy olyan jelenetbe, aminek nagyon nem örültem, mert nálam igen fontos szerepet játszik, de szerencsére hamar vége lett, ráadásul… Hm, ez talán kissé szerénytelenül hangzik, de mivel nálam valóban központi szerepet játszik az említett „hatás”, alaposabban is ábrázoltam eddig, több tudományos aspektust véve figyelembe, ami sokkal érdekesebbé teszi a jelenséget. Hogy miről van szó, azt most nem árulom el, de aki olvasta a Pörgést, találgathat. Egyébként a Pörgés ötletkavalkádja nem csak engem fenyegetett meg némileg, hanem László Zoltán barátomat és írótársamat is, úgyhogy elég sokat emlegetjük Wilson nevét mostanában. Először az ő, ősszel Keringés néven a könyvesboltokba kerülő regényének címe került veszélybe a Pörgés-Keringés címek hasonló csengése miatt. Aztán, ha majd Zoli elolvassa a Pörgést, a végénél lehet, hogy felszisszen majd, mert Wilson úgy fejezte be a regényt, hogy a készülő folytatása (Axis) érintőlegesen hasonlíthat a Keringés alapfelvetésére, noha természetesen teljesen más aspektusból közelítve meg az idegen bolygó kolonizálásának lehetőségeit. De lehet, hogy csak rémeket látok. Mindenesetre Wilson szerintem minden SF író számára inspirálóan hathat, csakúgy, mint Simmons.