Joomla Toplista SG.hu

Megtalált Föld

szeptember 25, 2007

Úgy tűnik, végre sikerült az, ami az elmúlt fél évben nem: újra írásközeli állapotba kerültem. Hogy ennek a fura kilengésnek mi volt az oka, nem lényeges, mindenesetre az Elveszett Föld - végleges címen Isten gépei (2008.05.16.) -  továbbírására tett kísérleteim eddig rendre kudarcot vallottak, pár szó átjavításánál, pár mondat leírásánál sosem jutottam tovább.

Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy makacsul fordítva akartam megülni a lovat, ugyanis írni akartam, mert azt hittem, tudom, merre tart a történet. Nos, mint az elmúlt héten kiderült, nem tudtam. Illetve, amit tudtam, az kevés volt ahhoz, hogy a tudatalattim engedje, hogy továbbírjak. Azonban az elmúlt héten rengeteget jegyzeteltem, és hirtelen nagyon precízen összeállt a történet, apró puzzledarabok ugrottak a megfelelő helyre, jellemek teljesedtek ki, gyakorlatilag minden főbb részlet erőlködés nélkül bevillant. Olyan ez, mintha az egész mindig is ott rejtőzött volna az agyam mélyén, csak éppen eddig nem sikerült volna előcibálnom. Azért pár „lyuk” még akad, pl. a végkifejlet, ami olyan szinten szürreális lesz, hogy azon majd külön is el kell gondolkodnom, mert jelenleg képtelen lennék megírni, ahhoz lehet, hogy valami módosított tudatállapotra is szükség les :-) . 

És ha már manapság majdnem mindenki nyomatja az „önpíárt” írókörökben :-P , ezúttal én is megengedek egy számomra érdekes hírt. Nemrég hívták fel a figyelmemet (kösz, bugyantotta), hogy az Alexandra sci-fi toplistáján jelenleg 5. helyezett A Poszthumán döntés. A megjelenés után nem sokkal egyszer megnéztem, akkor azt hiszem 12. volt. Az első most egy Star Wars regény, a második a Galaktika újság által reklámtámogatott, Arthur C. Clarke mester és Stephen Baxter által jegyzett Napvihar, aztán újabb két franchise regény következik, egy Warhammer 40.000 regény, ami a szép emlékű Inkvizítor és Űrgárdista oldalvízén evez (hátha tényleg jó), valamint a mozifilm által marketingtámogatott Transformers regény. Lejjebb is csupa franchise és sorozat tanyázik, csoda, hogy szerencsétlen Poszthumánok idáig eljutottak. Fogyási adatokról semmit sem tudok, nem is vagyok érdekelt benne, de remélem, a kiadóm jól jár, ha már voltak olyan kedvesek, és láttak némi fantáziát a történetben. (Persze, ez csak a sci-fi toplista, a teljes irodalmi mezőnyben a sci-fi könyvek sehol sincsenek ám, kivéve a Star Wars regényt, ami úgy tűnik, töretlenül erős vásárlóerővel rendelkezik.) 

Update 09.27.-én: most meg éppen negyedik. Kíváncsi lennék, mennyi a valóságalapja ennek a listának?

  1. Sayed Said,

    Azért örülsz is, vagy csak hitetlen musztafát játszol, hackett? :)

    Biztosan van valami alapja a listának, meg kéne kérdezni az Alexandrát vagy a Deltát. Azért a fogyási adatok, ha másképp nem is vagy érdekelt bennük, a lelkesedésedet nem kis mértékben támogathatják meg.

  2. Hackett Said,

    A fogyás nem egyenlő a tetszési indexszel, inkább szól a borítónak, a szerző esetleges addigi írásainak, a kiadónak és ha van, akkor a marketingnek. Persze, egy idő után, ha sokaknak tetszik, akár el is terjedhet a hír, hogy ezt érdemes elolvasni.
    De attól, hogy valaki megveszi könyvet, még nem biztos, hogy végig is olvassa, lehet, hogy 100 oldal után a falhoz vágja. :-)
    Majd utánajárok ennek a listának, kíváncsi lettem, hogyan működik.
    És persze, örülök, ennyi egó azért kell, hogy legyen az emberben, nem? :-P (Hiszen éppen” lenyomtam” a Transformerst, ami azért elég erős marketingháttérrel rendelkezett, pedig a két könyv egyszerre jelent meg.:-)) Holnap majd úgyis ismét változik a lista :-D

  3. merras Said,

    Tudsz valami URL-t adni ehhez a listához? Franc az Alexandra honlapjába, nem bírok rajta eligazodni…

  4. Hackett Said,

    Merras:
    Megpróbáltam belinkelni, de béna vagyok, és a 320 karakteres link (!) eléggé szétbarmolja az oldalt. Elküldtem mailben, egyébként meg az Alexandra.hu-n, balra a főkategóriáknál az irodalom/regény/sci-fi oldalon található jobbra az aktuális sci-fi toplista. Van fantasy is külön.

  5. Gladia Said,

    Hello!

    Bocs, hogy beleszólok az “önmarcangolásodba”, de pont tegnap voltam az Alexandrába, és pont a Te könyvedért mentem.

    Csak közbevetőleg: az SF.blogs reklámja alapján gondoltam, hogy elolvasnám.

    Nyugodtan merem állítani, hogy a borító alapján az életben nem találtam volna meg, annyi sok harsány közé van elrejtve, még az újdonságok között. Nehezen találtam meg, mert a tematikus sci-fi, fantasy helyen, ahol először kerestem, nem volt belőle egy darab sem.

    Ez azért, akár optimizmusra is adhat okot, mert lehet, hogy onnan már kifogyott!!!

    Úgyhogy megy ez!

    Olvasni is elkezdtem és még nem fordult meg a fejemben, hogy abbahagyom! :)

  6. merras Said,

    Hackett: köszi, megtaláltam.

    Ilyen hosszú url-es problémára a href.hu ad jó megoldást: berakod a hosszú URL-t, és szül helyette rövidet, ilyen formában:

    http://href.hu/x/3lhm

  7. Hackett Said,

    Gladia:
    Na látod, akkor a Te esetedben a marketing ért célt. De nem is azért vetted meg, mert tetszik a regény, azt egyelőre még csak reméled. Ahogy én is :-)

    Merras:
    Kösz, ma is tanultam valami újat.

  8. merras Said,

    Majd az lesz a fejlődés, amikor rágondolok, hogy milyen lapot akarok épp megnézni, és a Firefox már tölti is befele. :D

  9. Gladia Said,

    Hello!

    Csak egy pár szó, aztán leszállok a témáról!

    Nem a marketing “áldozata” vagyok, hanem a baromi jó címé, amit adtál!

    Nekem a borító is nagyon tetszik, sokat sejtet, főleg a cím viszonylatában!

    És igen, remélem…

    Bocs, már itt sem vagyok! :)

  10. Hackett Said,

    A jó címről van egy sztorim. :-)
    A múltkor a Westendben nézelődtem. A végénél, a földszinten van egy könyvespult, többnyire egy fiatal csávó az eladó. Néztem, van-e a könyv; nem volt. Megkérdeztem. Megnyúlt az arca, visszakérdezett, hogy micsoda? Biztos nem tagoltam eléggé. Mondom Poszthumán döntés.
    - Ja, nem valószínű, hogy lesz - felelte, és kb. az volt az arcára írva, hogy ilyen címmel én könyvet ki nem rakok a pultomra. :-) Vagy csak én olvasok rosszul az arckifejezésekből. :-)

  11. Gladia Said,

    Ez jó! :)

    Valójában döbbenet, de nagyon viccesen! :)

  12. Hanna Said,

    Helló! :) Tudatom veled, hogy a szeptemberi PC Guruban írtak a könyvedről, sajnos csak egy kicsit későn tudtam meg, amikor már az újságosok fele visszaküldte a remittendát. Pedig megnéztem volna én is…

  13. Hackett Said,

    Köszi az infót, megpróbálom azért inyomozni! Van valakinek esetleg szeptemberi Pc Guruja? :-)

  14. merras Said,

    Ezt a hacket!
    Toplistás a Hackett!

    :)

  15. Hanna Said,

    Közben megkaptuk a PC Gurut, majd beszkennelem neked az ismertetőt. :)

  16. Hackett Said,

    A fenti Westendes sztorihoz egy kis adalék:
    november végén mégis csoda történt, mert egyszerre csak megjelent a csávó standján 4-5 darab Poszthumán. Fél év késéssel. Vajon ennek mi lehetett az oka, hogy fél év után eljutott hozzá is a könyv? Talán keresték páran, vagy… más ötletem nincs, hiszen olyan határozottan mondta nyáron, hogy nem lesz.
    Fene se érti ezeket a könyvárusokat, meg a hazai könyvterjesztést se.

Add A Comment

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture.
Hogy bizonyítsd, nem spamrobot vagy, kérlek, írd be a képen található szót.

Anti-Spam Image