Írtam már George R. R. Martin zseniális fantasy ciklusáról, a The song of ice and fire harmadik kötete kapcsán. Egy valóban kiemelkedő regényciklusról van szó, ami már most közelíti a Gyűrűk ura sikerét, de idővel még akár túl is szárnyalhatja. Még a magamfajta, a fantasyt nem kedvelő, megrögzött scifi olvasó számára is lebilincselő olvasmány. A sorozatból az HBO készít hamarosan tévésorozatot, illetve egyelőre egy pilotot, ami bíztató, hiszen nekik köszönhetjük többek közt a szerintem hasonló stílusú Róma két évadát is.

Martin honlapján egy ideje már szivárognak az információk a szereplőválogatásról. Íme néhány színész, akinek a neve már biztos:

Eddard Starkot Sean Bean fogja játszani. Ő a legnagyobb név, A Gyűrűk urában Boromírt, a Trójában Odüsszeuszt játszotta. A többieket, megspórolva a képbeillesztgetési időtt, az alábbi linkeken, illetve Martin honlapján találjátok:

Trónok harca szereplők

Újabb Trónok harca szereplők

Láthatóan igen jó munkát végeznek a castingosok, a szereplők többsége igen jó választás, talán Tyriont képzeltem másként, de itt meg érdemes megvárni, hogy milyenné formálják az adott színészt a karakter megformálásához (pl. Tyrion elvileg szőke ugye.)  A két Stark lányt, Sansát és Aryát megszemélyesítő színészlányok Martin honlapján láthatók. 

Múlt hétvégén Gödöllőn jártam a Delta Írókör szokásos írótáborában. Írókollégák már több helyen írtak az 5 nap eseményeiről, pl. Raves itt, Csilla itt, Onsai pedig itt. Szombaton érkeztem, de az a 2 nap is nagy élmény volt.

A gyakorlatok mellett több érdekes előadás hangzott el, pl. Onsai Beától pszichológia témában, Körmitől a szerzői jogok kapcsán, Judtól a szinopszisírásról és Csillától pedig Damon Knight írástechnikai könyve alapján egy sor rendkívül hasznos és megszívlelendő gondolat, javaslat, észrevétel. 

Én a magányosan, kötöttségek és rendszer nélkül tanuló írótípusba tartozom, illetve László Zolival már vagy 5 éve párban műveljük a közös fejlődést, így ez azért nem teljesen igaz. Az írói közösségeket nem nekem találták ki, mert nem szeretek alkalmazkodni és nem is tudok célzott írástechnikai feladatokat megoldani. Ennek oka, hogy ha írok, akkor csak az adott regényemre tudok koncentrálni, más nem érdekel, csak ha az kifejezetten a regényemhez kapcsolódik. Így mindent élesben próbálok ki. Emiatt a célzott gyakorlatokat el is lógtam, az ilyen gyakorlatok nem tudnak olyan szinten motiválni, hogy megerőltessem magam. Gyanítom, novellát is ezért nem tudok írni, mert nem érzem a kellő kihívást. Ugyanakkor ámulattal néztem, ahogy miféle hihetetlenül jó írások születtek a fél órás időkorlátok alatt. 

Kedvenc feladatom, amiről csak hallottam, hogy meg kellett oldani a hét folyamán, hogy az adott készülő írás fő karaktereiről kellett írni 100 mondatot, és ma éppen ezzel szórakozom. Hat szereplőm van, közülük a legfontosabbakról már a táborban elkészült a 100 jellemző, a többinek most ugrottam neki. És itt szépen ki is jött az, ami miatt néhány hete nem nagyon haladok a történettel, ugyanis néhány motiváció nagyon nem volt még kész a fejemben, emiatt egyes karakterek maguk sem tudták, mit akarnak. Meg én sem. 

Na, és a társaság… Teljesen normálatlan a csapat, főleg, ha alkoholhoz jutnak Az a szombat esti borozós-sörözös beszélgetés igen hangulatosra sikeredett, remélem, lesz még hasonló közös iszogatós-beszélgetős buliban is részem. Nem akartam leírni, hogy piszokul tehetséges a társaság, mert még rám fognák, hogy be akarok nyalni nekik, de mégis megteszem, mert ez a véleményem. Innen szerintem már csak nagyon erős fanatizmus, kitartás és némi szerencse szükségeltetik.

Nos, megtekintve a tegnapi negyedórás ízelítőt az Avatarból…

A vetítés előtt összefutottam Junnal, és rávett, hogy írjak egy összefoglalót az sfportalra. Megtettem, így részletesen ott találjátok meg, hogy mit is láttunk.

 Azonban pár gondolatot itt is megejtek.

Nos, James Cameron remélem, szívatja a népet. Valamit mutatott, de nagyjából a semminél alig többet. Ami egyértelmű, hogy az Avatar olyan képi világgal rendelkezik, amilyet előtte még nem látott senki.

Reménykedtem, hogy lesz pár űrbéli jelenet, nagyon kíváncsi lettem volna, mennyire tudja a 3D visszaadni az űr mélységét, vagy egy óriásbolygót teljes szépségében megjeleníteni. Naná, hogy ezeket direkt kihagyták. Ehelyett inkább egyszerű, fantasy hatású kalandjeleneteket mutogattak a film első feléből, amik látványosak voltak, de a scifis énemben erős hiányérzetet hagytak. Elolvastam pár külföldi beszámolót, úgy tűnik, nem csak nekem volt ez a benyomásom.

Ebben legalább az a jó, hogy a karomat nem fogom tövig rágni decemberig ezen 15 perc miatt most rögtön, mert van még 4 hónap.

Elájulni nem ájultunk el, mivel legfőképp a trailer egyes jeleneteiből kaptunk hosszabb, 3D változatot. Ami biztos, a jelenetek 3D-ben működnek igazán, egy pillanat alatt berántják az embert, és a Pandora bolygó egy olyan részletgazdag, idegen világ, amihez hasonlót sem láthattunk még vásznon. És itt a vászon szón nagyon nagy a hangsúly, mivel ez a film elsődlegesen 3D-ben fog működni. Ha működik majd, ugye.

Rögtön akadt nem egy apróság, amin el is elkezdtünk agyalni, hogy mi is akart lenni, például az a jelenet, amikor a repülő állatokat lovagolták meg, ott mintha valami csáprészeket kötöttek volna össze, ha jól láttuk, amitől az állat másképp kezdett el viselkedni, lenyugodni. Én ugyan mintha azt láttam volna, hogy a na’vi avatar a hajába rejtett nyúlványon keresztül csatlakozik, de ez sem biztos.

Aztán ott vannak a titokzatos, nagyon erősen szupravezető kristályok, amikről ugyan a 15 percben sem esett szó, de elvileg ez adná az emberi jelenlét célját, ugyanis a trailerben láthatók a repülő szigetek, amik tele vannak ezzel a kristállyal, amik az óriásbolygó mágneses tere hatására lebegtetik a sziklaszirteket. Na, ha ez igaz, ez egy Ötlet, az ilyenekből látszik, hogy mennyire vették komolyan az egészet.

Ami mindenesetre egyértelmű, hogy ha Cameron profi, akkor következő lépésként fellibbent valamit a történetből, mert az első képi anyag után jelenleg erre és a klisés fantasy jelleg miatt kapja a legnagyobb fanyalgást. Kíváncsi vagyok, sikerül-e valamivel meglepnie a már minden sztorit látott és olvasott scifis közönséget.

Kiegészítés:

Az Avatar számítógépes játék trailere (a játékból kivett jelenetekkel), amiből talán több minden látszik.

Ez viszont már sokkal bíztatóbb, ellenben ezek az íjászkodó na’vik kezdenek idegesíteni. És némileg morgok is, mert pár dolog azért elég hangsúlyos az íródó Az Ember könyve regényemben is, pl. az én idegen világom is tele van a sűrűbb légköre miatt repülő életformákkal, lebegő objektumokkal, igaz, ez teljesen más, és az alapfelállás szerencsére eleve fordított, a történetnek meg köze sincs Cameron Avatarjához.

(Ami vicces, már két ismerős jelezte, hogy mintha a sztori, legalábbis, amit eddig tudni róla, némileg mintha hasonlítana az Erdőhold regényem történetére, ahol is szintén vannak energiatároló kristályok, egy óriásbolygó körül keringő erdős hold, aminek fái között egy farokkal rendelkezó humanoid civilizáció él, akiket megtámad egy emberközeli technológiai nép, és a támadók közül egy csávó beleszeret egy helyi lányba, és ezért a népe ellen fordul. Azért remélem, a film ennél összetettebb lesz. )

Először az endless.hu-n olvastam Matt Jarpe első scifi regényéről, így kitörő lelkesedéssel fogadtam, amikor megláttam az Agave kiadó legfrissebb tervei között. Még a kiadó honlapján átfutottam az első fejezetet, de akkor nem igazán jött be, úgy tűnik, a monitoron keresztül olvasás valóban nem az én világom.

Ugyanis a könyv már rögtön az első oldalakon beszippantott, és nem is eresztett az utolsó oldalig. Jarpe eredetileg biokémikusnak készült, és elmondása szerint sosem akart író lenni, viszont ennek ellenére tud írni. Ez egy igazi poszt-cyberpunk regény, annak minden előnyével és hátrányával, az unalomig lerágott kliséi elhagyásával, vagy új oldaláról bemutatásával.

Nincs sötét világkép, ellenben egy a globalizáció utolsó lépcsőfoka felé tartó, a nagy végső Egyesülésre lelkesen készülő világ, amit a háttérben a WebCense nevű, az internet ellenőrzését végző cég manipulál. Van egy BitRagadozó nevű, önálló életre kelt, érző tudat a neten, amit többen meg szeretnének szerezni maguknak, vannak MI-k, egy Szabadesés nevű szabadelvű űrállomás és egy sor érdekes karakter.

Pl. Aqualung, a rejtélyes 50 év körüli rockzenész, aki rendkívül ügyesen lavírozik a világban, és a semmiből futtatja fel a Snake Vendors nevű zenekart, ráadásul jóval több egyszerű zenésznél: a Gépezet nevű kütyüjével a koncerten hömpölygő tömeg számára ennél valami sokkal többet tud adni. Azonban, hogy mi is az igazi neve és ki ő valójában, azt senki sem tudja.

Quin Taber már egy kicsit sablonosabb karakter, egy igazi komputerzseni, akinek egyetlen célja, hogy felfedje a WebCense vezetőjének, Walter Cheesemannek világuralmi terveit (ez a “világuralom” a szónál sokkal szofisztikáltabban és körmönfontabban körvonalazódik). Egyébként egy nem túl szociális, a világban csak a saját kis illegális MI-jével, Mollyval boldoguló, komplexusos férfi. Molly pillanatok alatt megszerez bármilyen adatot, manipulál bármit Quin céljai elérése érdekében.

A cselekmény valójában semmi extra újdonságot nem tartalmaz, mégis működik, a hangulata pedig számomra elfedte a gyengeségeit. A BitRagadozó és a világ egyesülése körül kavargó eseményeken túl az MI-k jövőjével és a globalizációval kapcsolatos kérdések gondolkodnivalót is adnak, ami nélkül pedig nem létezik jó és maradandó scifi.

Kérdés, mi van mögötte.

“Elállt a lélegzetem. Hozzátok hasonlóan én is úgy gondoltam, hogy láttam már mindezt a Gollamnál vagy Hulknál, de Cameronnak ismét sikerült. Ezek a lények annyira élethűek, hogy pillanatokon belül megfeledkezel róla, hogy egy hatalmas és nagyon kék CGI-karaktert látsz épp a vásznon. Még a szemek is meggyőzőek; Ezeknek a karaktereknek igazi személyiségük, sőt lelkük van. Hogy a pokolba lehet az, hogy egyszer sem éreztem azt, hogy filmet nézek, miközben szinte minden számítógépből származott, amit láttam.”  

 Nos, Augusztus 21-én kiderül. Azok számára legalábbis, akik idehaza és a világ minden táján voltak olyan szemfülesek, és foglaltak maguknak helyet a jövő pénteki ingyenes, negyedórás 3D-összeállítás megtekintésére. Nekem mázlim volt, mert még tudtam foglalni.

James Cameron, aki megalkotta a Terminator legendát, és ő maga írta és rendezte a kultikus első két részt, aki  létrehozta az Alienst (Bolygó neve: halál), a Mélységet, és mindent tarolt több, mint egy évtizede a Titanic-filmmel, idén december 18-án visszatér. Mégpedig egy 3D scifivel, ami a legóvatosabb pletykák szerint is forradalmasítani fogja, vagy akarja a moziélményt.

Erről a linkről gyakorlatilag mindent meg lehet tudni a filmről, amit eleddig érdemes: videodrome blog

“Hihetetlen ez a részletgazdagság! Nem fogod elhinni azt a levélmennyiséget, mintha valaki egy igazi dzsungelt teremtett volna. Apró szentjánosbogarak és madarak röpülnek keresztül a képen, akárcsak a galambok a Central Parkban. Ezek nem oda vannak helyezve, ezek ott élnek, és csak le lettek kamerázva. Van egy beállítás a levelekről, amelyik annyira fotorealisztikus, hogy egyszerűen képtelenségnek fogod tartani, hogy CGI. Mindez egyszerűen ott van, és így nem elhinned kell, hanem csak megtapasztalnod.”

Addig is, megnyitották a film honlapját, amin egyelőre semmi nincs, de James Horner filmzenéjének egy részlete azért hallható aláfestésként: http://www.avatarmovie.com/

Gyanítom, jövő péntek után elszabadul a marketingkampány, hiszen lesz trailer, talán a teljes negyedóra is felkerül a netre, igaz, az nem lesz 3D. Én már nagyon kíváncsi vagyok, mi ez az eszelős felhajtás.

Hétvégén ismét Szeged mellett jártunk, ezúttal a lassanként a nyár fix programjává váló Szefantoron. Ismét csak egy hétvégére sikerült lejutni, de legközelebb már tényleg hosszabb ottlétet tervezünk, mert a hely, a társaság minden szempontból ideális ahhoz, hogy az ember egy kicsit kikapcsolódjon a világból.

Szélesi Sanyi még mindig odalent, a lábát lógatva megelőzött egy részletes hangulatbeszámolóval, de azért dióhéjban én is írok arról a két rövidke napról.  A szombat az ismerkedések után rögtön egy Író-olvasó találkozóval kezdődött, majd folytatódott sok beszélgetéssel, a sötétedés után pedig csillagbámulással. Vittünk csillagatlaszt is, a fényesebb csillagokat így a végén már névről ismertük, de a fő attrakció az éppen fogyni kezdő, felkelő Hold színváltozása lett. Éjjel még egy Euréka epizódot kezdtünk el nézni, és ha jól számolom, a társaság fele el is aludt rajta. Mi végigszenvedtük, de nem volt jó.

Állatokból a táborban sosincs hiány, és ezt most lehet minden értelemben érteni. Az elmúlt két évben főleg cicák kóricáltak az emberek között, most két gyönyörű, fekete blöki lett a sláger, akik érdeklődéssel követték a nyüzsgést, leginkább a kajálásokat, amikből jutott bőven nekik is. Mi külön is állatoztunk, hiszen a terep kiválóan alkalmas volt a bogárvadászatra, még ha a kukoricásba is kell bemászni értük. Hiába, a biológusnak készülő kedves révén én is újra rácsodálkoztam a fűben rejtőző élővilágra. Fogtunk ormányos bogarat és futrinkát, de a legnagyobb zsákmányt végül elengedtük.

Egy gyönyörű, narancsos színű, hatalmas lepke volt az, aminek a hivatalos nevét már elfelejtettem. Ja, egy kis üvegtégellyel fogtam, ami elsőre lehetetlennek tűnt, de a lepke mintha direkt provokált volna, leszállt előttem két méterrel a földre, és amikor odalopakodtam, arrébb röppent két méterrel. Ezt háromszor eljátszottuk, a végén már majdnem megvolt, és negyedszerre már kifigyeltem a mozgását, ráborítottam az üvegcsét.Gyorsan visszavittük a táborba, lefotóztuk, de a tulajdonjogot átruháztam Anitára, aki végül csillogó szemmel szabadon eresztette a lepkét.

Másnap délelőtt a Holdraszállás 40. évfordulóját idéző vetélkedőben vettünk részt, komoly és kevésbé komoly feladatokkal, kérdésekkel, tesztekkel. Az egyik feladat az volt, hogy a 3 csapat építsen holdjárót. Na, itt mozgásba indult a tábor, padok, sátrak, gumimatracok, úszógumik, fatuskók kerültek elő, még egy masszőrágy is beépült az egyik járműbe. Aztán rövid színdarabot kellett előadni azzal a címmel, hogy a Holdraszállás, az évszázad csalása. Na, itt végképp elszabadultak az elmebeteg elmék, láthattunk a forgatás kellékeit szétlopó és azzal csencselő guberálókat, vérvörös fejjel üvöltő sztárrendezőt, aki szinte gutaütést kap a forgatás végére a béna stábtól, és egy régi, Márkus László féle férj-feleséges „Mi kerül ezen a fotelon…?” című jelenet scifis feldolgozása holdjáróval.

A vetélkedő végén a résztvevők rácsaptak a könyvnyereményekre, mi is jópár ritkaságot zsákmányoltunk. Ebéd után némi olvasásos-heverészés után aztán elindultunk haza. A többiek még lent vannak, kicsit irigylem is őket, de legközelebb már mi is tovább maradunk, mert tényleg hatalmas élmény.

Szombaton pedig újabb tábor vár, az Írókörös csapathoz látogatok le a hétvégére. Hiába, sűrű nyár ez.

Egy nagyon érdekes, új kezdeményezést ajánlok mindenki figyelmébe. Minden további információ itt megtudható: http://pulpfiction.hu/

Annyit elöljáróban, hogy a Rost magazin 3000 karakteres mini novellákat közöl, letölthető, ingyenes formában, az első szám nemrég látott napvilágot.

László Zolihoz hasonlóan én is megpróbáltam valamit összehozni, de mint mindig, ha novellát akarok írni, most is rá kellett jönnöm, hogy ez továbbra sem az én műfajom, ekkora terjedelemben pedig pláne nem.

A mai napon kezdődik Montreálban a 67. WorldCon, a scifi és fantasy tematika világméretű találkozója (aminek keretein belül osztják ki pl. a Hugo-díjakat is). Németh Attila, a Galaktika irodalmi szerkesztője van olyan mázlista, hogy odakint lehet, viszont szerencsére, ha már kiutazott, közvetíteni is fog az eseményről blogolás formájában, ráadásul két helyen is.

Az alábbi linkeken olvashatóak majd a beszámolói:

http://www.galaktikamagazin.hu/ és http://irodalomkukac.blogspot.com/

A WorldCon honlapja: http://www.anticipationsf.ca/English/Home

Visszatérve a komolyság mezejére… 

Íme egy újabb regény, ami önmagában is bizonyítja Frank Herbert felülmúlhatatlan zsenijét. Nem tökéletesre csiszolt gyémánt, mégis a legjobb scifi, amit mostanában olvastam, egy lenyűgöző szellemi kaland és olyan egyedi ötletek tárháza, amik előtt még ma is megemelném a kalapomat, csakhogy ez a regény 1966-ban íródott.

A Csillagkorbács a 90-es években, a Valhalla páholy által megjelentetett Dosadi kísérlet előzménye, és nagyszerűsége az egyszerűségében és a mögötte rejlő nagy ívű távlatokban rejlik. A regény tökéletesen mutatja be azt a szituációt, amikor az ember egy ismeretlen életformával találkozik, és noha van korlátozott kommunikáció, de a fogalmi különbségek miatt egymás megértése szinte lehetetlen. A megértésen pedig nem kevesebb, mint az ismert univerzum sorsa múlik. Jorj McKie a különleges szabotőr oldalakon keresztül csak beszélget a titokzatos kalebán nevű lénnyel, de Herbert olyan lenyűgöző módon vezeti kézenfogva az olvasóját, ahogy erre csak kevesen képesek.

Jorj McKie-vel együtt fedeztem fel én is Herbert zseniálisan ügyes nyelvi megoldásait, örültem, ahogy nagyon lassan közeledett a megértés reményteli pillanata, hogy a következő pillanatban távolabb kerüljön, mint eddig hittem. A kalebán látszólag érthetetlen mondatai mögött pedig végig ott rejtőzött a koncepció, a Dűnéből megismert zseniális gondolkodású író szellemisége.

A könyv ezen felül tele van a korát megelőző finomságokkal. Az idegen lények közötti különbözőséget ugyan az író igazán a Dosadi kísérletben bontja ki, de már itt is vannak érdekes adalékok a különböző lények szokásairól, kulturális, civilizációs különbözőségeiről. Aztán itt vannak a dimenzióajtók, amik az alapját képezték például Dan Simmons Hyperion című szintén emlékezetes regényének is. Herbert olyan könnyedén és elegánsan használja a dimenzióajtók ötletét, ahogyan Simmons több, mint húsz évvel később. És itt vannak a Dűnéből megszokott, fejezetek előtti idézetek, bölcselkedések, ezúttal főleg az idegen fajok sajátos gondolkodását bemutatva.

A Csillagkorbács talán egyetlen hibája, hogy a vége kicsit összecsapottnak tűnik, még egy szimpla epilógusra sem futotta, ahol a cselekvény nyugvópontra jutott volna. Csak találgatni tudok, hogy Herbert milyen szándékkal írta a könyvet, ugyanis a folytatás, az önállóan is olvasható, szintén egyedi ötletekkel teli Dosadi kísérlet csak több, mint 10 év múlva jelent meg, és itt már egyértelműen látszik a Dűnére jellemző nagyívű komplexitás. Azt hiszem, hogy Herbert halála egy újabb, a Dűnéhez mérhető ciklustól fosztott meg bennünket, ugyanis ebben a csonka ciklusban még rengeteg lehetőség lakozott.

Amin kicsit morgok, hogy a McKie féle univerzumhoz tartozik még két novella, és kihagyott ziccernek érzem, hogy ezeket a Szukits nem pakolta bele a Csillagkorbács kötetbe. Csak egy mentség lehet, ha mielőbb megjelentetik Herbert Eye című novelláskötetét, amelyben mindkét novella megtalálható. Ősszelpedig jön a Heisenberg szeme című Herbert-regény, ami egyelőre nem tűnik jó választásnak, mert amit eddig olvastam róla, az alapján egy közepes írásnak tűnik, ráadásul nagyon rövid is.

A szép borítójú, elegáns kiadásban megjelentetett Csillagkorbácsot minden Frank Herbert kedvelőnek, Dűne-rajongónak és jó scifit olvasni szerető embernek ajánlom, főleg azoknak, akik szeretik az agyukat is használni olvasás közben.

Először is bocsánatkéréssel tartozom annak a három embernek, aki nemtetszését nyilvánította ki az idei Zsoldos Péter díj eredménye kapcsán. Azonban elég lett volna, ha felveszik velem a kapcsolatot, és megadják a bankszámlaszámukat. Azonnal utaltam volna nekik is a pénzt, ahogy a többi, már boldog és hálás embernek. Nem kell külön morgolódni, meg lebuktatni a mi kis játékunkat.

De ha már így alakult…

Be kell vallanom, igen nagy disznóságok folytak itt az elmúlt években. Kezdjük rögtön az én sztorimmal: először is valóban lefizettem a kiadót, hogy adják ki az Isten gépeit. Nem volt könnyű, és igen sokba is került. Aztán sorra lefizettem az olvasókat is. Minden Isten gépei példány közepén volt egy üzenet, amiben leírtam a szabályokat. Ha eljutottál odáig, tudod, miről beszélek. Ha jót írsz a könyvről, és elküldöd a bankszámlaszámodat, azonnal utalom a pénzt. Ha írtál az Isten gépeiről, és nem kértél pénzt, balek vagy, de ha utólag küldesz egy mailt, azért még megbeszélhetjük.

Miután megteremtettem a kellő közhangulatot, meg az olvasói nyomást, ahogy sejthető, valóban lefizettem a zsűrit is. Azt hiszem, legtöbbjük most Hawaiin nyaral éppen.

A pénz egyébként onnan van, hogy pár éve elég nagy összeget nyertem a lottón, és kellett valami szórakozás, a scifit pedig mindig is szerettem. Félreértések elkerülése végett, az Isten gépeit és a többi regényt nem is én írtam, nem engem kell szidni érte, hanem egy Kovács Pisti nevű kissrácot, aki most megy majd nyolcadikba. Bár, kezd elszemtelenedni, és egyre többet követel, így hamarosan le fogom cserélni egy mulyább gyerekre.

Na de mindez csak a jéghegy csúcsa. Tudom, hogy nem szép dolog manipulálni a hazai scifi életet, de most már lerántom a leplet a többi gazemberről is, mivel a háttérben nagyon durva panamázás folyik. 

Itt van például Don Szélesi, a Keresztapa, az óbudai kiskirály, a csallóközi maffia vezére, a Trombitás vendéglő valódi tulajdonosa. Ő kezdte a legkorábban, még 1997-ben, amikor íratott egy scifi regényt valami szlovákiai magyar, alkoholista bértollnokkal, aztán megalapította a Zsoldos Péter díjat, hogy rögtön meg is nyeresse magával. Azóta is próbálkozik, de mivel az üzlet nem mindig megy neki jól, időnként nem tud eleget fizetni a kritikákért és főleg a zsűrinek.

A legprofibb vitéz Bán János gróf, róla azt kell tudni, hogy hatalmas vagyont és grófi címet örökölt 2000-ben. Ő nagyon ügyesen manipulál, például Szélesi elől 2001-ben úgy vitte el a Zsoldost, hogy sokkal többet fizetett, mint az akkor néhány üzletbe belebukó Szélesi, aki valami kínai írótól, zsarolással szerzett regénnyel támadt. Gróf Bán tavaly is lazán megvette a zsűrit novella kategóriában, immár ötödször, de a legjobb éve az említett 2001 volt, amikor mind a novella, mind a regény díjra elképesztő összeget költött. Ő igazi díjmániás, idén is csak kicsit taktikázta el magát.

A legbölcsebb szerintem az ezredfordulón, pornófilm forgalmazásból és lányok futtatásából meggazdagodó Fonyódi Tibor, más néven a Herceg. Ő miután egy pornófilm írótól ellopta a Katedrálist, és megvette a zsűrit, kiégett, és manapság már nem foglalkozik díjakkal. Többnyire a Karib-tengeren heverészik a jachtján, közben a hazai forgatókönyv bizniszt manipulálja. Ő ráunt erre a játékra, de mi többiek függőkké váltunk. 

2006-ban váratlanul hazatért Antal József a magyar-amerikai származású, biotechnológiában utazó mágnás. A bőre alatt is pénz van, nem véletlenül bannolták a Csodaidőket a 2007-es díjkiosztón. Mondjuk idén novella kategóriában Szélesi megszívatta, mert külön pénzeket juttatott a zsűrinek, hogy Antal egyik netről lopott novelláját kizárják, de jövőre Antal újabb regénnyel támad, és lehet, hogy vissza akar vágni a Keresztapának. Természetesen a többi kizárt novella sem volt véletlen. Meg kell csak kérdezni erről Szélesit.

Aztán itt van László Zoltán, akivel jó haverok vagyunk, és évek óta együtt lottózunk. Egy zseniális szisztémát dolgoztunk ki, ő az osztrák lottón nyomul, én a magyaron, rendesen dől is a lóvé. Ő például még a minőségre is igyekszik költeni, William Gibsonnal és China Miéville-el íratja regényeit, és ő is nagyon sokat költ a pozitív kritikákra.

Tavaly egymást licitáltuk túl, de bevallom, nekem annyit nem ért a 2008-as Zsoldos, mint amennyit ő fizetett érte. Aztán idén szerencsém volt, mert a többiek pihentek éppen, és élvezték a gondtalan életet. Egyedül Szélesit kellett eltávolítanom, ezért a nyomdánál elintéztettem, hogy ne legyen papír a könyvéhez, így mire észbekapott, az Angliából hozatott sztorija kicsúszott az idei nevezési határidőből.

Igaz, helyette itt volt Dörnyei Kálmán, akire viszont nem számítottam. Ő egy nagyon durva fazon, kiváltképpen, mert nem is ember. Jót nevettél a Nordy Fox dimenziótehénjein, hogy mekkora ötlet? Na, az valóság. Dörnyei egy földönkívüli, aki egy béna tehén révén került ide, és nem tud továbbállni. Viszont ő legalább maga írta a regényét, igaz, a nagyja nem scifi, hanem a valóság, így ha nagyon ugrált volna, lebuktatom, és kizáratom, mint ahogy László Zoli China Miéville-el íratott Nagatéjével tette a politikában utazó, EU-s pályázatokból garázdálkodó Lovas Lajos 2006-ban. Szerencsére Dörnyei még nem érti teljesen a földi számokat és az árfolyamokat, így valami nevetséges összeggel próbálkozott a zsűrinél. Legalább idén olcsón megúsztam. Igaz, a Zsoldos zsűri húzta is a száját, mert kevesellték a pénzt, és smucignak neveztek.

Jövőre persze majd kárpótolhatják magukat, láttam is a Hungaroconon, hogy némelyik már előre dörzsölte a kezét, hiszen úgy tűnik, összefut pár pénzeszsák. Antal, László és Szélesi mindenképpen, és tudom, hogy mindenre képesek egy újabb díjért. Már el is kezdődött a kritikaháború, mert ugye a jó kritikákon túl a másik könyvéről írt negatív vélemények is sok pénzt érnek. Kíváncsi leszek, ki meri a legtöbbet áldozni a regény díjra jövőre. Iszonyú összegek fognak ide-oda vándorolni.

De vannak ám új, még ismeretlen játékosok is. Chellovecktől nemrég hallottam is egy nevet.

Chellovecket szerintem mindenki ismeri, ő a legnagyobb tarháló a világon, meg kell csak nézni, milyen lelkendező kritikákat képes írni magyar regényekről. Mit gondoltok, mi pénzeket akaszt le ezért? És idén ráadásul kiterjedt kapcsolatai révén előre tudta az eredményt is, nem is bírta ki, hogy ne villogtassa jólinformáltságát, aztán utána, amikor észbekapott, nem győzte magyarázni.

Na, Chelloveck mesélt valami Csepregiről, aki be akar törni a piacra. Csepregi Tamás valódi neve azonban Huang, ő a józsefvárosi kínai alvilág fejének a fia. Kábítószerben utaznak, nem véletlenül az a könyve címe, hogy Szintetikus álom. A regény az aktuális árlistájukat is tartalmazza. A kínaiak nagyon veszélyesek, és nagyon sok pénzük van, vigyázni kell velük.

Aztán itt van Kánai András, aki már majdnem eleget fizetett idén a novellája díjazásáért. Ő amerikai feltörekvő írókkal dolgoztat, és nagyon dörzsölt, ráadásul azt is titkolja, honnan van ennyi pénze. Nem véletlenül nevezi magát SF insidernek, ez egy üzenet a többieknek, hogy egyre közelebb kerül a tűzhöz és egyre kiterjedtebb a kapcsolatrendszere is.

Vagy a másik, az F. Tóth Benedek, akinek nem is ez az igazi neve. Ő egy csomó újság tulajdonosa, a nyomtatott média császára, és időnként a Keresztapával is szokott üzletelni. Azt azonban nem tudja, hogy Szélesi irigy lett az első könyvére, ezért lefizette a terjesztőt, hogy tűntessék el a polcokról. Ő is veszélyes alak, ráadásul most valami gyanús regényt irat egy igazi (!) íróval.

A többi újgazdag álírót meg figyeltetem, például Sümegi Attilát, a Balaton fejedelmét, aki védelmi pénzt szed a tó körüli árusoktól. Ő vagy ötven afrikai bölcsészhallgatót tart fogságban, és irat velük orrba-szájba novellákat, regényeket, és nyeri velük sorra az általa lefizetett pályázatokat. Rutinosan épül be a köztudatba, de a múltkor például fekete aktatáskákat juttatott a Zsoldos zsűrinek, szerintem tele pénzzel. Úgy tűnik, már elkezdett alapozni a következő évekre, és lehet, hogy mennyiséggel is támadni fog, és a nevezett írások felét ő fogja adni. Hajdanán én is így kezdtem.

Szóval, kedves olvasók, olvassatok sokat, és írjatok róluk jókat, vagy rosszakat, teljesen mindegy, mindkettő jövedelmező, csak utána a megfelelő helyre nyújtsátok be a számlát, és akkor nektek is eljön a kánaán.Ha pedig úgy akartok csinálni, mintha írók lennétek, és esetleg nincs pénzetek, én a lottót javaslom. Nekem bejött.

(Esetleges félreértések elkerülése végett: ez itt most vicc volt )