Az irigység két oldala
február 19, 2008Miért van az, hogy vannak olyan írókollégák, akik úgy érzik, nekik feltétlenül mindenről meg kell mondaniuk a tutit, leginkább a kollégákról. Vajon mi motiválhat egy írót abban, hogy kihasználva szófaragásban, csűrés-csavarásban való jártasságát, kollégákra, burkolt megjegyzések tételére pazarolja eme adottságát? Milyen jó is lenne, ha az írók nem a többi íróval foglalkoznának, hanem csak úgy egyszerűen írnának. Novellát, regényt, fantasztikumot. Amire az olvasói valóban kíváncsiak. Mindenki jobban járna így, de leginkább az olvasók. Sőt szerintem az írók is.
(Tanmese: Régen volt két kutyánk – testvérek – az egyik dominánsabb, a másik jámborabb. Az etetés külön művészet volt, ugyanis Peti, a domináns eb porszívót meghazudtoló sebességgel szívott magába mindent, és közben állandóan a másikat (Gombóc) figyelte, hogy az hol tart. A lényeg az volt, hogy előbb kész legyen, és akkor szépen odament Gombóc tányérjához, félretúrta a tesót, hogy övé legyen a maradék. Na, persze ilyenkor villámsebesen el lett zavarva.)
Persze, nem újkeletű találmány ez, régen is volt ilyen, elég csak Ady és Kosztolányi fura viszonyára utalni (köszönet Vidnek a történetért 
„Kosztolányi éppen a Párizsba távozott Ady helyét kapta meg a Budapesti Napló szerkesztőségében, s a lap felváltva közölte vasárnaponként Ady és Kosztolányi verseit. Ady igazságtalanul elmarasztaló bírálatot írt Kosztolányi Dezső Négy fal között című verseskötetéről (1907), amely elsietett, egyenetlen színvonalú kötet ugyan, de mégiscsak az új nemzedék második jelentős teljesítménye - az Új versek után. Ady „irodalmi író”-nak nevezte Kosztolányit, holott ez inkább illett volna Babitsra, akit viszont Ady elfogadott, mivel őt kevésbé érezte vetélytársának. Kosztolányi azután 1929-ben vett elégtételt, amikor pamfletet írt Ady messiás pózáról.”
Ezzel kapcsolatban találtam egy idézetet egy kollégám, Antal Józsi honlapján. A hazai scifi életre vonatkozik, és nagyon tanulságos.
“Mondjuk ki nyíltan, a magyar fantasztikus piac szűk voltából fakadóan, annak, aki már benn van, elemi érdeke, hogy minden lehetséges konkurenciát – ha lehetséges –, még csírájában elfojtson. Ehhez nagyon kedvező terep az internetes fórum, ahol egy-két odavetett megjegyzéssel könnyen tökkelütött idiótaként állíthatjuk be a lehetséges konkurenst, miközben magunk a mennybe mehetünk.”
Bár… Valóban elemi érdeke lenne bárkinek ilyesmi? Nem hinném. A fantasy-világok, brandek hazai piacán, ahol jóval nagyobb pénzek mozognak, igen csúnya dolgokról is hallani, míg scifi területen inkább csak egók ütköznek egymással. Az, hogy ki képes energiát pazarolni a kollégák burkolt piszkálására, provokálására, személyiségfüggő. Aztán vagy megmarad a burkolt célozgatás, megjegyzés önmagában reakció nélkül, vagy ha ügyesen megkonstruált, akkor pontosan célba is talál, és indulatokat vált ki. Végül is, ez a célja, nem? (Az idézetben lévő link alatti novellát is érdemes elolvasni. Az is tanulságos.)
Egyébként a fenti idézet kissé már elavult, jobb helyeken ezt manapság blogokban fejlesztik mesterfokra, és nem is a lehetséges konkurensekről szólt a dolog, ez csak mese. A mocsár az mocsár, és koppintva László Zoli blogjáról: „mindig van lejjebb”. Nehéz elviselni, amikor burkoltan hergelik és provokálják az embert. Néha az átlagolvasó észre se veszi az apró, precízen megfogalmazott utalásokat, asztal alatti tőrdöféseket, ehhez már igazán bennfentesnek kell lenni. Az ember meg csak nyel és nyel, amíg van türelme és vérmérséklete. Sajnos, van amikor nem képes az ember valamit válasz nélkül hagyni. Ez sem túl vidám dolog, de valahol azt hiszem, megérthető a reakció. Persze, szemtől szembe mindig marad a mosoly.
Ha esetleg a fentiekből valaki némi keserűséget olvasna ki, jól érzi. Szerencsére, azért nem ez az általános, és ez talán mentsvár lehet a mocsárban. Ugyanis létezik még kölcsönös tisztelet, kölcsönös elismerés, és helyenként barátság is írókollégák közt. A többit inkább hagyjuk.
Amiért azonban ez a blogbejegyzés valójában megszületett, az a következő:
Nemrég olvastam el László Zoli barátom Nagate 2 (Városmély?) munkacímű regényének végét, és bevallom őszintén, irigy vagyok. Nagyon. Persze, egészében lesz majd a mű az igazi, de mivel van szerencsém néha belekotnyeleskedni az írás folyamatába, és elolvasni a készülő részleteket, hát azt kell mondanom, hogy zseniális… Nem találok rá szavakat. Régen olvastam ilyen meghökkentő ötletparádét, szöveget, ami annak ellenére ennyire be tudott volna vonni a világba, hogy nagyjából ismertem a történetet, a végkifejletet. A történet és a vége üt. Nagyot. De komolyan. Megesz a sárga irigység
Komolyra fordítva, nem az irigység beszél belőlem, hanem az őszinte elismerés, és remélem, Zoli sem haragszik meg ezért, de ez a véleményem, na. Remélem, a regény még idén napvilágot lát.
Azért ez érdemein felüli dícséret annak a részletnek! Csak várd ki a végét, lehet, hogy a felvezetés agyoncsapja az egész végkifejletet…
Azt hiszem, G.B. Shaw volt az, aki drámaírói karrierjét azzal készítette elő, hogy elismert drámakritikussá küzdötte fel magát, kialakítva a rá hallgató közönséget, és csupa olyan dolgot kért számon a kortárs drámákon, előadásokon, amiket azokban nem lehetett megtalálni, majd mikor már sokan leírátk ezért a kurrens szerzőket, egyszer csak előállt a darabjaival, amikben minden megvolt, amit a kritikáiban hiányolt…
Még jó, hogy a hazai SF-ben ilyen manipulációk nem lehetségesek, mert akad (nak?) éles szem (ek?), és minden rejtett összeesküvés, csúnyaság és álnokság rögtön lelepleződik…
Csak azért szólok hozzá ilyen bátran, mert nem olvastam még azt, amit Te, Botond.
Aki erre képes, az még nagyobb dolgokra is! Például jó regényeket írni! 
Én még “fiatal” vagyok ezen a piacon, de írással foglalkozom, abból élek legalább tizenöt éve.
Lehet, az az én szerencsém, hogy későn léptem be a sci-fi alkotói világába, engem ugyanis nem zavar mások sikere, sőt, inspirál, mint ahogyan az is, ha rosszat vagy nekem nem tetszőt olvasok – arról pedig sosem értekezem, ki miért dícsér vagy szapul, az legyen az ő dolga, biztosan van erre oka. Ezért vagyok más állásponton, mint Antal József – kinek regényét, a Diagnózist most olvasom éppen, pótolandó az elmaradt műveket, és mondhatom, tetszik, amivel eddig a regényében találkoztam, mégha ízlésem szerint egy kicsit túlírt is. Azonban mindképpen érdemes elgondolkozni Antal Józsi elfojtás-elméletén, hiszen, rövid ittlétem óta, magam is megtapasztaltam már valamit abból, amit állít. De nem nyitnék frontot ezen a területen, mert nem ismerem eléggé, idővel okosabb leszek – talán.
Ám, Botond, ez a jó hozzáállás, amit a bejegyzés végén írsz!
Az irígységből fikázós írásokkal kapcsolatban mindig ilyen jelzők jutnak eszembe, hogy szégyenletes, meg h szánalmas… Néha nehéz megállni, de megfogadtam, hogy nem szállok be ezekbe a vitákba.
Amit módomban áll tenni az ügyben annyi, hogy ha valaki elveszíti a tiszteletemet, akkor nem olvasom el az írásait…
sangel:
Volt némi keserű irónia abban, hogy pont Antal Józsi szavaira hivatkoztam fentebb. Ugyanis, fura, hogy amin A esetben felháborodik valaki, azt B esetben következetesen és gátlástalanul ő is elköveti. No comment.
Fairylona:
Teljesen igazad van.
http://signals.sfblogs.net/2008/02/16/egy-szerelem-vege/
Szigorúan olvasói jajongás…
az író és író közti, a kritikus és író közti (újabban valamelyik oldalon vitába lépő olvasók közti) vita, néha visszataszító hangnemben, mindig is megvolt, mindig meg is lesz. Hemingway Vándorünnep c. regényében érdekes dolgokat olvasni a kortársak jelleméről, kapcsolatrendszeréről, ki hogyan, hol jelenhetett meg, ki hogyan kaphatott méltatást, és kit húztak le ok nélkül? tanulságos és érdekes olvasmány, jól érzékelteti, hogy nem újkeletű ez a helyzet. csak hát valóban, a net révén bármely kívülálló rövid idő alatt szembesülhet az írók megnyilvánulásaival. három dolgot azonban hozzátennék mindehhez:
1. nagyon sok minden nem hangzik el, a háttérben marad, és nem feltétlenül derülnek ki az igazi mozgatórugók.
2. élőben mindenki más, és nem mindenkiről lehet (már csak ezért sem) valós képet kialakítani az internetes megnyilvánulásai alapján.
3. ha jobban megfigyeljük, az összezördülésekben mindig ugyanaz a 20-30 ember vitázik. (Kb. ugyanennyien tátjuk a szánkat a partvonalról, szóval nem nagyon hiszem, hogy olyan nagy befolyásoló ereje volna a kritikáknak, flémeknek az amúgy sem túl nagy olvasóközönségre.) de persze lehet, hogy tévedek. talán közvéleménykutatást kéne tartani
Jud, egyetértek a 3. ponttal. végül is a korábbi időkben is azok értesültek az írói csatározásról, akik aktívabbak voltak az átlagos olvasóközönségnél, eljártak irodalmi szalonokba, olvasták a szakmai sajtót stb. Most ez a neten megy, de a többség úgyis csak az írásművekkel találkozik.
Oké, belátom, tán kicsit eldramatizáltam részemről a dolgot. De még mindig úgy látom, hogy egyre kevésbé van ma már “átlagos olvasóközönség”. Főleg scifi berkekben. A háló csak egy karnyújtásnyira van, bármilyen témába nyakik belemerülhet az ember, de ha a “zászlóvivők” részéről rendszeresen értelmetlen, bomlasztó vitákkal szembesül, az hathat rá taszítólag. Most említhetnénk akár balfrász blogját, de a solariát, a scifi.hu-t, az rpg.hu-t is. Aki fellép a netre, és beírja hogy scifi, néhány kattintással eljut ezekre az oldalakra. Két évnyi meglátást folgaltam össze, ami kattintgatásaim közben ért. Ennyi idő után azért csak kialakul egy profil az emberben az érintettekről, és néhány esetben felmerült a kétely, most az internetes képnek higgyek, vagy annak, amit az írásaiból kikövetkeztetek.
Ha a bizonytalanság elkerülése végett nekem, az olvasónak inkább a könyvekre kellene fektetnem a hangsúlyt, akkor az íróknak az írásra. De mivel az internet visszavonhatatlanul beszivárgott az olvasó és az író közé, mindkettőnek meg figyelembe kellene vennie azokat a határokat, amin túl már a másik elvesztésést kockáztatja. Ez a véleményem.
signal:
Szerintem tökéletesen igazad van. Mennyivel jobb volt régen, net nélkül, amikor az írókról csak a könyveik, történeteik, szereplőik idéződtek fel az emberben, esetleg egy-egy interjú. Nem pedig a szópárbajok, áskálódás, gyűlölködés, stb.
A net valahol a régi kávéházakat “helyettesíti”, ahol meg lehet vitatni dolgokat, ráadásul területi korlátok nélkül. Csak, míg egy sörözés, kávézás melletti vita szelidebb és zárt körben marad, a neten minden bárki számára elolvasható, ráadásul a hév könnyebben elszabadul.
Egy tanulsága mindenképpen van mindennek: ha valaki nem fórumozik, nincs jelen a neten, és megtartja magának a véleményét, talán nem támadható. Persze, ez sem teljesen igaz, ugyanis aki akar, mindig talál okot, de legalább a támadási felületek minimálisra szoríthatók. És az sem biztos, hogy ha egy beszólás válaszolatlanul marad, nem éri-e el éppen a célját. Ugyanis, ha csak egy ember véleménye hallható a neten, sokan hajlamosak elhinni, hogy ez az igazság.
Érdemes megfigyelni “Amoni Tamás sci-fi író” példáját. Ez a faszi öregem megírta a könyveit, megcsinálta a honlapját meg a hozzá való bannert öcsém, elbeszélgetett Sándorral az Aranytízben, onnantól kezdve meg szarik bele az egészbe apám, kirándul a családjával.
Az internet személytelensége az alapvető ok a viták eldurvulásában. Mint a kapcsolati háló mondjuk a munkahelyeden. Megtudod mástól, hogy valaki megjegyzéseket tett a munkádról, te másokon keresztül visszaüzensz neki, és a kis félrehallások, félremondások miatt annyira felhergeled magad, hogy mikor végre személyesen találkoztok, egyszerűen megfejeled
Nincs lehetőséged érzékelni a másik minden rezdülését, mikor közöl feléd valamit. Főleg az érzelmi töltetét a mondanivalójának. Pedig gyakran ettől függ a helyes értelmezés. Majd ha lehet érzelmeket is közvetíteni a hálón, talán egyértelműbb lesz.
Na de nem koptatok tovább, ezt már jópárszor megállapítottátok ti is a solarian.
Egyébkén valami hasonló diszkurzus zajlik sheenard Wass Albertes bejegyzésénél, ami engem is fogalkoztat: az írott mű elkülöníthető-e írójától, vagyis ha megítéled az írót, az egyben bélyeg-e az alkotásaira is, és fordítva.
signal: “De még mindig úgy látom, hogy egyre kevésbé van ma már “átlagos olvasóközönség”. Főleg scifi berkekben. A háló csak egy karnyújtásnyira van”
Nem szabad túlbecsülni az sf-t olvasó emberek igényét arra, hogy közelebb kerüljenek az sf-hez, hiába a net adta lehetőség. Rengeteg példát lehetne felsorolni az olyan valóban kimagasló sf regényekre, amelyek katasztrofális fogyást értek el a piacon, holott a net tele van dícsérő véleményekkel. Az ember azt gondolná, hogy akit érdekel az sf, az utánanéz legalább annak, hogy, mit érdemes megvenni (és ez még sehol sincs az aktív netes élettől), de látod, mégse. Hyperion bukik, Vörös Mars bukik, Karantén bukik.
signal: “Nincs lehetőséged érzékelni a másik minden rezdülését, mikor közöl feléd valamit.”
igen, de a netes kommunikáció során nem csak abból adódik “félreértés”, hogy valaki használt-e szmájlit a mondat végén, vagy nem, érzékeli-e valaki az iróniát, vagy nem. ha te valamiben benne vagy, ismered a hátterét pl. egy kritika keletkezésének - mondjuk mert éppen te magad írtad - aztán olyan “tényeket” közölnek a megírásával kapcsolatban, ami egyszerűen hazugság, hát az azért kialakít egy véleményt bennem…
az író mint író, és mint személy elkülönítése: van egy ismerősöm, huszonéves srác, igazi emberi hulladék, ha a magánéletét nézem, törtető, számító, ugyanakkor szemtől szembe természetesen mosolyog, volna mit mesélni a dolgairól, de ez nem az a felület; azok közé tartozik, akikkel nem ülnék egy asztalhoz, pedig ez a listám igazán nem hosszú. aztán láttam egyszer színpadon, mert hogy egyébként amatőr színészként időnként fellép. azon az előadáson el kellett ismernem, hogy igen tehetséges. egyszerűen el kellett vonatkoztatnom attól, hogy magánemberként undorodom a viselkedésétől, de színészként, előadóművészként csodálatra méltó. végül is, hány züllött énekesről, színészről hallani, és vajon mindig eszünkbe jut ez, ha hallgatjuk a cd-t, vagy nézzük a filmjeiket? (pl. hányan rajonganak azért a hülye tyúk britni szpírszért, aztán tessék, mi lett belőle̷
sezlony: hát ejgen… a Pörgés pl. több negatív vagy semmilyen véleményt is kapott, és mégis, milyen kiváló regény, ennyit a befolyásolásról.
chelloveck: “Érdemes megfigyelni “Amoni Tamás sci-fi író” példáját. Ez a faszi öregem megírta a könyveit, megcsinálta a honlapját meg a hozzá való bannert öcsém, elbeszélgetett Sándorral az Aranytízben, onnantól kezdve meg szarik bele az egészbe apám, kirándul a családjával.”
nem is nagyon kerül szóba
mondom én, jobb hallgatni, mint puffogni 
Jól van na, nem nyavalgok
Köszönöm az észrevételeket, rámutatásokat.
látom, érzékeny a téma.
Nem ismerem még annyira az sf-piac kufárjait, de ha csupán az emberi jellem változásait figyeljük, úgy általában, miért éppen ez a terület volna mentes ettől…
Nem tudok reagálni arra, amit írtál éppen Antal Józsi megjegyzésével kapcsolatban, mert nem ismerem a körülményeket, de hajlok arra, hogy akkor sem biztos, hogy megosztanám a véleményemet a közönséggel, ha tudnám, miről van szó…
Az ok pedig, hm,… hogy inkább példát mondjak erre… Emlékszel arra a jelenetre, amikor a szenátorok a csatamező mellett, a sátorban megemlítették Maximusnak (a Gladiátorban
), hogy egy ilyen sikeres hadvezér sokra vinné odahaza, Rómában? Valami ilyesmit felelt, kitérésként: a csatában az a jó, hogy mindig tudod, ki az ellenséged, akivel szemben állsz.
Nos, ez bölcs felismerés.
És csupán, maradva a példádnál: az nem lehet, hogy A állítás igaz, B állítás igaz, és a kettő között összefüggés nincs?
“Az ember azt gondolná, hogy akit érdekel az sf, az utánanéz legalább annak, hogy, mit érdemes megvenni”
A harminc fölötti ismerőseim nem olvasnak kritikát a neten, simán bemennek egy nagyobb könyvesboltba, beleolvasnak a könyvekbe és úgy választanak. Hogy mit vesznek inkább terjesztési kérdés (hogy mit vesznek le a polcról a borítóé is). Úgy vélem, inkább a fiatalabbak követik nyomon a vitákat, és ha művet kiválónak tartják, magukévá tehetik a szerző nézeteit, értékrendjét. Szvsz a falka-effektus gyökere is ez.
sangel:
Provokálásról, beszólogatásról és sárdobálásról annál inkább. Pl. ha a Te eseted nézem pl. akkor hogy van az, hogy Te a fenti elvet vallod: “nem zavar mások sikere, sőt, inspirál…”. Pedig simán beszólogathatnál másokna, pl. nekem.
Ja, a téma érzékeny, mert nem szeretem, ha pl. a szeretteimen keresztül érkezik a burkolt taposás. Ennél lejjebb nehéz süllyedni szerintem.
Nem beszéltem semmilyen állításokról
Miért nincs ezzel mindenki így? Miért jön elő a magyar mentalitás újra és újra… Biztos ismered a poklos viccet, amikor a magyar üst mellé nem kell őr, mert a többiek úgyis visszarántják a kimászni igyekvőket. Vagy a dögöljön meg a szomszéd tehene csattanójút is.
ja, ja, az helyes vicc, és úgy tartják, aki magán is képes nevetni, azzal nincs olyan nagy baj…
Nem tudok más fejével gondolkozni, nem tudom, csak sejtem talán, hogy kit, mi inspirál egy-egy megjegyzésnél.
Abból indulok ki, hogy a vélemény szabad, és akkor is ezt gondolom, ha az nem vélemény, amivel éppen találkozom, hanem beszólás például, gáncsoskodás, irígység vagy vádaskodás. Ezek szerint az illető ennyire képes, és nem többre. Felesleges energiákat emészt fel rágódni ezen.
Sokkal jobb élni az életet, mint azt figyelni, hogyan él a másik. Nem?
De igen. Mégis elolvassuk pl. egymás blogjait, mert csak érdekli az embert a másik is, nem?.
ez így van, nem is titkolom, elég sok blogot és oldalt olvasok, de az is lehet, írnom kéne a sajátomat…
Sangel:
Inkább a regényt írd, Benedek, meg sok-sok novellát.
Éppen gyűröm az egyik novellát, de már az is túlnőtt műfaji keretein, 100 ezer leütés lesz, ha így folytatom. Csúcsot döntök akkor, a magam csúcsát legalábbis.
A regényt csak máciustól folytatom, az még parkol 83 ezernél, de várom már, mert tudom, hogyan lendült tovább a történet kereke. Ha szerencsém lesz, és velem lesznek a szavak istenei, a Szefantorra elkészül…
És a blogot is írom azért, csak hogy lássátok, élek még…
Gyere inkább gyakrabban társaságba! Nehogymár blogokból értesüljünk egymásról. Lassan eljutunk az asimovi auróraiak (?) távnézéséhez, és a végén még irtózni fogunk a személyes találkozásoktól. .-)
Az nem a Solaria?
“Az nem a Solaria? ” - ? Mit óhajtasz ezzel mondani, jó Chellóm, valahogy nem tudom kiókumlálni… szidalmazás és miért?
Ugyan, a bolygó nevére gondolt.
Az Aurora az ez: Az Alapítvány és Földben Goan Trevize és Janov Pelrot a Föld keresése közben ellátogatnak az Aurorára, ahol már nem él ember, de burjánzik a növény és állatvilág, főleg a kutyák szaporodtak el óriási mértékben. (wikipédia)
Khm… némi egészséges adag paranoia nekem is kijutott ebben a sf közösségben…
Jaj, szerintem üljetek le ketten Botond és dumáljatok… mert már megint egy blogbejegyzés született valamiféle burkolt sértettségből, amit egy blogbejegyzés okozott. Szerdán egy trombitás?
(Egyszer tegyétek már péntekre azt a nyamvadt trombitást, hadd menjek mán én is, hát lassan már rámtör a tavaszi száradtság.)
Ja, tényleg Solaria!
Sheenard:
Leültünk, dumáltunk, mosolyogtunk, stb. Nem történt semmi. De tárgytalan az egész, kimorogtam magam.
A szerda meg pénteken kezdődik? A múltkor azt bezéltük, hogy inkáb pénteken Trombitásozunk. Bár, hm, st amúgy sem lenne jó a péntek. Meglátjuk a szerdát…
Chello:
Ember, a múlt héten pénteken voltunk sörözni, igaz, most nem a Trombitásban, de akkor sem jöttél…
Igen, mert akkor Pécsett voltam, max. SpencerOlhammel vagy JudLorinnal tudtam volna sörözni, de nem volt meg a számuk.
Chelloveck: na tessék, így szállnak el a fejünk felett a múlt péntekek szellemei
Botond: Szedjétek össze magatokat, az asztalt már lefoglaltam
Add A Comment