Brandon Hackett blogja

"Minden ember könyv, történetek, emlékek, gondolatok és események egyedi és megismételhetetlen tárháza."

Archive for November 29th, 2008

Isten gépei-bemutató az Alexandra könyvesboltban

Posted by hackett on 29th November 2008

Sűrű hetem volt, így péntekre szabadságot vettem ki, hogy rápihenjek a délutáni másik könyvbemutatóra, aminek örömére 2 órát a munkahelyen töltöttem.

Szerencsére az Alexandra Károly körúti könyvesházában összegyűlt érdeklődők között legalább ugyanannyi ismeretlen arcot láttam, mint ismerőst, és egész kellemes beszélgetést folytattunk Csordás Attilával, a Galaktika magazin kommunikációs vezetőjével az Isten gépeiről, korábbi írásaimról, tervekről, a jövőről és a science-fictionről általában.Visszaadni úgysem lehet az elhangzottakat, de azt hiszem, ez volt az eddigi legjobban sikerült író-olvasó találkozóm (talán még a tavaly, a Szefantoron, László Zolival és F. Tóth Benedekkel közös beszélgetés volt ehhez hasonlíthatóan tartalmas és hangulatos.)          

Ami azonban elgondolkodtatott: felmerült egy kérdés, hogy nem akarunk-e László Zolival közösen regényt írni valamikor. Erről azt hiszem, érintőlegesen már beszélgettünk, de nyilván mindkettőnk a saját ötleteit akarja megvalósítani. Viszont most azért erőteljesebben eltűnődtem azon, hogy pl. hogyan is történhetne meg ez, miféle munkamegosztás alakulna ki. Az ötleteléssel nem lenne gond, hiszen ezt évek óta folytatjuk egymás regényeivel kapcsolatban, de vajon a konkrét írás hogyan valósulna meg.Arra jöttem rá, hogy egyszer, pár év múlva (jópár év lesz az szerintem,) én szívesen kipróbálnám, hogy mi sülne ki belőle. Na de majd Zolit is megkérdezem róla.:)

Posted in Írás, író-olvasó találkozó, Isten gépei, László Zoli, scifi, szefantor | 24 Comments »

Könyvbemutatók az Írószövetségben

Posted by hackett on 29th November 2008

Csütörtökön, november 27-én megrendezésre került az Írószövetség új SF-tagozatának első rendezvénye, a Katedrális őrzői antológia és az Isten gépei könyvbemutatója. Mivel mások pedig már amúgy is részletesen elmesélték, mi történt, íme néhány fénykép az eseményről:

 

Legközelebb mindenesetre érdemes lenne kicsit előbb elkezdeni a szervezést, beharangozást ugye, pl. úgy, mint a pénteki író-olvasó találkozó esetében. Egyébként nagyjából ugyanazokat gondolom, mint amikről F. Tóth Benedek idevonatkozó bejegyzése is szólt - én is valami hasonlót éreztem (ráadásul agyilag lenullázva, hullafáradtan érkeztem). Ettől függetlenül kellemesen telt az este, az eredeti egy órás tervezett időtartamhoz képest több, mint két órán át tartott a beszélgetés.

Posted in Írás, író-olvasó találkozó, Isten gépei | 5 Comments »