Brandon Hackett blogja

Író-olvasó találkozó:

Az ember könyve megjelenése után a júniusi SFportal Meetup vendége leszek, mégpedig a Tündérgyárban (térkép a link alatt), június 14-én, 19 órai kezdettel.

(A helyszín azért is dicséretes, mert így nekem sem kell sokat utaznom, hiszen viszonylag közel lakom.:))

Az eseménynek van Facebook event oldala is, lehet jelezni rajta a státuszt.

“A kétszeres Zsoldos Péter-díjas Brandon Hackett lesz a júniusi SFportal Meetup vendége. Az eseményt író-olvasó találkozó jelleggel szervezzük, szó lesz természetesen Hackett új, Az ember könyve című regényéről, de lehet a szerzővel majd kötetlenül beszélgetni is, mindenkinek a kérdésére válaszol (sőt, biztosan örömmel dedikál is). Viszünk könyveket is az eseményre, ismét lehet majd kedvezményesen vásárolni!”

A Könyvhéten június 9-én, szombaton 17 órától 18:30-ig fogok dedikálni az Agave könyvek standnál, ami feltételezem, a szokásos helyen lesz (kb. Váci utca-Vörösmarthy tér találkozása), természetesen Az ember könyve is kapható lesz egyúttal.:)

Íme a Facebook esemény meghívó is hozzá: http://www.facebook.com/events/386435421407236/

4 fantasztikus író, négy friss sci-fi könyv tavasszal.

Örömteli év ez a sci-fi olvasók számára, sorra jelennek meg olyan könyvek, amik az utóbbi években hatalmas sikert arattak már angolszász nyelvterületen és más országokban, idehaza viszont csak reménykedhettünk a megjelenésükben. Most pedig több kiadó is elkezdett kicsit intenzívebben foglalkozni a sci-fivel, plusz melléjük még akadt új kiadó létrejötte is.

Én eddig az alábbi könyveknek örülök nagyon az idei kínálatból:

Paolo Bacigalupi: A felhúzhatós lány (Ad Astra kiadó)

Egy alaposan átgondolt, semmihez nem hasonlító vízió a jövőről, ahol olvasás közben az ember folyton azon tűnődik, hogy talán egy ennél szebb irányba a világ, de belül tudja, hogy sajnos nem. Paolo Bacigalupi neve ismerősen csenghet azok számára, akik figyelemmel kísérik a rangosabb fantasy és science fiction díjak nyerteseit: a szerző korábban már novelláival is több rangos elismerést begyűjtött, A felhúzhatós lány (The Windup Girl) című első regénye pedig 2009-ben Nebula, 2010-ben pedig Locus- és Hugo-díjat is kapott. Az SFmag írását a könyvről itt olvashatjátok.

Orson Scott Card: Ender árnyéka (Alexandra kiadó)

Card az előszóban eltűnődik, hogy minek is nevezze, társregénynek vagy párhuzamos regénynek, mivel ugyanazt a történetet meséli el, mint a Végjáték, csakhogy az egyik mellékszereplő, Bean szemszögéből. Persze Bean külön életet él, külön története van, ami legalább olyan erőteljes, mint Enderé, akivel először csak a könyv második felében találkozik. A Végjátékból már ismerős jelenetekben meglepő húzások, fordulatok bújnak meg. A könyv nekem legalább annyira tetszett, mint a Végjáték. Ha minden igaz, ősszel már jön is a következő regény, A Hegemón árnyéka, aztán remélhetőleg a többi Árnyék kötet is. Nemrég írtam is róla az SFmag.hu-ra.

Alastair Reynolds: Napok háza (Alexandra kiadó)

Reynolds évek óta nagy kedvencem, és végre most már magyarul is olvasható az egyik legjobb regénye. A Napok háza története hatmillió évvel később játszódik egy olyan távoli jövőben, ahol az emberiség a galaxisban egymástól elszigetelt mikro-civilizációkra bomlott szét, viszont még a legintelligensebb, egykoron emberi életformák sem tudnak felülkerekedni az einsteini törvényeken, és az űrutazás még ebben a távoli jövőben is csak megközelíti a fénysebességet, de túl nem lépi azt. Elképesztő távlatok és gondolatok vannak ebben a regényben. Erről is írtam az Sfmag.hu-ra.

John Scalzi: Vének háborúja (Agave kiadó)

A hetvenöt éves John Perry magára maradt, fia felnőtt, felesége régen meghalt, barátai nincsenek, ezért belép a Gyarmati Véderő  seregébe, és sok száz hasonló korú nyugdíjas nő és férfi társaságában elhagyja a Földet, hogy az űrben valamiféle ismeretlen ellenségekkel háborúzzon. Fogalmuk sincs, mire vállalkoznak, hiszen a Földre alig jutnak el az információk a külvilágból, de nem is érdekli őket, ugyanis mindannyian egyetlen ok miatt jelentkeznek. Ezáltal visszakapják a fiatalságukat, még ha csak átmeneti időre is. És a változatosság kedvéért erről is pont én írtam az SFmag.hu-ra.:)

Írtam már Az utolsó író című novellámról korábban, amit még tavaly júliusban hoztam össze hirtelen felindulásból, de aztán nagy lett körülötte a csend. Ennek oka, hogy többször újraírtam, de egyáltalán nem éreztem jónak, így hónapokra félreraktam. Majd megint előszedtem, csiszolgattam, végül idén megint darabjaira szedtem, és próbáltam most már megtalálni a helyes arányokat. Hiába, nem vagyok gyakorlott novellaíró, nem is szeretek novellákat írni (bár, ezt egészen élveztem), utolsó próbálkozásomat 3 éve szépen kitöröltem, a korábbiakat pedig inkább hagyjuk.:) És végül csak kiadtam a kezemből.

Az utolsó író az írás és olvasás fiktív jövőjével foglalkozik egy jövőbeli író személyén keresztül, és gyanítom azért írtam meg, mert mostanában sokat foglalkoztat a könyvek jövője, és itt kedvemre eljátszadozhattam az eszembe jutó lehetőségekkel. (És belecsempésztem egy kis Hemingwayt is, de csak a nagyon vájtfülűek kedvéért.)

A novella a mostani, májusi Galaktikában (266.) olvasható, többek közt nagy kedvencem, Alastair Reynolds egy írásával együtt: http://galaktikabolt.hu/termek/galaktika_266.html

Bármilyen meglepő, ez az első írásom, ami megjelenik a Galaktikában (ja, aki nem ír novellát, ne csodálkozzon). És nemrég még egy érdekes dolog történt a novellával, ugyanis éppen lengyel nyelvre fordítódik egy váratlan felajánlás jóvoltából. Aztán majd meglátjuk, mi lesz ennek az eredménye.

Már nem emlékszem pontosan, mikor jött az ötlet (csak abban vagyok biztos, hogy még valamikor 2009 elején), hogy olyan módon adjak címet a fejezeteknek, hogy azok egy-egy idézethez kapcsolódjanak. Emlékszem, mennyire tetszettek a Watchmen képregény fejezetcímei, amelyek egy-egy idézethez kötődtek, és lehetséges, hogy ez adta meg hajdanán a kezdeti inspiráló erőt.

Mindenesetre szórakozásképpen elkezdtem az írás mellett (néha helyett) ilyesmivel szórakozni. A 10 fejezet címében végül Orwelltől, Frank Herberttől kezdve Victor Hugon, Richard Dawkinson át Charles Darwinig, Charles Dickensig található mindenféle forrású idézet,  némelyik a címben is visszaköszön, és hol a maga a fejezetcím, hol maga az idézet reflektál az adott fejezetre, a regény vége felé közeledve pedig egyre erőteljesebben meghatározzák magának a történetnek a lényegét is. Sőt, Az ember könyve, mint cím egyik értelmezése (talán a leghangsúlyosabb) is egy fejezet címe által nyer értelmet.

Szörnyű, hogy már én is a Facebookot frissítem azonnali jelleggel, és csak utána jön a blog. (Merthogy oda már napközben kikerült, ide meg csak most van időm.)

Na de a lényeg, hogy íme a könyv, egy hónapon belül pedig, a Könyvhéten meg is jelenik, papíron és e-könyvben is.

A minap kíváncsiságképpen rákattintottam Az ember könyve tagre, és szórakoztatóan vicces blogbejegyzéseket találtam saját magamtól, örök tanulságul arra nézve, hogy teljesen felesleges előre blogolgatni az aktuális regényről, mert a vége úgyis valami teljesen más lesz. Például 2009 januárban azt írtam, hogy örülnék, ha még idén (2009-ben) lenne nyersváltozat. Hát LOL. Ez konkrétan csak majdnem két év múlva valósult meg, igaz, akadt a kétharmadánál egy majdnem teljes újrakezdés is, amikor muszáj volt kezembe venni a hentesbárdot, és feldarabolni az egész történetet. Estek ki jó és rossz részek egyaránt, némelyiket sajnáltam is, de ettől még teljesen félrevitték a cselekményt.

Aztán rájöttem arra is, hogy végül nem is azt a regényt írtam meg, amit akartam.

Az egész akkor kezdődött (mert ennek a regénynek kivételesen van egy története is), amikor 2001. május elsején valamiért bekapcsoltam a tévét (akkor még gyakrabban előfordult velem), és egy dokumentumfilmbe futottam bele kora délután, mégpedig a Bikini szigetek őslakóiról, akiket a világháború után az USA szépen arrébb költöztetett pár szigettel, hogy a környéken nukleáris kísérleteket folytasson. (Elvileg a helyiek beleegyezésével.) A környék aztán a radioaktivitás miatt lakhatatlanná vált, a bikini-szigetieket új otthonukban pedig az amerikaiak látták el élelemmel és a túléléshez szükséges eszközökkel. Az őslakók pedig elkezdtek egyre inkább amerikanizálódni. Ennek hatására körvonalazódott bennem egy idegen környezetben a túlélésért és a jövőjéért küzdő emberi faj története. Rögtön elkezdtem jegyzetelni valami korai regénykezdeményt, szereplőket (semmi nem maradt meg belőlük), még talán egy próba első fejezetet is megírtam, de aztán elillant a lelkesedés, az ötlet pedig elsüllyedt az egyik ötletkönyvtár mélyére.

Amikor 2009-ben valóban elkezdtem írni a regényt csak ez az ötletmag maradt meg belőle. Eleinte azt akartam, hogy az emberi fajből csak néhány ezren maradjanak életben, azt gondolván, hogy ez így kiélezi a konfliktusokat, de aztán erről végül lemondtam, mert feleslegesnek éreztem ezt a fajta végletes megoldást, és helyette inkább a Földtől távolra került kis közösség és az idegen faj kapcsolatára fókuszáltam, és akkor születtek meg a regény igazi karakterei, Attila, Jurij, Aurora és a többiek.

Amit most érzek az az, hogy elképesztő meló volt, mire megszületett a történet, és minden részlet a helyére került. A kétharmadánál gyakorlatilag majdnem teljesen újra kellett kezdenem, részben új karakterekkel, másodszor pedig, amikor úgy tánt, készen van, néhány próbaolvasó megerősített pár dolgot bennem, aminek a hatására egy újabb meglepő fordulattal kiemeltem 300 ezer karakternyi felesleges és tévútra vivő részt, és hozzáirtam ennek a terjedelemnek nagyjából a harmadát.

Így aztán viszont meglepően kerek lett a történet, nem is értem, miért nem találtam meg ezt az irányt elsőre. Na de azt persze nem szabad elfelejteni, hogy a hosszú küzdelem is nagyjából nulla garanciát jelent arra vonatkozóan, hogy milyen a végtermék.:D Azt, hogy csillog, fénylik vagy netán szaga van, nem az író fogja eldönteni, hanem az olvasó.;)

Ugyan már egy éve leadtam a Galaktikának a kéziratot, de addig csúszott ez a megjelenés is, amíg ez oda vezetett, hogy karácsonykor a bőség zavarával küzdöttem kiadói lehetőségek kapcsán. Hosszasan törtem a fejem, és végül az lett mindebből a nagy okosságból, hogy az Agave kiadónál fog megjelenni a regény, olyan nagy kedvenceim mözött, mint John Scalzi vagy Dan Simmons, meg a többiek.:)

Most ott tartunk, hogy a szerkesztés már lezárult, a borítót gyűrjük egy ideje, aztán május végén, június elején már kézbe is foghatjátok a könyvet. És aki szeretné, remélhetőleg e-be is. Hamarosan most már tényleg lesz majd mindenféle részlet, borítókép, linkek, stb.

Régen linkelgettem már.

Egy ismertető A poszthumán döntésről, Shanarától: http://shanarablog.blogspot.com/2012/04/brandon-hackett-poszthuman-dontes.html

A regényt egyébként éppen átdolgozom kicsit, ráfért egy ráncfelvarrás, meg egy kis pofozgatás. Fura, hogy 5 éve már, hogy megjelent, és mennyit változtam én azóta, ma már egészen más stílusban írnám meg (persze, a sztori ettől még ugyanaz lenne). De hogy miért vacakolok egy régi regény csinosítgatásával, most már nemsokára tényleg kiderül. (Nem olyan nagy titok azért.)

És itt egy másik ismertető az Isten gépeiről Szergelytől: http://szergely.sfblogs.net/2012/02/29/brandon-hackett-%E2%80%93-isten-gepei/

Aztán most már tényleg írok villámsebesen Az ember könyvéről is pár posztot, mert megállíthatatlanul közeledik a megjelenés, a borító is kezd összeállni, és a szöveg szerkesztése is lezárult.

Jellemző, hogy a legjobb filmeket dugják el a művészmozik matinésávjába, mint például a minap látott Krízispont  (Margin call) című mozit is. Persze, valahol megértem, mivel ez egy kamaradráma egy wall streeti befektetési bank csődközeli állapotba kerüléséről. A film egyetlen napot ölel fel (estétől estéig), hajnali órákba nyúló válságtanácskozásokkal, kegyetlen és embertelen piaci döntésekkel iszonyatos pénzösszegekről és az ehhez kötődő emberi sorsokkal. Szóval, nem populáris, az tény, bár szerintem a film 20 évvel ezelőtt sokkal zajosabb sikert aratott volna. Akkor még valahogy volt igény ilyenekre is az agyhalott látványorgiákon túl is (illetve utóbbi még csak módjával létezett akkortájt).

A Krízispont leginkább azoknak ajánlott, akiket érdekel egy picit is a pénzvilág (nem ebből fogja megérteni a mechanizmusokat, de néhány döntés hátterét, egy nagy cég alá-fölé rendeltségi viszonyait igen), dolgozott bankban, irodában, vagy csak szeretné tudni, miért döntött jól/rosszul, amikor nem ebbe az irányba tanult tovább:D, és azoknak, akik szeretik a tartalmas filmeket, vagy pl. Kevin Spaceyt, Jeremy Ironst, Zachary Quintot, Stanley Tuccit, Paul Bettanyt, Demi Moore-t, stb. egyszerre a vásznon, merthogy a Krízispont igazán kiemelkedő színészcsapatot tud felmutatni, akik ráadásul igencsak kitesznek magukért.

(Vigyázat, nem mondom, hogy mindenkinek tetszeni fog, én azért civilben valahol részben ezen a pályán mozgok végzettségileg.)

Szóval, nekem nagyon tetszett, és hátha Nektek is fog, ha megnézitek.

Éppen Iain M. Banks Nézz a szélbe című regényét olvasom, és az imént elolvasott 11. fejezetet egyszerűen nem tudom hová tenni. A fejezet címe kapcsán még nem gyanakodtam (Komolysági deficit), de amikor néhány oldal után már sokadszor nyerítettem fel, és később még sokszor, akkor azért eltűnődtem azon, hogy itt most vajon mi történhetett az íróval.

Merthogy annyira nem kedvelem a humort a sci-fiben, és az előző fejezetek alapján sem vártam volna ilyesmit, de itt konkrétan olyan mennyiségű marhaságot ömleszt a gyanútlan olvasóra, hogy ez így együtt, ebben a mennyiségben ütött (pl. Kultúra hajó nevek ötletelése két karakter által).

Mintha egy füves cigi vagy egy üveg bor lett volna a kísérő a fejezet mellé. Nagy tételben nagyon fárasztó lenne, és biztos, hogy nem bírnék egy egész könyvet ebben a stílusban végigolvasni, de így kicsiben eddig működött, úgyhogy reménykedem azért, hogy a továbbiakban visszatér a korábbi, irodalmi stílus.

Mivel én azok közé tartozom, akik valamiért nem kedvelték még meg Bankst (ellenben a Nézz a szélbe alapján ez változni fog), nem tudom, hogy az ilesmi gyakran előfordul-e nála, vagy csak egyszeri ökörködés akart lenni?

Gyorshír, csak címszavakban: Az ember könyvét az Agave kiadó fogja megjelentetni, mégpedig június elején a könyvhéten.

http://agaveblog.hu/archives/2012/02/22/Uj_szerzo_Brandon_Hackett/

A részletekről később.

Azt írtuk az SFmag.hu-n, hogy szerintünk az idei év a fantasztikus könyvek éve lehet, ugyanis ha minden jól megy,  annyi jó sci-fi és fantasy könyv jelenik meg idén, amennyi már nagyon régen nem. Lesznek régi adósságok, új szerzők, új kiadók, meglepetések, persze, ha a kiadói tervek megvalósulnak.

Ha még nem láttátok a listát, érdemes csemegézni a reménybeli megjelenések között.

http://sfmag.hu/2012/01/25/2012-evi-magyar-sci-fi-konyvmegjelenes-eselylatolgato/

És végre, hosszú idő után újra írtam egy ismertetőt az SFmagra, mégpedig Peter F. Hamilton sajnálatos módon agyonhallgatott magyarul megjelent sci-fi regényéről, A földre hullt sárkányról. Alig néhány kritika jelent meg csak róla, úgy tűnik, a borító elsőre nem csak engem riasztott meg, pedig ez egy piszok jó sci-fi.

http://sfmag.hu/2012/01/23/peter-f-hamilton-a-foldre-hullt-sarkany-avagy-ismerteto-egy-agyonhallgatott-sci-fi-regenyrol/

Arra pontosan már nem emlékszem, hogy milyen beszélgetés kapcsán került le éjfél után pár órával a polcról Brian Aldiss Helliconia: Tavasz című regényének magyar kiadása, de a sírva röhögéses random felolvasás garantált volt. Aki nem ismerné, a könyv a rendszerváltás utáni gagyikiadós igénytelenség hullám egyik mintapéldája, olyan nyelvezettel, mintha egyenesen kínai zugmunkások fordították volna a mondatokat egy dohos pincében, hosszan agyalva a legmagyarosabb mondatokon.

Néhány véletlenszerű csemege így az újév első napjára (bár, pont a hajnalban felolvasott legjobb aranyköpéseket nem találtam meg):

“A fagyos, hervadt reggelen, amely esővel fenyegetett, a kaland megérzése testetlennek éreztette őt.”

“A település egy nagy területet borított.”

“Akkor megfordult, megkefélve a haját a szemöldökétől, és nyugodtan megkérdezte:”

“A fagor artikulációja vastag volt.”

“A tűzhöz fordulva ráesett a térdeire, több ágat szúrt a lángra és elkezdte a madár felvágásának istenverte munkáját.”

(Kicsivel később) “Visszatámolygott a lábaira, lépkedett a tűzben, előrebukdácsolt a vízbe, köröket írt le, kiáltozott magasan tartva az istenverte végtagját.”

“A nagy vízáradaton keresztül egy pislogás lopakodott keletről mégpedig a Batalix virradat ígérete.”

“Leöblítette  az arcát és kezeit, hideg vízzel hagyva, hogy azok átfollyanak a szemöldökét, a szempilláját, az arcát és egészen az állkapcsán.”

És egy random leírás:

“Elina Tal nagy, vidám ember volt, hűséges és megbízható volt, képzelet hiányában. Bátor volt, jól vadászott, és stílusosan ülte meg az állatát. Még az intelligencia alapelemeivel is rendelkezett, bár gyanús volt az akadémiára és nem tudott olvasni. Elvette a kedvét asszonyának és gyermekeinek az olvasástól. Teljesen hűséges volt Aoz Roonhoz, nem volt ambíciója, hiszen csak az, hogy őt szolgálja, amennyire tudta. Amit képtelen volt megérteni, hogy megértse Aoz Roont. Leszállt a fényes, csíkos lónyeregből és türelmesen megállt a megfelelő távolságra Embruddock urától. Minden amit látni tudott az Aoz Roon háta volt, amit az utóbbi mereven előrebámult szakállával a mellén…”

BÚÉK!

A Galaktika.postr.hu-n néhány napja jelent meg egy cikk, ami az Isten gépein keresztül fejtegeti a vörös töprecsillagok körül keringő, kötött forgású bolygókon az élet lehetőségét egy új tudományos tanulmány alapján.

“Egyik pillanatról a másikra történt: 2027-ben a Nap eltűnt az égről. Helyén egy vörös törpecsillag ontja rőt fényét a Föld világos oldalára, míg a halott és fagyott sötét oldal fölött sosem látott csillagképek ragyognak. Az Ugrásnak nevezett jelenség oka ismeretlen, az emberi civilizáció beleremeg a sokkba: a napos oldali országokat menekültek milliói árasztják el…” (részlet Brandon Hackett: Isten gépei c. regényének fülszövegéből)

Ma jelent meg egy tanulmány ezzel a gondolattal kapcsolatban: létezhet-e élet egy olyan bolygón, melynek egyik arcát örökké süti a csillagja, a másik pedig változatlan sötétségbe burkolózik?…”

Folytatás itt: http://galaktika.postr.hu/letezhet-e-elet-az-orok-fenyben-vagy-az-orok-sotetsegben

És egyúttal itt kívánok mindannyiótoknak Boldog karácsonyt és még boldogabb Újévet!:)

Hackett

Hogy tovább húzzam a kedves olvasók agyát, íme egy kis játék. Az ember könyve egyelőre még szerkesztetlen szövege tagekben (legalábbis a 100 leggyakoribb szó), azaz melyek a leggyakoribb szavak, kifejezések a regényben.:) (Ékezetek nélkül, tehát pl. a gomb valójában gömb.)

 Bár, nem hiszem, hogy sok minden kiderül belőle, talán mindössze néhány főbb név és fontosabb kifejezés.:)