Úgy alakult, hogy mindhárom nap kint voltam a Millenárison rövidebb-hosszabb ideig. Az idő szerencsére a borongósabb csütörtöki nap után maximálisan kedvezett a Könyvfesztiválnak, ráadásul a Metropolis Media/Galaktika standja mögött jó kis füves terület húzódott, ahol kényelmesen el lehetett heverészni. Dióhéjban a scifivel kapcsolatos események összefoglalója: 

Péntek - dedikálásra érkeztünk pontban 4 órára, Szélesi Sanyi  már ott szivarozott, László Zolit meg elrabolta interjúztatni egy Eltés lány. Aki aztán engem is elrabolt, így Zolival kb. két mondatot sikerült dumálni, ezt kicsit sajnáltam, de ettől függetlenül kellemesen telt az a két óra, beszélgetéssel, dedikálással, na meg új könyvek beszerzésével. A stand körül három birodalmi rohamosztagos ruhába öltözött emberke parádézott rajtuk csimpaszkodó, kíváncsi gyerekek társaságában, ez nagyon jó ötlet volt, mert vonzotta az érdeklődőket. És megtudtam, hogy a rohamosztagosok is olvasnak Isten gépeit, legalábbis egyikük, aki láthatóan már nem a klón-érából származott, mert sisakját levéve a vonásai elütöttek Jango Fettétől, az orrom alá dugott egy példányt aláírásra. 

Szombat - Bob Wilson dedikálása. Kíváncsi voltam, mennyien lesznek, na meg csütörtök után jó volt újra találkozni Bobbal és Sharryvel. Kaptam is tőlük ajándékba egy dedikált könyvet. Nem, nem a Chelloveck által megkapott Julian Comstockot :), hanem az Axist. Azért bevallom, érdekes helyzeteket produkál az élet: amikor meghallottam, hogy Wilson jön, az volt az első gondolatom, hogy milyen jó lenne találkozni és beszélgetni vele az írásról, a scifiről, és még most is alig térek magamhoz, hogy ez tényleg meg is történt. 

Aztán átballagtunk a City Caféba, és kiderült, hogy nem férünk be, annyian voltak, úgyhogy egy rövid interjút követően visszatértünk a standhoz, ahol jókora sor alakult ki. Szegény Bob, nem tudom, hány könyvet firkantott alá, de egy pillanatra sem lélegezhetett fel, még amikor a vége felé a sor elfogyott, akkor is megjelentek a semmiből újabb olvasók. Végül egy rövid rádió- és egy tévéinterjúval ért véget az esemény.

A nap sztoriját egy hölgy szolgáltatta, aki még a City Café előtt rögtön odaugrott Wilson mellé, és elkezdett hozzá magyarul beszélni. Nagyjából rekonstruáltam a beszélgetést: “Jó napot, író úr, itt lehet dedikálni? És hogyan szólíthatom önt?” Mire Bob az egészből egy szót sem értve csak annyit mondott zavart mosollyal: “Hi!” A hölgy meghökkent: “Hi?” Először azt hittem, Hi-nak fogja szólítani Bobot, de szerencsére leeesett neki, hogy nem beszél magyarul. Mondjuk az egész közjátékot nem teljesen értettem, hihetetlenül abszurd volt minden eleme.

Vasárnap - ez az én hülyeségem miatt történt, mert László Zoli könyvét zavaromban „sikeresen” László névre dedikáltattam Zoltán helyett, és csak otthon esett le, így mielőtt benéztem volna a Delta Műhely Írókör találkozójára, elrobogtam a könyvvel a Metropolis Média/Galaktika standhoz, és odaadtam Csordás Attilának, aki korrigáltatta Bobbal a hibát.

(A fényképek telefonnal készültek, ezért gyengébb minőségüek.)

Múlt héten aláírtuk a szerződést, az Isten gépei elméletileg október 20-án fog megjelenni a Galaktika Fantasztikus Könyvek sorozatban. Ha minden jól megy, lesz hozzá egy nagyon jó esszé is a regényben taglalt témáról. A régi Galaktika könyvekben mindig szerettem az ilyesmit, szerintem sokat hozzátesznek a könyv értékéhez, ez pedig pláne, mert kifejezetten alapos munka.

Egyébként belelestem a Galaktika Fantasztikus Könyvek idei évi terveibe (javarészt már publikus), és igen sok, számomra érdekes címmel találkoztam.

Az író miatt érdekel:
China Miéville: Armada - két vaskos kötet, feltételezem, a Scar magyar kiadása lesz, és főleg annak örülök, hogy Juhász Viktor, Miéville előző regényének fordítója (Perdidó Pályaudvar, végállomás) elvállalta ezt is, ugyanis a Perdido az utóbbi évek egyik legjobb (ha nem “A” ) fordítása szerintem. Örülök, hogy Viktor nem hagyott fel a fordítással végül.
Harry Harrison: Helyet! Helyet! - már megjelent, 40 elolvasott oldal után azt mondom, üt, illetve inkább nyom. Depressziós, súlyos darab, igazi klasszikus.
Wolfgang Jeschke: A Cusanus-játszma – ez is kétkötetes, vaskos olvasmány, de Jesckében még nem csalódtam, remélem, most sem fogok.
Robert Charles Wilson: Tengely (Axis). Lentebb már írtam róla, a zseniális Pörgés folytatása.

A fülszöveg miatt érdekel:
M. John Harrison: Fény - bővebben itt. Nem néztem utána, mi ez, majd megteszem, de Banks, Gaiman és Miéville ajánlásai impozánsak. Meglátjuk.
Jean-Claude Dunyac: Halott csillagok – bővebben itt.  Francia SF-író, semmit nem tudok róla, de kijutott az angolszász piacra, ami talán jelent valamit. Itt is a fülszöveg, ami igazán felkeltette az érdeklődésemet.

Részemről kihagyom:
Slonczewsky: Elízium lánya – A Génszimfónia elriasztott a sorozattól. Ha majd más világba ír az írónő, esetleg teszek még egy próbát, de ez nem nagyon érdekel.
Barker: Abarat – gyanítom, nem nekem íródott.
Clarke-Baxter: Elsőszülöttek – az előző két részt sem sikerült még elolvasnom. Talán egyszer.

Lesz még egy Hipergalaktika egyébként, ja és a fentebb említett Hackett: Isten gépei, de ez utóbbit párszor már olvastam.

(Azért Vernor Vingetől a Rainbows End, Hugo-díjas regény kiszorulását az idei tervek közül kicsit sajnálom.)

Nagy várakozással vettem a kezembe Robert Charles Wilson Axisát, a Hugo-díjas Pörgés című, kiváló regénye folytatását. (Vélemények itt és itt.) Talán túl nagy is volt ez a várakozás. Nagyon szeretni akartam ezt a könyvet, de talán pont emiatt az eredmény számomra felemás lett.

Azt korábban olvastam, hogy Wilson trilógiát akar írni a Pörgésből, a második rész címe Axis, a harmadiké Vortex. Ez már eleve gyanús lehetett volna, hiszen ha az író eleve tudja, hogy az aktuális regény után annak folytatását írja, akkor hajlamos az elkurvulásra, ennek következménye pedig elvarratlan szálak és ideges olvasók. Wilsonról azonban nem feltételeztem ilyesmit, és az Axis szerencsére nem esik ebbe a hibába. Legalábbis nem teljesen.

Sőt, a regény profi módon indul, úgy, ahogy azt a Pörgés után elvárná az ember. Megmagyarázhatatlan események, valamint új, Wilsontól kötelezően árnyalt és élő, emberi karakterek, ráadásul, mivel a történet évtizedekkel a Pörgés után játszódik, csak egyetlen, ismerős szereplő bukkan fel a Pörgésből. A regény harmada után viszont valahogy elveszik a fókusz, számomra érdektelen események történnek, már-már annyira belemerülünk az egyes szereplők hátterébe, hogy szinte unalomba fullad a regény. Pedig Wilson a Pörgésben is elég sokat foglalkozott a szereplők közötti viszonyokkal, de ez itt valahogy nem sikerült olyan erőteljesre, talán azért, mert közben a háttérből hiányzott a folyamatos, mellbevágó ötletkavalkád és feszültség.

Szerencsére a vége helyre teszi a dolgokat, és egy egészen új elméletet, valamint az emberiség előtt álló új lehetőséget vág a regény közepe miatt nyűgös olvasó arcába, ami ráadásul szerintem érdekesebb és elgondolkodtatóbb, mint a Pörgés vége. Viszont ennek kibontása a harmadik regényre, a Vortexre marad. A véleményem a Vortex után lesz teljes, de a gyanúm az, hogy ez a történet kisregényként sokkal jobban működött volna, mint regénnyé nyújtva. Nem szeretem, ha az író takarékoskodik az ötleteivel, márpedig itt mintha ilyesmi történt volna. Lehet, hogy a 2. és 3. részt egybe kellett volna gyúrni, de remélem, hogy nem, és a Vortexben Wilson már nem spórol. Mindenesetre feladta magának a leckét, ugyanis a Vortex az Axis végén felvetett vonal kibontásával egy zseniális regény lehet. Hogy az lesz-e, az Wilsonon múlik.Úgy tudom, az Axis (Tengely) még idén megjelenik magyarul is a GFK-sorozatban, ami jó lenne, hiszen a Pörgés nagy siker volt. Aztán pedig remélem, a Vortex is szélvész gyorsasággal megérkezik majd. Ráadásul Wilsonnak kiváló regényei vannak a Pörgés-sorozaton is túl, pl. a Chronolits, a Blind Lake, a Mysterium, vagy a Darwinia. Ezeket is jó lenne magyarul olvasni.