Történt nemrég valami, ami alaposan meglepett.

Az Isten gépei regényem 2010. második felében, ha minden jól megy, megjelenik román nyelven is, mégpedig a Millennium Press kiadó gondozásában. (Azért fogalmaztam így, mert én teljesen csak akkor fogom elhinni, ha már a kezemben lesz kinyomtatva.) A hivatalos román bejelentés a Millennium Press tulajdonosának, Horia-Nicola Ursunak blogján, valamint a Galaktikamagazin.hu-n is olvasható.

Sosem gondoltam volna, hogy az első ilyen esemény úgy fog történni, hogy kerekre meredő szemmel ülök és csak nézem, hogy mi történik. A regény ezt ugyanis nagyjából a saját erejéből érte el, különösebb erőfeszítés, hátszél és házalás nélkül. Egyszerűen elolvasták magyarul is értő romániai kiadó- és kiadóközeli, SF-szerető, szomszéd kollégák, és szerették volna, ha Romániában is megjelenik. Ezután pedig meglepően gyorsan meg is állapodtak a Metropolis Mediaval a romániai megjelenesről.  

Azt hiszem, megint csak elmondhatom, hogy szerencsés ember vagyok, mert ilyen szerintem nem történik túl sűrűn, tényleg mesébe illő történet. Persze, mindez majd csak 2010. második felében, előbb még jön a fordítás. Így úgy tűnik, jövőre kettőre emelkedett a megjelenéseim száma, mert idehaza meg Az ember könyve várható.

Linkek:

Egy kritika román nyelven a regényről (Google translatorral nagyjából kihámozható a lényeg, és bónuszként van néhány nagyon vicces fordítás is benne): http://www.srsff.ro/705/masinile-domnului-brandon-hackett/

Egy románnyelvú interjú, (alatta pedig magyarul is ott van), velem: http://www.srsff.ro/907/markovics-boton-brandon-hackett/

A Kedves a minap megnézette velem a Donnie Darkót, azóta motoszkál a fejemben ez a dal.
Érdekes, hogy egyes zenék mit tesznek a tudattal, és vajon miért vannak erős hatással az én esetemben az aktuálisan íródó regényre. Mindensetre újabb mozaikdarabka ugrott a helyére a zene által és annak képében, ráadásul olyan érzésem van, mintha mindig ott is lett volna, csak várta, hogy ez tudatossá váljon.

Végefőcím, fények fel, és a legelső gondolatom az volt, ez a film megalázta Hollywoodot, legalábbis a nagyköltségvetésből, többnyire fantasztikus filmeket gyártó részét mindenképpen. Nem azért, mert egy hibátlan és zseniális film, attól azért nagyon messze van, hanem mert pusztán egy 30 millió USD-ből összehozott, nézhető scifi, ami mellett az idei blockbusterek, kezdve az X-mentől, az Angyalok és démonoktól a Terminátor 4-en és a Star Treken át a Transformers 2-ig bezárólag mélységesen elszégyellhetik magukat.

A megvalósításban egyáltalán nem érződött az, hogy ötödannyiból készült mint az említett alkotások többsége, ellenben ezt a filmet kitalálták, igyekeztek minden apró részletét végiggondolni, közben pedig nem a várható bevétel csörgésének kényszere lebegett a készítők szeme előtt, hanem a minőség. Hiába, meglátszik a különbség a között, amikor valaki valami jót próbál létrehozni, mint amikor csak sokat akar vele keresni.

A történetre nem akarok sok szót vesztegetni, akit érdekelt, már úgyis utánaolvasott, vagy látta is filmet. Johannesburg felett megjelenik egy idegen űrhajó, ami nem tud innen elmenni, az idegenek, a prawnokat végül letelepítik a 9-es körzetbe, a lebegő anyahajó alá egy egyfajta menekülttáborba, ahol nyomorban, szemét közt turkálva, a helyi emberekkel csereberélve tengetik szerencsétlen életüket. Az MNU nevű szervezet felügyeli őket, és igyekszik lajstromba venni őket, valamint megfékezni a szaporodást, végül a helyiek nyomására létrehozzák a 10-es körzetet, 200km-re Johannesburgtól, és elkezdik áttelepíteni az idegeneket. De történik egy baleset az MNU egyik tisztjével.

Mindez dokumentarista stílusban kezdődik, híradórészletekből, interjúkból és dokumentumfilmes felvételekből összevágva, majd szép lassan átvált akcióscfibe. Az akciók hangulatosak, főleg az idegen technológia fegyverei miatt, amilyeneket filmen ritkábban látni. Igaz, FPS játékokban annál inkább, sőt, már unalomig elcsócsálták ezt a fajta fegyverarzenált, de ez legyen a legnagyobb probléma. Ami már jobban zavart, hogy az akciók miatt az alapötletben és az addigi sztoriban rejlő nagy lehetőség szép lassan elillant a filmből. A dráma drámácskává zsugorodott a látványosan szétfröccsenő MNU katonák maradványai közt, amiért nagy kár.

A D-9 egyik erőssége az ötletek. A felénél az órámra néztem, mert már addig is annyi minden történt, hogy azt hittem, biztos mindjárt vége, pedig még csak akkor kezdődött igazán. A készítők rengeteg apróságot pakoltak bele a filmbe, és ez mindenképpen pozitívum. Egy könyv olvasásakor sem szeretem, amikor az írónak vagy mindössze két ötlete van, és abból akar írni egy regényt (miközben mindaz egy novellára sem lenne elég), vagy egyszerűen érezni, hogy a jó ötleteit nem akarja ellőni, hanem spórol, hogy később majd értelmetlenül felduzzassza a történetet pl. trilógiává. A nagy írók sosem sajnálják az ötleteket. A filmesekre, azt kell mondanom, ugyanez igaz.

Hibák azért akadtak, nem is kevés. Pl. a fajok közti kommunikáció elég bénán lett megoldva, mindenki beszél a saját nyelvén és valami módon megértika másikét. Kb., mint ahogy Luke Skywalker értette Artu Detut, csak míg az egy mese, itt elvileg a hihetőségre törekedtek, ez pedig így nem nagyon állt össze. Számomra az idegen űrhajó ittragadásának oka is eléggé belemagyarázásnak tűnt, a végén ehhez képest túl könnyen indítottak el mindent. Meg ugye, mi volt abban a hengerben valójában? Üzemanyag? De akkor miért változott Wikus tőle félig idegenné? Az MNU központba behatolás a megszokott bugyuta logikátlanságokkal van tele, és az sem volt egyértelmű, hogy akkor ezek a prawnok most buta plebsz, szolgák, akiket hoztak, vagy hogy kerültek ide, és egyáltalán ők vezették az űrhajót?

Arra nagyon kíváncsi voltam, mennyire tudják eltávolítani az idegeneket az embertől viselkedésben: ez hol sikerült, hol nem. Mindenesetre a prawnok az átlag scifik gumimaszkos idegenjeinél messze idegenebbek, de néhol sajnos mégis túlságosan emberien viselkednek és gondolkodnak. Az az ötlet pedig az elején, hogy nekiállnak 2 millió idegennel kilakoltatási végzést aláíratni, egy orbitális marhaság volt. Eleve, nem nagyon hiszem, hogy tudnának angolul olvasni, innentől semmi értelme nincs az aláírásnak, főleg úgy, ahogy csinálták, másrészt az egész lebonyolítás banálisnak tűnt. És azt hiszem, még lehetne sorolni a következetlenségeket.

A 80-es években volt egy tévésorozat, az Alien Nation, amiből én német adon ugyan csak néhány részt láttam, viszont idehaza megjelent a regényváltozat, illetve összesen három könyv. Ezt csak azért említem, mert az alapötlet nagyon hasonlít az Alien Nationére, ott is rabszolga idegenek érkeznek, 300 ezren, igaz, Amerikába, de ők végül elvegyülnek az emberek között, noha a fajgyűlölet ott is megmarad. A történet teljesen más irányba kanyarodik, viszont többek közt ott is földi neveket, ráadásul idióta neveket adtak az idegeneknek, pl. a főszereplő rendőr társa sam Francisco volt egy vicces kedvű bevándorlási tiszt jóvoltából. Emiatt kicsit zavart, hogy a főszereplő prwan neve itt meg Christopher Johnson, mert így már kicsit sok az áthallásból.

Ezektől eltekintve a D-9 tetszett, de picit az az érzésem van, hogy lehetett volna még jobb, és ehhez megint csak a forgatókönyvet kellett volna még bőven pofozni, meg a lyukakat betömni, és mélységében átgondolni. És elkelt volna némi tartalom is, hogy túllépjen az egyszerű akció scifin. Míg a mai filmek nagy részénél már az alapsztorit is kukázni kellene, annyira béna, itt az alapok már kifejezetten bíztatóak voltak.

Gyanítom, hogy 3 év múlva minden bizonnyal jön a District-10 (a siker biztos jele a folytatásnak), feltehetően már jóval nagyobb költségvetéssel. Kicsit félek is tőle, mert ugye a nagyobb pénz, nagyobb felelősség és több, nagyokos producer, aki mindig tudja, mi kell a népnek. Emiatt remélem, hogy mégsem emelnek túl sokat a költségvetésen, és inkább hagyják a kreativitást tovább bontakozni.

Update: 11.10. Hááát, most már max. egy jó közepes alkotásnak gondolom, nem jutna eszembe újranézni. Persze, az idei gagyifelhozatalban már ennek is örülni kell. (Kell?)

Ez egy rövid és szubjektív kitekintő a Brit science fiction és fantasy területére. Ugyanis az utóbbi időben akármilyen érdekes, esetleg számomra eddig ismeretlen fantasztikus íróra bukkantam, mindről kiderül, hogy brit. Kíváncsi lettem, és próbaképpen elkezdtem számbavenni – a teljesség igénye nélkül, és a saját preferenciáimat előtérben tartva –, hogy hogyan is áll a mai brit scifi és fantasztikum a dicső múlt tükrében. 

Nézzünk először néhány élő és holt brit klasszikust, akik javarészt a múlt században megalapozták, meghatározták a fantasztikumot. Az írói lista természetesen nem teljes, de hűen tükrözi, hogy kik is alkottak, és milyen klasszikus művek születtek eleddig.

Azt hiszem, elég a neveket felsorolni a teljesség igénye nélkül, ismerjük mindőjüket: Mary Shelley, Rudyard Kipling, H. G. Wells, Douglas Adams, Arthur C. Clarke, George Orwell, John Wyndham, Aldous Huxley, J. G. Ballard, Brian Aldiss, C. S. Lewis, Sir Arthur Conan Doyle. És maga Tolkien. Olyan korban alkottak, amikor az olvasás, mint otthoni kikapcsolódási lehetőség egyetlen vetélytársa nagyjából a tévé volt.

Ennek fényében mi a helyzet manapság, milyen írók alkotnak és formálják tovább jelenleg a zsánert? A válogatás kutyafuttában összeállított, önkényes és nem teljeskörű, igyekeztem a legismertebb nevekre szorítkozni. Vannak köztük, akikről többet tudok, van, akiről gyakorlatilag semmit azon túl, hogy meglehetősen népszerű angolszász nyelvterületen.

1. A fantasztikusok:

Neil Gaiman: Talán ő a legnagyobb név az újkori listán. Ismertségben mindenképpen, sokoldalúságban szintén. Kultikus képregényektől kezdve, misztikus, fantasztikus regények, filmforgatókönyvek és zseniális novelláskötetek fűződnek a nevéhez, mondhatni élő klasszikus. Pl. az idehaza októberben megjelenő Sandman képregény, a Hugo-díjas Amerikai istenek, több film és ezek regényadaptációja: Csillagpor és Coraline. Idén többek közt ő nyerte (ismét) a Hugo-díjat a Graveyard book című regényével. Az Agave szépen sorban jelenteti meg a könyveit. Bővebben: http://www.endless.hu/?p=9

China Miéville: A hihetetlen fantáziával megáldott szómágus, aki a scifi és fantasy tematika egybemosásából valami szokatlant és egyedit alkotott, Bas-Lag világán játszódó fura és hihetetlen képzeletgazdagsággal megálmodott történetei lenyűgöző stílusa által kelnek életre. A Perdido Pályaudvar, végállomás című regénye után megjelent az Armada is a Galaktika Fantasztikus Könyvek sorozatban, és több más regény is várható tőle magyarul.

Alan Moore: A különc képregényíró, akinek egyes munkáit komoly irodalmi körökben is elismerték. Az ő nevéhez fűződik többek közt a Hugo-díjas Watchmen képregény története, amelyet egyedülálló módon beválasztottak a Time magazin által összeállított a 100 legjobb angolnyelvű mű közé (1923-2005 közötti termésből válogatva. Több képregénye alapján készült mozifilm, pl. Watchmen, League of extraordinary gentlemen, From hell, V, for vendetta. Bővebben: http://www.endless.hu/?p=770

Susanna Clarke: Aki nem Arthur C. lánya Elsősorban viktoriánus fantasztikumot ír, legjobb példa erre az Agave által pár éve megjelentetett, és 2005-ben Hugo-díjat nyert A Hollókirály. Mondjuk Clarke még keveset írt, de kiváló példa arra, hogy egyetlen regénnyel is el lehet jutni a csúcsra.

Update: Csúnyán kihagytam Terry Pratchettet, így a rend kedvéért megemlítem őt is. Tekintélyes írói pálya áll mögötte, elsősorban a Korogvilág-regények írójaként ismerjük, amelyekből elég sok idehaza is megjelent, régebben a Cherubion, majd később a Delta Vision gondozásában.

2. A hard Space opera mesterei:

Sajnos őket Iain Banks kivételével nem nagyon ismerjük idehaza, Peter F. Hamiltontól eleddig egyetlen regény jelent meg a Tuan kiadó gondozásában, viszont az igazán sikeres regényei nem, és így van ezzel Ken MacLeod is. Alistair Reynolds pedig gyakorlatilag ismeretlen idehaza.

Iain Banks: A Kultúra-ciklus ötletgyáros atyja. Az Agave kiadó jóvoltából egymás után jelennek meg a scifi regényei, viszont emellett szépirodalmi regényeket is ír. Ezek közül legismertebb a Darázsgyár (megjelent az Agave-nél), az Independent magazin beválasztott a 20. század 100 legjobb regénye közé. 

Peter F. Hamilton: Hamiltonra akkor figyeltem fel, amikor egyik kedvenc íróm, Dan Simmons Ilium című scifije angol kiadásának borítóján egy Peter F. Hamilton nevű írótól vett idézet áradozott a könyvről. Nekem meg fogalmam sem volt, ki a fene ez a muksó, akinek a nevétől plusz eladásokat várnak.Nos, Hamilton tucatnyi igényes és rendkívül népszerű hard űropera hihetetlenül népszerű írója, a kiadója szerint a legolvasottabb angol scifi író, ami azért már jelent valamit, és tény, hogy Hamilton világszerte hatalmas rajongótáborral rendelkezik. Egyelőre idehaza csak a Tuantól a Földre hullt sárkány című regénye jelent meg. Álljon itt is Creideiki igényes és részletes blogbejegyzése Hamilton egyik trilógiájáról: http://creideiki.sfblogs.net/2009/08/08/az-ejszaka-hajnala-confederation-universe/

Alistair Reynolds: A Revelation space című hard science fiction regényével vált ismerté, amit azóta önálló világgá épített. Könyvei önállóan is megállják a lábát, és pár hónapja a Gollancz kiadóval egy 1 millió font értékű 10 éves szerződést írt alá, aminek keretében 10 scifi regényt kell megírnia. Nagyjából 8 év alatt jutott igen magasra. Idehaza semmit sem tudunk róla sajnos, a Revelation space-t éppen a napokban kezdtem el olvasni. Addig ismét Creideiki írását ajánlom további részletekért: http://creideiki.sfblogs.net/2009/02/17/reynolds-vilaga/ 

Ken Macleod: Egy újabb, sokszoros díjnyertes és népszerű, skót scifi író. Szintén alig több, mint egy évtizede ír, Engines of Light trilógiájának első kötete, a Kozmonauták vára tavaly megjelent a GFK sorozatában. Leginkább képzeletbeli zárójelben írom csak ide, mert nem ájultam el tőle, de ha jelenik meg tőle más is, azért kap még esélyt.

3. Arthur C. Clarke nyomában

Stephen Baxter: Sokszorosan díjazott scifi író, számtalan hard scifi regény írója. Dolgozott együtt Arthur C. Clarke-kal is az Idő-odüsszeia trilógia megírása során, amelyek a GFK sorozatban idehaza is megjelentek. Hivatalos folytatást írt Wells Időgépjéhez The time ships címmel, ami az egyik legsikeresebb regénye azóta is. Ő sem olyan ismert nálunk az Idő-odüsszei sorozaton túl.

4. Poszt-cyberpunk írók:

Richard Morgan: Az egyedi hangvételű Takeshi Kovacs-trilógiájával robbant be a köztudatba, a Valós halál megfilmesítési jogát nem sokkal a megjelenés és az elképesztő siker után megvette Hollywood. Film ugyan nincs belőle, viszont Morgan saját elmondása szerint azóta igen kellemesen él, utazgat, vett egy sportkocsit, és ír. Az Agave kiadó jóvoltából ő is olvasható már magyarul.

Charles Stross: Egy újabb skót, aki az utóbbi években folyamatosan ott van a Hugo-díj legjobb öt jelöltje között egy-egy regényével. Angolszász nyelvterületen hihetetlen népszerűségnek örvend, idehaza valamelyik Galaktikában mintha lett volna egy nyúlfarknyi novellája. Legismertebb műve talán az Accelerando, ami ingyenesen letölthető angolul a honlapjáról. Sajnos vele kapcsolatban is eddig főleg csak a híre jutott el hozzám. Bár, lenne több időm olvasni, mert több novellája is letölthető a netről.

5. Majdnem kihagytam, pedig a legnagyobb név mégsem Gaiman, hanem Joanne K. Rowling, a Harry Potter könyvek és franchise anyja, a világ legnagyobb könyves sikertörténetének főszereplője. Azt hiszem, róla semmit nem kell mondani. 

6. Akiket még érdemes lehet megemlíteni, pl. Ian McDonald (A 2008-as év legjobb brit scifi regényének írója, az idei Hugo-díj egyik finalistája a Brasyl című regényével. McDonald Hugo-díjas novellája a Dzsinn felesége nemrég két részre bontva a Galaktika magazinban is megjelent.), John Grimwood (aki magyar publikációként a Lucifer sárkánya című, nekem kicsit felemás regényével szerepel.), esetleg M. John Harrison, de mivel a Fény című regényével nem sikerült megküzdenem. Majd Kánai Andris kommentben megvédi, és felmagasztalja helyettem  Aztán itt van még Geoff Ryman (a Levegő című sokszoros díjnyertes regényét a Delta Vision adta ki pár éve), és Christopher Priest, akinek a Tökéletes trükk című regénye szintén a DV-nél jelent meg - a regény alapján egy igen jó filmet is csinált Christopher Nolan. És biztos vannak mások is, akiket elfelejtettem, vagy csak szimplán nem ismerek.

Magyar megjelenéseket tekintve talán nem is állunk olyan rosszul, mint elsőre gondoltam volna, bár nekem Peter F. Hamilton és Alistair Reynolds azért erősen hiányzik a hazai palettáról. Rengeteg fórumon láttam már, hogy többen kérték, legyen már kedves valamelyik kiadó elhozni őket ide is. Gyanítom, hogy a legnagyobb akadály a féltégla méretekben rejlő kockázat. Mindenesetre, ahogy én látom, rengeteg a frissességet és újat hozó író. Márpedig, nekem, mint olvasónak csak ez számít.

Szokás szerint két újabb írás a könyvről.

1. Ortutay Csaba blogja: http://csabaortutay.blogspot.com/2009/09/konyv-amit-utoljara-olvastam-isten.html

(Nahát, Finnországba is eljutott a regény.)

2. Abuczki Péter félblogja : http://romlotteshazai.blogspot.com/

További írások a regényről ezen a linken olvashatók: http://hackett.sfblogs.net/isten-gepei/ (Vagy a fenti menüpontban. )

 A Cartaphilus kiadó újabb nagy fába vágta a fejszéjét, ugyanis a tavalyi zseniális Watchmen után októberben egy szintén zseniális képregényt fog (kezd el) kiadni magyarul, még pedig a Neil Gaiman nevéhez fűződő, World Fantasy-díjas Sandmant.

Mivel a magyarul nem megjelent képregényeket nem nagyon ismerem, nem én leszek az, aki figyelemfelkeltőt/ismertetőt fog írni a Sandmanről, hiszen csak nagyon alapinformációkat tudok én is, na meg a számtalan magasztaló véleményt.

Úgyhogy álljon itt az endless.hu (akik még a nevüket is a Sandmanből vették) egy igényes összefoglalójának linkje inkább: http://endless.hu/old/?rovat=kepregeny

Kíváncsian várom, aztán majd megírom, hogy milyen, bár a Watchmen után meglepődnék, ha nem válna ez is kedvencemmé. Ugyanis a minőségi képregények is tudnak olyan olvasmányélményt és mélységet adni, mint a legjobb regények.

Update: a Sandmanről, a megjelenés után bővebben itt írtam: http://hackett.sfblogs.net/2009/10/19/sandman-a-nagybetus-kepregeny

Két érdekes helyről kaptam meghívást október hónapra, és ennek azért is örülök, mert nem a megszokott csatornákról van szó.

Az első október 9.-én, pénteken, 17 órától kerül megrendezésre a Szíriusz Kulturális Egyesület szervezésében, Szíriusz Találkozások néven. A pontos cím: Füredi könyvtár, 1144 Rákosfalva park 1-3. (A Füredi lakótelep közepén, az Örs vezér terétől egy trolimegállóra található a könyvtár.)

A másik esemény október 19-én, hétfőn, 19 órától (október 12.én) lesz, mégpedig a Ködlámpa Irodalmi kávézó meghívása keretében. Ez egy november végéig tartó scifi-s irodalmi rendezvénysorozat lesz, sci-fit író- és fordító kollégák szerepelni hetente. A Ködlámpa már 6. évada szervez ilyen irodalmi esteket, és szinte a teljes mai kortárs költő- és írótársadalom megfordult már náluk egy-egy est erejéig a tehetséges pályakezdőktől a nagy öregekig.

 A cím: Aranyhold kínai teázó (VII. Szövetség u. 10-12.)  HABÁR (volt Tandem Café); 1093 Pipa u. 6. (a Kálvin tértől 5 percre, a Vásárcsarnoknál)

A scifis estekről és a többi meghívottról a www.kodlampablog.freeblog.hu-n olvashattok bővebben.

A meghívott szerzők:

Október 5. — Galaktika-est, MetaGalaktika magyar szám bemutató (Németh Attila, Sárdi Margit)
Október 12. — Nemere István
Október 19. — Markovics Botond
November 2. — László Zoltán
November 9. — Fonyódi Tibor
November 16. — Szélesi Sándor
November 30. — Antal József
December 7. — Kasztovszky Béla
December 14. — Fordítói est

Januárban pedig még lesz egy Új Galaxis est és egy Lőrincz L. Lászlóval történő beszélgetés is.

Fentebb kikerült néhány menüpont, az Isten gépei és a Poszthumán döntés kapcsán, amelyekre kattintva pár információ és egy halom összegyűjtött vélemény található a két regényről. Meglepő, hogy mennyien vették a fáradságot, hogy cikket, blogbejegyzést, véleményt írjanak a könyvekről (és a fórumokon, pl. az intergalaktika.hu-n kapott pozitív visszajelzésekről nem is beszélve). Hálás köszönetem, hiszen ezek a legerősebb motivációk ahhoz, hogy megpróbáljak még jobb történeteket írni.

Októberre két eseményre, író-olvasó találkozóra is meghívást kaptam, ráadásul nem a megszokott helyekről. Az egyik kedves meghívás a Szíriusz Kulturális Egyesülettől érkezett, és október 9-én, pénteken várható (részletek később), a másik pedig egy irodalmi kávéház felkérése, ez még formálódik, de majd erről is bővebben, ha lesz konkrétum.

A szeptemberi, 234-es Galaktikában megjelent velem egy interjú, amit Csordás Attila készített. A szövegben az irodalmi szerkesztő, Németh Attila utólag elrejtett egy finom célzást a Orson Scott Card és a Végjáték kapcsán, úgyhogy tessék figyelni majd a jövő évi GFK megjelenéseket is.

Közben meg vicces dolgokat lehet olvasni néha a neten, hogy milyen is a scifi állapota, hogy világszerte halódik, meg milyen tematikáknak van értelme, miközben például a nagyon jó technológiai és a poszthumanizmust lenyűgöző ötletekkel továbbgondoló, űroperákat író Alistair Reynolds éppen aláírt egy 1 millió ₤ (!) összegű, 10 éves szerződést a Gollancz kiadó részére, aminek keretében évente egy regényt fog írni. Úgy tűnik, máshol nem olyan “okosak” az emberek, mint itthon, és másképp látják a tényeket és az irányokat.

Az ember könyvét továbbra is írom, a nyári nyűglődés után végre újra haladok, de messze még a vége. És furcsa is az írás, mert nagyon más ez a regény, mint az előző kettő. Sokkal emberibb, pedig itt is egészen meghökkentő események történnek. Miközben az emlékeik és a megmaradt, apró tárgyaik jelentik az egyetlen kötődést a múltjukhoz, a szereplők egyfolytában pengeélen táncolnak, az egész emberi fajt érintő döntéseket hoznak, és próbálják megérteni, mi folyik körülöttük.