Az alábbiak elsődlegesen azoknak lesznek csak érdekesek, akik már olvasták A poszthumán döntést. Egy érdekes vitára, beszélgetésre bukkantam nemrég a regény kapcsán, ráadásul nem ez az első ilyen a megjelenése óta. A http://www.moly.hu -n ami egyfajta közösségi oldal olvasni szerető embereknek. A közösségi oldalaktól leginkább hidegrázást kapok mostanság, viszont a moly más, mert az olvasásról szól, és jó látni, hogy mennyi ember olvas. Be lehet jelölgetni az elolvasott és kedvenc könyveket, értékelni is őket, ajánlgatni másoknak, stb. (Inkább az olvasmányaival villogjon az ember, mintsem azzal, hogy hány ismerőse van, vagy milyen celebeket ismer, vagy milyen cuki képet tud a mobiljával a tükör előtt pózolva fotózni.)

Na de a lényeg, íme a vita és a közvetlen link: http://moly.hu/olvasas/201141. A vitaindító: “Hackett-tel ugyanaz a bajom, mint Morgannel: valahogy természetesnek veszik, hogy a rólam készült programmásolat én vagyok – ami marhaság. Arról nem is szólva, hogy a testem milyen fontos eleme az identitásomnak”

Úgy tűnik, felettébb érdekes kérdés, ha ismét felvetődött. Megpróbálom kifejteni, hogy én mit gondolok erről. Előljáróban annyit, hogy nem szeretem az embert, mint élőlényt túlmisztifikálni, hiszen jelenleg még mindössze egy kiragadott pillanat vagyunk az földi evolúcióban, legyen az innentől akár mesterséges, vagy továbbra is természetes.

Szerencsére az, hogy a tudatot bármilyen módon le tudjuk képezni digitálisan egyelőre még a távoli jövő kérdése, és talán az is marad. Ha viszont a tudatot le lehet képezni egy komplex programként, akkor ez esetben mindkét személyiségnek (eredeti és másolt) meglenne az énképe, és a másikat tekintené másolatnak. Ettől még az eredeti személyiség valóban én leszek, csakhogy innentől létezik egy másik személyiség, aki ugyanezt fogja gondolni, és ettől a pillanattól mindkét személyiség más irányba fejlődik tovább.

Volt egy jelenet a regény vége felé (spoiler on ), amikor a már lemásolt Eliott önhatalmúlag felvitte, feltöltötte a Gömbbe Nicole-t. Ez a Nicole a saját érzékelése szerint az eredeti Nicole-ként tekintett magára, de a Taun ott maradt egy másik Nicole, szintén egy Nicole-énképpel, gyakorlatilag magára hagyatva. (Ez benne kegyetlen törést is okozott.) Mindketten Énként tekintettek önmagukra, és mereven elutasították volna a másik Nicole-t, ha találkoznak, mint feltehetően mindannyian ezt tennénk. (Spoiler off.)

Az, hogy valakit lemásolnak pl. a Poszthumán döntésben fantáziált módon, az eredeti személyt nem vígasztalja, nem érdekli, mivel a másik életének egyetlen pilanatát, örömét, bánatát, előnyét, hátrányát sem fogja megtapasztalni, hiába él tovább, mint ő maga. Az ő érzékelése szempontjából semmi sem történt. Ellenben létrejött egy párhuzamos személyiség, aki ugyanúgy magát hiszi az eredetinek, és nincs is oka másként hinni.

A test valóban fontos része a létezésnek, de egy idő után inkább korlátozó tényezővé válik, ahogy egyre jobban elhasználódik. Nem vagyok biztos benne, hogy 70-80 évesen is annyira ragaszkodni fogunk hozzá. (A Poszthumán döntésben a Gömb készítői figyeltek erre, ugyanis testérzékelés nélkül tudományos kísérletek által igazoltan sem tudnánk normálisan létezni. Azonban a Gömb valósága megteremtette a testérzékelés tökéletes illúzióját, sőt, annál többet is.)

Egy újabb érdekes kérdés a lélek definiálása. Egyes értelmezések szerint nem lehet lemásolni, mert egyedi és megismételhetetlen, túlmutat az emberi létezésen, tapasztaláson, mások szerint ez a tudatunkkal, testünkkel összeköthető fogalom, megint mások szerint pedig nem is létezik, és csak a tudat van. Az érdekes mindebben az, hogy egyik állítás sem bizonyítható, sem megcáfolható, és további érdekes kérdéseket vet fel több vallás oldaláról is, ráadásul anélkül, hogy bármelyikkel is szembehelyezkedne. 

Én pl. az ilyen elmélkedések, gondolkodtató lehetőségek miatt szeretek scifit olvasni. És írni is.