Brandon Hackett blogja

"Minden ember könyv, történetek, emlékek, gondolatok és események egyedi és megismételhetetlen tárháza."

Archive for July, 2007

Az idei Zsoldos Péter díjról

Posted by hackett on 24th July 2007

Nem akartam itt ilyesmivel foglalkozni, elég végigolvasni a különféle fórumokon folyó vitákat, de mivel az Avana közzétette az idei díj ponttáblázatát itt!, és végigböngészve a számokat az egyik fórumba bepötyögtem a keresetlen véleményemet, ide is kirakom.

Zsoldos Péter díj:

Megint azok a fránya számok… Ez biztos szakmai ártalom nálam.  Örülök, hogy a tavalyi problémák egy része ügyében történt előrelépés, de idén, a pontozást végigböngészve megint nem értek pár dolgot. (Tavaly a fórumon publikált levezetéseimet, javaslataimat a díj után emailben eljuttattam a zsűri elnökéhez, ezt háromnegyed évvel balfrasz nyílt levele tovább erősítette.) Viszont idén:
Megint azt látom, hogy nem minden zsűritag tud egyértelműen dönteni. A regény kategóriában szerencsére csak egy személynél született két győztes, novella kategóriában azonban ismét repkedtek a 4-5-szörös holtversenyek egyes zsűrizők pontszámain belül. Szerintem a zsűritagság egy olyan döntnöki pozíció, ahol minimálisan elvárható feltétel, hogy ki tudjunk választani a sokból egyet.

A holtverseny:
a novella kategóriában a két legjobbnak ítélt novella ugyanannyi pontot kapott, ezért újra szavaztak, már csak a két novellát véve figyelembe, ez alapján született meg a győztes.
Hogyan? – kérdem én.
Most akkor mégis tud mindenki sorrendet felállítani? Akkor első körben miért nem? Három zsűritagnál kapott mindkét novella (és még vagy három másik) 10 pontot. A másik két zsűritag elsőre is tudott dönteni a két mű között, a többiek mintha nem tűnnének túl következetesnek, pedig valahol ez lenne a lényege. Ha mindenki következetes marad, akkor szerintem két győztes van.

Azt hiszem, tényleg több értelme lenne az Antal Józsi által említett abszolút sorrendnek. Így legalább minden pontozó fejében kialakulna egy sorrend, még ha időnként van is holtverseny. Vagy a novellákból ki kellene emelni az öt legjobbat, és legalább azokat rangsorolni.

A Csodaidők kizárását személy szerint nem értem, biztos mert még nem olvastam a regényt, de az írója szerint a főbb szálai elvarrásra kerültek. Nem tudom, erről mondjon véleményt, aki már olvasta.

(És remélem, a fenti, helyenként talán karcosabb megjegyzések, javaslatok jövőre senki döntési pozícióban ülő embert nem befolyásolnak – bármilyen irányban – velem, mint egy elméletileg akár a díjra jelölhető művel rendelkező íróval kapcsolatban. Mert ugye nem írók neveznek, hanem novellák és regények.)

Posted in Zsoldos Péter díj | No Comments »

Megjelent

Posted by hackett on 22nd July 2007

Hm, 3 év után újra egy saját könyvet foghattam a kezembe. Már szinte el is felejtettem , milyen érzés, főleg mivel ebben a regényben ráadásul van munka bőven. Furcsa, hogy már nem lehet belepiszkálni, átírni egy-egy szót, furcsa, hogy a történet önálló életre kelt, és bárki elolvashatja, eltűnődhet rajta, falhoz vághatja (bár a ragasztás masszívnaktűnik, szóval, egyszer nem elég). Na mindegy, az élményt, az érzést úgyis csak a publikáló írókollégák érthetik meg, a többieknek cserébe csak annyit tudok ajánlani, hogy hátha tetszeni fog. Ha nem,  én kérek elnézést.:-)

. 

Posted in Megjelent, poszthumán, regény, Írás | 25 Comments »

Fény az alagút végén?

Posted by hackett on 22nd July 2007

Archív: 2007.05.15-én:

Mire megírtam az előző elmélkedést, azt vettem észre, hogy mintha újra kezdenék haladni az írással. Egyre gyakrabban jut eszembe a történet, újra születnek jópofa ötletek, körvonalazódnak jelenetek, árnyalódnak jellemek. És írtam is pár ezer karaktert. Ami igazából nevetségesen kevés, de több, mint, amit az elmúlt 3-4 hónapban összesen produkáltam. Minden bizonnyal az is motiválhat, hogy lassan célegyenesbe ér (?) a Poszthumán döntés megjelenése, és az ilyesmi azért szívet melengető érzés. Most meg pláne, mert három éve nem jelent meg írásom sehol, szóval, éppen itt volt az ideje.

Posted in Elveszett Föld, Isten gépei, poszthumán, regény, Írás | No Comments »

Hogyan ne írjunk regényt

Posted by hackett on 22nd July 2007

Archív: 2007.05.09.én: 

A cím kissé talán túlzás, de ahogy mostanában alakul az írási munkamenetem, néha valóban ez jut eszembe.

Régen jóval hosszabb történeteket írtam, de ezek azért többnyire egyszerű, lineáris történetvezetéssel rendelkeztek, egyszerűbb karakterekkel, kevéske igazi tartalommal. Ahogy nőtt az igényem, és talán nem nagyképűség, de némi gyakorlat, „szakmai tudás” is a komolyabb, komplexebb alkotások felé, a terjedelem rohamosan csökkenni látszik, az apró, de összeillesztésre váró mozaikdarabkák száma pedig ugyanakkor egyre csak sokszorozódik.

Néha nem is tudom, hogyan lehet egyáltalán erre a megannyi apróságra figyelni. A legnehezebb talán, hogy az apró ötleteknek, mint mozaikdarabkáknak a végén egységes egésszé kellene formálódniuk. Ugye hiába gyűjtöm össze a kirakós játék darabjait, ha nem vagyok képes összerakni a képet belőlük. Ezen túl azonban még nagyon sok minden van, aminek a helyére kellene rázódnia. Gondolok itt arra, hogy pl. a történet a lehetőségekhez képest komoly történetnek tűnjön (nekem legalábbis erre van általában igényem), legyen némi tudományos háttér benne, a történet hiteles, de ugyanakkor azért lehetőleg meghökkentően ötletes is legyen, a karakterek ne lógjanak a levegőben, és lehetőleg a viselkedésüket befolyásolják az átélt események. A cselekménynek legyen íve, ugyanakkor az ív ne abban merüljön ki, hogy szétlövik a fél galaxist, inkább abban, hogy gondolatokat vetek fel, amin esetleg az olvasás után is érdemes eltűnődni kicsit. Ha vannak fordulatok, azokat a lehető legjobb helyre kellene elhelyezni. A Poszthumán döntés vége például azzal próbálkozik, hogy a csúcspontot egyes szereplők kávézva eltöltött beszélgetése közben érje el, amit nagyon érdekes ötletnek, vagy inkább kísérletnek tartok.

Ugyanakkor, ha kell, százszor elolvasni a nyers szöveget, csiszolni a mondatokat, kicserélni szavakat, jelzőket, na és kíméletlenül kivágni a felesleges részeket. A túlírás ma a leggyakoribb hiba, ami az írókkal előfordul, hiába, a fránya szövegszerkesztők csak úgy vonzzák a betűket. A Poszthumán döntés például értelmetlen módon hárommillió karakteres trilógiának indult, aztán gyorsan lecsökkentet egy nyolcszázezer karakteres történetté, végül hétszázezer karakter alatt sikerült befejezni. Ehhez hozzátartozik az is, hogy van egy fájlom, ami ugyanennyi kivágott szöveget tartalmaz. Vagyis, úgy tűnik, elég gyakran működött a saját szerkesztői ollóm. Kérdés, eleget húztam-e belőle, vagy esetleg nem túl sokat? A most alkotási fázisban lévő regény, az Elveszett Föld hatványozottan vonzza a fenti problémákat, és még valami mást is. A sok apró részlet miatt képtelen vagyok lineárisan írni a történetet.

Pedig a cselekmény nagyjából összeállt. Vannak írók, akik részletes vázlatot írnak, mindent a legapróbb részletekig kidolgoznak, és az alapján írják meg a művet. Megpróbáltam, nem működött. A Poszthumán legjobb részei, sőt, karakterei is már írás közben pattantak elő a fejemből, és pillanatok alatt semmissé tették a legrészletesebb vázlatot is. Az Elveszett Földnél – végleges címén Isten gépei (2008. 05. 16.) – emiatt csak a fő cselekményvonal van meg, valamint a karakterek, de kell bizonyos mennyiségű leírt szöveg, hogy ráérezzek a szereplőkre, a cselekményre. Na, ez még nem jött el, így sötétben tapogatózom. Ha jönnek is az ötletek, össze-vissza kapok bele egyes jelenetekbe, félig megírom őket, aztán már egy másikkal kapcsolatban ugrik be valami. Ezek aztán valahogy egységessé olvadnak össze, de ez most nagyon hiányzik. Jó lenne leülni a gép elé, és csak úgy írni, de ez valamiért már hónapok óta nem akar sikerülni. Eddig kedvem se nagyon volt.

Nem értem én ezt.

Posted in Elveszett Föld, Isten gépei, poszthumán, regény, Írás | No Comments »

A Pörgés és a modern science fiction

Posted by hackett on 22nd July 2007

Archív: 2007.04.30-.án:

Bár nem szándékoztam az írással kapcsolatos eseményeken, gondolatokon túl másról írni itt, de most mégis kivételt teszek, főleg, mert annak a kiváló SF regénynek, aminek nemrég értem a végére – a címe Pörgés -, sok, a mostani gondolkodásomat és SF iránti érdeklődésemet érintő vonatkozása van.

A Pörgés Robert Charles Wilson 2006. évi Hugo díjas regénye (kritika itt!) , dicséretesen hamar jelent meg magyarul a Galaktika Fantasztikus Könyvek sorozatban, és régi vágyam vált valóra, hogy végre ne 20-30-40 évvel előtti science fictinok jelenjenek meg magyarul, hanem igazi, modern, kortárs művek. A Pörgés ilyen, mégpedig a legkiválóbbak egyike. Dan Simmons Hyperionja óta nem olvastam ilyen jó, szellemes és elgondolkodtató regényt (talán csak Simmonstól az Iliumot, de az angol nyelven történt). Wilson, az alapján, amit eddig megtudtam róla, az egyik legötletesebb angolszász írók egyikének tűnik, aki azon túl, hogy zseniális ötleteket képes összefonni, és tudományos alapossággal elővezetni, majd ezeknek értelmet is adni, nem feledkezik meg sok SF regény mostohagyermekeiről, a karakterekről sem. A Pörgésben mély és összetett karakterábrázolásokat kapunk, ami lehet, hogy sokaknak szokatlan lesz (angol és magyar nyelvű fórumokon is felvetették néhányan, hogy Wilson túl sokat foglalkozik a szereplők lelki világával, de hát, könyörgöm, irodalmi műről beszélünk, és az SF is rólunk, emberekről szól). Wilson pedig majdnem tökéletesen fogja meg a meghökkentő eseményekre adott emberi reakciókat.

“Íróként” még jobban értékeltem Wilson könyvét, elismertem az ügyes húzásait, elegáns stílusát, zseniálisan átgondolt, elképesztő ötleteit, és közben buzgón reménykedtem, hogy nem fogja lelőni valamelyik ötletemet, ugyanis mostanában némileg hasonló irányban gondolkodom én is. Például a most íródó regényem, az Elveszett Föld alapfelütése némileg akár hasonlónak mondható Wilson Pörgéséhez, noha már az első pillanattól máshová vezet a cselekmény. Szerencsére.

Aztán volt egy rész, amikor alaposan leizzadtam olvasás közben, mert Wilson „belefutott” egy olyan jelenetbe, aminek nagyon nem örültem, mert nálam igen fontos szerepet játszik, de szerencsére hamar vége lett, ráadásul… Hm, ez talán kissé szerénytelenül hangzik, de mivel nálam valóban központi szerepet játszik az említett „hatás”, alaposabban is ábrázoltam eddig, több tudományos aspektust véve figyelembe, ami sokkal érdekesebbé teszi a jelenséget. Hogy miről van szó, azt most nem árulom el, de aki olvasta a Pörgést, találgathat. Egyébként a Pörgés ötletkavalkádja nem csak engem fenyegetett meg némileg, hanem László Zoltán barátomat és írótársamat is, úgyhogy elég sokat emlegetjük Wilson nevét mostanában. Először az ő, ősszel Keringés néven a könyvesboltokba kerülő regényének címe került veszélybe a Pörgés-Keringés címek hasonló csengése miatt. Aztán, ha majd Zoli elolvassa a Pörgést, a végénél lehet, hogy felszisszen majd, mert Wilson úgy fejezte be a regényt, hogy a készülő folytatása (Axis) érintőlegesen hasonlíthat a Keringés alapfelvetésére, noha természetesen teljesen más aspektusból közelítve meg az idegen bolygó kolonizálásának lehetőségeit. De lehet, hogy csak rémeket látok. Mindenesetre Wilson szerintem minden SF író számára inspirálóan hathat, csakúgy, mint Simmons.

Posted in Dan Simmons, Elveszett Föld, Galaktika, Olvasmányélmények | 5 Comments »

Újabb megvalósult ötlet: ha egy üzlet beindul…

Posted by hackett on 22nd July 2007

Archív: 2007.01.26.-án: 

Úgy tűnik, egy közelebbi jövőben játszódó történetnél az ilyesfajta összecsengések egyre gyakoribbak, már ha az író veszi a fáradtságot, és megpróbál felkészülni egy hihető, de mégis fantasztikus jövő ábrázolására. A mikrohullámú fegyverek körüli kutatások már jóideje folynak, elég sok cikket elolvastam ezzel kapcsolatban, sőt a Poszthumán döntésben ennek egy meghatározott frekvenciát kibocsátó változatát alkalmaztam is, mint vér nélküli halálos fegyvereket. Az Elveszett Földben pedig a mikrohullámot kifejezetten tömegoszlatási célokra használják majd, rögtön a már megírt harmadik fejezetben, egy budapesti tüntetés folyamán.

A gyakorlati és tömeges használatuk eddig elméleti lehetőségnek tűnt, noha már több helyen kísérleteznek ilyesmivel, de úgy tűnik, a technológia kilépett a laboratóriumi környezetből:

http://index.hu/tech/tudomany/mik125h/

Égetéssel oszlathanak a jövőben:

„…Az ADS- (aktív elhárító rendszerű) fegyver által kibocsátott mikrohullámú sugár 2-3 másodpercen belül olyan fájdalmat okoz a bőr felszínén, amely 5 másodperc alatt elviselhetetlenné válik és arra kényszeríti az embert, hogy kilépjen a sugár vonalából. Az új technika, amelyet az amerikai hadsereg olyan válságövezetekben tervez bevetni főleg tömegoszlatásra, mint Irak vagy Afganisztán, Ken Hasegawa ezredes szerint “alternatívát kínál a katonáknak a lőfegyver (gumilövedék) helyett”. A Silent Guardian középutat jelent a semmit sem érő “shouting” (kiabálás) és a túl drasztikus “shooting” (lövés) között, mondták a Moody támaszponton…”

Mindenesetre mindez csak megerősíti a jövőbeli rendőrségi fegyverhasználatra vonatkozó elképzeléseimet. A jelenet máris tovább árnyalódott a cikk hatására.:-))

Posted in blog | No Comments »

Megvalósult sci-fi

Posted by hackett on 22nd July 2007

Archív: 2007.01.25.-e:

Úgy tűnik, lassan tényleg egyre nehezebb jópofa ötleteket kitalálni anélkül, hogy az ne válna valósággá. Egy kis műhelytitok, az Isten gépei egyes jelenetei a jövőbeli Budapesten játszódnak majd. Azt találtam ki, hogy a Hősök terére, mint honi kulturális nevezetességből lehetne egy a párizsi Louvre-hoz hasonló megoldást kreálni. A felszín alatt kibővítettem a Szépművészeti múzeumot, és elhúztam a tér közepéig, ahová egy jókora forgó üvegglóbuszt helyeztem. Ez célzatos a regény cselekménye miatt.Erre ma reggel mit olvasok az indexen? A Louvre-piramishoz hasonlóan figyelemfelkeltő épület vezetne a Hősök terén épülő, hatezer négyzetméteres kiállítótérbe. A közel 5milliárd forintba kerülő projekt költségének 85 százalékát az Európai Unió állná.… Baán László tervei szerint a párizsi Louvre múzeum üvegpiramisához hasonlóan a Szépművészeti Múzeum föld alatti bővítését is egy vizuális jel mutatná, amelyre tervpályázatot írnak ki.

Teljes cikk: http://index.hu/kultur/klassz/szepm8814/

Posted in Elveszett Föld, megvalósult scifi, poszthumán, regény, Írás | No Comments »

Első bejegyzés

Posted by hackett on 20th July 2007

Van már blogom, de az mégsem volt az igazi, és hosszas unszolásra végül beadtam a derekam, és a honlapom www.gportal.hu/brandonhackett blogrészét átteszem ide. Első feladat a lényegesebb régi bejegyzések átkonvertálása lesz, ezeket nemsokára megteszem, mivel nincs belőlük túl sok.

Kiegészítés: a Delta Vision Ferenc krt. 40. alatti Sárkánytűz könyvesboltjában a mai naptól kapható a Poszthumán döntés.:-)

Posted in blog | 11 Comments »