Lukjanyenko: Ugrás az űrbe
Posted by hackett on July 1st, 2009
Nem akartam rögtön a címben fricskázni, de a könyv felénél járva arra gondoltam, hogy cammogás ez inkább, nem pedig ugrás. Az alábbiakat fenntartással tessék olvasni, ugyanis gyanítom, hogy egészen más szempontok alapján mondok véleményt, mint a legtöbben, és mindenki más elvárásokkal olvas scifit, én elsősorban az eredetiséget és a gondolatiságot keresem a történetekben, természetesen az irodalmi keretek között, ami alatt a szerkezeti, karakterábrázolási, stílusbeli alapvető elvárásokat értem.
Nagy várakozásokkal vettem a kezembe az Ugrás az űrbent, ugyanis az orosz (és általánosságban nem angolszász) scifinek egész más „íze” van, mint az angolszász irányvonalnak (gondoljunk csak a Sztrugackij testvérekre, vagy akár Szergej Sznyegov Istenemberek trilógiájára), ráadásul Lukjanyenko az Őrség-sorozatával nevet szerzett magának a fantasztikus irodalomban. Persze, ha megnézem a GFK által megjelentetett kortárs európai scifiket, pl. Clipartot vagy a Halott csillagokat, akkor akár fenntartásokkal is kezelhetném ezt az európaiságot.
Az alapfelütés az, amit a fülszöveg is taglal: „A galaxison az Erős és Gyenge Fajok osztoznak. A feltételeket az Erősek diktálják, a Gyengéket pedig speciális képességeik alapján használják, kihasználják. Mivel egyedül az ember szervezete képes elviselni a kozmikus ugrást, a földieknek a fuvaros szerepe jut…”
Ez így az első oldalak alapján egyedinek tűnhet, de nekem óhatatlanul David Brin Csillagdagály című kiváló scifije és az ennek alapját képező Uplift-war trilógia világa jutott eszembe (aminek remélhetőleg a többi része is hamarosan megjelenik). Hogy ebben miről is van szó, az az endless.hu David Brinről szóló írásából kiderül, de egy kivonatot ide is bemásolok: „Valamikor néhány évszázaddal a jelenkor után az emberiség rácsodálkozott a galaxisra… […] kiderült, hogy nem vagyunk egyedül a világegyetemben. […] A különféle fajok több százmillió évvel ezelőtt felállított szabályok alapján léteznek egymás mellett. Vagy inkább egymás alá rendelve: a régiek a bolygókat járva különféle létformákra bukkannak, amelyeket aztán génmanipulációval „felemelnek”, és az így létrejövő új értelmes fajnak jó ideig kliensként szolgálnia kell patrónusát, aki persze elülteti benne (esetenként szó szerint) saját, gyakorta egykori felnevelőitől kapott eszmerendszerét és gondolkodását…”
A két történet és megoldás persze teljesen más, de az összehasonlítást nem tudom elkerülni, ugyanis az Ugrás az űrbenből hiányzott a várt eredetiség, az élénk, friss ötletek, gondolatok, sőt maga az oroszos íz is. Ráadásul a regényt párhuzamosan olvastam David Brin másik zseniális scifijével, a nemrég megjelent Dettóval, és emiatt is erős a kontraszt. (A Dettót még nem fejeztem be, eddigiek alapján az utóbbi évek egyik legjobb magyarul megjelent scifije, de véleményt majd csak akkor mondok, ha a végére értem.)
Az ötletbéli hasonlósággal egyébként nincs is akkora gond, mert ez nem alapfeltétel, és ettől még lehetett volna Lukjanyenko regénye egy egyedi, kellemes űropera. Annak is indult. Azonban a következő probléma rögtön az első 200 oldal, aminek történéseit kb. 30 oldalban meg lehetett volna írni. Felszállás, potyautas, kényszerszállás, kedélyes családi idill, kedélyesen egyszerű szervezkedés, felszállás potyautasokkal, alarik. Kevés, de nagyon.
A stílus könnyed, gyorsan olvastatja magát a szöveg, de ez egyben hátrány is, mert azt jelenti, hogy a cselekmény rendkívül szellős, szinte semmi lényegi nem bontakozik ki 200 oldalig, pedig a könyv fele már le is pergett. Az ábrázolás az űroperák építkezési formáját követi, és kevés gondolkodni valót ad, a karakterei nem igazán érdekesek, és sok minden ki sem derül a jellemükről.
Szerencsére aztán a könyv felénél, a geometer nevű faj megjelenésénél végre felsóhajtottam, mert megjelent a regényben az ötlet, az eredetiség, a meglepetés. Ezt az ötletet a hátralévő oldalakon aztán Lukjanyenkó egy váratlan, új szállal, az eddigi történések teljes félrerakásával és egy szájbarágós társadalomkritikával számomra tönkre is vágta.
A legvégén pedig jött a legcsúnyább meglepetés, mert a könyv vége ráadásul lóg a levegőben, nincs lezárva. Ez csak egy fél könyv, a teljes történethez kell bizony a folytatás is. Lukjanyenko láthatóan szereti a kisregény formátumot, az Ugrás az űrben számomra szerkezetileg két kisregényből áll, még ha ez nincs is kimondva. Sajnos az író úgy kezdett bele a másodikba, hogy az elsőt nem sikerült lezárni. Mivel azonban a teljes történet megismeréséhez elengedhetetlen a folytatás, a Csillagárnyék című könyv ismerete, ezért ez nem is feltétlenül jelent hibát.
Viszont a geomoterek társadalmának felépítése, valamint erről a főhős ember által alkotott sommás vélemény maximum talán egy 50-es, 60-as évekbeli regény esetében tetszett volna, pedig már akkortájt is számos ilyen alkotás született ugyanerről. Úgy gondolom, hogy egy látszólag ideális utópia problémáinak, elembertelenedésének feszegetése ebben a formában, főleg az emberi nagyság nézőpontjából 2004-ben, amikor a regény íródott, teljesen érdektelen téma, főleg mivel semmiféle egyedi megközelítést, ötletet nem tartalmaz.
Ahogy pedig mindez ábrázolva van, az borzasztóan szájbarágós, egyáltalán nem hagyja, hogy az olvasó ítéljen, alakítson ki saját véleményt, ehelyett az író végig fogja az olvasója kezét, és megmondja, mit gondoljon. És ez a legnagyobb hiba a regényben.
Mindezektől függetlenül mégis érdekel a folytatás, ugyanis be lett ígérve egy másik faj, akikről a folytatás címe alapján fogunk még hallani, és kíváncsi vagyok, hogy a félregényből lesz-e kerek egész, és hová fut ki a történet, a gyengék összeesküvése és az új fajjal, fajokkal való kapcsolatfelvétel.
(És megyek vissza Dettót olvasni.:))
July 1st, 2009 at 6:03 pm
ezt nem veszem meg. Kösz hogy szóltál.
July 1st, 2009 at 6:58 pm
Gyu, félreértettél, nem az volt a cél, csak leírtam a véleményemet.
Másoknak meg éppenséggel tetszett, szóval egy véleményre én sosem adok, szerintem Te se tedd. Az intergalaktikán pl. van egy igencsak hízelgő vélemény a regényről. Ha azt elolvasod, akkor meg azt mondod, megveszed? Ez ennél bonyolultabb, érdemes mérlegelni, más véleményeket is felkutatni, ha nem vagy biztos benne, hogy érdekel az adott regény. Azonban egyetlen vélemény alapján szerintem ne dönts.
July 1st, 2009 at 8:22 pm
Egyíet értek gyeneg regény nagyon szenvedtem olvasásá közben:-(((Kár többet vártam.David Brin Csillagdagály ez viszont király kis könyv tutu vevő vagyok a folytatásra:-)))
July 1st, 2009 at 8:22 pm
Ízé tuti vevő bocsi:-)
July 2nd, 2009 at 7:44 am
Ha Csillagdagály bejött, tényleg ajánlom a Dettót, ami ugyan nem folytatás, köze sincs hozzá, de nagyon jó. És ha jól fogy, akkor úgy tűnik, lesz Uplift-war folytatás is.
July 2nd, 2009 at 1:52 pm
A Detto meg a Justitia vár olvasásra – Ugrás az űrbe csak nézegettem – kicsit riasztott az Őrség-sorozat, mivel nálam az nem jött be …azt mondja meg nekem vki, hogy magyar sci-fi író külföldön miért nem futott még be …
July 3rd, 2009 at 8:59 am
Sajna nekem a justita sem tetszett:-(( Kár ezt is vártam. De a dettót ha már ajánlod el olvasom.
July 3rd, 2009 at 9:24 am
buggyantotta:
magyar sci-fi író külföldi sikeréhez:
1. át kell ugrani a nyelvi akadályt egy jó fordítással
2. nagyon jó, eredeti regényeket kell írni, hogy hosszú távon is fantáziát lássanak egy ismeretlen, éppen ezért kockázatos, egzotikus nevű íróban
July 3rd, 2009 at 12:41 pm
sfinsider:
Na igen, ezt mind tudom – sőt tudok sci-fi írót, akinek jelentek meg könyvei külföldön – a kérdés valójában költői volt – mivel szerintem születnek magyar sci-fi íróktól eredeti alkotások… és a kérdés csak azért hangozott el részemről, mert az utóbbi időben kevés külföldi sci-fi tetszett…
July 6th, 2009 at 8:42 pm
buggyantotta: lehet, hogy csak keveset olvasol
száma nincs a kitűnő íróknak és írásoknak (a novellapiacon legalábbis mindenképpen; regényben eredetit alkotni sokkalta nehezebb mutatvány)
August 2nd, 2009 at 4:18 pm
[...] Star Wars: Revisited @ Dzséjt A szerelem vak @ SFinsider Hogyan ne legyünk szerelmesek @ Gyermekirodalom Kritika Aliens: Az örjöngő halál @ Dzséjt Star Wars: A klónok háborúja @ Kither Deckel Így ér véget az űrkorszak? @ Brandon Hackett Szélesi Sándor: A beavatás szertartása @ Chelloveck E-könyvekről @ Harmadik vonalú találkozások Stargate: Children of Gods Final Cut @ Dzséjt Lukjanyenko: Ugrás az űrbe @ Brandon Hackett [...]
January 5th, 2010 at 8:44 pm
[...] Balfrász eKultúra Hackett Könyvesblog Kultúrpart LordPeti Mitolvasol Neveletlen [...]
April 14th, 2010 at 11:50 am
kedves Hacket! még jó, hogy nem vagyunk egyformák. nekem ugyanis nagyon teteszett a könyv, magával ragadott, nagyon szeretem Lukjanyenkó stílusát és gondolatait. én csak azt tudom tanácsolni mindenkinek, hogy olvassa el, szenzációs. bocs, hogy ellened beszélek, de talán nekem más jött le a regényből, mint neked.
annak idején nagyon sokan szidták a Setét torony befejező részét, engem nagyon mellbevágott az is. ehhez hozzátartozik az is, hogy a világképem és szemléletem némiképp eltér a többségétől
April 14th, 2010 at 12:36 pm
Nincs azzal semmi baj, ha eltér a véleményünk, csúnya világ is lenne, ha csak egyféle ízlés létezne. Nekem csak annyi bajom volt vele, hogy a 21. században egy ilyen sokszor ízekre szedett gondolatot nehezebb egyedien tálalni, és számomra ez nem is sikerült Lukjanyenkónak. Ettől még várom a folytatást, mert érdekel, hogy mit hoz ki belőle.
April 15th, 2010 at 8:11 am
Kedves Hackett!
A segítségedre lenne szükségem. Lenne egy pár kérdésem és nem igazán találok rájuk választ, neked pedig maximum tíz percbe tellene válaszolni rájuk. Ha tudnál küldeni nekem egy elérhetőséget, azt nagyon megköszönném. Megígérem nem foglak szpemmelni semmivel
Ha a mélcímemet nem látod (fent meg kellett adni), akkor: zedas kukac t-online.hu
Előre is köszi,
Z.
May 10th, 2011 at 10:20 pm
Sziasztok, én könyvtárból vettem ki ezt a könyvet, több másikkal együtt, és nagyon tetszett.
üdv:)
Most kerestem csak rá, hogy milyen könyvei vannak az írónak, majd azokat is elolvasom.
Nem vagyok egy gyakorlott műelemző, de nagyon szeretem a sci-fi irodalamat. Most elolvastam pár kommentet más oldalakról is.
Érdekes, rám olyan nagy hatással volt a könyv, hogy még a baráti társaságomban is megdicsértem:)
Tetszett az alapgondolat, hogy az űr már “foglalt”, tetszett ez a különös szövetség, tetszett, hogy nem biztos, hogy a hasonló a hozzánk leghasonlóbb, tetszett a tudós nagypapa és a geométerek gondolkodásának hasonlósága, egyik legjobban a szeretet és a tisztelet egyensúlyának feszegetése tetszett (lehet-e szereteten alapuló társadalomnak tartani azt, ahol nincs tisztelet az egyén,illetve az egyéni iránt)meddig mehet el a nevelő (vagy más tekintélyszemély)a biztonságos környezet megteremtésében, mi legyen a másként gondolkodókkal? stb stb hú, és még sorolhatnám,
mennyi egyéb gondolatot elindított bennem, szóval tetszett
May 11th, 2011 at 10:04 am
Azt hiszem Sznyegov Istenemberek című műve eléggé kilóg minőségileg a sorból. Imádom azt a könyvet. Azt pedig tudomásul kell venni (én személy szerint szeretem), hogy az a hősi-eposzos-kommunisztikus társadalmi-emberi vonal eleve mindig jellemző volt a szovjet-orosz írókra. Irodalmi alapvonásuk.
Szerintem Lukjanyenko jobban érezte és érezte azt a fantasy dolgot, amit az Őrségben megvalósított, mint az Ugrást.elkezdtem, de nem bírtam befejezni.
May 12th, 2011 at 12:57 pm
Mozirozi:
Nekem főleg az volt a problémám, hogy ezeket már mind megírták 40-50 évvel korábbi, nagyszerű scifi írók, és Lukjenyenko könyve semmi újat nem tett ehhez hozzá.
DBL:
Akartam írni a folytatásáról, az Ugrás az ismeretlenberől, de az már olyan szinten élvezhetetlen volt – szigorúan szerintem -, hogy inkább nem tettem. Pedig még kihozhatott volna belőle valami ötleteset.