Scifibe illő jelenkori mese offtopic témában, felnőtteknek a magyar valóságról. Megpróbálom anyázás nélkül leírni.

A november hónap ugye a kötelező gépjármű felelősség biztosítások kötésének, újrakötésének időszaka. Pár éve rászoktam arra, hogy ha egyes szolgáltató cégek ahol tudják, megpróbálják átvágni őket, akkor én is elkezdem őket zsarolni.

Először az internet előfizetésemnél próbáltam ki, még évekkel ezelőtt: lejárt az 1 éves hűségnyilatkozatom, és mivel addig 5500 Ft-ot fizettem havi díjként, de közben az újonnan szerződők havidíját levitték 4300 Ft-ra, jó ügyfél lévén újra akartam hűségnyilatkozni a csökkentett összegért. Erre azt mondják, 5500Ft lehet így is csak a díj, mert a 4300 Ft csak és kizárólag az új ügyfelekre vonatkozik.

Finoman és udvariasan megkérdeztem, hogy ugyan már, akkor mivel motiválnak arra, hogy ne menjek át másik céghez? Megkértem a telefonközpontost (mert tudom, hogy nem ő tehet az ilyen pofátlan szabályok miatt, így is találkozik elég barom ügyféllel), érdeklődje meg egy illetékes vezetőnél, hogy miért maradjak ilyen elbánás mellett egyáltalán az ügyfelük. Pár perc várakozás, megtörtént a főnökkel az egyeztetés, aztán érdekes módon mégis lehetett 4300 Ft-ra módosítani a havi díjat. Ha reklamál az ügyfél, mégis el lehet intézni, ugye?

Az idei sztori sokkal durvább. Meg nem nevezett biztosítónál 5 darab szerződésem van. Nem véletlenül, hiszen tökéletes tárgyalási pozíciót jelent így egyben: lakásbiztosítás, Casco és kötelező, plusz két nyugdíjpénztár. Ezek után ugyan kiküldtek egy 1000 Ft/negyedévvel olcsóbb ajánlatot a jövő évi kötelező biztosításra, ettől még én megnéztem a neten, hogy mi van, ha új ügyfélként szerződnék. Aha, további közel 4000 Ft-tal olcsóbb lenne így a negyedéves díj.

Sebaj, gondoltam, ezt már tavaly is eljátszottuk, akkor majd megint újrakötöm a szerződést. Hívom is az ügyfélszolgálatot, hogy újrakötném.

Azt mondják, nem lehet. Idén már nincs rá lehetőség. Csökkentették a díjamat 1000 Ft-tal, aztán nesze, ennyi, innentől fogd be a szádat, ügyfél. (Egyébként nagyon ügyes trükk, eléd tolnak egy kis engedményt, aminek örülsz, ezzel elaltatják a gyanúdat. Majdnem el is hittem, és nem foglalkoztam tovább vele, de aztán mégis gyanakodni kezdtem, hogy vajon valóban annyival csökkentették-e a díjat, amennyi az újrakötés esetén lenne?)

Na, itt kicsit ingerült lettem, de azért szépen udvariasan elmeséltem a telefonos hölgynek, hogy 5 szerződésem van náluk, ami nem kevés pénzt jelent nekik, és mivel motiválnak arra, hogy náluk maradjak, ha egy új ügyfél ennyivel többet ér? Mert így most rögtön átviszem az összes szerződésemet oda, ahol jobban értékelik az ügyfelet.

Már kapcsolták is a csoportvezetőt, akinek elmondtam ugyanezt. A hölgy először tesztelni próbált, hogy vajon 80 felett vagy alatt van-e az I.Q.-m, és javasolta, hogy ha átváltok a csekkről folyószámlás utalásra, 5%-kal olcsóbb lesz a díj, de aztán türelmesen elmagyaráztam neki újra, hogy itt sokkal nagyobb összegről van szó, nem 5%-ról, és nem nekem kéne erőlködnöm, hogy megtartsam az ügyfelet.

Ekkor nagyon udvarias lett, és elment utánanézni, milyen egyéb kedvezményekre van még esetleg lehetőség. Délután vissza is hívott, nagyon-nagyon udvarias volt. Addigra azért már beszereztem egy alkusz elérhetőségét, hogy szükség esetén azonnal felbontom az összes szerződésemet velük, de végül szerencséjük volt. Kiegyeztünk abban, hogy elengedték az első negyedéves díjat. Ez ugyan az eredeti célösszeghez képest közel 1000Ft-tal több, de ne legyünk telhetetlenek, a negyedéves díjat így is közel 40%-kal letornásztam, és legalább további idő- és energiabefektetést pedig nem igényelt a téma. Azért érdekes, hogy milyen érdekes világban élünk.

Viszont jövőre, ugyanekkor szerintem ugyanitt folytatjuk.

Vagy most kezdődik csak igazán? Ki tudja. 

Ma olvastam a hírt, mi szerint a Nemzetközi űrállomást 2016-ban nagy valószínűséggel leállítják, és szépen elégetik a légkörben. Annak ellenére, hogy maga a szerkezet a 2020-as évek végéig tökéletesen biztonságos és működőképes lenne. 

Mondjuk, nem hiszem, hogy ez csak és kizárólag az USA döntése kellene legyen, hiszen ott van pl. Oroszország, Európa, Japán, de mivel az egyes egységek nagyban függenek egymástól, az amerikaiak kiszállása gyaníthatóan az egész projekt végét jelenthetik. Vajon hová vezet ez, mi lesz így a csillagok meghódításával?

David Brin még 1986-ban azt mondta, hogy „amennyiben nem kezdjük meg hamarosan a világűr kolonizálását, akkor soha nem is fogjuk. Ahogy kezdenek majd elfogyni a rendelkezésünkre álló energia- és anyagforrások, az életkörülmények is romlani kezdenek, és innentől kezdve legalábbis valószínűtlen, hogy bárki hajlandó legyen olyan távoli célokért áldozatot hozni, mint amilyen az űr kolonizálása és az emberiség nagyon hosszú távú túlélése, amikor nap mint nap súlyos problémákkal kell megküzdeni. Ad absurdum még az sem lehetetlen, hogy ez a válasz a Fermi-paradoxonra: az, hogy “a legtöbb idegen civilizáció elszalasztja ezt a világűr meghódítására csupán rövid ideig meglévő alkalmat.” 

Brin szavai most talán aktuálisabbak, mint bármikor, bár azt azért hozzá kell tenni, hogy az ISS egy statikus, a Földhöz kötött objektum, ami ugyan felbecsülhetetlen segítséget nyújtott számtalan tudományágnak, de mégiscsak egy űrállomás, amivel nehéz lenne a távolabbi űr titkait felfedezni.

Nem tudom, mit hoz a jövő, de miközben a NASA űrsikló flottáját 2010-ben nyugdíjazni fogják, ugyanakkor javában folyik a következő generációs űrhajók fejlesztése, legfőképp az Orioné, ami nagy valószínűséggel az űrrepülők utáni korszak zászlóshajója lesz, egyben a tervezett Hold- és Mars-utazások szállítóűrhajója. Remény tehát van. A Bush-éra által meghirdetett Vision for Space Exploration program, amennyiben a tervei megvalósulnak, talán valóban a kifelé terjeszkedést, a felfedezést helyezi előtérbe, így mondhatnánk azt is, hogy talán egy új űrkorszak kezdetén vagyunk.

A nagy kérdés azonban az, hogy vajon lesz-e rá elég pénz? Mert ha nem, ha egy újabb költségtakarékossági döntéssel ezt is lehúzzák, akkor bizony itt maradunk bezárva a bolygónk nyújtotta korlátok közé, és ha feléltünk minden erőforrást, akkor szép lassan véget is ér az emberi civilizáció.

Egyéb link:http://www.washingtonpost.com/wp-dyn/content/article/2009/07/12/AR2009071201977.html?hpid=topnews

Noha gyűlölöm és nem is olvasom az sfblogs politikai témájú bejegyzéseit, ugyanis annál boldogabbnak érzem magam, minthogy még csak a közelébe is szagoljak ennek az össznépi bohózatnak, továbbá csodálom azokat, akiknek napi szinten ezen pörög az agya, de most én is kivételt teszek: 

Az index.hu-ról:

“Ján Slota szerint a magyarok nagyon veszélyesek és újabb háborús konfliktusba sodorhatják Európát. “Kihívásuk abban áll, hogy valamit - Trianont - radikálisan meg szeretnének változtatni. Ez olyan dolog, amely egész Európát egy újabb katonai konfliktusba sodorhatná, ami mindannyiunk számára nagyon veszélyes” - jelentette ki a Szlovák Nemzeti Párt nevű szélsőjobboldali kormánypárt vezére. Ezt a szlovák hírügynökség arra kérdésére felelte, hogy támogatásra találhat-e az európai intézményekben a magyar politikusoknak a szlovák államnyelvtörvényt érintő bírálata.”

Átfogalmaznám: Ján Slota szerint Ján Slota egy kisebbségi komplexusban szenvedő, ön- és közveszélyes pszichopata, akit mielőbb egy puhafalú dühöngőszobába kéne zárni, mert kb. oda való. Az ilyesfajta nyilvános uszításokat, mint amit évek óta művel, az EU-nak már régen meg kellett volna torolnia, ugyanis a szlovák-magyar ellentétet 90%-ban Ján barátunk és a hozzá hasonló, mindkét országban jelenlévő szélsőséges barmok generálják, és tartják fenn.

Sokezer éves hatalmi fogás a démonizált külső ellenséggel történő riogatással erősíteni önnön hatalmunkat és elfedni minden egyéb disznóságot a saját házunk táján, de valóban szüksége van erre a manipulációra bárkinek is ezen a marhán és a hozzá hasonló idiótákon túl?

Egyébként meg, az apád f@szát, kedves Ján.

Pénteken láttuk, én immár harmadszor (szerintem nem utoljára), és a rajongásom egyre csak erősödik eme zseniális musical iránt. A szerintem mágikus realizmusnak, sőt akár dark fantasynek is nevezhető történet Erzsébet/Sissy életéről és a Halállal való kapcsolatáról, “szerelméről” szól. A Halál találkozik a fiatal Sissyvel, de beleszeret, és életben hagyja, azonban onnantól folyamatosan ott jár a nyomában, és közben elénk tárulnak Sissy életének főbb, többnyire tragikus állomásai, és a Halállal folytatott “játszmája”. A darab hangulata mély és sötét, tele kiválóan felépített karakterekkel, akiket az Operettszínház hihetetlenül profi színészei keltenek életre.

És a zene… az valami lenyűgözően borzongatóan csodálatos, tökéletes. Minden részletében messze a legjobb musical, ami valaha is született. További ömlengés helyett néhány jelenet a magyar változatból.

Persze élőben, normális minőségben sokkal jobb. :) 

Amire a cím vonatkozik, az egy HVG-s cikk, amit nemrég küldött át Galántai Zoli, és alaposan felhúztam magam rajta. http://hvg.hu/Tudomany/20090515_science_fiction_tudomany.aspx

Azt mondja a cím: „Hol marad a jövő, amit ígértetek?”

Már elnézést, de ígérte a f@szom.

„A múlt rakétatudósai ihletik meg a jelen sci-fi íróit, ők pedig a jövő mérnökein végeznek agymosást: mindenki agyba kötött internetet, szexrobotokat és olyan repülő űrkocsit akar, amit nem érzékel a radar, és büntetőcédulát se lehet ráhelyezni. Miket jövendöltek meg eddig pontosan, meddig van egyáltalán értelme tudományos-fantasztikus irodalomról beszélni?”

Újabban az a divat, hogy ha valaki ír egy kitalált történetet, fikciós irodalmat, akkor hülye és ostoba emberek számon kérik rajta, hogy na de nem is ilyen lett a jövő, nem ezt írtad? Hát, valóban nem!

Külön szomorú, amikor magát komolynak feltűntető tudományos újságíróknak nevező alakok írnak ilyeneket, mint pl:

„Akármilyen jövőképet festettek is elénk a sci-fi élet nagyjai az elmúlt évtizedekben, igazából még egy kiszakadt nejlonszatyorból sem tudnák magukat kijövendölni, állítja Jason Pontin, a Technology Review főszerkesztője.”

Vajon hogy lesz olyan emberből főszerkesztő, aki nem érti, mi a különbség az író és a jövendőmondó között, aki nem is érti, mit olvas. Vajon mivel lehetne még belerúgni szerencsétlen science fiction irodalmi tematikába? (Update: nem sikerült utánajárni, hogy Pontin mondott-e egyáltalán ilyet.)

Az író, írjon bármit is, szerintem mindössze egy történetet szeretne elmesélni, és ehhez választ tematikát, formát, eszközöket, stb. Én még nem hallottam olyan scifi íróról, aki úgy ül le írni, hogy most aztán jól megjósolom a jövőt. Lehet, hogy az ábrázolt jövő közelebb áll egy elképzelt, még akár reálisnak is tűnhető valósághoz, vagy lehet, hogy egyáltalán nincs köze hozzá, de nem ez számít, hanem, hogy elmondja a történetét.

Lehet, hogy eljutottunk oda, hogy most már nem elég a mikrohullámú sütőnél felhívni az emberek figyelmét, hogy gyereket és macskát nem teszünk bele, a fikciós irodalom esetében is jelezni kell, hogy nem, ez ismét nem jóslat, ez még mindig irodalom, egy kitalált történet, ami egy kitalált jövőben játszódik.

A kommunikációs szakadék meg egyre mélyül…

Szilvuplé nevű szórakozóhely, hajnali 2 óra. A férfimosdóban, a hátam mögött a következő párbeszéd zajlik le két srác között.

- Én kolumbiai vagyok. Tetszik az illatom?

- Ööö, ezt szerintem inkább mástól kellene megkérdezned.

- Na de tetszik az illatom??

(Itt már nehéz volt arra koncentrálnom, amiért a mosdóba mentem, mert rámjött a röhögőgörcs.)

Az Sfportalos találkozóról hazafelé, a 6-os villamoson Depeche Mode-ot hallgatva figyelmes lettem egy fiatal párra.

Barnahajú, aranyos lány szomorú szemmel bámul kifelé az ablakon, és dacosan nem kapaszkodik. A fiú vele szemben áll, távolabb, mint kéne, és mélabúsan mered maga elé. Néha tétován a kedvesre sandít. Tapintható köztük a feszültség. Összevesztek. A lány gesztusai elutasítóak, a fiúé inkább tanácstalanok. Néha összetalálkozik a tekintetük, de a megbocsátás hiányzik a pillantásokból.

Hosszú percek telnek el így, aztán a villamos váratlanul döccen egyet. A lány meginog, és a fiú karja felé kap. Megragadja. Újabb billenés, a lány egyensúlyát vesztve a fiú karjába omlik. Fiú keze a lány derekára siklik, féltőn, gondoskodón vonja magához a kedvest. Végre összetalálkozik a tekintetük, egymásba karolva hosszan nézik egymást, és a külvilág láthatóan megszűnik körülöttük. Én meg mosolyogva azon gondolkodom, hogy ugyan le kellene szállnom, de lehet, hogy még maradok, hátha addig eljutnak a csókig.

Azonban ők is leszállnak, és kéz a kézben indulnak az ellentétes irányba. Egy ideig még figyelem, ahogy távolodnak, aztán végül befordulak a következő utcasarkon, és eltűnnek a szemem elől…

Csak kutyafuttában néhány friss mozifilmről, mert komolyabb véleményezésre nem igazán van se kedvem, se időm. 

Sasszem (Eagle eye):

A leggyengébb láncszem. Spielberg-film jópofa futurisztikus alapötlettel, egész tűrhető megvalósítással, és a végén egy majdnem érdekes és meglepő lezárással. De aztán a készítők rájöttek, hogy ja, mi Hollywoodban ülünk, cukrosbácsik vagyunk, ragacsos cukormázzal kereskedünk, és leforgattak még két percet, amivel zseniálisan tönkrevágták az egész filmet. Részemről a film a végefőcím előtt 2 perccel véget is ért, úgy egyszer nézhető iparosmunka. A többire nem is akarok emlékezni. 

James Bond: A quantum csendje

A Casino Royale felüdülés volt a Brosnan féle puhány, ciki és bájgúnár mű-kém karakter után. Daniel Craig a dinamizmusával kellemes meglepetést okozott, és rögtön a kedvenc Bond-színészem lett Sean Connery mellett. Nem beszélve arról, hogy végre beköszöntött a realisztikus Bond-filmek kora, amire abszolút vevő vagyok.

Na, a Quantum csendje azért szerintem kicsit visszalépés ezen az úton, mert a sok követhetetlen akció között (basszus, miért jó az, ha a profi módon kidolgozott akciójeleneteket a néző nem tudja követni a rángatózó kamera miatt??? Ahelyett, hogy inkább lelassítanák!) nem ártott volna inkább a karakterek árnyalásával is törődni. Olga Kurylenko siralmas volt Bond-lányként, akkor már inkább Denise Richards, mint atomtudós, ő legalább szexisebben nézett ki A főgonosz sem volt túl árnyalt karakter, ellenben rajzfilmben valami béna mellékszereplőként simán el tudnám képzelni.

Ennek ellenére a mozi valahogy mégis működött, de csak mert Bond egy elfogadható motivációkkal rendelkező pszichopata állat, aki átgázol mindenen és mindenkin. Összességében nézhető, de remélem, a következő Bond-sztori ennél azért elmésebb lesz. 

Vicky, Christina, Barcelona:

Egy nagyon kellemes Woody Allen-alkotás, kiváló színészekkel, szórakoztató párbeszédekkel, a vakszerelemre éhes, rendkívül naiv lányok ábrándjainak finom kifigurázásával (pl. hogyan lehet ügyes taktikával elhitetni, hogy az adott férfi a mindent elsöprő Nagy Ő), továbbá egyes macsó és nem macsó pasik mögötti felszínesség, (de  Javier Bardem pofátlan csajozós szövege zseniális!:)) és néhány jellemző párkapcsolat-típus profi ábrázolásával. Spanyolország amúgy is a kedvenc országom, eddig háromszor jártam ott, és Barcelonától Gibraltárig az összes nagyobb partközeli várost bejártam, sőt, jövőre úgy tűnik, megint ott töltöm a nyarat, így Barcelonát öröm volt legalább filmen újralátni. Elegáns humorral átszőtt, könnyed és vicces, de ugyanakkor elgondolkodtató mozi. 

Kaméleon:

Magyar film, ugye, és a sok blődli miatt ilyenkor okkal vannak fenntartásaim. A vegyes kritikák hatására elvárások nélkül ültem be rá, ehhez képest egy hajszálnyival még a Vicky, Christina, Barcelonánál is jobban bejött. És értem, mi a baja a fanyalgóknak, ugyanis ez nem egy butuska vígjáték, márpedig látatlanban sokan erre ülnek be, aztán nagy lesz a megrökönyödés.

A téma kicsit összekacsint a Woody Allen-filmmel, a különbség annyi, hogy itt a forgatókönyvet, ha jól tudom, nők írták, és azért az is elgondolkodtató, ha így látják a saját nemüket, egyes nőtípusokat. Persze, azért nem olyan negatív az összkép, ha a film végét nézem, és a férfikarakterek is igen „érdekesek”. A film komolysága ellenére végig lehet röhögni az egészet, mert képtelenebbnél képtelenebb helyzetek adódnak, a mellékszereplők pedig brillíroznak, pl. Kulka a homoszexuális (vagy biszex, tökmindegy) orvos, Csányi a balfék sorozatszínész szerepében. A filmet kicsit a Kontrollhoz tudnám hasonlítani, végig elröhögcsél az ember, viszont a mondanivalója és a vége üt. A tanulság pedig… mélyen igaz. A képtelen illúzióból előbb-utóbb mindannyian feleszmélünk, és akkor bizony csak a valóság marad.

Egy kis standup comedy, de…

„Keep the dream alive, America!”

Néha roppant érdekes gyöngyszemeket találni a neten. Íme egy honlap, amire néhány youtube-os videó révén jutottam. (www.2009atruestory.com/, www.youtube.com/2009atruestory). Egy nagyon érdekes websorozatról van szó, ami a Times online szerint a „24”-re hasonlít, de olyan megközelítéssel, ahogy a Cloverfield tette a Godzillához képest. A Cloverfield kézikamerás stílusa nekem speciel nagyon bejött, és noha a 2009: a True story esetében a 24-es összehasonlítás azért sántít, főleg, mert a végeredmény inkább hasonlít a Jerichóra, mint a 24-re, ennek ellenére egy iszonyúan hangulatos alkotás.

“You didn’t wake up in a democracy this morning”

A történet 2009. április 11-én kezdődik, amikor újabb és még durvább terrortámadások érik az USA-t, amire válaszul az egész ország megőrül.  A hadsereg és a Nemzeti gárda ellepi az utcákat, mindenhol visszaállítják a halálbüntetést, minden terroristagyanús alakot lekapcsolnak, az idegneket kitoloncolják, cenzúrázzák a tévéadásokat, gyakorlatilag egy szép kis diktatúra alakul ki, miközben amerikaiak ezrei próbálnak átszökni a szabad Mexikóba.

Az első epizód:  

Két főszereplő kameránk van, az egyik a 19 éves, bájos Sara Ford videokamerája, a másik pedig a bátyja, Adam Ford őrmester sisakkamerája (időnként mindez tévés hírekkel kiegészítve), a velük történteket követhetjük nyomon a felvételeken keresztül. Az egész hihetetlenül hangulatos, nagyon jó zenei aláfestéssel (pl. NIN), vágással, a felvétel sérüléseit imitáló effektekkel, látszik, hogy ez tényleg ki van találva és fel van építve. És nagyon emberi az egész.

„We are not afraid of war on a global scale, and we are not afraid to declare: war…”

Annyit sikerült kihámoznom, hogy a készítők között azért volt néhány a hollywoodi sztrájk alatt unatkozó filmes (pl. a Jerichóból, a Gyilkos számokból vagy a Cloverfieldből), de a projektgazda, Tony Valenzuela állítólag saját pénzből forgatta az egészet.

A második epizód:

A többi rész is megtalálható a youtube-on, össze is vannak linkelve az egyszerűség kedvéért. 13 rész, durván 55 perc, és 2009. január 1-én jön a folytatás. Mondjuk fogalmam sincs, hogy a bedurvuló utolsó részek után hogyan tudják ezt folytatni…

Lassan, de biztosan ráhangolódtam és elkezdtem írni a következő regényt, Az Ember könyvét (röpke egy-másfél év, és be is fejezem.) Egészen másról fog szólni, mint az előző két könyv, a Poszthumán döntés és a holnap megjelenő Isten gépei. Mondhatjuk úgy, hogy a transzhumán és technológiai központú témákról most nincs több mondanivalóm, ellenben másról igen.:) Ez a regény az emberekről, emlékekről, kapcsolatokról, kulturális keveredésről egy merőben idegen fajjal, na és a túlélésről fog szólni. Az első harmada pedig az Alfa Centauri B csillaga körüli feltételezett bolygó egyik sarkvidékén játszódik. Attól, hogy sarkvidék, még nincs hideg, ellenben ez (és az átelellenes sark) az egyedüli lakható rész a bolygón, ugyanis az egyenlítő felé haladva már túl forró az éghajlat a bolygó túlzott csillagközelsége miatt. (Az „A” jelű csillag excentrikus pályája a számítások szerint nem befolyásolja az éghajlatot egy ilyen feltételezett égitesten. A két csillag 11,5 és 36,6 CSE közötti távolságokkal kerülgeti egymást, 80 éves ciklussal.) 

Ami miatt mindezt leírom az, hogy éppen a sarki fénnyel kapcsolatos anyagokba merülök bele nyakig a leíró részekhez való felkészülés miatt, és éppen el vagyok varázsolódva. Persze, futólag láttam már képeket, de odafigyelve a részletekre, apróságokra, felkutatva a legszebb felvételeket, teljesen más élményt jelent, még a neten nézve is. A jelenséget magyarázni nem fogom, a wikipédián vagy más kapcsolódó honlapokon bárki utánanézhet, ha kíváncsi, viszont a látványt megosztom Veletek. Íme egy videó és néhány kép a gyönyörű jelenségről.

Azt hiszem, ezt élőben is látni kell.

A fenti videó Anthony Powell nevéhez fűződik, aki a Déli sarkon, a McMurdo kutatóállomáson dolgozik műholdas kommunikációs technikusként már nyolcadik éve nyolcszáz kutatótársával együtt. További képek és nagyon érdekes felvételek, valamint betekintés az ottani életbe találhatók a honlapjain és blogján. Megyek is vissza nézelődni. 

Azért nagyon durva élmény lehet, amikor négy hónap után újra látja az ember felkelni a Napot. Valami egészen másról szól az élet ott, mint mifelénk. Pl. érdemes elolvasni a blog T3 szindrómáról szóló bejegyzését, ami a sötét tél hosszú hónapjai alatt alakul ki, és többek közt elég vicces rövidtávú memóriaproblémákat okoz, pl. elfelejted a kollégák nevét, vagy hogy melyik kulcs nyitja az irodád ajtaját. Esetleg, hogy melyik a hét első napja: a szerda vagy a csütörtök?

Képek: http://www.antarcticimages.com/

Videók: http://www.youtube.com/Antzarctica

Blog: http://www.frozensouth.com/

Kiskoromban, amikor a régi mozikban elszakadt a filmtekercs, mindig…

Na jo, inkább vallok. Tegnap és ma csapatépítő tréningen voltunk, Kecskemét közelében, a puszta közepén, marhák, mangalicák, lovak és ökör kollégák táraságában. Részt vettünk egy jópofa pusztaolimpián (süppedő cölöpökön futás, patkódobálás, íjászat, karikásostor használat - jól nyakon is vágtam magam vele, stb.), aztán szétfociztuk magunkat, na meg ittunk és buliztunk. Aztán a vörösbor és a vodka mellé mindjárt felírom a pálinkát is azon alkoholok listájára, amit ezentúl nem nagyon fogok inni. Ugyanis valahol a 17. pohárnál egyszercsak elszakadt a film, és most szörnyülködve gyűjtögetem az infókat, hogy miket csináltam utána. Az biztos, hogy támogatva voltam a szállásra kísérve, aztán pl. lefejeltem egy padot, amikor négykézláb bekúsztam a szobába. (Épp csak egy kicsit látszik.) Egyebekről nem akarok beszélni, mert azok már nagyon durva dolgok voltak, fedje őket a felejtés jótékony köde.)

Egyszer akadt már olyan, hogy ittasan nem emlékeztem dolgokra, de akkor csak apróbb események maradtak ki, most viszont több óra. Fura, mert eddig mindig megtaláltam a határt, ahonnan nem kéne többet inni, bátyám esküvőjén 22 jégermeistertől sem volt sok bajom a másnapi gyűrött állapoton túl. Most viszont… Áhh. Pedig mostanában nagyon kevészer iszom, csak akkor úgy tűnik, túl sokat. Egy hónapja is jókora baromságokat csináltam jópár jégermaiester után, most meg pláne. Szóval, azt hiszem, ennyit többet nem fogok inni. És egy darabig alkoholt sem szeretnék kóstolni.

(Ma és holnap is lehet, hogy elmegyek egy-egy buliba, de azt hiszem, ezeket csak minimális alkoholbevitellel fogom támogatni, vagy lehet, hogy inkább semennyivel sem.)

Ja, meg kéne írni is…

Sikerült pár képet csinálni a szombati lemenő napról. Ugyan nem látom, hogy mitől lenne vulkanikus porral színezett, ahogy lentebb az egyik bejegyzésben írtam, meg kicsit szmogos is volt az idő, de azért a képek egész jól sikerültek. Fura, de városban élve, állandóan rohanva az ember hajlamos elfeledkezni a természet szépségeiről.

Nem vagyok autóbuzi, viszont amióta az új 5 ajtós Civic felbukkant az utakon, ha meglátok egyet, mindig megfordulok utána, ugyanis igen feltűnő jelenség. Amióta pedig az utóbbi néhány hónapban többször is ültem egyben, egyre inkább motoszkál bennem az érzés, hogy nekem egy ilyen autó kell. A formatervezés már kívülről is túlmutat szinte az összes többi márka jelenlegi dizájnján, annyira, hogy a Civic még évek múlva is modernnek fog hatni, viszont belülről meg egyenesen olyan, mintha egy űrhajóban ülne az ember.

És mivel ősszel előreláthatóan autót cserélek… A döntés azt hiszem, egyértelmű.

Ír: Ha minden jól megy, ma befejezem (na jó, inkább hétvége lesz az) az Isten gépei átnézését. Jópár dolgot beleírtam közben, igaz többnyire apróságokat, de ettől még jobb lett, és ez a lényeg. Aztán már nagyon motoszkál az Ember könyve a fejemben, lehet, hogy megpróbálok belekezdeni, bár szerintem most még nagyon nem kellene, ugyanis a motivációm nagyjából nulla. Csakhát olyan, számomra élő karakterek motoszkálnak a fejemben, olyan konfliktusokkal, amiket jó lenne mielőbb felvázolni.

 Néz: megvolt a minap másodszor is a The Dark Knight, és ez valóban az a film, ami minimum kétszer nézős. Szerencsére most volt légkondi is, és Heath Ledger ismét brutális volt. A múltkor említett problémám Harvey Denttel némileg árnyalódott, ezúttal tökéletesen megértettem az érzéseit, a fájdalmát. Most már azt mondom, jól volt felépítve, fura, hogy elsőre nem jött át. Valószínűleg kicsit dekoncentráltan néztem elsőre a filmet.

Jövő héten Hellboy II. megtekintés van tervbe véve, na és az előzetesek között megakadt a szemem a Tropic Thunder című idiótaságon. Ez a film kész, ezt muszáj megnézni. Eleve Ben Stiller, Jack Black és a négerré pigmentált (!) Robert Downey Jr. (Mr. Ironman) egy filmben már önmagában figyelemfelkeltő, na de az előzetesből aztán végképp látszott, hogy ez tényleg olyan vígjáték, amiben van is ötlet. Ráadásul az USA-ban nagyon jó kritikákat is kapott, ahogy láttam.

És (kieg.) voltam a Red Bull Air Race-en, tűző napon, dög melegben, vontatott programmal, Bocskor és Palik ökörködésével megtűzdelve. nem izgultam magam halálra, de azért tűrhető volt.

Olvas: SF ügyben két GFK könyv volt monstanság terítéken. Korábban Ken MacLeodtól a Kozmonauták vára, most pedig Jack McDevittől a Született stratéga. Majd lesznek külön vélemények is, most csak annyit, hogy a két mű mintha egymás ellentéte lenne, a Kozmonautákon szenvedtem, a Született stratégánál viszont gyoran fogynak a lapok, mert jó a történet. McDevitt jól ír, és noha ez a könyve viszonylag könnyedebb is, pár oldal után bele tudott rántani a cselekménybe, míg a Kozmonautáknál mindvégig kívülálló maradtam. Ráadásul végre egy olyan könyv, amiben akárhogy próbálkozom, nem találok betűhibát.