Brandon Hackett blogja

“Minden ember könyv, történetek, emlékek, gondolatok és események egyedi és megismételhetetlen tárháza.”

Isten gépei október 20-án

Posted by hackett on szeptember 15th, 2008

Múlt héten aláírtuk a szerződést, az Isten gépei elméletileg október 20-án fog megjelenni a Galaktika Fantasztikus Könyvek sorozatban. Ha minden jól megy, lesz hozzá egy nagyon jó esszé is a regényben taglalt témáról. A régi Galaktika könyvekben mindig szerettem az ilyesmit, szerintem sokat hozzátesznek a könyv értékéhez, ez pedig pláne, mert kifejezetten alapos munka.

Egyébként belelestem a Galaktika Fantasztikus Könyvek idei évi terveibe (javarészt már publikus), és igen sok, számomra érdekes címmel találkoztam.

Az író miatt érdekel:
China Miéville: Armada - két vaskos kötet, feltételezem, a Scar magyar kiadása lesz, és főleg annak örülök, hogy Juhász Viktor, Miéville előző regényének fordítója (Perdidó Pályaudvar, végállomás) elvállalta ezt is, ugyanis a Perdido az utóbbi évek egyik legjobb (ha nem “A” ) fordítása szerintem. Örülök, hogy Viktor nem hagyott fel a fordítással végül.
Harry Harrison: Helyet! Helyet! - már megjelent, 40 elolvasott oldal után azt mondom, üt, illetve inkább nyom. Depressziós, súlyos darab, igazi klasszikus.
Wolfgang Jeschke: A Cusanus-játszma – ez is kétkötetes, vaskos olvasmány, de Jesckében még nem csalódtam, remélem, most sem fogok.
Robert Charles Wilson: Tengely (Axis). Lentebb már írtam róla, a zseniális Pörgés folytatása.

A fülszöveg miatt érdekel:
M. John Harrison: Fény - bővebben itt. Nem néztem utána, mi ez, majd megteszem, de Banks, Gaiman és Miéville ajánlásai impozánsak. Meglátjuk.
Jean-Claude Dunyac: Halott csillagok – bővebben itt.  Francia SF-író, semmit nem tudok róla, de kijutott az angolszász piacra, ami talán jelent valamit. Itt is a fülszöveg, ami igazán felkeltette az érdeklődésemet.

Részemről kihagyom:
Slonczewsky: Elízium lánya – A Génszimfónia elriasztott a sorozattól. Ha majd más világba ír az írónő, esetleg teszek még egy próbát, de ez nem nagyon érdekel.
Barker: Abarat – gyanítom, nem nekem íródott.
Clarke-Baxter: Elsőszülöttek – az előző két részt sem sikerült még elolvasnom. Talán egyszer.

Lesz még egy Hipergalaktika egyébként, ja és a fentebb említett Hackett: Isten gépei, de ez utóbbit párszor már olvastam. :D

(Azért Vernor Vingetől a Rainbows End, Hugo-díjas regény kiszorulását az idei tervek közül kicsit sajnálom.)

32 Responses to “Isten gépei október 20-án”

  1. acélpatkány Says:

    Engem is ezek a regények érdekelnek a GFK-tól, de én az Isten gépeire is vevő lesze ;-)
    (A “bővebben itt” linkjeit megadhatnád rendesen is :-) )

  2. Jud Says:

    az borítórul lehet-é látni képet? : :)

  3. Hackett Says:

    acélpatkány: mindjárt javítom.

    Jud: ha lesz borító, lehet majd látni is, kirakom rögtön. De jelenleg még sajna nincs. :) 

  4. acélpatkány Says:

    A Fénnyel kapcsolatban tudom ajánlani:
    http://sciencefiction.extra.hu/?p=49
    Nem sok, viszont angol oldalak garmadája foglalkozik ezzel a regénnyel.

  5. Nita Says:

    Végre valahára! A poszthumán döntés elolvasása után úgy várom a könyvedet, mint a Messiást!! Dedikációt majd lehet kérni bele? :)

  6. szbsndr Says:

    Az esszé elkövetőjében kit tisztelhetünk?

  7. Witchvortex Says:

    A dedikációra én is igényt tartok ;) ! Hosszú lesz ez az 1hónap…
    Előre is gratulálok!

  8. Hackett Says:

    acélpatkány:
    Elolvastam, még jobban érdekel :)

    Nita:
    Persze, hogy lehet. Ti külön könyvgyűjtötök egyébként Hadiösvénnyel, vagy közös az állomány, ha nem vagyok túl indiszkrét? :)

    szbsndr:
    Szerintem ki tudod következtetni. ;) Kizárásos alapon. A regényből ki fog derülni, de nem vagyok felhatalmazva, hogy ezt itt reklámozzam.

    Witchvortex:
    Ó, hellóóó, születésnapos! :) Neked még ugye mással is lógok, mármint dedikációilag. De majd csak ha egyben visszaadtad a Végjátékot :)

  9. szbsndr Says:

    Hm, tényleg van egy tippem.

  10. bugyantotta Says:

    Rajtra kész vagyok - ahogy megjelenik a könyved, rohanok a boltba érte :)

  11. Witchvortex Says:

    Ne aggódj, vigyázok rá, mint a szemem fényére ,) .

  12. Hackett Says:

    Arra vigyázz is :P Na meg, hogy a cocák nehogy cakkosra rágják a könyvet éjjel :)

  13. Witchvortex Says:

    Mit keresne a könyv a malacok mellett? :D :D :D
    Pont ma szereztem egy jó pontot a design elméletes tanárnál, amikor meglátta a kezemben a könyvet és mosolyogva mondta, hogy ő is szereti Orson Scott Cardot ;) . Legközelebb is a suliban fogok olvasni. :D

  14. Hackett Says:

    Hát kimásznak éjjel, és garázdálkodnak. :) És Card szerintem több tanárnál be fog válni. :) De majd odaadom a folytatását is, az is van olyan jó, mint a Végjáték.

  15. bugyantotta Says:

    Mi a folytatása? - vmikor réges régen egy távoli… :) - olvastam a Végjátékot - de kiakadtam, hogy lemaradtam a folytatásáról…

  16. Hackett Says:

    A Holtak szószólója a folytatás, ami idehaza két külön kötetben jelent meg, Végjáték 2 és Végjáték 3 eszes és kreatív címekkel. :) A trükk az, hogy a Végjáték 2 című kötetből kevesebb fogyott, emiatt a Végjáték 3 kevesebb példányban nyomódott, mára pedig gyakorlatilag beszerezhetetlenné vált.

  17. szbsndr Says:

    Legutóbb egy tizesért láttam a Nyugati aluljáróban…

  18. bugyantotta Says:

    pár nap múlva a kezemben lesz a 2. rész :)

  19. Witchvortex Says:

    Nem tudnak kimászni ;) . Előre is köszönöm a folytatásokat!!!

  20. nita Says:

    Mivel külön élünk, ezért a gyűjteményünk sem közös. De én olyan rendes kislány vagyok, hogyha találok a könyvtárban 100 Ft-ért sci-fit, és az nincs meg Ösvénynek, akkor az az övé lesz. :)

  21. solymosgyu Says:

    Változás: Hacett én azt mondom hogy még van két kötet. Galaktika könyv. És csalódtam a kozmonauták várában. Mi a garancia arra hogy a te regényedben nem fogok csalódni? Ovatos vagyok a konyvásárásszal.

  22. Chelloveck Says:

    Hacett csatlakozom. Az elöttem szolóhoz. Valami garancia nekem is kellene. A vásárász kony nélkül olyan mint a dallasz bobi nélkül. (Mert tényleg van még két kötet.)

  23. GB Says:

    Hívjon! Jövünk!

  24. Schiller Says:

    Freude, schöner Götterfunken, Tochter aus Elisium, wir betreten feuertrunken Himmlische, dein Heiligthum. Deine Zauber binden wieder, was der Mode Schwerd getheilt; Bettler werden Fürstenbrüder, wo dein sanfter Flügel weilt.

  25. Goethe Says:

    Oh, mein Gott, ich bin der fünfundcvancischodik hozzászólásierung!

  26. Hackett Says:

    solymosgyu:
    Ezt komolyan kerdezted? A garancia altalaban az irotol olvasott elozo konyv pl. Az Isten gepei szerintem jobb, mint a Poszthuman dontes, szoval ezt veheted garancianak. Egyebkent meg beleolvasol, vegigbongeszed a fulszoveget, aztan vagy megveszed, vagy nem. A dontes a Te kezedben van. van meg olyan lehetoseg, hogy megvarod, mig paran elolvassak, aztan nyilatkoznak rola a neten, en gyakran ezt csinalom, merten is ovatos vagyok.
    De azert mert a Kozmonautak nem tetszik, ne mas konyvet buntess, hiszen a Kozmonautakat nem is en irtam! :D

    Az utolso harom hozzaszolashoz nem tudok mit hozzatenni. :D

  27. solymosgyu Says:

    Hackett bocsi hogy megbántottalak. DE nem ez az első amit nem olvastam végig. Megveszem a könyvet. Előre veszem. Istenről fog szolni?

  28. hackett Says:

    solymosgyu: ja, nem bántottál meg, csak azt nem értettem, hogy “A” író nemtetsző könyve hogyan befolyásolja “B” író könyve utáni érdeklődésedet, főleg, hogy “B” író előző regénye még tetszett is.

    Nem Istenről fog szólni, hanem a gyorsuló technológiai fejlődésről, és az emberek ehhez való viszonyáról, valamint a lehetséges jövő-variációkról, az emberi faj elképzelt távoli jövőlehetőségeiről.

  29. solymosgyu Says:

    Szerintem ha egy iró ir egy jó konyvet és utána ir egy másikat az még nem biztosíték arra hogy az is jó. A másik pedig hogy a iró is irhat jó konyvet. A b-is rosszat. DE mondom erőle veszem.

  30. Hackett Says:

    Ebben tökéletesen igazad van. Valóban nem lehet egy könyve alapján megítélni egy írót. Garancia pedig semmire nincs, de azért reménykedni lehet. :)
    Na de majd októberben majd kiderül, hogy olvsói szemmel hogyan sikerült az Isten gépei. :)

  31. SFblogs blogajánló @ SFportal Sci Fi & Fantasy Magazin Says:

    […] Hackett blogjában tudósítja olvasóközönségét, hogy október 20-án a Galaktika Fantasztikus Könyvek sorozatában jelenik meg új könyve, az Isten Gépei. Akinek tetszik majd a regény, az november 28-án találkozhat az íróval egy író-olvasó találkozó keretében. […]

  32. Isten gépei október 20-ától a boltokban « Sci-Fi Könyvek Says:

    […] Isten gépei október 20-ától a boltokban Published Szeptember 15, 2008 Várható Tags: botond, brandon, gépei, hackett, isten, markovics Brandon Hackett blogjában ír az Isten gépei című legújabb regényéről. A bejegyzésből megtudhatjuk, hogy a könyvet egy témához kapcsolódó esszé is gyarapítani fogja, ezzel is nővelve a kiadvány színvonalát. A mű október 20-ától lesz megvásárolható a könyvesboltokban. […]

Leave a Reply

XHTML: You can use these tags: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture.
Hogy bizonyítsd, nem spamrobot vagy, kérlek, írd be a képen található szót.

Anti-Spam Image


Kiemelt oldalak: SFportal Sci Fi & Fantasy Magazin, SFblogs.net - Sci Fi blog, SFport.net - a Sci Fi k�z�ss�g, Sci Fi hírek