Brandon Hackett blogja

“Minden ember könyv, történetek, emlékek, gondolatok és események egyedi és megismételhetetlen tárháza.”

A Dűne ösvényei

Posted by hackett on november 26th, 2009

Megjelent a Road to Dune A Dűne ösvényei címmel a Szukitsnál.

Olvasta valaki angolul? Érdemes beszerezni? Mindenesetre bárminemű vásárlási gondolat előtt mindenképpen belelapozok majd. Állítólag vannak benne kivágott jelenetek a Dűnéből, jegyzetek, levelezések, esszék, ez eddig kifejezetten érdekelne is, csakhogy úgy tűnik, Brian és Kevin ismét a csúcsra tör, és ők is “tiszteletüket” teszik a könyvben néhány novella erejéig. Ez meg annyira nem mozgat meg, főleg mivel olyan érzésem van, mintha egyre inkább elfelejtenének írni.

A Ház-trilógiájukat még végigolvastam, és a nagy várakozás miatt, meg ha szemet hunytam sok minden felett, amit leegyszerűsítettek, megváltoztattak, vagy szimplán csak kiheréltek, még olvashatónak is tartottam. A Legendák trilógiának már csak az első kötetét szenvedtem végig, a másik kettő gyanítom örökre ott fog porosodni olvasatlanul a polcomon.

Na de jött a Dűne 7. első kötete, és fogadkoztak nagyon, hogy Frank Herbert megtalált jegyzetei alapján készült. Azt már csak nem rontják el, gondoltam naivan bizakodva. Ehhez képest, az első kötet felénél le kellett tennem, mert olyan karaktergyalázást követtek el, hogy ezt nem bírtam tovább. Ezek után az Akárki Dűnéje könyvek már nem igazán érdekelnek.

Vajon a Dűne ösvényeiben van legalább egy leheletnyi Frank Herbert zsenijéből?

17 Responses to “A Dűne ösvényei”

  1. raves Says:

    Pedig ezt nagyon-nagyon vártam, hogy megjelenjen! Ez olyan “így készült a Dűne” dolog, nem? De mit keres benne KJA?

    Szerintem az a fickó egy emberiség ellenes bűntett! Falhoz vele!

    Belelapozok és megveszem. Most már muszáj.

    Ja, valaki el tudja mondani, mi lett a Dűne sorozat vége? Én se tudtam elolvasni…

  2. scal Says:

    hackett: szerintem a Dűne sorozatot úgy kell olvasni, hogy Dűne és utána egy pont, Herbert életének főműve ez (nem csoda hogy aztán univerzumot építettek rá), de már amiket Herbert írt utána az sem olyan jó, amit viszont a fia művelt vele ez egyenesen gyalázat

    szóval nekem a Dűne hátteréből untig elég a függelék, viszont ajánlom az első Dűne játékot az király

    ui: mellesleg nekem az se tetszik ahogy a Szukits ezeket kiadta (egyenruha szerű, félfamentes lapok, gusztustalan tipo meg címlap, ráadásul még csak kézbe se lehet venni ha nincs kéznél egy daru) maradok a Kozmosznál, annak olyan jó kis molyrágta szaga van

  3. bugyantotta Says:

    Valamennyi Dűne könyvet olvastam, ezt kivéve. De ha már mindet olvastam ezt is el fogom.
    Raves - az utolsó könyv egy szuperember kavalkád… pozitívuma, hogy lezárul a történet egy icpici meglepivel (megsúgom, lehetett rá számítani)
    Nem is tudom - a Dűne Univerzum Szukits által megjelent kötetszáma talán 13 …Nekem tetszett a Szukits kiadvány (annak ellenére, hogy tényleg nehezek, de jó kötésűek̷ ;) és főleg az, hogy nem hagyták félbe a kiadást…

  4. elmouse Says:

    Scal:Hopp-hopp! Nem értek egyet! Pl. az Istencsászárig szerintem bőven hozza Herbert az első kötet színvonalát. De az igaz, hogy az Eretnekei meg a Káptalanház már nem az igazi.
    A méretbeli kritikával viszont egyetértek. Ugyanez a bajom az Asimovokkal is, bár azokat azért bőszen cipeltem magammal 2-es villamoson. :)

    Hackett: Elkeserítettél ám. Én már az utolsó Házas könyvet(Corrino) sem tudtam elolvasni, a többibe meg bele sem kóstoltam. Viszont a Dűne 7 két kötete ott van a polcomon már jó ideje, csak még nem vettem hozzá a bátorságot. Lehet, hogy nem is fogom?

    Raves: KJA-nal először a Star Wars folytatásoknál találkoztam még a 90-es években(Valhalla páholy, de szép is volt!). Nálam már ott kiverte a biztosítékot. Ez az ember nem tud írni. Ilyen egyszerű.

  5. Hackett Says:

    Scal, én sem értek egyet, sőt, szerintem a későbbi kötetek még jobbak is, mint az eredeti Dűne, sokkal messzebbre, elgondolkodtatóbb irányba vitte az eredeti Dűne történetét. Nekem pl. kedvenceim a Dűne eretnekei és a Káptalanház is Darwi Odrade-ékkel és Miles Teg basharral, és kifejezetten élveztem Herbert intelligens prózáját és a benne rejlő gondolatokat.

    KJA meg tipikus tömeggyáros, valószínűleg gyorsan dolgozik határidőre, felkérésre, ez lehet a titka. :D

    elmouse: azért próbáld meg a Dűne 7-et, végül is, hátha tetszik majd.:))

  6. adeptus Says:

    Az Istencsászárig jutottam a Dűne könyvekben, de addig nekem is magasan az első kötet tetszett a legjobban.

  7. raves Says:

    buggyantotta: írd már meg nekem, hogy mi lett a vége, mi a meglepi :)

    raves.domar@gmail.com

    kösz :)

  8. scal Says:

    bugyantotta: nekem speciel az nem tetszik a Szukits mentalitásban, hogy minden írót (Chandler, Asimov, Kosztolányi, stb) ugyanúgy, ugyanolyan formában hoznak le, ahelyett, hogy pl valami egyéni stílust adnának neki, mert így mindegyiknek olyan lexikon jellege van (több barátom arra panaszkodott, hogy szétesik) és csuopán a főcím különbözteti meg őket

    elmouse, hackett: lehet az is közrejátszhatott a dologban, hogy az Istencsászára mivel a walhalla adta ki, nagyon kicsi betűvel volt nyomva, de nekem túlmisztifikáltnak, és vontatottnak tűnt, de akkor finomítok: szóval lehet akármilyen más khm, a Herbert által írt könyvek azért jók, mert ő tudott írni

    ami nem mondható el Brian - az apámnak is ment, biztos örököltem tőle valamit - Herbert meg a KJA esetében, pedig annó bennem is felmerült, hogy összegyűjtöm az egész Duniverset, de már az előszótól kirázott a hideg, amiben talán KJA írja, hogy vett egy jó laptopot, és milyen jó, hogy találkozott Briannel, (vagy BRian írja KJA-ról, de ez végülis mindegy is) :)

    summa Herbert időtálló és király

  9. bugyantotta Says:

    Na igen Scal - ebben lehet vmi - de nézd a jó oldalát - a polcon milyen jól mutat az egységes méret :)
    Ahhh - most számoltam meg 14 kötet + ez
    Raves - szívesen megírom - de tudod mit - mégsem - mert hátha egyszer elolvasod és akkor hol lenne a meglepi :) - Na de az utolsó mondat nem semmi “Én drága Sihayám - felete Paul, …. ötezer éve vagyok szerelmes beléd!
    Ehhez mit szóltok fiúk? :))))

  10. kwindu Says:

    Herbert Dűne sorozatából csak az első három rész tetszik, de azt már többször elolvastam. A többi is meg van, de azok valahogy nekem túl vannak filozofálva. Kevés a cselekmény és sok az agyalás pedig az első (és az első három) könyvben ez a két dolog jól egyensúlyban van. Teszem hozzá rá adásul még az első rész hangulata is eltűnt a sülyesítőbe, ami nagy kár. Talán csak a harmadik könyv végére jön elő az a markáns hangulata. De a többi résznél az-az érzésem Herbert azért írta meg, mert nyaggatta érte a kiadó és a rajongók. Amit meg nem ő írt és rá nyomták a Dűne felíratott az bűn rossz és csak azért készült, hogy még több pénzt csikarjanak ki a rajongókból. Sajnos, ami népszerű lesz, Amerikában az mind ilyen sorsra jut, lásd Star Wars, dűne alapítvány és még sorolhatnám. Ez van, ahol pénzt látnak ott ma főleg Amerikában az utolsó centet is ki akarják passzírozni az adott műből. Így lehet, hogy egy jó könyv vagy film címe márka névvé válik és hozzá nem értő üzletemberek kezébe kerül. No, jól van, abba hagyom a kesergést, hiszen az iménti tendencia ellenére azért még minőségi könyv és film a piacra csak ki kell várni.

  11. Creideiki Says:

    Nem először kell Hackettel egyetértenem: Én is a későieket szeretem legjobban, sőt nekem pl. a Káptalanház a kedvencem, és Odrade a kedvenc Dűne karakterem. Az Istencsászárral forrt ki igazán Herbert filozófikus stílusa.
    Legalábbis szerintem.

  12. acélpatkány Says:

    Az Alexandrában belenéztem a könyvbe. Egész jónak tűnik:
    Kimaradt fejezetek és szövegrészek a Dűnéből és a Dűne messiásából (ezekbe nem piszkáltak bele)
    A Dűne eredeti szerkezeti vázlat(ából KJA és BH által írt regénycsökevény) - talán nem olyan rossz, mindenesetre érdekes lehet.
    Herbert levelezése, meg pár apró infó a regénnyel kapcsolatban.
    Összességében: ha meg lenne az össze többi Dűne könyv a polcomon, megvenném :-D Így max. majd elkérem valakitől ha megszerzik…

  13. makitra Says:

    Nagy kedvencem a Dűne, az eredeti 6 kötet szerintem minden idők egyik, ha nem a legjobb sorozata. A részemről a Dűne istencsászát preferálom; fenntartom, hogy minden leendő politikusnak kötelező olvasmánnyá kéne tenni :-) Az új, utódok által írt köteteket nem ismerem, és azok alapján, amiket hallottam róluk, nem sok bizodalmam van hozzájuk. De ez a Dűne ösvényei, ha valóban Herbert jegyzeteit tartalmazza, mindenképp érdekes lehet…

  14. Hackett Says:

    Belenéztem könyvesboltban a könyvbe. Tényleg jónak tűnik, kifejezetten exkluzív anyag, és a novellák ha jól emlékszem, maximum a hatodát teszik ki.

  15. Chelloveck Says:

    Ezt megnézd.
    http://projectsand.blogspot.com/

  16. Hackett Says:

    Hú, ezek a festmények nagyon jól néznek ki! Most felvillant a szemem előtt egy effajta realisztikusabb, funkcionálisabb Dűne-film vizualitása. Bár, nem ezen fog múlni úgysem a film sikere, iletve nem ezen elsősorban, hanem azon, hogy a hangulatot mennyire tudják visszaadni, illetve, hogy egy felszínen izgalmas történet mögé mennyire tudják belerakni a regény mélységeit, vagy legalább annak egy részét.

  17. Arrakisihotaru Says:

    Totál Dűne-fan vagyok a következők miatt:
    Frank Herbert kb. 25 évvel ezelőtt olyan képességeket sejtett meg az emberi agyban, amik valósággá váltak mostanság. (hah :) megéltem azt is amikor Jessica alternatív utat lát meg miközben menekül lánya mellől a Trónteremből, csak én vizsga előtt rendszertanból. Át is mentem. Szerintem a könyvek summázata pszichológiai szempontból(magánvélemény):
    Messiás: egy ember gyötrődése aki valóban sok mindent tud vs. szerelem
    Gyermekei: Szerintem a politikai csatározás itt már látszódik
    Istencsászár: Makitrával értek egyet + #5
    Eretnekei: No ez odavert, a Lépcsős jelenetnél, amikor Odrade olvassa a régi jeleket “Ki mellé állsz?…” stb. kivert a hideg, no meg a agónia-gép létezik, csak elfelejtettem a referenciát, vannak olyan kísérletek, amikor meg akarják nézni, hogy a hanghordozás miként folyásolja be az emberi viselkedést

    Summa: Megveszem, mert kíváncsi vagyok arra az utolsó mondatra, meg a jegyzetekre

Leave a Reply

XHTML: You can use these tags: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture.
Hogy bizonyítsd, nem spamrobot vagy, kérlek, írd be a képen található szót.

Anti-Spam Image


Kiemelt oldalak: SFportal Sci Fi & Fantasy Magazin, SFblogs.net - Sci Fi blog, SFport.net - a Sci Fi k�z�ss�g, Sci Fi hírek