Brandon Hackett blogja

"Minden ember könyv, történetek, emlékek, gondolatok és események egyedi és megismételhetetlen tárháza."

Az ember könyve képekben

Posted by hackett on August 31st, 2010

Szeretem a fantasztikus témájú festményeket, és időnként elkezdek keresgélni a neten, hátha találok egy-egy új kedvenc festőt, akinek aztán időről időre visszatérek a honlapjára, hogy megnézzem, milyen új képeket csinált időközben.

Emellett érdekes kreatív játék is egyben, ugyanis egy-egy vadabb kép segíthet vizualizálni írás közben egy éppen formálódó tájat, objektumot, vagy bármi apró részletet az aktuális regényből, vagy csak szimplán agystimuláló hatással bír, ami alapján elkezd egy halom ötlet előtódulni a tudatalatti mélyéről.

Az ember könyve írása közben is akadt néhány ilyen hangulatkeltő festmény, amiket külön mappában gyűjtök, és néha végigpörgetek. Néhányat meg is osztok Veletek kísérletképpen. A legtöbb kép leginkább hangulatot tükröz egy idegen világról, de némelyiken a regény egy-egy jelenete, vagy eleme is visszaköszön valamilyen, talán csak általam átlátható formában. A kapcsolatokat persze nem fogom részletezni, majd ha a regény megjelenik, lehet szemezgetni, hogy melyik kép milyen módon és hova kapcsolódhat, vagy melyik kitalált részhez találtam meg esetleg később. :D

Neil Blevins – itt leginkább a háttér, a sűrű ködszerű légkörbe burolózó világ, ami érdekes:

 

Stephan Martiniere – ő az egyik kedvencem, imádom a hihetetlenül részletgazdag, aprólékos borítóit. (A léghajósnál inkább a szurdokszerű rész tetszett, léghajó nem lesz a regényben, végül is, sci-fit írok, ugye. :) )

  

 

Paul Gerard – ő a regény elborultabb, betegebb oldalához szolgált némi adalékkal. Érdemes rákeresni a honlapjára, mert a többi festménye is hasonlóan brutális, de az alábbi kettő bizonyos szempontból nagyon érdekes volt számomra is.

  

Néhány karaktervázlat, amik meglepően összecsengtek Az ember könyvében található egyik-másik fura szerzetről a fejemben élő képpel, vagy azoknak egy részletével:

 

Luis Royo:

 

Ezt nem tudom, ki csinálta, sőt, azt sem tudom már, honnan mentettem le, de hangulatban megint csak illik a történethez:

Végezetül Ron Miller idegen bolygós festménye, fennsíkokkal, kanyonokkal:

19 Responses to “Az ember könyve képekben”

  1. Komaváry Says:

    Egyrészt, léghajókat a scifibe! :)

    Másrészt H.R. Giger csinálta volt feleségéről.
    http://www.dolphinjoy.com/giger/liimages.htm

  2. hackett Says:

    Komaváry:
    A léghajók már elcsépeltek. :) Annál próbálok valami frappánsabbal szolgálni.

    Á, szóval Giger. Köszi!
    Gyanúsan beteg kép, de így már a stílus is beugrott.

  3. adeptus Says:

    Akkor a tájleírásban a “Semmi nem látszott a sűrű ködpárától” jellegű mondatok fognak dominálni? ;)

  4. Hackett Says:

    Adeptus:
    Lesz olyan fejezet, amikor igen. Viszont a légkör felfelé haladva fokozatosan ritkul. :P

  5. adeptus Says:

    Igen, a légkörök szoktak ilyet csinálni. :)

  6. digitalisbuskepulovag Says:

    Horror lesz? :)

  7. Nihil Says:

    Királyság! A léghajós borító amúgy a Mainspringé, ami egy jópofa clockwork-punk regény. :) (Nekem megvan, barátaim hozták USÁból a Leviathannal együtt… utóbbi a Westerfeld, és nem a Hobbes-féle)

  8. Scal Says:

    komaváry megelőzött, nem vagy eléggé Alien fan, ha nem ismersz fel egy Gigert :D ahogy ilyen indákat sző meg arcokat az arcokba, és ez a szürkés-barnás összetéveszthetetlenül a beteg svájcira utal

    és ov korse, léghajókat a sci/fibe

  9. mohicane Says:

    Na, most ezeket a képeket összeraktam gondolatban, és elég érdekes lett a végeredmény… nagyon várom a könyvet!

  10. hackett Says:

    Digitalisbuskepulovag (de hosszu ez a nev leirva:))
    Nem horror lesz, a képek leginkább nekem jelentenek egy kis hangulati pluszt bizonyos jelenetekhez, de lesznek olyan részek, amikor szerintem a pokolba fogjátok kívánni az írót. ;)

    Mohicane:
    Ez is volt a cél, egyfajta asszociációs játék. Tényleg kíváncsi leszek, hogy majd olvasás közben lesz-e olyan, ami elődereng a képek alapján, hogy ja, ez erre akart utalni.:) Elvileg jövő tavasszal kiderül.

    Nihil: Az első Martiniere pedig Vernor Vinge MArooned in realtime regényének a borítója. A többit nem tudom.

  11. saturn Says:

    régen a Galactica-kban voltak jó képek :) szerettem nézni őket…vajon meglehetnek valahol beszkennelve, esetleg simán a kép? nem lenne rossz…

  12. Hackett Says:

    Saturn:
    Jó lenne, ha ez is visszajönne, a régi G. nagy erénye volt a saját illusztráció, ellenben a mostani vegyes, és túlságosan digitális, gyakorta érdektelen képekkel.
    Milyen képekre gondolsz? A belső rajzokra a nagy alakú számokból?

  13. saturn Says:

    Igen. Volt régen néhány ilyen nagy alakú példányunk még kb 15 évvel ezelőtt (nameg talán a könyvtárban is volt néhány példány, amit természetesen kikölcsönöztem párszor), amik sajnos nem tudom már hol vannak, és azokban voltak nagyon feelinges rajzok, amelyek szerintem bőven lehagyták az ilyen modern digitális képeket. Tényleg sci-fi érzése volt tőle az embernek :D maximum úgy lehetne becsapni, ha úgy csinálnák az új képeket, hogy azoknak tényleg szabadkezű ceruza rajz érzetük legyen…

  14. bugyantotta Says:

    Én is szerettem azt a nagy alakú galaktikát, meg azt a kisebb és vastagabbat is :) – nagyon sokat elolvastam belőlük – emlékszem a nagy alakú galaktikában volt hogy folytatásokban közöltek egy-egy kisebb (talán) regényt. A régi galaktikákban tényleg voltak szuper képek – lehet megnézem megvannak-e még vhol :) A mostani galaktikát kevésbé szeretem – vslszeg azért, mert a rövid novellák nem tudnak lekötni, bár azért szoktam olvasgatni…

  15. solymosgyu Says:

    szép képek.

  16. kádár zsolt Says:

    Martiniere -től két albumot is rendeltem.
    Quantum Dreams és Quantumscapes… Baromira igényes mindkettő.
    Vinge -nek pl nem csak a Marooned in Real Time -ot csinálta, hanem a The Peace War -t és a Szivárvány tövében (Rainbows End) címűt is. Ez utóbbi érdekessége, hogy a magyar megfelelője gyanúsan hajaz a Martiniere félére… :-)

    Akkor összegezném amit eddig tudunk a könyvedről:
    ködös lesz, sok léghajóval, horror…
    … és kevés lesz benne a szex, de az nagy betűméretben :-D

  17. Hackett Says:

    Hú, ha legközelebb találkozunk, szívesen belelapoznék a Martiniere albumokba.:)
    Ismerem a másik két Vinge borítóját, csak az Ember könyvéhez ez passzolt inkább.

    A köd stimmel, a léghajó és a horror nem.:P
    A nagy betűket meg majd meglátjuk.:D

  18. kádár zsolt Says:

    Öööö… elnézést a kései válaszért…
    Rendben legközelebb amikor összefutunk, viszem az albumot.
    Valamikor már úgy is “aktuális” lenne, hogy leigyam magam előtted és Anita előtt és hülyeségeket beszéljek..
    hehe :-D

  19. Hackett Says:

    Ugyan már, azt a múltkorit úgyis nehéz überelni. :P

Leave a Reply

XHTML: You can use these tags: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>