A Trónok harca társassal már “szétjátszottuk” magunkat az elmúlt hónapokban, ideje volt a változatosságnak, így múlt hét elején megrendeltem a szellemlovas.hu-ról a Battlestar Galactica társasjátékot. Szerencsém volt, mert éppen úton volt egy szállítmány Angliából, így 3 nap múlva már át is vehettük, és hétvégére meg is szerveztünk egy ötfős partit.

Én is csatlakozom a játék méltatóinak sorához: hihetetlenül élvezetes módon modellezi a nyomozós-kaland-, a szerepjáték és a kooperatív stratégiai játékok legjobb elemeit, ezek révén pedig egyedülálló és emlékezetes élményt nyújt, a BSG kedvelőinek pedig még ennél is többet. Mind a kártyák, a tábla, a fröccsöntött, mütyűr űrhajók nagyon szépek és igényesek, de ez a Fantasy Flight Games cégtől alapelvárás. (A Trónok harca is az ő játékuk.)

A szabályrendszer elsőre riasztóan bonyolultnak tűnt, de szép lassan végigrágtuk magunkat rajta, és ahogy elkezdődött a játék, minden világossá vált. (A szabálykönyvnek a neten van magyar fordítása is.) Fura, de mindannyiunknak megvolt a titkos preferenciája, hogy cylon vagy ember szeretne lenni, és ez végül be is jött. Azt, hogy részleteiben hogyan is működik a játék, most nem fogom leírni, innen (Deltablog), innen (Index.hu) és innen (Nocadlee sflbogja) bővebben is olvashattok, inkább csak a játékélményre koncentrálok.

A partit folyamatosan körüllengi a BSG sorozatból ismert bizonytalanság és a gyanúsítgatások, hogy ki a cylon, kiben lehet megbízni a csapatból, szerintem ez a legérdekesebb rész, és nagyon eltalálták a hangulatát. Az első pillanattól ment a találgatás, egymás reakcióinak, arcmimikájának vizslatása, amíg elkülönültek a gyanús emberek és a remélt szövetségesek. Én emberként kezdtem, és testbeszéd és viselkedés alapján gyorsan elkezdtünk gyanakodni két főre, hogy ők bizony cylonok, de a célozgatásokon túl pechünkre mást nem nagyon tettünk még ekkor. Tanulság, hogy nem szabad hagyni tovább érvényesülni a gyanús árulókat, mert az a biztos bukáshoz vezet. Igaz, az egyikük ráadásul nem is volt cylon, csak nem tagadott elég hihetően. Aztán jöttek a krízisek, az újabb és újabb cylon támadások, amikből csak az FTL ugrások mentették meg a Galacticát és a flottát. Közben a paranoia egyre erősödött.

A játék felénél újabb hűségkártyákat húztunk (cylon/nem cylon), és egy újabb, addig lojális játékosról, Gaius Baltarról derült ki, hogy ő is rejtőzködő cylon. Egyre gyanúsabbá vált, Tigh ezredesként már éppen börtönbe akartam vágni, amikor ő is felfedte magát. És onnan a két felfedett cylonunk ellen nem sok esélyünk maradt, gyakorlatilag szétszívattak bennünket. Pedig már csak két ugrásra voltunk a Kobol elérését jelentő győzelemtől.

Ha ilyen az, amikor tapasztalatlan amatőrként játszunk, és nem különítjük el azonnal a cylongyanús személyeket, vajon milyen lesz a játék, amikor a cylonok profi pókerarccal szabotálnak, besároznak más embereket, és tombol a paranoia a legénység tagjai között?

Már várom a következő játékot. Nem tudom, mi lennék szívesebben, talán azért az embereket választanám, mert egyelőre esélytelennek tűnik az ő győzelmük. (A társasjátékról mindössze egyetlen negatívumot tudok mondani. Szerintem a szabályleírás nem teljesen precíz, akad benne szerintem néhány pontatlanság és homályos pont, de ez legyen a legkevesebb.)

Nem is emlékszem már, mikor fordult velem elő utoljára, hogy elkezdtem olvasni egy könyvet, és addig nem is tettem le, amíg a végére nem értem, közben pedig hosszú órákra megszűnt a külvilág. Ma kaptam meg McCarthy Az út című könyvét, és noha titkon ilyesfajta élményt reméltem, mégis meglepett a vékonyka lapokból áradó elemi erő, és az, ahogy onnan az olvasó köré telepedik a regény lassan és kegyetlenül üszkösödő, haldokló világa.

Cormac McCarthy sokszoros nemzetközi könyves díjas szerző az első igazi sikerét 1985-ben érte el a Véres délkörök című regényével. 52 évesen. Későn érő típusnak tűnik, ma, 80 felé közeledve a világ egyik legfontosabb írójaként tartják számon, nevéhez fűzödik többek közt a Nem vénnek való vidék című regény is, amiből Oscar-díjas film készült.

Az út scifi történet, még akkor is, ha ezt szépirodalmi fanyalgások közepette sok helyen igyekszenek elhallgatni. Olvastam már a “poszt-apokaliptikus” zsáner kifejezést is, ami szerintem a scifi egyik alzsánere, ha már ennyire precizek akarunk lenni, de mindegy. Igaz, nincsenek űrhajók, idegenek, lézerpisztolyok, sem tudományos fejtegetések vagy a mai mindennapi problémákra reflektáló elemek, mert míg ezek mindegyikéről lehet erős, emberi történetet írni, úgy lehet a nukleáris világégés utáni Földön kóborló utolsó emberekről is.

Apa és fia járja az elhagyatott utakat, a nap korongja soha nem látszik, a fakószürke égből hamu szitál, minden nap egyre hidegebb és egyre kilátástalanabb. Nem tudni, pontosan merre járnak éppen, szakadozott térképükről próbálva tájékozódni a közelgő tél és egyre keményebb fagy elől menekülnek. A tengert akarják elérni, ki tudja, miben reménykedve.

Az apa időnként félrevonul, és megpróbálja elfojtani makacs köhögését, ami nyomán vérpermet festi vörösre a szűzhót. Pisztolyukban két golyó, amit saját maguknak tartogatnak végső menedékként. Nem bíznak senkiben és nem is bízhatnak senkiben, mert a legtöbb ember az évek során az emberségét is elveszítette, sokan társaikra vadásznak, hogy friss húshoz jussanak. Ez egy olyan világ, ahol csak pillanatokra csillan meg a remény.

Apa és fia kapcsolata megrázóan hiteles, és az is átérzi minden rezdülését , aki még messze jár az apaságtól, vagy esetleg nem is tervezi azt, gondolok itt a hölgyekre. A szereplőknek nincsen neve, nem is számít, hogy hívják őket, csak az apa és a fiú van. A fiú sebezhető, néha emberebb a legjobb embereknél, az apa elszánt és kétségbeesett, mindenre képes a fiáért.

McCarthy stílusa különleges, kellett néhány oldal, mire megszoktam a vesszők és írásjelek szűkében tobzódó szöveget, és noha értem a stílus lényegét, feleslegesnek érzem, mert könnyen kizökkentheti az olvasót. Ettől függetlenül leginkább csak a legelején zavaró, de akkor nagyon, nekem legalábbis az volt.

A könyv háromnegyedéig az utóbbi 10 év legjobb scifi regényét olvastam, sőt, ha nem koptak volna meg a régi olvasmányok emlékei, talán jóval távolabbra is merészkednék a múltba. Az utolsó 70 oldal azonban kicsit visszább vett ebből az érzésből, így a könyv egyike lett a legkedvesebb olvasmányélményeimnek, ami nagyon nagy szó, mert sokévente akad egy-egy könyv, aminek sikerül idáig eljutnia. (Gyaníthatóan háklis és maximalista olvasó vagyok, aki képes akár Zelaznytől A fény urán is húzni a száját - amit hetek óta tologatok, nagyon nem akar tetszeni).

Az útnak talán ez a végén érezhető enyhe megbicsaklás az egyetlen említhető hibája. Nem arról van szó, hogy leül a történet, csupáncsak nem tud, vagy nem akar már újat hozni. Apa és fia mennek, találnak valami házat, kifosztják és a más emberekkel való találkozások egyre haloványabb villanások csupán. Ez utóbbi szerintem fájó pont, mert ugyan érteni vélem, miért írta meg így Mccarthy, de így nekem hiányzott a vége felé valami, amitől a dermesztő hidegen, a kiégett, sivár tájon és az állandó éhségen túl megborzonghatok, mint olvasó. Nem izgalomra vágytam, hanem, hogy egy-egy erős jelenet révén még mélyebben érzékeltesse az elállatiasodó emberiség drámáját. Ezek itt elmaradoztak, és csak a végére tért vissza az első 200 oldal erőteljessége.

Becsuktam a könyvet, és eltűnődtem, hogy milyen is lehet egy ilyen elembertelenedett világban élni. Már ha a könyvben ábrázolt létet életnek lehet nevezni egyáltalán. Mennyire jó érzés a kényelmes szoba melegében ülni, és tudni, hogy tele a hűtőszekrény, van ivóvíz és puha ágy. Célok az életben, békesség, biztonság. A napi problémák egyszerre jelentéktelenné törpülnek, és nagyon szerencsésnek érzem magam. Nem tudom, milyen álmom lesz ma a regény hatására, de nagyon kíváncsi vagyok rá.

A fordítás jó és élvezetes, de a “becéloz” szótól viszont megkímélhetett volna a fordító. Szerintem megcélozni szoktunk valakit, nem becélozni. Bár, amióta Marquez Száz év magányának Székács Vera féle fordításában is rábukkantunk a “beazonosít” förmedvényre, én már inkább nem szólok semmit. (Különben is, A poszthumán döntés regényemben is akad pár ilyen.) Érdeklődve várom a regényből készült film hazai bemutatóját, kíváncsi vagyok, hogyan működik ez a történet a vásznon.

(Ha valakit esetleg officiális kritika, elemzés és egyéb hasonló érdekelt volna, ne itt keresse, én sokkal fontosabbnak tartom a személyes élményeket, érzéseket a száraz és sokak számára érdektelenül unalmas műelemzésnél. Egy ilyen könyvnél pedig még inkább. De ezen ne sértődjön ezen meg senki. Ez is csak egy vélemény, és mint olyan, szubjektív.)

Úgy érzem magam, mint egy tényfeltáró, oknyomozó újságíró. Most egy nyomozás története következik, nyomozzunk együtt!

Mint kiderül, azért az USA-ban sem minden fenékig tejfel, és hogy a mindenféle hangzatos íróiskolákkal nagyon vigyázni kell. A következő linket egy amerikai scifis híroldalon (www.sfsignal.com) találtam:

http://www.superstarswritingseminars.com/

Szupersztárok írószemináriuma. Tyűű!

Azt írják: “Fedezd fel a sikeres írás titkát a nemzetközi bestseller szerzők Dream Teamjétől.” Ára 1200 USD 3 napra, de előrefizetős kedvezménnyel 700 USD árért már regisztrálhatunk is (tegnap lejárt! ), ami kb. 140 ezer forint, ideheza is ez az átlag training-ár szerintem, nem is tűnik olyan vészesnek, ha az árban benne van a kaja is. De kaja nincs, viszont VIP felárral jár egy szombati közös ebéd a sztárokkal.

Nézzük, hogy megy az ilyesmi odakint, biztos tanulhatunk tőlük, hogyan kell egy ilyen szemináriumot profin megszervezni.

Először is, mi a szeminárium anyaga? Van egy szép lista az oldalon, meg lehet tekinteni, én már az első soroknál elkezdtem gyanakodni. Pl. Hogyan sokszorozzuk meg az írói produktivitásunkat? (Mi van? A mennyiség a lényeg? Csak nem rabszolgákat a pincébe módszerról lesz szó?), Az írás, mint business piszkos kis belső titkai (Ismét: mi van? Üzlet? Bár, nem tudom, mit vártam. Talán azt, hogy az írásról lesz szó? A business direkt van így.), A siker potenciálja, Hogyan hívjuk fel magunkra a szerkesztők, ügynökök, moziproducerek figyelmét? (Írni is fogunk azért?), Írói trükkök, amik a kezdő írók küzdelmét J. K. Rowling féle sikertörténetekké változtatják. Stb…

Az eddig kiemelt lényeges nyomozati kulcsszavak, amikből a kirakós kezd összeállni: business, siker, bestseller, moziproducer, Rowling. Aki közben rájön, mi a trükk, jelezze, hogy neki mikor kattant be a megoldás. Krimikedvelők előnyben.

Nézzük csak, kik az írók? Az első rögtön Kevin J. Anderson, a legnagyobb szupersztár a csapatból. Ki? Anderson? Frank Herbert Dűne világának tönkretevője, továbbá számtalan franchise, többek közt a Star Wars bértollnoka, aki nem igazán a tehetségéről híres, és ezt nem elsősorban én állítom, hanem sokan mások. (És, mint írja, Herbert fiával producerkedni fognak az új Dűne filmnél. JAJ!)

Nyomozati kulcskérdés, amin eddig nem gondolkodtam el: mitől lett sikeres Anderson? Mert az írásaiban nem csak én nem találom erre a választ. Jó kapcsolatok?

További szupersztár oktatók:

- Rebecca Moesta, a csodás ifjú Jedi lovagok széria alkotója (itt már régen abbahagytam a Star Warsok olvasását, köszönhetően a fenti úrnak is), és Anderson felesége, hogy teljes legyen a kép.

- Brandon Sanderson, feltörekvő fantasy író, akinek a kisujjában több tehetség van, mint pl. Andersonéban szerintem. Vajon ő mit keres itt? Komolyan nem értem.

- David Farland és Eric Flint, akikről semmit nem tudok, de állítólag nagyon bestsellingek mindketten. Farland mondjuk még rémlik valami Rúmalovagos (?)fantasy könyvek alkotójaként.

Na, szóval, ők a szupersztárok, akik 3 nap alatt csúcsszuper-íróvá változtatják az embert, kedvezmény nélkül 240 ezer forintért/fő. Természetesen van visszatérítési garancia. Ez is egy lényeges, de apró nyom.

További nyomozati kulcsmomentum: a honlap jobb oldalán email- és üzenetrészletek, amiben a tanárok közül csak és kizárólag Andersonékat sztárolják, hogy milyen jók és milyen zsenik, milyen sikeresek, bölcsek és tapasztaltak.

És máris egy újabb kulcsmondat a honlapról:

“Gondold végig! Ha nagy színész akarsz lenni, kifizetnél 1200 USD-t, hogy John Travolta, Brad Pitt, Tommy Lee jones, Jodie Foster és Tom Cruise tanítson, és elárulja Neked a “színjátszó-business” csínját-bínját?” (Business megint direkt így, még ha emiatt elég fura is a kifejezés - hiába, nem vagyok műfordító.) Természetesen kifizetnéd!”

Kérdés: miért pont ezek a színészek vannak megemlítve?

Kulcsszavak:  az öszes említett név, plusz megint a business. Esetleg elég csak Travolta és Cruise is.

Itt már végképp felmerül a gyanú. Lássuk a bizonyítékokat: persze, a tévedés jogát fenntartom, de a neten nem sok minden marad rejtve, ugye.

Nos, Travolta és Cruise masszívan szc_ien_tológisták (A szavakba ékelt aláhúzások innentől az esetleges célzatos keresést nehezítik ). Utánanéztem, Jodie Foster és Pitt is, róluk nem tudtam, nem is verik nagydobra, bizonyára csendben adakoznak. Tommy Lee Jones innen már nem érdekelt annyira, bár, ha Xe_nu hívei emlegetnek valakit, akkor meneküljön: vagy még csak kiszemelték, vagy már be is szervezték. Mindenesetre az ő említése sem lehet véletlen.

Aztán naná, hogy Kevin J.-t is szci-tag. Nyakig benne van a feleségével együtt, talán th_etán állapotban írják a regényeiket. Sandersont és a többieket nem tudom, Sanderson elvileg hivatalosan nem, de ez innen már nem is fontos.

Vajon mi történik akkor, ha szc_ien_tológusok szerveznek egy rendezvényt, ahová szeminárium jelleggel várják az érdeklődőket, akik nagyon olyan sztárok akarnak lenni, mint az előadók, és ezért sok mindenre képesek? (Írni nem kell tudni, ugye.) Ez alapján úgy tűnik, hogy a kurzusra jelentkezőket még külön veszély is fenyegeti, mert netán a szeminárium végére akaratlanul is tagokká válhatnak, ha nem vigyáznak. Ezen a fórumon már mások is pedzegették ezt a kapcsolatot, talán nem is ok nélkül. (Mit keres ebben az egészben Sanderson??) De ne legyen igazam, és ez egy tényleg hasznos szeminárium lesz, amiből felnő a következő írógeneráció, köztük az új Asimov, Herbert, vagy Clarke a sztár Anderson útmutatásai alatt.

Már csak az érdekelne, hogy vajon Rowlingot is beszervezték, vagy csak a bankszámlája csillog a szemük tükrében a kedves pénz- és üzletorientált írósztároknak?

Ja, és még egy kis adalék: olvasd el-link