Moon – Holdfogyatkozás
Posted by hackett on January 17th, 2010
Sokan ajánlották már a Moont, rengeteg pozitív véleményt olvastam róla, pénteken megnéztük, nekem viszont nem igazán tetszett.
NAGYON SPOILER-esen néhány gondolat a miértekről. Vagyis, aki még nem látta, inkább nézze meg előbb. 
Onnantól, hogy Sam megtalálta önmagát, egyértelművé vált, hogy mi folyik itt. Szerencsére, erre a készítők is rájöttek, így nem is húzták sokáig a titok felfedését. Na most, a reakcióm kb. annyi volt, hogy most ugye nem az lesz, ami tucatnyi klónos alkotásnál? Sajnos az lett, és a nagyobb gond az, hogy csak az.
Hirtelenjében A hatodik napon jut eszembe Schwarzeneggerrel, és Michael Baytől A Sziget Ewan McGregorral. Nem olyan nagy szám egyik sem, azonban erről az ötletről, az önnön klónságára rádöbbenő szereplő identitás utáni vágyáról és emberi küzdelméről szerintem már majdnem mindent elmondtak a scifiben. Legalábbis azt, amit a Moon is akart mondani, mindenképpen.
És innentől én szenvedtem, mert a film ugyan szép volt, hangulatos volt, Sam Rockwell pedig nagyon jó színész, de ettől még egyetlen eredeti momentumot nem találtam már a történetben, teljesen kiszámíthatóvá vált, illetve emiatt már nem is igazán érdekelt. Valószínűleg velem van a baj, mert minimum elvárásnak gondolom, hogy a történet lepjen meg, és most nem a fordulatokra gondolok, hanem arra, hogy ne tudjam, vagy ne akarjam kitalálni, hogy mi fog történni később. Ha ezt a film elbukja, akkor nem fog tetszeni, a kiszámíthatóság szerintem a sztorimesélés halála. Sajnos a Moon esetében a szűkre szabott környezet miatt egy cseppnyi váratlanra sem volt esély.
January 17th, 2010 at 6:57 pm
Sajnálom, hogy nem tetszett. Engem a látványon, az alakításon és a zenén kívül épp az fogott meg benne, hogy az unalomig ismert science fiction-kliséhez sikerült elegánsan nyúlni, úgy prezentálni, hogy ne a fordulat, hanem az ember érdekeljen benne. Szerintem Duncan Jonesék tudták jól a történetük korlátait, így nem is próbáltak semmi váratlant beleerőltetni. Ehelyett a kamaradrámára koncentráltak, a karakterre, amiben, lássuk be, A hatodik napon és A sziget sem jeleskedik igazán. Szerintem a sci-fiben nemcsak erről a történetről, hanem mindenről elmondtak már mindent, így aztán nehéz újat mutatni, legfeljebb a meglévőt lehet más aspektusból bemutatni, és ebben a Moon jelesre vizsgázott nálam.
January 17th, 2010 at 7:03 pm
Belső világomban a könyv minden egyébhez képest legfontosabb része a kulturális univerzumnak. Emiatt és koromnál fogva is viszonylag későn kapcsolódtam az internethez.
Fentiek az alábbiak miatt…
Természetesen nem neked mondom, de azért véleményként…
A különféle felületeken folyó viták során már kaptam a pofámra elég sokat az alábbi mondatomért:
” Ahova Hollywood lép, ott kő kövön nem marad.”
Az emberi szellem legnagyobb gyilkosai közé tartozik az a kultúrközpont. A baj, hogy komoly részünk volt a megalkotásában. Még a múlt században mondta egy (kivételesen) nagyon szellemes amerikai közszereplő:
“A magyarok a 20. században két nagy dolgot adtak a világnak, ez az atombomba és Hollywood.
Az utóbbi lényegesen veszélyesebb…”.
January 17th, 2010 at 7:32 pm
Freevo:
Vártam valamit, ami nem volt benne a filmben.
Lehet, hogy megint az elvásársok csapdájába estem.
Mindenesetre én nem éreztem, hogy annyira új aspektust kaptam volna, mindössze lekaparták a felesleges akciómázat az alapkonfliktus körülről. Azért A szigetben pl. voltak egész jó részek, amikor McGregor elkezd szembesülni a körülöttük folyó disznóságokkal. Nekem abban a filmben sokkal nagyobb dráma lehetősége rejtőzött, csak hát nem így kellett volna megcsinálni és nem Michael Baynek.
“Szerintem a sci-fiben nemcsak erről a történetről, hanem mindenről elmondtak már mindent, így aztán nehéz újat mutatni,”
Én azért hiszek benne, hogy ez nem így van, csak könnyebb valamit ismert panelekből összepakolni, mint kitalálni valami eredetit. (Nyilván egy történet sem lehet minden elemében eredeti, de alapjaiban még lehet. Szerintem főleg a scifiben és a fantasyben a korlátlan fantázia miatt rengeteg lehetőség lapul.)
Digitálisbúsképű:
” Ahova Hollywood lép, ott kő kövön nem marad.”
Ez szerintem csak nagy átlagban igaz. Vannak olyan zseniális kivételek, amik miatt örülök, hogy létezik Hollywood. Csak meg kell találni őket.:)))
Jut eszembe, a Doctor Parnassus viszont egy egész kellemes film, nagyon érdekes alapötletre épült, és noha a vége mintha nem lett volna teljesen átgondolva (lehet, hogy Heath Ledger halála miatt próbáltak koherens sztorit csinálni), és Tony karaktere szerintem nem volt jól megírva, ugyanis egyáltalán nem következett belőle az, ami a végén történt, mégis egy tartalmas történet lett belőle. (De lehetett volna sokkal jobb is!)
January 17th, 2010 at 10:54 pm
Itt jön be az, hogy mit lehet kezdeni a sci-fivel.
Nagyon hasonló a probléma, mint a rockzene esetében. A rock hihetetlen nagy volt a 70-es, 80-as években, nem kis mértékben a világ akkori képének köszönhetően, amit most hagy ne részletezzek.
De mára visszaszorult. Nem mondom, hogy nincsenek új és tehetséges rockegyüttesek, csak már nem lehet annyit kihozni a műfajból, mint azelőtt. Az Iron Maiden például nekem ebben az abszolút etalon, de ha ma valaki olyat akarna csinálni, mint ők, már nem hatna meg túlságosan.
Nekem ez volt az érzésem a Moon-nál is: a rendező egyszerűen kihozta a történetből azt, amit lehetett. Maident játszott, jól csinálta, csak a hard rock már elért egy pontot, ahonnan nincs továbblépés.
Én szeretem a sci-fit, de szerintem a meglévő műfaji elemekből már nem nagyon lehet többet kihozni: egyszerűen az írók, filmesek végigjárták már a lehetőségeket. Ügyes emberek még tudnak egy idei frissnek ható társításokat teremteni, de ezek már csak a régi ötletek kevergetései.
Meg a másik probléma, hogy a világ legyorsulta a scifit. Ma ha elképesztő dolgokról akarsz olvasni, nem egy sci-fit veszel elő, hanem egy számítástechnikai vagy mobilos újságot. Sőt, nem csak olvashatsz az új találmányokról, hanem – megfelelő pénzösszeg ellenében – használhatod is őket. Amit pedig kézbe foghatsz, arról nem kell tovább gondolkodni, hiszen ott van, nem változik meg attól, hogy nagyon sokat gondolsz rá.
Szóval fel kell kötni a gatyát.
January 17th, 2010 at 11:04 pm
Ja, pontosítanék. A hard sci-fi fogyott ki a lehetőségekből. Szerintem most fog eljönni a soft sci-fi aranykora, ahol a technológia már megvan, de senkit sem érdekel: végre el lehet gondolkodni a társadalomról, ami szerintem egy hatalmas lehetőség.
January 17th, 2010 at 11:29 pm
Bridger:
“Én szeretem a sci-fit, de szerintem a meglévő műfaji elemekből már nem nagyon lehet többet kihozni: egyszerűen az írók, filmesek végigjárták már a lehetőségeket. Ügyes emberek még tudnak egy idei frissnek ható társításokat teremteni, de ezek már csak a régi ötletek kevergetései.”
Részben egyetértek (rockzenés hasonlat), részben viszont nem. A mára klasszikus művek megjelenésükkor kitűntek az akkori semmitmondó átlagból, és ez így van manapság is. Angolszász nyelvterületen rengeteg minőségi, újszerű scifi íródik és jelenik meg, sajnos esély sincs arra, hogy mind eljut hozzánk, sem arra, hogy ép ésszel nyomon lehetne követni.
Régen is fel kellett kötni a gatyát szerintem, csak másképp, és időről időre eljön a megújulás ideje.
Erről a már mindent megírtakról viszont az jut eszembe, amikor az amerikai szabadalmi hivatal egyik vezetője, Charles H. Duel 1899-ben a következő kijelentést tette: „Mindent, amit fel lehet találni, azt mára feltalálták.”
“Szerintem most fog eljönni a soft sci-fi aranykora, ahol a technológia már megvan, de senkit sem érdekel: végre el lehet gondolkodni a társadalomról, ami szerintem egy hatalmas lehetőség.”
Azért a kiemelkedő scifik, még ha hard-scifiról is beszélünk többnyire mindig a társadalommal/az emberrel foglalkoztak, nem? Ember nélkül nem sokat ér az egész.
January 18th, 2010 at 7:24 am
Nekem a Moon tetszett, de valóban nem volt túl logikusan felépítve. Ha szinopszisként került volna hozzám, biztos szétcincálom
A klónos dolog nekem tetszett, ahogy a megvalósítás is, bár lehetett volna rövidebb. Igazából olyan Blade Runner féle világként jobban bejött volna, ahol a Nexusok kapak 4 évet, és kész. A film fillérekből készült, ahhoz képest jó lett, én inkább a folytatásoktól tartok.
January 18th, 2010 at 8:51 am
Hackett:
“Erről a már mindent megírtakról viszont az jut eszembe, amikor az amerikai szabadalmi hivatal egyik vezetője, Charles H. Duel 1899-ben a következő kijelentést tette: „Mindent, amit fel lehet találni, azt mára feltalálták.””
Ja, ismerős a dolog, nem is ezt mondtam. Egyáltalán nem temetem a scifit, csak azt mondom, hogy kihívások előtt áll.
Itt a hard-soft alatt a jelenségre gondoltam, hogy eddig fontos volt, hogy milyen technikai specifikációi vannak egy bizonyos technikai eszköznek. A mobiloknál hogy hány megapixel a kamera, a tévéknél a felbontás, a számítógépeknél a processzor mérete. Ma már ezek gyakorlatilag elvesztették a fontosságukat, a hangsúly áthelyeződött a felhasználásra. A mai technika egyik jelképe szerintem az iPhone, ami közel sem a legjobb technikát használja, viszont sokan etalonnak tartják, mert az elsődleges kérdés nem az, hogy milyen, hanem hogy mire használod, és milyen hatással van az életedre.
A társadalomról szóló scifik meg… hát nem tudom, szerintem kevés igazán jó van, de ha tudsz mondani egy párat (mondjuk Asimovon kívül), megköszönöm. Most nem azokra gondolok, ahol egy író kitalál egy fantasztikus találmányt/ötletet, beleszeret, aztán felskiccel egy elnagyolt társadalmat, amit ez a találmány/ötlet eredményezi.
A mai sci-fi nekem túl avantgárd, kicsit elszakadt a mai világ kérdéseitől. Persze nem kell mindennek egy dologról szólnia, ha jól meg van írva, nekem tetszik, szívesen olvasom/nézem. Némi hiányérzetem van, de lehet hogy túl nagyok az elvárásaim. Hú de hosszú lett ez a bejegyzés.
January 18th, 2010 at 10:36 pm
nem vártam sokat tőle – nem is kaptam sokat tőle
January 19th, 2010 at 8:56 am
Bridger:
Ja, akkor félreértettem, így már egyetértek.
“A társadalomról szóló scifik meg… hát nem tudom, szerintem kevés igazán jó van, de ha tudsz mondani egy párat (mondjuk Asimovon kívül), megköszönöm. Most nem azokra gondolok, ahol egy író kitalál egy fantasztikus találmányt/ötletet, beleszeret, aztán felskiccel egy elnagyolt társadalmat, amit ez a találmány/ötlet eredményezi.”
Attól függ, konkrétan mit keresel. Olyan sok scifiben van, amit írtál, ami gyökeresen megváltoztatja a társadalmat. Pl. Robert Charles Wilsontól a Pörgés, ami egészen érdekes kozmológiai változás hatásaival foglalkozik, és szerintem elég részletesen bemutatja az erre reagáló társadalmat. Vagy a legutolsó, ami ilyesmit olvastam, Andreas Eschbachtól a Hajszőynegszövők (korábban írtam róla), ami Asimovi, vagy az azt is meghaladó léptékkel vázol fel egy óriási birodalmat, és egészen érdekes aspektusból ábrázolja az egyszeri kis emberek porszem mivoltát és a hatalom kérdését.
“A mai sci-fi nekem túl avantgárd, kicsit elszakadt a mai világ kérdéseitől. Persze nem kell mindennek egy dologról szólnia, ha jól meg van írva, nekem tetszik, szívesen olvasom/nézem. Némi hiányérzetem van, de lehet hogy túl nagyok az elvárásaim. Hú de hosszú lett ez a bejegyzés.”
Hm, ez is viszonyítás kérdése, hogy mit nevezünk a mai világ kérdéseinek. Pl. a Dűne, vagy az Alapítvány milyen mértékben foglalkozott az akkori világ kérdéseivel? Általános emberi kérdésekkel viszont bőven foglalkoztak, és az ő esetükben pl. talán pont emiatt időtálló mindkét mű.