Isten gépei
április 21, 2008Hosszú vajúdás után megszületett a döntés: a regény az Isten gépei címre keresztelődött .
Érdekes út vezetett el idáig, több tucatnyi kitalált és elvetett ötlet, némelyik hoszabb-rövidebb ideig a készülő kéziratba is belekerült. Ízlelgettem, kóstolgattam őket, aztán mindig váltottam egy újabbra. Az utóbbi hetekben aztán a Föld-agy variáció birtokolta a címsort, de ez sem tetszett annyira. Közben párhuzamosan a következő regény címén is töprengtem, ami eredetileg Isten árnyéka néven futott. Aztán kitaláltam, hogy ez legyen inkább Isten gépei, ami sokkal beszédesebb és árnyaltabb. Viddel éppen erről beszélgettünk, amikor leleményesen megjegyezte, hogy ez sokkal jobban illik a mostani regény történetéhez. És rájöttem, hogy igaza van. Ennél kifejezőbb címet nehéz lenne találni, szerintem megvan benne minden, amit eddig kerestem: többértelműség, rejtélyesség, ködös utalás, figyelemfelkeltés.
(Úgyhogy Elveszett Föld törölve, kedélyesen elbúcsúzom tőle, és lehet, hogy visszamenőleg is kicsit belepiszkálok pár blogbejegyzésbe, jelezve ezt. Aztán van egy évem kitalálni a következő regény címét. Ami Isten és a hit kérdésével is foglalkozik, viszont nem igazán vannak benne gépek.)
Ja, itt az eredeti bejegyzés?
Na mégegyszer: jó a cím! Várjuk a könyvet! Meg az a bizonyos “következőt” is!
acélpatkány:
“Machines of God. Milyen hangzatos kis cím. Ezzel már annak is magadra vonod a figyelmét, aki eddig magasról tett a sci-fi-re. De ilyen címmel csak öt csillagos regényt lehet írni! Szóval hajrá, a szeptembert ezzel akarom kezdeni!”
Átkopizva akkor a másik hozzászólást
Fura, de én is rögtön átferdítem angolba, hogy hogyan hangzik. Plusz csekkolom az angolszász scifi termést, hogy nem írtak-e már ilyen címmel regényt.
Szeptember? Ez elég optimista, de majd meglátjuk
Minőségről nem tudok nyilatkozni. Most már kezdem úgy érezni, hogy talán van esély rá, hogy valamivel jobb is lesz, mint a Poszthumán döntés, de ezt nem én fogom eldönteni majd, hanem Ti.
Határozottan jó a cím!
hmm..hangzatos cím, máris sok gondolat/feltételezés/variáció kavarog a fejemben róla és foglalkozatat…. teccik ^^
A cím nagyon jó, de egy bajom van vele: a Poszthumán sokkal inkább foglalkozott Isten kérdésével, mint ez az új regény.
Érdemes beleszőni valahogy.
sezlony:
Ha még jól emlékszem a Poszthumán döntésre, ott csak az utolsó oldalakon merült fel bármiféle utalás Istenre.
Itt a cím többféleképpen értelmezhető, talán nem is elsősorban direkten, de a többit inkább magánban, mert Te már ismered a történetet
messze nem rendszeres itteni olvasóként (pardon, csak most találtam rá újra a blogodra) meg kell kérdeznem, hogy ez a cím utal-e a smashing pumpkins (angolul) nagyon hasonló című koncept-lemezére — http://en.wikipedia.org/wiki/Machina/The_Machines_of_God –, vagy random egybeesésről van szó. (ha a kérdés már felmerült korábban, és aztán kitárgyalva le is, elnézést. :))
(off: ráadás kérdés: van itt valahol rss feed? vagy csak én nem látom?)
w.i.n:
Random egybeesés. Közben tegnap én is felfedeztem ezt, meg is néztem az idevonatkozó szám szövegét, klipjét kíváncsiságképpen, gondoltam, hátha be lehet idézni a regény elejére pár sort, de annyira más a két koncepció, hogy nincs értelme.
Az rss feedet keresem, keresem, de egyelőre még nem sikerült rájönnöm, hogyan lehet beállítani. Aki tudja, segítsen légyszi!
Segítek. Az RSS feed eme rendkívül bonyolult helyen van: http://hackett.sfblogs.net/rss.
Amúgy a Sidebar Widgetsnél lehet róla győzködni a rendszert, hogy ki is rakja.
Helyesebben: http://hackett.sfblogs.net/rss
A hülye gépje nem hozzávette a pontot is…
adeptus:
Elvileg beklikkeltem a vonatkozó pluginokat. Lehet, hogy az aktuális skin miatt nem látszik. Vagy nem tudom.
A brendon bababolt termékeire kerestem rá és ide jutottam. :))))))
Mgod:
Ha nem, akkor hátha érdeklődni kezdesz 
Ha esetleg szereted a science fictiont, akkor szerencséd volt.
Sajnos babatermék ügyben itt nem sok hasznosat fogsz találni.
Science fiction? Az mi? Én megelégszem egy gyereküléssel is. :)))
Megtudva, ki vagy… Azért a BSG-részeket holnap hozd majd.
végtelen határok rlz
bár nem rossz a bsg sem
Hackett, király az új cím. Balszerencsémre pont egy angolszász országban leszek, amikor megjelenik (a szász-t le is hagyhattam volna) szóval elenyésző az esélyem, hogy meg tudjam venni.
Kérhetek egy tiszteletpéldányt, postán, Angliába?
(Na, így kell koldulni
)
Ugye nem vette senki komolyan ezt a hülyeséget?
Ja, hogy nem volt komoly? Most intéztem a postázást, de akkor mégsem
Milyen jó neked, hogy még cím se kell a postázáshoz.
1bként, egy kis pozitív visszajelzés: nemrég meséltem valakinek a Poszthumánról, és nagyon lelkes lett. A poént nem lőttem le neki, de még így is nagyon tetszett neki a sztori. Jól írsz
Te meg ezek szerint jól mesélsz. Én nem tudnám úgy összefoglalni a Poszthumánt, hogy bárki, aki hallgatja, belelkesedjen. Elvesznék a részletekben
Azért szívesen cserélnék
Add A Comment