Joomla Toplista SG.hu

Újabb megvalósult ötlet: ha egy üzlet beindul…

július 22, 2007

Archív: 2007.01.26.-án: 

Úgy tűnik, egy közelebbi jövőben játszódó történetnél az ilyesfajta összecsengések egyre gyakoribbak, már ha az író veszi a fáradtságot, és megpróbál felkészülni egy hihető, de mégis fantasztikus jövő ábrázolására. A mikrohullámú fegyverek körüli kutatások már jóideje folynak, elég sok cikket elolvastam ezzel kapcsolatban, sőt a Poszthumán döntésben ennek egy meghatározott frekvenciát kibocsátó változatát alkalmaztam is, mint vér nélküli halálos fegyvereket. Az Elveszett Földben pedig a mikrohullámot kifejezetten tömegoszlatási célokra használják majd, rögtön a már megírt harmadik fejezetben, egy budapesti tüntetés folyamán.

A gyakorlati és tömeges használatuk eddig elméleti lehetőségnek tűnt, noha már több helyen kísérleteznek ilyesmivel, de úgy tűnik, a technológia kilépett a laboratóriumi környezetből:

http://index.hu/tech/tudomany/mik125h/

Égetéssel oszlathanak a jövőben:

„…Az ADS- (aktív elhárító rendszerű) fegyver által kibocsátott mikrohullámú sugár 2-3 másodpercen belül olyan fájdalmat okoz a bőr felszínén, amely 5 másodperc alatt elviselhetetlenné válik és arra kényszeríti az embert, hogy kilépjen a sugár vonalából. Az új technika, amelyet az amerikai hadsereg olyan válságövezetekben tervez bevetni főleg tömegoszlatásra, mint Irak vagy Afganisztán, Ken Hasegawa ezredes szerint “alternatívát kínál a katonáknak a lőfegyver (gumilövedék) helyett”. A Silent Guardian középutat jelent a semmit sem érő “shouting” (kiabálás) és a túl drasztikus “shooting” (lövés) között, mondták a Moody támaszponton…”

Mindenesetre mindez csak megerősíti a jövőbeli rendőrségi fegyverhasználatra vonatkozó elképzeléseimet. A jelenet máris tovább árnyalódott a cikk hatására.:-))

Add A Comment

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture.
Hogy bizonyítsd, nem spamrobot vagy, kérlek, írd be a képen található szót.

Anti-Spam Image