Brandon Hackett blogja

"Minden ember könyv, történetek, emlékek, gondolatok és események egyedi és megismételhetetlen tárháza."

Könyvhét és könyvek éjszakája

Posted by hackett on June 8th, 2009

Rendkívül jól sikerült rendezvény volt ez, rengeteg emberrel, meg is lepődtem, mert a tömeg sokszorosa volt a másfél hónapja, a Millenáris parkban megrendezett Könyvfesztiválnak. Én a Galaktika stand körül lófráltam, és rengeteg ismerőssel beszélgettem, valamint még több olyan kedves emberrel, akikkel korábban még nem volt alkalmam két szónál többet váltani, pl. Stark Zolival, a scifi könyves legendával, akit vagy húsz éve láttam először, a hajdani, Üllői úti Galaktika (később Valhalla) könyvesboltban. Vidéki gyerekként a boltba csak ritkán tudtam eljutni, de akkor órákig tapogattam, lapozgattam a könyveket, ő pedig a háttérben mindig ott beszélgetett valakivel az aktuális vagy régebbi scifikről. A régi könyveim jelentős részét azt hiszem, tőle vásároltam.:)

Antal Józsi után 5 órától László Zolival és Kasztovszky Bélával együtt dedikáltunk. Este pedig, ahogy sötétedett, úgy nőtt a jókedv, amihez némi vörösbor is hozzájárult, na és a Németh Attila által hozott vicces rímfaragó játék. (Ez utóbbiról az sfport.neten van fent néhány videó is.) 

A szórakozásba némi magyar valóság is került, amikor a nemdohányzó társaság mellé (László Zoli éppen elment cigit venni) egy hajléktalannak tűnő hölgy csapódott, cigit kérve, és amikor kiderült, hogy senki nem dohányzik, nem akarta elhinni, és ezt sajátságos módon megsértődve fejezte ki: “Könnyű azt mondani, hogy nem dohányoztok, baszdmeg.” Azt hiszem, ezután az addigi udvariasságunk elszállt, és nagyon gyorsan elhajtottuk az illetőt.

További élménybeszámolók az sfportal.hu-n találhatók:

http://www.sfportal.hu/elmenybeszamolok-a-konyvhetrol.scifi

2 Responses to “Könyvhét és könyvek éjszakája”

  1. elmouse Says:

    Feleségem beszámolója a Könyvhétről és a dedikálásról.
    http://nemunatkozom.blogspot.com/2009/06/80-unnepi-konyvhet.html

  2. Hackett Says:

    elmouse: örülök, hogy személyesen is találkozhattunk.:)

Leave a Reply

XHTML: You can use these tags: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>