Hosszú vajúdás után megszületett a döntés: a regény az Isten gépei címre keresztelődött .

Érdekes út vezetett el idáig, több tucatnyi kitalált és elvetett ötlet, némelyik hoszabb-rövidebb ideig a készülő kéziratba is belekerült. Ízlelgettem, kóstolgattam őket, aztán mindig váltottam egy újabbra. Az utóbbi hetekben aztán a Föld-agy variáció birtokolta a címsort, de ez sem tetszett annyira. Közben párhuzamosan a következő regény címén is töprengtem, ami eredetileg Isten árnyéka néven futott. Aztán kitaláltam, hogy ez legyen inkább Isten gépei, ami sokkal beszédesebb és árnyaltabb. Viddel éppen erről beszélgettünk, amikor leleményesen megjegyezte, hogy ez sokkal jobban illik a mostani regény történetéhez. És rájöttem, hogy igaza van. Ennél kifejezőbb címet nehéz lenne találni, szerintem megvan benne minden, amit eddig kerestem: többértelműség, rejtélyesség, ködös utalás, figyelemfelkeltés.

(Úgyhogy Elveszett Föld törölve, kedélyesen elbúcsúzom tőle, és lehet, hogy visszamenőleg is kicsit belepiszkálok pár blogbejegyzésbe, jelezve ezt. Aztán van egy évem kitalálni a következő regény címét. Ami Isten és a hit kérdésével is foglalkozik, viszont nem igazán vannak benne gépek.)

Egy ideje már foglalkoztat az Én, a halhatatlan sorozat egyfajta felújított változatának megírása. Nem tudom, az Sf-irodalom története során csinált-e valaki konkrétan ilyet, de hasonlót többek közt Asimov és Clarke mindenképpen. Itt van Asimov híres novellája a Nightfall, amiből Robert Silverberggel később regényt írtak. Clarke pedig egy korai novellája alapján írta meg később A gyermekkor végét. Ja, és közben beugrott Orson Scott Card Végjátéka, aminek eredetije szintén egy novella volt, és Card saját állítása szerint csak a Holtak szószólója miatt írta meg regényben, mint egy előzményt. (Ja, és még egy: Nemes István is tervezett egy teljesen más stílusú újraírást az egyik Káosz regényével, de ha jól emlékszem, még mindig nem jelent meg.)  

Visszakanyarodva, a fentiek alapján talán még sem olyan eretnek az a kósza gondolat, hogy esetleg nulláról újraírjam az Én, a halhatatlan sorozatot.A koncepció valószínűleg változna is, meg nem is. Az Erdőhold és a Gyarmatos könyveket mindenképpen leválasztanám, ugyanis, bevallom, egy megalomán és téves koncepció eredményeképpen kerültek összevonásra a halhatatlanokkal. Akkor jó ötletnek tűnt, de igazából mindkét ciklus megáll a saját lábán. Ez azt is jelenti, hogy a háromfajos ötlet is nagy eséllyel menne a kukába, hacsak nem tudom valahogy azokat is új alapokra helyezni. Az űroperai jelleget mindenképen kiszedném a történetekből, na meg az azóta felfedezett logikátlanságokat (és a hülyeségeket is), és Marcus Barbess történetei egy keményvonalas SF felé kanyarodnának. Kevesebb lövöldözés, űrhajózás, több emészteni való tartalom

Hogy mennyiben maradnának meg a régi novellák alapötletei, köztük a Zsoldos Péter díjas írásomé is, azt még nem tudom. Lehet, hogy ha elkezdek gondolkodni, sok olyan új ötlet ugrik be, amik teljesen más irányba viszik el a sorozatot. Ha egyáltalán helyre tudom rakni az ötletet a mai gondolkodásomnak megfelelően. Nem lesz könnyű, az biztos.

Mindenesetre már évek óta gondolkodom ezen, és úgy tűnik, ezúttal a gondolat megérett arra, hogy talán legyen is belőle valami. Hogy mikor, azt viszont nem tudom, mert még van két rendkívül fontos történetem, amit előtte regényformába akarok önteni (Isten árnyéka “Nem tudom, még mi lesz a címe” az egyik, a másik pedig Az Ember könyve címet viseli. Ebből az Isten árnyéka címe valószínűleg változni fog, az Ember könyve pedig jelenlegi abszolút kedvencem, és valószínűleg nem önálló regény lesz.) Mivel azonban az Én, a halhatatlan novellafüzérként létezne, talán belefér két regény közé egy-egy történet próbaképpen. Aztán majd meglátjuk.

Vajon mennyire szentségtörés teljesen új alapokra helyezni egy régi írást, sorozatot? Ezzel egyúttal vélhetően lenullázni több korábbi írást?