Eredet (Inception)
Posted by hackett on 22nd July 2010
Az idei borzalmas filmfelhozatalból úgy emelkedik ki Nolan filmje, az Inception, hogy csak tátott szájjal bámul az ember. Ennek oka pedig egy szó: ötlet. Az Eredet okos, intelligens, feszült és úgy sodor magával, hogy a végén azt sem tudod, hol vagy, de szeretnél még tovább maradni ebben az eszeveszett ötletorgiában. A két és fél óra nagyon gyorsan elrepül.
A trailerek nagyon ügyesek, mert semmit nem tudsz meg belőle, és mi ugyan erős gyanakvásal ültünk be, hogy ugye nem az lesz a vége, hogy… de nem. Nolan említette, hogy a Mátrix is az ihletforrások közé tartozik, de noha szeretem a Mátrixot, szerintem az Inception sokkal jobb, még akkor is, ha nem akar filozófiai okosságokat letusztolni a torkán, és már az is művészet, hogy a 21. században, az internet és a spoilerektől hemzsegő világ korábban ilyen szinten el tudták titkolni, mi is vár a filmnézőre (vagy csak keveset olvastam utána?)
Persze, a film nem tökéletes, a karakterekről sok nem derül ki, és a film alapsztorija, illetve az egész álombéli ügyködés célja sem egy gigantikus nagy valami, de ahogy azt megcsinálják, amilyen eleganciával épül fel az egész, ahogy az akciójelenetek beleolvadnak a történetbe, az lenyűgöző. Remélem, lesz még Inception film, mert van még erő az ötletekben bőven. Valahol itt kezdődik a mozi lényege.
(Vigyázat, néhány Avatar rajongó már hőbörög, hogy ez hol jó film, meg a sztoriját már számtalanszor láttuk, nem úgy, mint az Avatarét.
És ez nem vicc, nemrég olvastam egy ilyen kommentet.)
Posted in Film, scifi | 29 Comments »




