Tescóban vásárolgatva egy “zseniális” dvd-gyűjteményre bukkantam, közvetlenül a Vérszörf című film mellett, utóbbival “szemeztem” egy ideig, mert azt hittem, rosszul látok: tényleg az egy film címe, hogy V-é-r-sz-ö-r-f????

Na, de a lényeg, egy robotizét ábrázoló borítójú hangzatos Sci-fi filmgyűjteményt (5 film!) vesztegettek mindössze 1990 HUF-ért. Rögtön vigyorogva fogtam a kezembe, és kerestem a gyártót. Hiszen ez nem lehet más, csak az Asylum filmstúdió!

És igazam lett:

A dvd tartalma: Tökéletes katonák, AVH - Az idegen és a vadász harca, A nap, amikor a Föld megállt, 100 millió évvel I. E., na és végül a The Termintors - Nincs megváltás (figyelitek ezt a frappáns alcímet?)

Ismerős címek, “kicsi” ferdítéssel, a gyanútlan vásárló már rá is harap, hiszen ezekre a filmcímekre emlékszik, mind nagyköltségvetésű hollywoodi alkotás. De vigyázat,  a filmek mindegyike döbbenet, és nem az, aminek látszik! Egy-két sör mellett pszichedelikus szórakozást jelenthetnek egyébként, ha nincs jobb dolga az embernek. (Utolsó “zs” kategóriás filmélményünk a Yeti visszatér című film volt a Film+-on, ami ugyan horrornak készült, de az összes vígjátékot kenterbe verte.)

Aki még nem hallott az Asylum filmstudióról, azoknak ajánlom Riddick222 ide vonatkozó blogbejegyzését a trailerekkel együtt. Az Asylum arra szakosodott, hogy az aktuális sikerfilmek mozis időszaka alatt kihozza dvd-n a hasonló című saját “zs” kategóriás változatát. És úgy tűnik, ebből meg is tudnak élni.

A gyűjteményból egyébként hiányoltam a Transmorphers 2-őt, aminek trailere ráadásul még ”vicesebb” filmet is igér, mint a Transformers 2.  Ráadásul játszik benne az ezek szerint nagyon lecsúszott Sheridan parancsnok/elnök a Babylon 5-ből, alias Bruce Boxleitner. És reszkessetek, mert ugyan kis késéssel, de mindjárt jön a Sherlock Holmes filmjük, és közeleg a Megapiranha is!

Ami ebben elszomorító, hogy egy ilyen gyűjteményre ráírják a sci-fi szót. Viszont, mivel manapság úgy tűnik, hogy ha van egy termék, amiről nekem, potenciális vagy tényleges fogyasztóként van véleményem, vigyázni kell, mert simán perrel is fenyegethetnek érte, jelzem, hogy ha az Asylumosok esetleg be akarnának perelni, akkor egyrészt egy rossz szót nem szóltam a filmjeikről, ugyanis én az abc végétől osztályzom a filmeket, az irónia pedig elég nehezen bizonyítható, viszont én meg visszaperlem őket, és bebizonyítom, hogy valójában ők teszik tönkre a hazai scifi könyvpiacot, vagy csak egyes regények piacát (?), hátha ettől mondjuk lenyugszik a “cirkusz” is végre.

Ígértem pár statisztikát a Dawkins-könyvből, árnyalva a néhány bejegyzéssel lejjebbi vitát:

Állítás: “A mai formájukban ismert emberek korábbi állatfajokból fejlődtek ki.”

Válaszok (szemezgetve az országok közül):

Ez egyébként egy EU-s felmérés 2005-ből, viszont számos újabb hasonló felmérésből az derül ki, hogy az USA nem sokkal előzi meg Törökországot.

Állítás2: “A legkorábbi emberek a dinoszauruszokkal egyidőben éltek.”

És végül egy felmérés 2008-ból, az USA-ból:

Az alábbi, az ember eredetére és fejlődésére vonatkozó állítások közül melyik áll Önhöz a legközelebb?

1. Az ember évmilliók alatt fejlődött ki az élet kezdetlegesebb formáiból, de a folyamatot Isten irányította.

Válasz: 36%

2. Az ember évmilliók alatt fejlődött ki az élet kezdetlegesebb formáiból, de Istennek semmi köze nem volt a folyamathoz.

Válasz: 14%

3. Isten nagyjából a mai formában teremtette meg az embert, valamikor az elmúlt kb. 10.000 évben.

Válasz: 44%.

George R. R. Martin Jég és Tűz dala regényciklusa legkedvesebb olvasmányélményeim közé tartozik. Hihetelenül jól kidolgozott karakterek, szövevényes cselekmény, fantasztikus hangulat, egy élő lovagkori világ csipetnyi misztikummal és fantasy beütéssel sokezer oldalon hömpölyögve az eddig megjelent négy vaskos kötet jóvoltából. Nehéz megfogalmazni, mitől zseniális az egész, ez tényleg csak olvasás közben derül ki.

A sorozat hihetetlen népszerűségnek örvend, azóta van már a világon alapuló kiváló társasjáték, készül a minőségi sorozatairól híres HBO finanszírozásában egy tévésorozat is, ami sajnos 2011-ben lesz csak látható. A rajongók által hasonló magasságokba emelt más regényekkel ellentétben ráadásul Martin valóban tud is írni, nem is akárhogyan.

És van képregény is, ami ugyan már régebben megjelent magyarul, de mivel egy Martin-novellát dolgoz fel, és nem is a regények történetéhez csatlakozik, hanem vagy egy évszázaddal korábbra megy vissza az időben, a dicső Targaryen-uralom idejére, eddig nagyon nem is törődtem vele. Hiba volt, de szerencsére születésnapomra megkaptam a Kóbor lovagot, amit a Delta Vision adott ki pár éve.

A képregény igényesen megrajzolt lapjain az egyszerű alapokból egy meglepően erős, karakterközpontú történet bontakozik ki. Persze, én voltam a balga, hogy egy kiegészítőnek tűnő történetecskétől nem vártam ugyanannyit mint a főciklustól.

Dunk, évek óta apródként szolgál Ser Arlan mellett, és az első oldalakon éppen eltemeti idős lovagját az erdő szélén, majd hirtelen indíttatásból úgy dönt, hogy ezt az életet ismeri egyedül, így lesz, ami lesz, ezentúl lovagnak adja ki magát Ser Duncan néven. Dicsőségre vágyik, lovagi tornát szeretne nyerni, és noha valójában csak egy egyszerű parasztgyerek, kicsit lassú észjárással, a lovagi erényeknek mégsincs híján ellenben néhány nemesi származású, fényesen csillogó páncélt viselő gőgös lovaggal.

Ahogy a történet halad előre, bepillantást nyerhetünk a Targaryen-ház uralma alatt álló világba, és magának a Targaryeneknek az életébe is. Rengeteg apró utalás rejtőzik a sorok közt, ami a későbbi események ismeretében még érdekesebbé válik, plusz a karakterek, a cselszövések is a Jég és Tűz dala ciklus regényeit idézik, csak kicsiben. A vége pedig mesterien teszi fel a koronát a Kóbor lovag meséjére, ugyanis ha belegondolunk, az egész későbbi történelemre óriási kihatással bírt mindaz, amit Dunk, a kóbor lovag önkéntelenül is okozott maga körül.

Elvileg angolul jelent meg folytatása is a képregénynek, the Sworn Sword címmel, remélem, ez is megjelenik előbb-utóbb. (Kis érdekesség a végére: ugyan ilyen részletekre képtelenség emlékezni, de valahol olvastam, hogy a Kardok vihara kötetben többször emlegetik Ser Duncant, a magast. Egyszer, mint a Királyi testőrség hajdani parancsokát, majd pedig kicsit később, mint Barristan Selmy hőstettét, aki a Királyvár egyik tornáján legyőzte. Ennek majd utána fogok nézni kíváncsiságból.)

Sokan ajánlották már a Moont, rengeteg pozitív véleményt olvastam róla, pénteken megnéztük, nekem viszont nem igazán tetszett.

NAGYON SPOILER-esen néhány gondolat a miértekről. Vagyis, aki még nem látta, inkább nézze meg előbb.

Onnantól, hogy Sam megtalálta önmagát, egyértelművé vált, hogy mi folyik itt. Szerencsére, erre a készítők is rájöttek, így nem is húzták sokáig a titok felfedését. Na most, a reakcióm kb. annyi volt, hogy most ugye nem az lesz, ami tucatnyi klónos alkotásnál? Sajnos az lett, és a nagyobb gond az, hogy csak az.

Hirtelenjében A hatodik napon jut eszembe Schwarzeneggerrel, és Michael Baytől A Sziget Ewan McGregorral. Nem olyan nagy szám egyik sem, azonban erről az ötletről, az önnön klónságára rádöbbenő szereplő identitás utáni vágyáról és emberi küzdelméről szerintem már majdnem mindent elmondtak a scifiben. Legalábbis azt, amit a Moon is akart mondani, mindenképpen.

És innentől én szenvedtem, mert a film ugyan szép volt, hangulatos volt, Sam Rockwell pedig nagyon jó színész, de ettől még egyetlen eredeti momentumot nem találtam már a történetben, teljesen kiszámíthatóvá vált, illetve emiatt már nem is igazán érdekelt. Valószínűleg velem van a baj, mert minimum elvárásnak gondolom, hogy a történet lepjen meg, és most nem a fordulatokra gondolok, hanem arra, hogy ne tudjam, vagy ne akarjam kitalálni, hogy mi fog történni később. Ha ezt a film elbukja, akkor nem fog tetszeni, a kiszámíthatóság szerintem a sztorimesélés halála. Sajnos a Moon esetében a szűkre szabott környezet miatt egy cseppnyi váratlanra sem volt esély.

Karácsonyra megkaptam Richard Dawkinstól: A legnagyobb mutatvány - avagy az evolúció bizonyítékai című tudományos ismeretterjesztő könyvet. Akit érdekel a jelenlegi fajokig, köztük az emberig vezető hosszú, következetes út és annak bizonyítékai, vagy egyáltalán csak szeretne kicsit többet tudni, ajánlott olvasmány a könyv, érthetően és szórakoztatóan tálalja az ismereteket, bizonyítékokat elénk, és egy valóban lenyűgöző mutatványt magyaráz el főbb részleteiben.

Ami e kapcsán mégis riasztó, és a könyvben is gyakorta említésre kerül Dawkins személyes történetei révén, a kreacionistáknak bámulatos kitartással elkövetett, a tudomány elleni merénylete, és az emberek tudatos agymosása. Akit érdekel, utánakereshet a neten a kreacionisták áltudományos “cáfolatainak”, “brilliáns” érveinek, amelyekkel a darwini evolúciót próbálják semmissé tenni az átlagember szemében, és 100%-osan szó szerint értelmezni a bibliai teremtést.

Az evolúciós kutatások nem foglalkoznak a Teremtő kérdésével, nem zárják ki és nem is erősítik meg a létezését, nem is ez a lényege az egésznek, szerintem az evolúció még csak nem is sérti senkinek a vallásos meggyőződését sem, mármint azokét, akik józan ésszel tekintenek a világra, nem elvakultan. Ellenben a Biblia Teremtésmítoszának szó szerint vételével a nyilvánvaló bizonyítékok ezreinek ismeretében érthető módon szembehelyezkednek.

Az evolúció létezését a Vatikán is elismeri, elfogadja, sajnos ezen tény felett azonban sokan átsiklanak, az elvakult kreacionista szervezetek sem törődnek vele, továbbra is mindent megtesznek, hogy a bizonyított tényeket elmaszatolják, az olyan tudósokat, mint Dawkins, sárba tiporják (szerencsére nem tudják), és befolyásolják a közvéleményt. (Nem tudom, hogy pontosan mi is áll emögött, de az biztos, hogy ez az embertömeg egy hatalmas vásárlóerőt is jelent egyben. A pénz pedig hatalom, általa sok mindent el lehet érni sajnos.)

Hogy mi ebben a riasztó?

Az USA, mint fejlett nyugati állam lakosságának minimum 40%-a (nagyon óvatos becslés) úgy tudja, hogy a Föld és a világ, az összes mai állattal, növénnyel 6000 éve jött létre a Teremtő közvetlen irányításával, és elutasítja a darwini evolúciót. Tartok tőle, máshol sem sokkal jobb a helyzet, és a tendenciák sem ezen arányok csökkenése felé mutatnak.

Jól példázza mindezt az alábbi iskolai levélke, amelyben a tanár tanulmányi kirándulást szervez a gyerekeknek, fossziliákat, ásványokat, köveket néznének meg egy tudományos központban.

A szülő pedig mit ír vissza?

Hogy miért adna pénzt a gyereknek arra, hogy a tanár félrevezesse, és állítólagos millió éves köveket nézessen vele, amikor köztudott, hogy a világ mindössze 6000 éves, és Isten egy hét alatt teremtett mindent, köztük az összes állatot, amiket utána Ádám nevezett el, stb…

“A kézzel írt szöveg: Just to let you it is not that we don’t believe in things like that, it is just misleading when you talk about it being billions of years old, when we all know that the world is only about 6,000 years old. So why would I pay so that you can misslead my children, your world is just a revolving(?), ours has a start and an end. God created the world. He created animals and man all in the same week. It was also Adam who named all the animals, they will do the essay ‘Rock and Minerals’ but it might not be 5 pages long, and about billions of years, it will be according to the Bible.”

Ez így egy elég snassz bejegyzéscím, ráadásul nem fogok mélyelemzést sem írni, csak úgy kutyafuttában pár sort az élményekről. Az utóbbi pár hétben botlottunk beléjük, és szerintem ezeket a filmeket tényleg érdemes megnéznie mindenkinek, aki szereti az agysejtjeit is használni mozizás közben (már ha van még ember, aki nem látta őket). Némelyik viszonylag régi, és már évek óta kultikus státusznak örvend, de szégyenszemre csak most jutottunk el, hogy megtekintsük őket. Ettől függetlenül kiváló példák arra, hogy a filmkészítés nem feltétlenül sokszámillió dollár eltapsoláráról és a vizuális trükkorgiáról szól. Egy okos, alaposan végiggondolt történettel, igazi színészekkel, fényképezéssel, zenével olyan egyedi hangulatot lehet teremteni, ami maradandó élményt okoz, és egyúttal érzéseket vált ki a nézőből.

K-pax - A belső bolygó (2001):

Az alaptörténet végtelenül egyszerű. A pszichiátriára került fura beteg (Kevin Spacey) azt állítja magáról, hogy ő Prot, az idegen lény a K-pax bolygóról. A pszichiáter (Jeff Bridges) érdeklődését felkelti a különös figura, akit nem lehet kibillenteni a nyugalmából, cselekedeteivel maga mellé állít egy sor embert, és még a pszichiáter is elbizonytalanodik, hogy mi van, ha Prot igazat mond. Elkezd nyomozni Prot után, de hogy mi a megoldás, azt mindenki döntse el maga. Spoileresen kíváncsi lennék a véleményekre, mert én többféle magyarázatot tudnék mondani.

A rendezés, a fényképezés, a zene, a színészek együttese ezt a látszólag egyszerű ötletet egy kiemelkedő hangulatú filmmé emelik. Azóta a csengőhangom is K-paxes.

Tideland (2005):

Alapozás a Dr. Parnasszus előtt, avagy egy szürreális, agyamant történet Terry Gilliam módra. Vegyünk egy kislányt, aki már az anyaméhben is heroinon élt, szülei masszívan tolták magukba az “útra valót”, aztán miután anyuka túllövi magát, a kislány az apjával (ismét Jeff Brideges) leköltözik vidékre, a nagyi házába, ahol apu kedvére “utazgat” tovább, miközben a kislány kábszer nélkül is simán megteszi ugyanezt. (Mint Obelix az Asterixből, aki mint tudjuk, kiskorában beleesett a varázsitalos főzetbe, így neki sosem kell innia, mert már ígyis túl van telítve.) A kislány egyfajta drogos Alice Csodaországbanként kóborol a vidéken, és talál magának új, még nála is furcsább ”barátokat”. Kicsit talán hosszabb a kelleténél, talán nem is olyan egyszerűen befogadható, de a szürrealizmusra és a beteg, de nagyon emberi filmekre fogékony nézőknek szerintem tetszeni fog.

Memento (2000)

Christopher Nolan (Tökéletes trükk, és az új Batmanek) korai filmje, a rövidtávú emlékezetkiesésben szenvedő ember története visszafelé elmesélve. Vagyis először megoldja az ügyet, elkapja, akit kell, aztán megtudjuk, hogy hogyan is jutott el idáig. Zseniálisan felépített történet, van benne némi A Gépészre (2003) emlékeztető felépítettség, csakhogy jóval előbb készült annál. A vége kicsit szerintem kusza lett (meg kéne nézni újra, de pl. mi volt a szerepe valójában Doddnak, és ki a franc ő valójában?), de a feszültséget profin fenntartja, és a kirakósjáték tökéletesen működik. (Annyiban lóg ki a többi közül, hogy ebben az egyben nincs misztikum, sem fantasztikum, viszont ettől függetlenül az ötlet és a megvalósítás miatt abszolút ide illik.)

Man from the Earth (2007):

Te jó ég, ilyen zseniális filmet csinálni abból, hogy néhány ember egy kis vidéki házban ül és beszélget egymással. Hallottam hírét, de el nem tudtam képzelni, hogy ezt hogyan csinálják meg, aztán csak bámultam az eszmefuttatásokat. Apróbb megingásoktól eltekintve az egyik legjobb scifi, amit az utóbbi években láttam (a K-paxszel és a Donnie Darkóval egyetemben). És nem kell hozzá speciális effekt sem. Direkt nem mondok róla semmit, mert előzetes információk nélkül szerintem nagyobbat üt, mintha a spoilerek felét előre lelövik az ember számára.

Donnie Darko (2001):

Bevallom, évek óta ódzkodtam ettől a filmtől, talán a jelképévé vált nyúljelmez látszólagos debillitása miatt, nem tudom. Azt gondoltam, hogy ez valami hatalmas ökörség lehet. Tévedtem, mert ez egy félelmetesen jó film, ami ráadásul olyan erős hangulattal rendelkezik, aminek megteremtésére csak kevés alkotás képes. Donnie, egy antiszociális és labilis kisvárosi kamasz, pszichológus kezeli, éjjelente alvajár, furcsa dolgokat lát, pl. Franket, az óriásnyulat, miközben egyre különösebb dolgok történnek vele, és az ismert világ lassanként darabjaira hullik körülötte. Az egész film egy különös kirakósjáték, és még az sem biztos, hogy az utolsó jelenetnél összeáll a történet, ugyanis szerintem az értelmezése is személyre szabott. Nehéz szavakba önteni, miért és mennyire jó film is valójában, és mindenképpen érdemes többször megnézni, hogy letisztuljon. (Miközben igyekszem felidézni az élményt, rájöttem, hogy a hétvégén újra meg kell néznem.) A film zenéje a K-paxhez hasonlóan szinten kiemelkedő, az utolsó számról már írtam korábban.

Karácsonyra kaptam, nagyon ötletes ajándék, scifi rajongóknak meg pláne. Egy elektromágnessel lebegő pozícióban tartott gömb, az enyém az éggömböt ábrázolja, de van Földgömb is, ha jól láttam.

Hétvégén megnéztük a Guy Ritchie-féle Sherlock Holmest, és azon tűnődöm, hogy meg kellene nézni még egyszer, mert szerintem az utóbbi évek, de lehet, hogy évtizedek egyik legjobb kalandfilmje. A Múmia és a Nemzet aranya sorozatok elbújhatnak szégyenükben, ahogy a Karib tenger kalózai 1-3 is, utóbbiból maximum az első rész indulhatna a futottak még kategóriában, és mondhatni, Indiana Jones a dobogó tetején vigyorogva kezet ráz a pipázó angol kollégával.

Robert Downey Jr. ismét lubickol a szerepében, mintha rá írták volna Holmes karakterét. Nem hoz többet, mint az Ironman Tony Starkjának szerepében, most éppen milliárdos iparmágnás, nagyumás, laza playboy helyett egy laza, nagydumás, pimasz Sherlock Holmesként uralja a vásznat, Jud Law pedig, mint a kissé átformált Watson doktor jól kiegészíti, ketten együtt elviszik a hátukon az egész filmet.

A forgatókönyv - végre! - profin összerakott, tele meglepetésekkel, trükkökkel, és ugyan a közepén van némi üresjárat, de a történet hihetetlen lendülettel, finom humorral, intelligenciával sodor magával, miközben kifejezetten agyament jelenetekkel van tele, plusz az időnként a Chaplin- és Bud Spencer-filmeket jó értelemben idéző bunyókkal (elég csak a nagydarab muksóval folytatott verekedésekre gondolni), szikrázó dialógusokkal és ötlettel, ötlettel, ötlettel.

A zene tökéletes (Hans Zimmert a Gladiátor óta figyelem és kedvelem), a látvány, az épülő, helyenként mocskos-sáros, helyenként steampunk jelleget öltő Londonnal, a Temzén lavírozó hajókkal, a féligkész Tower-híddal lenyűgöző és minden pillanatában élő. Ami pedig szerintem ügyes húzás volt, hogy a lehetséges folytatást bámulatos természetességgel és ötletességgel szőtték bele a történetbe, az ember szinte nézné tovább, ahogy Holmes elkezd nyomozni az egyik legnagyobb főellenség után. Jöhetne mielőbb a folytatás.

Nem szeretem az ilyen év végi összefoglalókat, kicsit csöpögősek, gyakorta a saját vállunk megveregetésének tűnnek, de most valamiért kedvem támadt hozzá.

Ismét egy év, amikor egyetlen sor sem jelent meg tőlem. Ez nem nagy ritkaság mostanában, ráadásul 2005, 2006 és 2009 után még az is előfordulhat, hogy a 2010 is így zárul, de azért reménykedem, hogy idén elkészülök a regénnyel. Mindez nem jelenti azt, hogy nem csináltam semmit, sőt. 2009 Az ember könyve írásáról szólt, bírkóztunk egymással derekasan, és a meccs idén is folytatódik, bár most már határozottan nyerésre állok. 2009 elején egyszer már újrakezdtem a regényt, akkor kb. 120 ezer karaktert dobtam ki, most, év vége felé újabb 580 ezret, ami a közben félrement szálakkal és a jegyzetekkel együtt tavaly közel 1 millió karakternyi írást jelent. Az, hogy ebből végül alig maradt értékelhető, egyáltalán nem zavar, mert rengeteget tanultam belőle. Meg aztán, nem kell minden leírt sorral rögtön a kiadóhoz rohangálni, hogy azonnal adja ki.

Ezen túl is rengeteg minden történt az elmúlt évben: többek közt tavasszal a Galaktika meghívására Budapesten járt Robert Charles Wilson, a Pörgés írója, és nekem is jutott vele egy kis városnézős-vacsorázós délután, volt rengeteg scifi rendezvény Intergalaktika találkozótól, író-olvasó találkozók tucatjain át egészen a Szefantorig. Az Isten gépei rengeteg pozitív visszajelzést kapott innen-onnan, plusz július végén egy Zsoldos Péter-díjat is, a legnagyobb meglepetés pedig az volt, hogy 2010-ben Romániában is megjelenik. Eltöltöttem néhány napot az Írókör nyári táborában is, és ugyan a feladatmegoldásokat kihagytam, mert én másképp működöm, nem tudok és nem is akarok határidőre célfeladatokat megoldani, de ismét rengeteg dologra rájöttem az írással kapcsolatban az ott elhangzottak közben.

A legszebb és legörömtelibb események azonban a magánéletemben történtek, de ez nem tartozik ide.

Kezdjük az új évet is az Avatarral és egy kis statisztikával,  ugyanis a film a hétvégén ”szép csendben” átlépte az 1 milliárdos jegybevételt világszerte, lazán lenyomta a The Dark Knight számait, és jövő héten szerintem könnyedén kipipálja a Karib tenger kalózai 2-őt és a Gyűrűk ura: A király visszatért is, ezzel második lesz az örökranglistán a Titanic után. Ami ugye szintén egy Cameron-opusz. Az Avatar összbevételét eredetileg a brutális 1,3 milliárd körülire tippeltem, de szerintem ez már a jövő héten meglesz, és inkább 1,5 milliárd felett lesz a vége. Vagy ki tudja, hol.

Mindez több minden miatt is érdekes.

Egyrészt sok helyen megy a siránkozás, hogy a mozizás haldoklik, megölik az illegális letöltések, ehhez képest az idei amerikai mozibevételek minden eddigi rekordot megdöntöttek (még az Avatar nélkül is), ráadásként pedig jött Cameron, és kitalált valami olyat, amivel mégis rá lehet venni az embereket, hogy a mozi eseménnyé váljon.

Egyúttal kiderült, hogy az átlagember is vevő a kék űrlényes, idegen lényes, a Földön túl játszódó történetekre, ha igényesen tálalják nekik. Legalábbis filmen mindenképpen. Azt, hogy a scifi irodalomra lesz-e bármilyen hatása, nem tudom, de gyanítom, lesz, és ahogy az én korosztályom a Star Wars révén fertőzte meg magát, az Avatar alkalmas lehet arra, hogy a mai gyerkőcök is felfedezzék maguknak a scifit.

Csak azt sajnálom kicsit, hogy a scifi olvasók tábora túl kicsi ahhoz, hogy nekik tetsző tömegfilmet csináljon Cameron. A film nem is nekünk szólt, de annak azért örülök, hogy még így is vannak olyan scifi olvasók, akiknek maradéktalanul bejött a film, még ha kevesen is.

Ami a lényeg: James Cameron visszatérése impozánsra sikeredett, még mindig ő a világ ura, Hollywoodban legalábbis mindenképpen. A Titanic után megcsinálta a világ valaha készült második legjövedelmezőbb filmjét, és ugyan a Titanic nevű gyermekét - amit szinte lehetetlenségnek tűnt még csak megközelíteni is bevételileg -, elvileg már nem éri utol (bár…), de jelzi, hogy ő az egyetlen, aki képes rá.