Szeretem a fantasztikus témájú festményeket, és időnként elkezdek keresgélni a neten, hátha találok egy-egy új kedvenc festőt, akinek aztán időről időre visszatérek a honlapjára, hogy megnézzem, milyen új képeket csinált időközben.

Emellett érdekes kreatív játék is egyben, ugyanis egy-egy vadabb kép segíthet vizualizálni írás közben egy éppen formálódó tájat, objektumot, vagy bármi apró részletet az aktuális regényből, vagy csak szimplán agystimuláló hatással bír, ami alapján elkezd egy halom ötlet előtódulni a tudatalatti mélyéről.

Az ember könyve írása közben is akadt néhány ilyen hangulatkeltő festmény, amiket külön mappában gyűjtök, és néha végigpörgetek. Néhányat meg is osztok Veletek kísérletképpen. A legtöbb kép leginkább hangulatot tükröz egy idegen világról, de némelyiken a regény egy-egy jelenete, vagy eleme is visszaköszön valamilyen, talán csak általam átlátható formában. A kapcsolatokat persze nem fogom részletezni, majd ha a regény megjelenik, lehet szemezgetni, hogy melyik kép milyen módon és hova kapcsolódhat, vagy melyik kitalált részhez találtam meg esetleg később.

Neil Blevins – itt leginkább a háttér, a sűrű ködszerű légkörbe burolózó világ, ami érdekes:

Stephan Martiniere – ő az egyik kedvencem, imádom a hihetetlenül részletgazdag, aprólékos borítóit. (A léghajósnál inkább a szurdokszerű rész tetszett, léghajó nem lesz a regényben, végül is, sci-fit írok, ugye. )

Paul Gerard – ő a regény elborultabb, betegebb oldalához szolgált némi adalékkal. Érdemes rákeresni a honlapjára, mert a többi festménye is hasonlóan brutális, de az alábbi kettő bizonyos szempontból nagyon érdekes volt számomra is.

Néhány karaktervázlat, amik meglepően összecsengtek Az ember könyvében található egyik-másik fura szerzetről a fejemben élő képpel, vagy azoknak egy részletével:

Luis Royo:

Ezt nem tudom, ki csinálta, sőt, azt sem tudom már, honnan mentettem le, de hangulatban megint csak illik a történethez:

Végezetül Ron Miller idegen bolygós festménye, fennsíkokkal, kanyonokkal:

Az ember könyve:

Úgy tűnik, a nyers változatot szeptember végéig be fogom fejezni. Az utóbbi néhány hétben végre összerázódott a történet vége is, és váratlanul nagyon könnyen megy az írás, amit igyekszem kihasználni. Persze, szeptembertől egy legalább 4-5 hónapnyi feszített tempójú önszerkesztés következik, mire a kiadó kezébe kerülhet a regény. Azonban a lényeg az, hogy csak a végére érek most már.

Párizs és a fantasztikum:

A nyaralás egy részét Párizsban töltöttük, és most a könyvek oldaláról következik néhány gondolat a városról. Elég sokat mászkáltunk, de normális könyvesboltot alig találtunk, ha voltak is, a ruha-, cipő- és parfümboltok csillogása közepette képtelenség észrevenni őket, a kínálatuk pedig nevetséges volt. Persze, lehet, hogy mi jártunk a nem megfelelő helyeken, igaz, nem is a könyvesboltok keresése volt a cél.  Kettő komolyabb könyves üzletet azért csak sikerült találnunk.

Az egyik a Champs-Élysées-n, egy csilivili Virgin Megastore pincehelyiségébe volt beömlesztve. A sok könyv látványa jóleső érzésként hatott, de az alacsony mennyezetű labirintus, össze-vissza pakolt könyves pultokkal leginkább hevenyészett raktár benyomását keltette. Komolyan arra gondoltam, hogy mázlink van a Pesten már majdhogynem minden forgalmasabb téren, utcában megtalálható Alexandra és Libri hálózatok üzleteivel, mert ők legalább megbecsülik és méltó helyet biztosítanak a könyveknek (igaz, cserébe mindent megtesznek a kiadók ellehetetlenítéséért, a kiadók minél durvább megsarcolásááért, de ez már egy másik kérdés).

Mint a képen látható, lefényképeztem a sci-fi (és fantasy – csak az ki sem volt írva) polcot. Nem vicc, ez volt a teljes kínálat! Ahhoz képest, hogy hányszor többen lakják Franciaországot, siralmas: egy pultnyi könyv, pár ismert név (pl. Simmons, Martin, Morgan, Niven egy-egy regénnyel), a könyvekre ráadásul fura, kézzel írott cetliket tűztek, mintha magyarázták volna, hogy mik ezek, vagy nem tudom.

A másik a Lafayette áruház hatodik emeletén tanyázott, ahová már nem is akartunk felmenni, de nem akartuk elhinni, hogy egy ekkora áruházban nincs könyves részleg. Szerencsére volt, ráadásul a sci-fi és fantasy kínálat már sokkal nívósabbnak tűnt, itt már a legtöbb ismert angolszász szerzőtől akadt néhány kötet. Csak valahogy ez sem volt az igazi, például érezhetően az egyik legfélreesőbb zúgba pakolták a tematikát, amolyan megtűrt, nem fontos gyermekként.

Az egyetlen pozitív csalódást egy jópofa antikvárium jelentette a latin negyedben. Véletlenül vettük észre az utca túloldaláról, miközben a rendelt palacsintáinkat (crépes) sütötték az orrunk előtt. Igaz, az antikvárium inkább az elképesztő képregénykínálata miatt volt érdekes, jelezve, hogy Franciaország valóban képregénynagyhatalom. Helyi és angolszász képregények francia kiadásának tömkelege sorakozott a polcokon, nem tudtam olyan képregényt mondani, ami ne lett volna meg nekik. Na itt például, jó sokáig nézelődtünk, és a forgalom  is érezhetően nagyobb volt, mint a másik két könyváruházban.

Kieg: Egyvalamit kifelejtettem, a bookinisteket, vagy bukinistákat. Lezárható bódéikkal tele van a Szajna-part, ha kedvük van, kinyitnak, és régi könyvek és kacatok garmadáját árulják, többnyire a normális antikváriumoknál drágábban. Egy biztos, a part menti sétányokat nagyon hangulatossá teszik.

Nyár:

Szokás szerint elég sűrűre sikeredett, pedig a Hungarocont ki is hagytuk Párizs miatt. A Szefantor, mint mindig most is elvarázsolt, a múlt heti Írókör tábor pedig a társaságon túl írástechnikai szempontból is rendkívül kellemesen telt, ugyanis rengeteget írtam. Felemelő érzés, amikor 15 laptop zümmög egymás mellett, és mindenki ír, halkan kopognak a billentyűk, szinte érezni a kreatív energiák áramlását.  A mostani regény sokat köszönhet a tavalyi és idei tábornak is. És még vár majd egy nyárvégi elutazós kikapcsoládás, amolyan pihenünk, olvasunk, írunk, sportolunk, sétálunk jelleggel.

Örömhírek és hírek írói blogokról:

- Robert Charles Wilson befejezte a Vortext (Pörgés 3. regény), remélem, hamar jön magyarul is.

- George R. R. Martin lassan a végére ér a Dance with the dragonsnak, a Jég és Tűz dala 5. kötetének, miközben javában készül az első kötetből az HBO filmsorozat is.

- Orson Scott Card a honlapján magasztalja Nolan Inceptionjét (Eredetét). Ez azért is meglepő, mert ahogy olvasom Card filmkritikáit, elég keményen szokott véleményt mondani, most pedig az Inceptiont a valaha készült legjobb scifi mozifilmnek nevezte, és noha valóban veszett jó film, de ez azért szerintem túlzás. Úgy tűnik, Cardot is nagyon elkapta a hangulata. (Ugyanakkor vicces, hogy felhívja a figyelmet: ez nem az a sci-fi, amiben világűrt és szörnyeket találsz.)

- Neil Gaiman a mellékelt, fejezetekre tördelt videósorozatban felolvassa a teljes Temető könyvét (angolul, természetesen). Érdemes legalább belenézni, én sosem hittem a felolvasásokban, a legtöbb író nem is tudja normálisan felolvasni a saját könyvét (nem is ez a dolguk, ez teljesen más műfaj), de Gaimant hallgatni valami egészen más.