Brandon Hackett blogja

"Minden ember könyv, történetek, emlékek, gondolatok és események egyedi és megismételhetetlen tárháza."

Matthew Jarpe: Szabadesés rádió

Posted by hackett on August 21st, 2009

Először az endless.hu-n olvastam Matt Jarpe első scifi regényéről, így kitörő lelkesedéssel fogadtam, amikor megláttam az Agave kiadó legfrissebb tervei között. Még a kiadó honlapján átfutottam az első fejezetet, de akkor nem igazán jött be, úgy tűnik, a monitoron keresztül olvasás valóban nem az én világom.

Ugyanis a könyv már rögtön az első oldalakon beszippantott, és nem is eresztett az utolsó oldalig. Jarpe eredetileg biokémikusnak készült, és elmondása szerint sosem akart író lenni, viszont ennek ellenére tud írni. Ez egy igazi poszt-cyberpunk regény, annak minden előnyével és hátrányával, az unalomig lerágott kliséi elhagyásával, vagy új oldaláról bemutatásával.

Nincs sötét világkép, ellenben egy a globalizáció utolsó lépcsőfoka felé tartó, a nagy végső Egyesülésre lelkesen készülő világ, amit a háttérben a WebCense nevű, az internet ellenőrzését végző cég manipulál. Van egy BitRagadozó nevű, önálló életre kelt, érző tudat a neten, amit többen meg szeretnének szerezni maguknak, vannak MI-k, egy Szabadesés nevű szabadelvű űrállomás és egy sor érdekes karakter.

Pl. Aqualung, a rejtélyes 50 év körüli rockzenész, aki rendkívül ügyesen lavírozik a világban, és a semmiből futtatja fel a Snake Vendors nevű zenekart, ráadásul jóval több egyszerű zenésznél: a Gépezet nevű kütyüjével a koncerten hömpölygő tömeg számára ennél valami sokkal többet tud adni. Azonban, hogy mi is az igazi neve és ki ő valójában, azt senki sem tudja.

Quin Taber már egy kicsit sablonosabb karakter, egy igazi komputerzseni, akinek egyetlen célja, hogy felfedje a WebCense vezetőjének, Walter Cheesemannek világuralmi terveit (ez a “világuralom” a szónál sokkal szofisztikáltabban és körmönfontabban körvonalazódik). Egyébként egy nem túl szociális, a világban csak a saját kis illegális MI-jével, Mollyval boldoguló, komplexusos férfi. Molly pillanatok alatt megszerez bármilyen adatot, manipulál bármit Quin céljai elérése érdekében.

A cselekmény valójában semmi extra újdonságot nem tartalmaz, mégis működik, a hangulata pedig számomra elfedte a gyengeségeit. A BitRagadozó és a világ egyesülése körül kavargó eseményeken túl az MI-k jövőjével és a globalizációval kapcsolatos kérdések gondolkodnivalót is adnak, ami nélkül pedig nem létezik jó és maradandó scifi.

9 Responses to “Matthew Jarpe: Szabadesés rádió”

  1. kwindu Says:

    Nekem már az első fejezet is tetszett a neten olvasva. Még nem vettem meg, de be van tervezve. Én sem vagyok a CP fanatikus, de erre a könyvre kíváncsi vagyok. Most ép a „Fény uraiba” kezdek bele és eddig zseniális (jó igen Hugo díjas mit is várhatnák tőle) szellemes könnyed még is vérbeli hard SF. Na de a jövő héten könyvvásárlás van tervezve és akkor ez a köteti is ott a listán.

  2. hackett Says:

    kwindu: Na, én meg a Fény urait fogom majd lassan beszerezni. Jarpe pedig tényleg nagyon jó.

  3. kwindu Says:

    Oké meg veszem mindenképen. Ha el olvastam majd elmondom menyire tetszett.

  4. elmouse Says:

    Azt hiszem ezt beszerzem.

  5. Matt Jarpe Says:

    Jó napot

    Nem értem

    Köszönöm

    It sounds like you liked the book. Thanks for the review. And thanks to Wikipedia for the Hungarian words. Are they close?

  6. brod Says:

    :-) asszem azonnal perelni fogom az Agave-t :-) mint a Websense (www.websense.com) hazai gyártói képviselője tiltakozom a cég egyértelmű negatív megjelenése ellen :) Természetesen a Websense jogi képviselői már megkeresték az írót és a kiadót, és megtették a szükséges jogi lépéseket.

  7. Sci-fi a neten – körkép @ SFportal Sci Fi & Fantasy Magazin Says:

    [...] Hackett pedig A szabadesés rádió c. Matthew-Jarpe regényről írt. Sanawad igen meglepő módon Danielle Steel-nél talált egy sci-fibe illő témát.  Jud írástechnikáról és a sci-fi életről is elmélkedett. Acélpatkány pedig további SF témájú cikkeket írt a FictionKult-ra. [...]

  8. bugyantotta Says:

    Nekem az első fejezet nem tetszett – de átrágva magam rajta, megérte – jó szórakozást nyújtott. A végével valahogy nem voltam kibékülve -összességében kerek egész volt a regény – de mégis hiányérzetem maradt…

  9. olvasojegy Says:

    valaki legyen oly kedves, ajánljon nekem valami ilyesmi könyvet, most kezdtem érdeklődni a téma iránt

Leave a Reply

XHTML: You can use these tags: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>