Hosszú vajúdás után megszületett a döntés: a regény az Isten gépei címre keresztelődött .
Érdekes út vezetett el idáig, több tucatnyi kitalált és elvetett ötlet, némelyik hoszabb-rövidebb ideig a készülő kéziratba is belekerült. Ízlelgettem, kóstolgattam őket, aztán mindig váltottam egy újabbra. Az utóbbi hetekben aztán a Föld-agy variáció birtokolta a címsort, de ez sem tetszett annyira. Közben párhuzamosan a következő regény címén is töprengtem, ami eredetileg Isten árnyéka néven futott. Aztán kitaláltam, hogy ez legyen inkább Isten gépei, ami sokkal beszédesebb és árnyaltabb. Viddel éppen erről beszélgettünk, amikor leleményesen megjegyezte, hogy ez sokkal jobban illik a mostani regény történetéhez. És rájöttem, hogy igaza van. Ennél kifejezőbb címet nehéz lenne találni, szerintem megvan benne minden, amit eddig kerestem: többértelműség, rejtélyesség, ködös utalás, figyelemfelkeltés.
(Úgyhogy Elveszett Föld törölve, kedélyesen elbúcsúzom tőle, és lehet, hogy visszamenőleg is kicsit belepiszkálok pár blogbejegyzésbe, jelezve ezt. Aztán van egy évem kitalálni a következő regény címét. Ami Isten és a hit kérdésével is foglalkozik, viszont nem igazán vannak benne gépek.)
Egy ideje már foglalkoztat az Én, a halhatatlan sorozat egyfajta felújított változatának megírása. Nem tudom, az Sf-irodalom története során csinált-e valaki konkrétan ilyet, de hasonlót többek közt Asimov és Clarke mindenképpen. Itt van Asimov híres novellája a Nightfall, amiből Robert Silverberggel később regényt írtak. Clarke pedig egy korai novellája alapján írta meg később A gyermekkor végét. Ja, és közben beugrott Orson Scott Card Végjátéka, aminek eredetije szintén egy novella volt, és Card saját állítása szerint csak a Holtak szószólója miatt írta meg regényben, mint egy előzményt. (Ja, és még egy: Nemes István is tervezett egy teljesen más stílusú újraírást az egyik Káosz regényével, de ha jól emlékszem, még mindig nem jelent meg.)
Visszakanyarodva, a fentiek alapján talán még sem olyan eretnek az a kósza gondolat, hogy esetleg nulláról újraírjam az Én, a halhatatlan sorozatot.A koncepció valószínűleg változna is, meg nem is. Az Erdőhold és a Gyarmatos könyveket mindenképpen leválasztanám, ugyanis, bevallom, egy megalomán és téves koncepció eredményeképpen kerültek összevonásra a halhatatlanokkal. Akkor jó ötletnek tűnt, de igazából mindkét ciklus megáll a saját lábán. Ez azt is jelenti, hogy a háromfajos ötlet is nagy eséllyel menne a kukába, hacsak nem tudom valahogy azokat is új alapokra helyezni. Az űroperai jelleget mindenképen kiszedném a történetekből, na meg az azóta felfedezett logikátlanságokat (és a hülyeségeket is), és Marcus Barbess történetei egy keményvonalas SF felé kanyarodnának. Kevesebb lövöldözés, űrhajózás, több emészteni való tartalom
Hogy mennyiben maradnának meg a régi novellák alapötletei, köztük a Zsoldos Péter díjas írásomé is, azt még nem tudom. Lehet, hogy ha elkezdek gondolkodni, sok olyan új ötlet ugrik be, amik teljesen más irányba viszik el a sorozatot. Ha egyáltalán helyre tudom rakni az ötletet a mai gondolkodásomnak megfelelően. Nem lesz könnyű, az biztos.
Mindenesetre már évek óta gondolkodom ezen, és úgy tűnik, ezúttal a gondolat megérett arra, hogy talán legyen is belőle valami. Hogy mikor, azt viszont nem tudom, mert még van két rendkívül fontos történetem, amit előtte regényformába akarok önteni (Isten árnyéka “Nem tudom, még mi lesz a címe” az egyik, a másik pedig Az Ember könyve címet viseli. Ebből az Isten árnyéka címe valószínűleg változni fog, az Ember könyve pedig jelenlegi abszolút kedvencem, és valószínűleg nem önálló regény lesz.) Mivel azonban az Én, a halhatatlan novellafüzérként létezne, talán belefér két regény közé egy-egy történet próbaképpen. Aztán majd meglátjuk.
Vajon mennyire szentségtörés teljesen új alapokra helyezni egy régi írást, sorozatot? Ezzel egyúttal vélhetően lenullázni több korábbi írást?
Rájöttem, hogy a készülő új regény címe biztos, hogy nem Elveszett Föld lesz. Nem tetszik, mert uncsi, ráadásul nagybetűkkel írva nem is derülne ki, hogy milyen föld ez: földrész, vagy maga a bolygó, stb.
A poénos címötleteken túl (A Föld neve Föld és hasonló marháskodások) értelmes dolog eddig nem sok született. Először megtetszett az Omega, de ezt pár éve már elsütötte Jack McDevitt Hugo díjas író, aztán volt még Kritikus tömeg, ami meg túl száraz, mintha egy fizikakönyv lenne, ráadásul nem is nagyon tudom, miért lenne ez a regény címe.
Egyelőre a Millió Föld tűnik a legjobbnak, de nem vagyok meggyőződve arról, hogy tényleg elég hangulatos-e, egyáltalán felkelti-e az érdeklődést.
Ritkán játszom számítógépen, mert erre aztán roppant kevés az időm, nem beszélve arról, hogy ifjabb koromból tudom, mennyire addiktív a dolog, de a Mass Effectet biztosan végig fogom játszani. Áradozás helyett, mivel a neten már mindent leírtak a játékról, a történetről, a karakterekről, álljon itt néhány videó:
Az egyik Poszthumán döntésről született véleményben (Antal Józsi írta) szerepelt néhány tudományos tárgyi tévedés, ezek egy részét szeretném most helyre tenni.
Először is, a címben szereplő két kifejezés a feltételezés szerint az író, azaz általam kreált fiktív tudományos szavak, amik redundánsak, tehát hibásak. Azonban a feltételezéssel ellentétben ezeket a szavakat nem én találtam ki, ezek létező, tudományos szóösszetételek. Ennek bárki utána tud nézni többek közt, pl. angolul is, cryonic freezing, sőt cryofreezing vagy biogenetics témában.(Egyébként a „krio” tudtommal a görög „kruos” szóból ered, és elsődlegesen hideget jelent, tehát ez esetben még a redundancia felvetése sem áll meg a lábán, másrészt nem hiszem, hogy nekem kellene felróni, amiért elterjedt, tudományos kifejezéseket használok. Attól, hogy nem ismerjük őket, még nem jelenti azt, hogy nem léteznek.)
Eszembe jut még az üledék szó, mint beidézett hiba („de itt kőről szó sincs, mocsárban vagyunk, talán süppedékes táj”). Azt írtam, mocsaras, üledékes. Természetesen értem, mi akarna lenni a probléma, az üledékről elsőre mindenkinek az üledékes kőzet jut eszébe, de mi a helyzet a lápi, mocsári, ártéri üledékkel? Az iszapos fedőüledékkel, az iszapos mocsári-tavi üledékekkel? Ezeknek is utána lehet olvasni.
(Pl. mocsári üledék: Különböző mennyiségű szervesanyagtartalom jellemzi. Anyaga lehet agyag (réti agyag, lápi agyag), aleurit, továbbá szervesanyag bomlásából származó tőzeg, kotu, lápföld. Ez utóbbiakat az elbomlás foka szerint különíthetjük el egymástól. A tőzegben a növényi maradványok még felismerhetők, a kotuban már nem, stb.)
Aztán, egy állítás:„ideghártyára vetített neurogram” – az idegekre nem lehet „vetíteni”.” Ez igen meglepő lenne, hiszen ez a látás alapja. Szerintem köztudomású, hogy az ideghártya nem pusztán csak egy ideg, nem véletlenül van utána a hártya szó is. Az ideghártya a szemgolyó burkainak legbelső rétege, más néven a retina! Erre érkeznek a fényjelek, ugyanis a szem ide _vetíti_ a képeket, amelyeket a látóideg közvetít az agyba.
És egy kis nyelvészet, pótlólag a végére:
“…Ezt a „be” igekötő elburjánzása jelenti. Érzékeny vagyok rá, meg is találtam a „beazonosít”-ot ötször, és egyszer még a kivételesen szép „be tudtam azonosítani” szerkezet is „be tudtam azonosítani”. Hát nem! Az „azonosít” ige nem kíván igekötőt.”
Hát de bizony a “beazonosít” szó olyannyira elterjedt, hogy az Osiris helyesírási könyvében is szerepel. Márpedig, ami ott szerepel, az létező szó. Szép dolog, ha már abba is bele tudunk kötni, ha valami nem tetszik, de érdemes lenne azért az aktuális magyar helyesírásból kiindulni, nem a saját szánk ízéből.
Miért van az, hogy vannak olyan írókollégák, akik úgy érzik, nekik feltétlenül mindenről meg kell mondaniuk a tutit, leginkább a kollégákról. Vajon mi motiválhat egy írót abban, hogy kihasználva szófaragásban, csűrés-csavarásban való jártasságát, kollégákra, burkolt megjegyzések tételére pazarolja eme adottságát? Milyen jó is lenne, ha az írók nem a többi íróval foglalkoznának, hanem csak úgy egyszerűen írnának. Novellát, regényt, fantasztikumot. Amire az olvasói valóban kíváncsiak. Mindenki jobban járna így, de leginkább az olvasók. Sőt szerintem az írók is.
(Tanmese: Régen volt két kutyánk – testvérek – az egyik dominánsabb, a másik jámborabb. Az etetés külön művészet volt, ugyanis Peti, a domináns eb porszívót meghazudtoló sebességgel szívott magába mindent, és közben állandóan a másikat (Gombóc) figyelte, hogy az hol tart. A lényeg az volt, hogy előbb kész legyen, és akkor szépen odament Gombóc tányérjához, félretúrta a tesót, hogy övé legyen a maradék. Na, persze ilyenkor villámsebesen el lett zavarva.)
Persze, nem újkeletű találmány ez, régen is volt ilyen, elég csak Ady és Kosztolányi fura viszonyára utalni (köszönet Vidnek a történetért
„Kosztolányi éppen a Párizsba távozott Ady helyét kapta meg a Budapesti Napló szerkesztőségében, s a lap felváltva közölte vasárnaponként Ady és Kosztolányi verseit. Ady igazságtalanul elmarasztaló bírálatot írt Kosztolányi Dezső Négy fal között című verseskötetéről (1907), amely elsietett, egyenetlen színvonalú kötet ugyan, de mégiscsak az új nemzedék második jelentős teljesítménye - az Új versek után. Ady „irodalmi író”-nak nevezte Kosztolányit, holott ez inkább illett volna Babitsra, akit viszont Ady elfogadott, mivel őt kevésbé érezte vetélytársának. Kosztolányi azután 1929-ben vett elégtételt, amikorpamfletet írt Ady messiás pózáról.”
Ezzel kapcsolatban találtam egy idézetet egy kollégám, Antal Józsi honlapján. A hazai scifi életre vonatkozik, és nagyon tanulságos.
“Mondjuk ki nyíltan, a magyar fantasztikus piac szűk voltából fakadóan, annak, aki már benn van, elemi érdeke, hogy minden lehetséges konkurenciát – ha lehetséges –, még csírájában elfojtson. Ehhez nagyon kedvező terep az internetes fórum, ahol egy-két odavetett megjegyzéssel könnyen tökkelütött idiótaként állíthatjuk be a lehetséges konkurenst, miközben magunk a mennybe mehetünk.”
Bár… Valóban elemi érdeke lenne bárkinek ilyesmi? Nem hinném. A fantasy-világok, brandek hazai piacán, ahol jóval nagyobb pénzek mozognak, igen csúnya dolgokról is hallani, míg scifi területen inkább csak egók ütköznek egymással. Az, hogy ki képes energiát pazarolni a kollégák burkolt piszkálására, provokálására, személyiségfüggő. Aztán vagy megmarad a burkolt célozgatás, megjegyzés önmagában reakció nélkül, vagy ha ügyesen megkonstruált, akkor pontosan célba is talál, és indulatokat vált ki. Végül is, ez a célja, nem? (Az idézetben lévő link alatti novellát is érdemes elolvasni. Az is tanulságos.)
Egyébként a fenti idézet kissé már elavult, jobb helyeken ezt manapság blogokban fejlesztik mesterfokra, és nem is a lehetséges konkurensekről szólt a dolog, ez csak mese. A mocsár az mocsár, és koppintva László Zoli blogjáról: „mindig van lejjebb”. Nehéz elviselni, amikor burkoltan hergelik és provokálják az embert. Néha az átlagolvasó észre se veszi az apró, precízen megfogalmazott utalásokat, asztal alatti tőrdöféseket, ehhez már igazán bennfentesnek kell lenni. Az ember meg csak nyel és nyel, amíg van türelme és vérmérséklete. Sajnos, van amikor nem képes az ember valamit válasz nélkül hagyni. Ez sem túl vidám dolog, de valahol azt hiszem, megérthető a reakció. Persze, szemtől szembe mindig marad a mosoly.
Ha esetleg a fentiekből valaki némi keserűséget olvasna ki, jól érzi. Szerencsére, azért nem ez az általános, és ez talán mentsvár lehet a mocsárban. Ugyanis létezik még kölcsönös tisztelet, kölcsönös elismerés, és helyenként barátság is írókollégák közt. A többit inkább hagyjuk.
Amiért azonban ez a blogbejegyzés valójában megszületett, az a következő:
Nemrég olvastam el László Zoli barátom Nagate 2 (Városmély?) munkacímű regényének végét, és bevallom őszintén, irigy vagyok. Nagyon. Persze, egészében lesz majd a mű az igazi, de mivel van szerencsém néha belekotnyeleskedni az írás folyamatába, és elolvasni a készülő részleteket, hát azt kell mondanom, hogy zseniális… Nem találok rá szavakat. Régen olvastam ilyen meghökkentő ötletparádét, szöveget, ami annak ellenére ennyire be tudott volna vonni a világba, hogy nagyjából ismertem a történetet, a végkifejletet. A történet és a vége üt. Nagyot. De komolyan. Megesz a sárga irigység
Komolyra fordítva, nem az irigység beszél belőlem, hanem az őszinte elismerés, és remélem, Zoli sem haragszik meg ezért, de ez a véleményem, na. Remélem, a regény még idén napvilágot lát.
Miért van az, hogy ha az ember bútort vesz nemolcsón, utána még azzal töltheti a hétvégéjét, hogy össze is szerelje a cuccot? (Lapraszerelt, természetesen.) Ráadásul a csomagolás szeméthalma is megérne egy külön megjegyzést.
Persze, jó móka, meg minden, na de a mai világban minden arról szól, hogy ne ilyesmire b..ssza el az ember a drága és értékes szabadidejét. Négyből kettő és felet már összeis raktunk.
Az alábbi youtube videó könnyfakasztóan vicces, de ugyanakkor valahol félelmetes és elgondolkodtató. Vajon mi készteti az emberekt ilyesmire. Nemértem.wendigo és Vid hercegnő blogjain már fent van, de azért én is terjesztem.Külön érdemes elolvasni wendigo alábbi hozzáfűzését, útmutatóját az eseményekről:
“A fenti videó eleve vicces, ahogy koreai nénikbácsik gumilabdaként pattognak a szektavezér gyülekezet nemes vezetőjének nyimnyammogására, de az igazi alien-invázió kábé 1:35-nél indul, amikor Mingnyang nénit nyúltagyon ragadja a hóli gószt. Őt aztán többen követik, miközben Darth Priest folyamatosan azt ordítja: “Pilla!” 4:24-nél pedig (és most előre elnézést) új értelmet kap az “Isten b*xxon meg” káromkodás…”
Izé, mit is lehet ehhez hozzátenni? Mondjuk vártam volna, hogy a 3:44-től vakon, öntudatlanul futó hölgy mikor találkozik össze egy oszloppal, de valahogy mindig elkerülte. Szórakoztató, hogy a biztonsági őrökre nem hat a medzsik, azok kedvesen lábbal támasztják meg a rossz irányban guruló áhítatosokat. Olyan “keljfeljancsizást”, amit páran a színpad előtt műveltek, én is elkövettem pár éve a bátyám esküvőjén, mondjuk bennem akkor már háromnegyed liter jégermeister volt. De mi lehet az a Pilla?
RAMBO 4.
Ez egy ütős film, amit Vid hercegnővel volt szerencsénk megtekinteni tegnap. Aki csak fél füllel is odafigyel a világra, tudja mi történik Burmában (Myanmar), és a film története ennek fényében igen aktuális.
A környezet magamfajta távol-kelet után rajongó európai ember számára lenyűgöző.
A jelenetek nemhogy véresek, de brutálisak és a végletekig kegyetlenek, sajnos el is lehet hinni, hogy ilyesmi simán megtörténik ott, és csak álmodozni lehet arról, hogy talán mégsem ennyire durva, ami ott folyik. Már csak emiatt is kötelező lenne megtekinteni mindenkinek, szembesüljön már mindenki azzal, hogy milyen is tud lenni az ember.
A nyomasztó érzés egyre jobban rátelepszik az emberre, már kezdtem attól tartani, hogy nem lesz szép álmom éjjel, amikor negyed órával a vége előtt Sylvester Stallone (író, rendező, főszereplő) újra bebizonyította, hogy sokkal okosabb, mint amilyennek látszik (egyébként tényleg az, a filmkészítéshez mindenestre ért). A film eddig teljesen bevont és magával ragadott, bármennyire is jobb lett volna pl. egy idióta vígjátékon heherészni, de ekkor jött a trükk (bár nem tudom szándékosan-e, el tudom hinni, hogy igen) a film groteszk paródiává kezdett válni.
SPOILER ON:Rambo beállt egy dzsip hátulján álló hatalmas gépágyú mögé, és először cafatokra lőtte a sofőrt, majd nagyjából mindenkit, ami több száz burmai katonát jelent. Három percig ez brutálvéres jelenetnek hatott, aztán jött egy naszád a folyón, először egymást lőtték (ez már mosolyt csalt a szánkra), aztán Rambó összehúzta a szemöldökét és szétlőtte a hajót. Aztán jött egy teherautó, de a fáktól nem lehetett látni, Rambo a fákat is szétlőtte, majd cafatokra a teherautó platóján ülő tucatnyi katonát, na itt kezdtünk el visítva nevetni. SPOILER OFF.
Kész, vígjáték legyen a talpán, ami erre képes, ráadásul olyan szépen feloldotta mindazt a nyomasztó, szar hangulatot, amivel addig szembesített bennünket, hogy ezért tényleg köszönet jár.
Kiderül belőle többek közt pár apróság a folytatásról, az Axisról, ami angolul már megjelent, és remélhetőleg mielőbb magyarul is napvilágot lát, valamint egy újabb folytatásról, Vortex néven. Annyi azért biztató, hogy Wilson tökéletesen tisztában a folytatások hátulütőivel, az újabb rókabőr szindrómával, így az Axis sem folytatás lesz, hanem inkább tovább gondolás.
Kaptam egy felkérést Sheenardtól, a tavalyi évi öt maradandó olvasmányélményemről érdeklődött.Ekapcsán elgondolkodtam, mely könyveket vettem kézbe tavaly, és mi az, ami tetszett, mi az, ami nem. Nem tudom pontosan, hogy a felkérés SF-re, vagy általánosságra vonatkozik, én mindenesetre maradok az SF berkein belül. Ha már.
Külföldi: Robert Charles Wilson – Pörgés, ami egy üdítően friss ötletekkel teli, elgondolkodtató regény, és nekem ez utóbbi kitétel a legfontosabb
Magyar: László Zoltán – Keringés, és nem a haver visszafényezése miatt
Retro: John Wyndham – A triffidek napja, egyik örök kedvenc, idén pont ezt sikerült újraolvasni.
Tudományos jellegű: Brian Greene – Az elegáns univerzum. Ezt Hawking Az idő rövid története után nem sokkal olvastam, és meglepetésemre sokkal mélyebbre ment minden területen, ráadásul sokkal érthetőbb módon is megvilágítva az összefüggéseket, bármennyire is tisztelem Hawking munkásságát.
Eddig nagyon jó, de idő hiányában még nem értem a végére: Audrey Niffenegger – Az időutazó felesége, kis túlzással az univerzális SF, nőknek és férfiaknak egyaránt élvezhető alkotás.
És, hogy továbbadjam a láncot:
Kíváncsi lennék Vid hercegnőm top 5-jére, továbbá Odo-éra, Németh Attiláéra, Rorimackéra, akik ugyan tudtommal nem blogolnak (?) (ezért néha irigylem őket), de hátha valahogy rá lehet venni őket ilyenfajta megnyilatkozásra, valamint, Rorimackéra ésIlonáéra.
Update, mert hülye vagyok:
6.-nak, mert kifelejtettem: szs-t a listából. Sorry, tényleg eszemben volt. (Update2: Mégse olyan hülye, mert már más invitálta. Huh. (sóhaj.)
László Zoli barátom feltett egy hasonló bejegyzét a blogjára (www.laszlozoltan.freeblog.hu), de én is felbiggyesztem ide plusz egy ráadással, ami hasonló magabiztosságról és tudásról árulkodik.
”Teljesen feleslegesen erolkodik az, aki nalam a tajekozattlansagot es hibas gondolkodast szeretne felfedezni.”
“…nem vagyok szócső, csak kreatív, tapasztalt és képzett.”
(Annyi kiegészítést talán, hogy emlékeim szerint Gauri betegsége egyáltalán nem volt titok, csak nem reklámozták lépten-nyomon, ahogy a szülő nem szokta reklámozni a külvilág felé, ha a gyermekének valami baja van, és ahogy az ember sem AIDS-es vagyok táblával jár a nyakában. Ettől még a megfelelő helyeken - óvoda - mindez kellő figyelmet kaphat.)
Tudom, hogy már unalmas ez az ingyen, vagy fizetős könyvkiadás téma, hiszen elég sok helyen szóba került mostanság (Pl. László Zoltán blogja vagy Sheenard mondja blogja és Sanawad blogja), de azért pár gondolatot felvések ide, hogy én is beleokoskodjak.
Meglepően sok ember kacérkodik manapság az írással, kevesebben elég lelkesek és elszántak ahhoz, hogy megírjanak egy teljes regényt. Azért jónéhány ember eljut a címben említett állapotba, és ezután jön a dilemma, hogy hogyan tovább, miként tudná megjelentetni az írását? Sok furcsa próbálkozást láttam már, például olyasvalakit, aki egy kiadó fórumán érdeklődött, hogy mikor és mennyiért adnák ki a regényét, és ha kiadják, akkor elküldi a kéziratot, vagy a másik véglet, aki a kiadói fórumon érdeklődött, hogy vajon ki tud neki segíteni abban, hogy hogyan és milyen címre tudna elküldeni kiadóknak a kéziratot (egy emailcím, az adott kiadóé a fórum tetején olvasható volt egyébként).
Szerencsés esetben az írás előbb utóbb megtalálja a kiadóját. (Az évek során három olyan, akkor még leendő íróval kerültem kapcsolatba, akik azóta szintén megtalálták a maguk útját, és manapság ismert, elismert fantasztikus írónak számítanak (nem nevezem meg egyiküket sem, mert még kicikiznek, hogy mit égetem itt őke ).
De mit tegyen az ember, ha a kiszemelt kiadók sorra visszadobják a regényét? Szerintem minden publikáló író mesélhetne sztorikat, hogy miféle utakat járt meg az első regényével, nekem is van, de ez most nem ide tartozik. Azon azonban érdemes elgondolkodni, ha az ember kéziratát mindenhonnan visszautasítják. Mert amit sok helyről visszadobnak, az általában nem jó.Fordítva persze nem igaz, nem minden megjelenő írás jó, de hát ez van, ez egy ilyen világ.
És el is jutottunk a lényegig. Feltűnően sok olyan írás születik, amelyek írója bármit megtenne a kiadatásért, és nem hallgat a szerkesztői, kiadói intelmekre, sőt, simán megmagyarázza, hogy mégis miért jó a regény, miért nem számít a helyesírás (!), és miért egyedi az egyébként tucatszor olvasott történet. Persze, tudjuk, az író olyan állatfajta, aki őszinte imádattal rajong a saját írásáért, és tudja, hogy az írása minden szava arany, még akkor is, ha éppen nem az.
Az ilyen fanatizmusra szoktak jó kis üzleti vállalkozások épülni, ugye, amikor a rajongó torkán a legutolsó gagyit is lenyomják aranyáron, és a rajongó csenget, mert kell neki a 145. kis bizbasz is. (Én is voltam Star Wars rajongó kiskoromban, hehe.) Na most, láthatóan elterjedőben vannak olyan üzleti vállalkozások, amelyek abban látnak pénzszerzési lehetőséget, ha kiadással kecsegtetik a lelkes, de kiadót nem találó írókat, mondván, pár százezer forint ellenében kiadják a regényét. Persze, ez nagy öröm, de ne legyünk balekok, ha valamit alkotsz, annak eladásáért normális esetben nem Te fizetsz, hanem vagy ingyen adod, vagy jobb esetben neked fizetnek. Na persze akkor, ha az üzleti vállalkozás lát esélyt arra, hogy, ha pénzt fektet a kiadásba, az megtérül. Ha nem lát benne pénzt, nem fektet be, feltehetően azért, mert az írás nem jó, nem eladható. Aki pénzt kér a kiadásért, miközben fantasztikus kritikákkal áradozik a műről, az több, mint gyanús. Aki ilyenbe belemegy, az pedig szerintem nem ebben a világban él, és elnézést azoktól, akik azt hiszik, hogy mégis.
Aztán itt a másik verzió, ami ugyan nem veszi le a sápot az írótól, helyette ingyen kiadással kecsegtet, de úgy, hogy amit az író kiad a kezéből, az lesz a könyvben, és az író határozza meg a könyv árát is. Na, ettől majdnem hanyatt estem a székkel. Bármilyen szerkesztetlen, korrektúra nélküli iromány lehet nyomdakész, még szerencse, hogy csak akkor nyomtatnak belőle, ha valaki rendel. Ja, és a borítókészítéshez adnak olyan ingyenes programot (gondolom netes link), amibe beírja a főbb paramétereket, és a program kiköp egy képet. Döbbenetes. Még csak az kéne, hogy ilyen művek árasszák el a könyvpiacot… Akkor inkább elfelejtek olvasni.
A fentiek a boncnok.freeblog Író, vigyázz! III. bejegyzésének - http://boncnok.freeblog.hu/ - hatására születtek. Roppant tanulságos részletek találhatók ott, hogy mivel kábítják a hiszékeny embereket, érdemes elolvasni.
Egyébként van egy pozitív vetülete is a fentieknek, mégpedig az, amikor olyan embereknek nyújtanak segítséget pár tucat példányban kinyomtatni az írását, könyvét, versgyűjteményét, akik nem is gondolják, hogy ebből lehet könyv (és valószínűleg jól gondolják). Pár tucat példány, amit elajándékozhatnak ismerősöknek, rokonoknak, ez tényleg szép gondolat. Ha erre megy ki a játék, és nincs mögötte hátsó szándék, lehúzási próbálkozás.
Szóval, ha kezdő író vagy, és komlyan gondolod, viszont a barátok dicshimnuszai ellenére a profi kiadók nem foglalkoznak Veled, azt javaslom, amit nálam sokkal okosabbak is megtettek már sok helyen: olvass sokat, írj sokat, és ha elkészülsz egy érezhetően jobb írással, próbáld meg újra. És hacsak nem vagy gondtalan milliomos, ne fizess azért, hogy megjelenhess.
Céges karácsonyi partiról hullafáradtan és telezabálva visszatérvén, egy újabb kritika a bookról. Szép, hogy a Galaktika Fantasztikus Könyvek sorozatába lett bekategorizálva, de mint tudjuk, a Delta Vision gondozásában jelent meg
“Mostanában szokás, mondhatni divat arról beszélni, hogy bajban van a magyar sci-fi. Egyre kevesebb az olvasó, alapvetően gyengék a hazai szerzők tollából származó írások és színvonal, eredetiség tekintetében elmaradnak a külföldi kortársaktól.A hazai sci-fit csak egy módon lehet megmenteni: ha olyan jó regényeket adnak ki a kezük közül az írók és kiadók, mint A poszthumán döntés…”
Aztán repetaként, ha már tobzódunk a véleményekben, egy tartalmas megjegyzés a www.sanctum.hu oldal fórumából, ha jól olvasom, az egyik tisztelt honlap szerkesztőtől: http://www.sanctum.hu/index.php?hely=forum&terem_tipus=kulso&szoba=terem&terem_id=72 , amit mivel a fórumbejegyzéshez nem vezet közvetlen link, bátorkodom ide bemásolni. Ha ez jogot sért, remélhetőleg úgyis jelzi valaki, aki érintett (?). (De azért remélem, nem sért senkit.)
Kalandvadász: 2007.Dec.14. (Péntek) - 08:07
“A Poszthumán DöntésKérem mély tisztelettel, ez egy jó regény. Továbbmegyek, ez egy k%!+@ jó regény Bővebben kifejtve: az írói stílus profi, érezni hogy nem egy elsőregényes, önérzetes kocka írta. A szereplők élnek és szépen kimunkáltak, mégha az én ízlésemnek nem is túl eredetiek, a történet és a science-rész azonban totálisan telibe van találva. (Szépen alliterálok, nyehehe.)Röviden, a spoilerek lelövöldözése nélkül:
A Föld párszáz éve feltalálta a csillagközi utazást, főleg ionhajtóművekkel, 0,65 c-re képesek felgyorsulni, a legközelebbi csillagok 20-30 év alatt elérhetőek. Hatalmas, több tízezer embert szállító űrhajókkal meghódítják a Tau Ceti bolygóit, a Delta Pavonis rendszert, és a Keid rendszert, utóbbi helyen azonban egy vírussal találkoznak, amely kiírtja a megtelepedni próbáló legénységet. A bolgyóközi kommunikáció természetesen min. 20 évet vesz igénybe, hiszen a rádióhullámok is csak fénysebességgel utazhatnak, ezért pl. a kolóniák csak 20 évvel később tudják meg, hogy a földön atomháború tört ki, és a túlélők milliói csillaghajókon indultak a kolóniák felé az új élet reményében.
Így indul a történet: van kismillió menekültünk hibernálva csillaghajókon, egy ettől megijedő kolóniánk, a bolygókon egy egymillió évvel ezelőtti, fejlett civilizáció maradványxai, és még a vírusról is kiderül, hogy nem rekedt meg a Keid bolygón, hanem átterjedhet a kolóniákra is…
Egyszóval van hely történetnek bőven, és Hackett úr remekül kezeli a szálakat, elrejt 3-4 jókora csavart a történetben.
Mindemellé a tudományos rész is tisztességes: nincsenek hiperhajtóművek meg teleportáció, a fénysebesség alatti utazás mellé hibernáció, űrliftek, kibernetikai beültetések, klónozás, virtuális valóság kerül köretként, ráadásul az emberiség jövőjéről alkotott képe megdöbbentően elképzelhető, és emiatt ijesztő. (Elárulom, marhára nincs happy end a könyvben̷
Egyszóval ajánlom mindenkinek elolvasásra, mer jó. A Nagate mellé bátran odateszem ezt is a polcra, sőt, ebből is k. jó magyar rpg születhetne…”
Ugyan a honlapra már régebben kitettem (www.gportal.hu/brandonhackett), de miért ne növeljük a netes redundanciát felkiáltással ide is felpakolom a reviewkat. Köszönöm mindenkinek, aki vette a fáradságot, és írt pár gondolatot a regényről.
Galaktika: 2007/12, 213. szám. Ecce Posthomo címmel olvasható egy ismertető Bécsi József tollából.
Rpg.hu:“Volt egy területe a magyar scifinek, ahova érdekes módon nagyon kevesen merészkedtek el. Ez pedig a transzhumanizmus. Hogy mennyi ötlet rejlik benne, arra a legjobb szerepjátékos példa a Transhuman Space, az elmúlt évek legjobb scifi rpg-je. Csak az alapkönyvben több tucat scifi regényre elegendő ötletet gyűjtöttek össze. Első pillantásra a Poszthumán döntés rögtön egy lépéssel tovább megy. Szerencsére az első pillantásokkal, végig a regényben, vigyázni kell…”
Ekultúra: “Kíváncsian vettem kezembe Brandon HackettA poszthumán döntés című könyvét, lévén régen fogyasztottam klasszikus science fictiont.
A bevezető ígéretesnek mutatta a könyvet, és bár az általam várt nagy akciójelenetek elmaradtak, nem kellett csalódnom. A szerző világa átgondolt, a szereplői teljes életet élnek, szenvednek, rágódnak, belegabalyodnak a sors hálójába…”
rpg.hu – „szubjektív” ismertető: “Megjelent Brandon Hackett (Markovics Botond) „A poszthumán döntés” c. regénye. Ez önmagában csak egy egyszerű könyvhír, bár egy egységnyi cikknek elmegy, kell hozzá egy borító és egy fülszöveg, esetleg egy részlet (bár azt uborkaszezonban jobb kicsit később, külön cikk formájában elsütni.) Mivel viszont most nincs szándékomban ilyen objektív cikket összerakni, alább az olvasható, hogy miért is érdekes annyira a kezdőmondat, a lehető legszubjektívebb módon, úgyhogy akit ez zavar, ne mondja, hogy nem figyelmeztették…”
F. Tóth Benedek blogja: “Bizony mondom néked, Botond barátom, magam megyek a házad elé, ha a jövőben úgy döntenél, felhagysz az írással. Elolvastam a regényedet, A poszthumán döntést.Emlékszel, azt mondtam a Trombitásban, elárulom, mit sejtettem az elején, és hogy őszinte leszek, tartom hát a szavam: nem erre gondoltam. Fényezné talán sejtésemet, hogy hasonló járt a fejemben, a halálon túli lét számos mítosza és tapogatódzása, de nem erre számítottam – ahogyan Stallone mondaná az Oscar című vígjátékban: “Tudtam, tudtam, csak nem sejtettem!”…”
Sayed blogja: “Bonyolult kémiai folyamatok átláthatatlan és kusza szövevényei, agy. Gondolkodom, tehát vagyok. Az agy teszi emberré az embert? Az agy hozza létre a tudatot, ahogy a tudomány hiszi vagy csak a tértől független tudat egyfajta kommunikációs eszköze, ahogy mondjuk a buddhisták hiszik? A kérdés jobban megérthető, ha úgy teszik fel, hogy a tévéképernyőn keresztül érkező adást a tévé csinálja, vagy sem? Tévé nélkül nem látjuk az adást (egyelőre), mint ahogy agyi működés nélkül a tudatunk sem képes kifejezésre jutni. De tudunk-e bánni az agyunkkal?…”
Csupor Béla honlapja: “A hírek, amelyek az interneten terjedtek – és az információmorzsák, amelyeket személyesen is sikerült begyűjtenem! – igen felcsigázták az érdeklődésemet. Nem is csoda, hogy annyira vártam Brandon Hackett új regényének megjelenését, s az sem csoda, hogy - talán nem túlzást ezt állítani -, rajtam kívül jó páran voltak így ezzel széles-e hazában. Amikor aztán kézbe tudtam venni a regényt, alig tudtam letenni. No, itt akár abba is hagyhatnám ezt a bejegyzést, de a Poszthumán döntés ettől sokkal többet érdemel.”
Fairylona blogja: “Brandon HackettA poszthumán döntésc. sci-fi regénye igazi csemege a hazai SF kedvelőknek. A szerző hosszú kihagyás után jelentkezett ezzel az új regénnyel, s most a korábbi Hackett könyvek tematikájával szakítva, teljesen új irányba indult el.
Kivételes a könyv abból a szempontból is, hogy nem egy szabvány elképzelt tizenéves olvasóközönséget céloz meg, és nem elégszik meg a könnyed szórakoztatással. Van benne az is, pont ahogyan azt egy jó sci-fiben szeretem, de ugyanakkor el is gondolkodtat…”
Librarian.blog.hu: “Mostanában szokás, mondhatni divat arról beszélni, hogy bajban van a magyar sci-fi. Egyre kevesebb az olvasó, alapvetően gyengék a hazai szerzők tollából származó írások és színvonal, eredetiség tekintetében elmaradnak a külföldi kortársaktól.A hazai sci-fit csak egy módon lehet megmenteni: ha olyan jó regényeket adnak ki a kezük közül az írók és kiadók, mint A poszthumán döntés…”
Nem tudom Orson Scott Card miért írta a Holtak szószólója elején, hogy az író tegye mindig próbára magát, írjon olyat, ami képességei határát feszegeti, még ha esetleg nem is sikerül megfelelnie a kihívásnak. Vajon volt már olyan érzése egy ilyen regény írása közben, hogy ezt bizony nem képes normálisan megírni? Nem hiszem, különben biztos óvatosabban fogalmazott volna.Most azon tűnődöm, hogy az Elveszett Föld egy rakás… Sehogy sem akar összeállni, pedig az alapötlet és a koncepció realisztikusabb, ugyanakkor sokkal vadabb ötleteket tartalmaz, és sokkal messzebbre mutat, mint a Poszthumán döntés, de talán éppen ez a baj. Attól tartok, valami olyasmit kellene tudnom hozzá az írásról, aminek nem vagyok a birtokában. Vagy mittudomén.
Azért csak emberek vagyunk, és hitelesen írni brutális intelligenciákról, egyáltalán cselekményben mozgatni ilyen izéket jelenleg szinte megoldhatatlan feladatnak tűnik. Mert kommunikálni nem lehet velük, mi sem szoktunk leülni, és elmesélni egy hangyának, hogy kik vagyunk, és kicsodák ő. Persze, sok ilyet olvastam már scifiben, de azért valljuk meg, elég nagy ostobaság, amikor a szuperintelligens lény leereszkedik az ember szintjére. Aztán nyűglődöm, de rendesen az emberi lét határán egyensúlyozó szereplőimmel, meg azzal, hogy a sztorin hatalmas lyukak tátongnak, és sehogy sem akar összeállni. A narrációt egyelőre leginkább csak én tudom követni, mert azt is túl kellett bonyolítanom, és tartok tőle, hogy a szereplők közti kapcsolatok sem kötik le az olvasót.
Közben meg egy másik regényen gondolkodom, ami részben folytatása az Elveszett Földnek, de inkább egy párhuzamos történet, és egész szépen kezd körvonalazódni a fejemben. Elvileg Távoli Föld lesz a címe, vagy nem. Na ebben szerencsére javarészt csak normális emberek vannak, szerintem durva alternatív jövős ötletekkel, na meg azért némi poszthumános, meg genetikai ökörködéssel.
Nem tudom, lehet, hogy lassan elkezdem inkább azt írni, mert ez az Elveszett Föld egyre jobban frusztrál. Meg ez a folyamatos nyűglődés is.
Ha jól tudom, a Halflife - Orange box tartalmazta ezt a Portal nevű, igen ötletes játékot. Innen loptam Viszont itt van a flash változata is, szerintem ez is iszonyatoan jó, ami alapján nagyon kíváncsi vagyok a 3D változatra is, noha 10 éve nem játszom már rendszeresn számítógépen:
A Portal a rejtélyes Aperture Science nevű tudományos vállalat laboratóriumában játszódik. A játék kulcsa és zseniális ötlete az úgynevezett Portal Handheld Device, röviden a portál fegyver, mely átjárókat nyit a térben, így megjelenhetünk a plafonon vagy a szomszédos szobában bárhol. Az egyetlen megkötés, hogy a kapukat csak bizonyos szilárd anyagok felületén hozhatjuk létre, fémen, üvegen vagy mozgó tárgyakon például nem. Ez a fegyver tehát a játék szerves részét képező logikai feladványok kulcsa. A cél minden esetben a következő kamrába való átjutás.
A portal eszközzel egyszerre két kaput hozhatunk létre: a sárga és kék átjárók az egymásba vezető be- és kijáratok. Tehát ha teszem azt megnyitok egy portált a falon és egyet a plafonon, akkor a falon belépve a plafonon zuhanok ki. A flash változat 40 pályát tartalmaz, most a 30.-on járok, és noha az eleje igen könnyű, itt már egész elmés pályák is akadnak.
1.”By ’scientifiction’ I mean the Jules Verne, H.G. Wells and Edgar Allan Poe
type of story — a charming romance intermingled with scientific fact and prophetic vision.”
– Hugo Gernsback, in “Amazing Stories” (April 1926)
2.”Science Fiction is a branch of fantasy identifiable by the fact that it eases the ‘willing suspension of disbelief’ on the part of its readers by utilizing an atmosphere of scientific credibility for its imaginative speculations in physical science, space, time, social science, and philosophy.”
– Sam Moskowitz, in “Explorers of the Infinite” (1963)
3.”We might try to define science fiction in this broader sense as fiction based upon scientific or pseudo-scientific assumptions (space-travel, robots, telepathy, earthly immortality, and so forth) or laid in any patently unreal though non-supernatural setting (the future, or another world, and so forth).”
– L. Sprague de Camp, in “Science Fiction Handbook” (1953)
4.”A science fiction story is a story built around human beings, with a human problem, and a human solution, which would not have happened at all without its speculative scientific content.”
– Theodore Sturgeon, as amended by Damon Knight, in “A Century of Science Fiction” (1962)
5.”Science fiction is that branch of literature which is concerned with the impact of scientific advance upon human beings.”
– Isaac Asimov, in “Modern Science Fiction”, edited by Reginald Bretnor (1953)
6.”Science fiction is that branch of literature wthat deals with human responses to changes in the level of science and technology.”
– Isaac Asimov, in “Isaac Asimov’s Science Fiction Magazine” (Mar-Apr 19
7.”Science fiction is that class of prose narrative wtreating of a situation that could not arise in the world we know, but which is hypothesized on the basis of some innovation in science or technology, or pseudo-science or pseudo-technology, whether human or extraterrestrial in origin.”
– Kingsley Amis, in “New Maps of Hell” (1961)
8.”Science fiction is the search for a definition of man and his status in the universe which will stand in our advanced but confused state of knowledge (science), and is cast in the Gothic or post-Gothic mould.”
– Brian W. Aldiss, in “Billion Year Spree” (1973)
9.”A literary genre developed principally in the 20th Century, dealing with scientific discovery or development that, whether set in the future, or the fictitious present, or in the putative past, is superior to or simply other than that known to exist.”
– Fred Saberhagen, in “Encyclopedia Britannica” 15th edition (1979)
10.”The branch of fiction that deals with the possible effects of an altered technology or social system on mankind in an imagined future, an altered present, or an alternative past.”
– Barry M. Malzberg, in “Collier’s Encyclopedia” (1981)
11.”Science fiction deals with improbable possibilities, fantasy with plausible impossibilities.”
– Miriam Allen deFord, in “Elsewhere, Elsewhen, Elsehow” (1971)
12.”A piece of science fiction is a narrative of an imaginary invention or discovery in the natural sciences and consequent adventures and experience.”
– J. O. Bailey, in “The SF Book of Lists”, p.256, ed. Malcolm Edwards & Maxim Jakubowski, New York: Berkeley (1982)
13.”[Fiction] in which the author shows awareness of the nature and importance of the human activity known as the scientific method, and shows equal awareness of the great body of knowledge already collected through that activity, and takes into account in his stories the effect and possible future effects on human beings of scientific methods and scientific fact.”
– Reginald Bretnor, in “The SF Book of Lists”, p.257, ed. Malcolm Edwards & Maxim Jakubowski, New York: Berkeley (1982)
14.”Science fiction is a label applied to a publishing category and its application is subject to the whims of editors and publishers.”
– John Clute & Peter Nichols, in “The SF Book of Lists”, p.257, ed. Malcolm Edwards & Maxim Jakubowski, New York: Berkeley (1982)
15.”A handy short definition of almost all science fiction might read: realistic speculation about possible future events, based solidly on adequate knowledge of the real world, past and present, and on a thorough understanding of the scientific method. To make the definition cover all science fiction (instead of ‘almost all̵ it is necessary only to strike out the word ‘future’.”
– Robert Heinlein, in “The SF Book of Lists”, p.257, ed. Malcolm Edwards & Maxim Jakubowski, New York: Berkeley (1982)
16.”Speculative fiction: stories whose objective is to explore, to discover, to learn, by means of projection, extrapolation, analogue, hypothesis-and-paper-experimentation, something about the nature of the universe, of man, of ‘reality’.”
– Judith Merrill, in “The SF Book of Lists”, p.257, ed. Malcolm Edwards & Maxim Jakubowski, New York: Berkeley (1982)
17.”It is that thing that people who understand science fiction point to, when they point to something and say ‘That’s science fiction!”
– Frederik Pohl, in “The SF Book of Lists”, p.257, ed. Malcolm Edwards & Maxim Jakubowski, New York: Berkeley (1982)
18.”Science fiction is hard to define because it is the literature of change and it changes while you are trying to define it.”
– Tom Shippey, in “The SF Book of Lists”, p.258, ed. Malcolm Edwards & Maxim Jakubowski, New York: Berkeley (1982)
19.”There is only one definition of science fiction that seems to make pragmatic sense: ‘Science fiction is anything published as science fiction’.”
– Norman Spinrad, in “The SF Book of Lists”, p.257, ed. Malcolm Edwards & Maxim Jakubowski, New York: Berkeley (1982)
20.”A literary genre whose necessary and sufficient conditions are the presence and interaction of estrangement and congnition, and whose main formal device is an imaginative framework alternative to the author’s empirical environment.”
– Darko Suvin, in “The SF Book of Lists”, p.258, ed. Malcolm Edwards & Maxim Jakubowski, New York: Berkeley (1982); this is a particularly often-cited definition in the academic study of science fiction
21.”Science fiction is that branch of fantasy which, while not true of present-day knowledge, is rendered plausible by the reader’s recognition of the scientific possibilities of it being possible at some future date or
at some uncertain period in the past.”
– Donald A. Wollheim, in “The SF Book of Lists”, p.258, ed. Malcolm Edwards & Maxim Jakubowski, New York: Berkeley (1982)
22.”Science fiction is a label applied to a publishing category and its application is subject to the whims of editors and publishers.”
– John Clute & Peter Nichols, in “The SF Book of Lists”, p.257, ed. Malcolm Edwards & Maxim Jakubowski, New York: Berkeley (1982)
Előre is elnézést, ugyanis az alábbiakat csak nagyon kevesen tudják részleteiben visszakódolni, de ez nem is cél. Egyszerűen kezd elegem lenni abból, ami a mai magyar scifi életben folyik.
Remélem, nem sokan olyan fanatikusak, hogy igyekeznek követni minden hazai SF-fel kapcsolatos honlapot, blogoldalt, fórumot, valamint ez kapcsolódó hozzászólások hadát. Mert az egész egy bűzölgő mocsár.
A háborúzó felek felsorakoztak, ki térdig, ki derékig, ki nyakig belesüppedt a mocsárba, és bőszen hajigálják egymást sárral, mintha az életük múlna ezen. Néhány szerencsés „érintett” jelenleg még a mocsár szélén áll, és ámul mások vehemenciáján, az újabb és újabb kétes szövetségeken, érdekbarátságokon, manipulációkon, ostoba és elvetemült haditerveken, amelyeket a másik tönkretételére szőnek, az okosokon, akik valójában végtelenül ostobák, mert könnyedén manipulálják őket, és észre sem veszik, hogy azzal, hogy bekerültek egy áhított szövetségbe, rögtön az első sorba is állították őket ágyútölteléknek. Vannak még olyanok, akik megfelelő fülekbe susognak dolgokat a saját érdekeiknek megfelelően, akár Kígyónyelvű Gríma a Gyűrűk urából, na meg a tömeg, aminek tagjai végtelenül befolyásolhatók, és oda állnak, ahová a szél éppen fúj, vagy amelyik „nagyság” odavet nekik egy-két leereszkedő szót. Kit a pénz vezérel, kit a személyes sértettség, kit talán valamiféle frusztráció, de mindenki azt hangoztatja nagy melldöngetéssel, hogy csak a scifi szeretete, felvirágoztatása, esetleg tisztességes haszonszerzés vezérli, holott a legkevésbé sem. Nem tudom, mi lenne, ha ehelyett mindenki tenné a dolgát? És tisztelet a kivételnek, akik tényleg teszik, remélem, ők még véletlenül sem veszik magukra a fentieket.
Érdemes elolvasni Szabó Sándor alábbi linken található írását, jelentését a Zsoldos Péter díjról. Ha jól tudom, mint Avana-tag írta eredetileg az Avana részére, így remélem, a benne foglaltak nem találnak süket fülekre.
Több, mint tízezer szerző rövid életrajza és komplett bibliográfiája, beszkennelt regényborítókkal, tartalomismertetésekkel. Na persze, nem árt szűrni, nehogy a gyanútlan böngésző belefusson egy Nora Roberts vagy Diane Palmer életrajzba, esetleg a Cowboy and the Lady című, bizonyára roppant izgalmas szerelmesregény sorozatba. Szóval, úgy tűnik, a fantastic mellé becsúszott némi „bestseller” irodalom is, nem teljesen értem, miért. Ettől függetlenül azonban, nem rossz az oldal.
Úgy tűnik, végre sikerült az, ami az elmúlt fél évben nem: újra írásközeli állapotba kerültem. Hogy ennek a fura kilengésnek mi volt az oka, nem lényeges, mindenesetre az Elveszett Föld továbbírására tett kísérleteim eddig rendre kudarcot vallottak, pár szó átjavításánál, pár mondat leírásánál sosem jutottam tovább.
Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy makacsul fordítva akartam megülni a lovat, ugyanis írni akartam, mert azt hittem, tudom, merre tart a történet. Nos, mint az elmúlt héten kiderült, nem tudtam. Illetve, amit tudtam, az kevés volt ahhoz, hogy a tudatalattim engedje, hogy továbbírjak. Azonban az elmúlt héten rengeteget jegyzeteltem, és hirtelen nagyon precízen összeállt a történet, apró puzzledarabok ugrottak a megfelelő helyre, jellemek teljesedtek ki, gyakorlatilag minden főbb részlet erőlködés nélkül bevillant. Olyan ez, mintha az egész mindig is ott rejtőzött volna az agyam mélyén, csak éppen eddig nem sikerült volna előcibálnom. Azért pár „lyuk” még akad, pl. a végkifejlet, ami olyan szinten szürreális lesz, hogy azon majd külön is el kell gondolkodnom, mert jelenleg képtelen lennék megírni, ahhoz lehet, hogy valami módosított tudatállapotra is szükség les .
És ha már manapság majdnem mindenki nyomatja az „önpíárt” írókörökben , ezúttal én is megengedek egy számomra érdekes hírt. Nemrég hívták fel a figyelmemet (kösz, bugyantotta), hogy az Alexandra sci-fi toplistáján jelenleg 5. helyezett A Poszthumán döntés. A megjelenés után nem sokkal egyszer megnéztem, akkor azt hiszem 12. volt. Az első most egy Star Wars regény, a második a Galaktika újság által reklámtámogatott, Arthur C. Clarke mester és Stephen Baxter által jegyzett Napvihar, aztán újabb két franchise regény következik, egy Warhammer 40.000 regény, ami a szép emlékű Inkvizítor és Űrgárdista oldalvízén evez (hátha tényleg jó), valamint a mozifilm által marketingtámogatott Transformers regény. Lejjebb is csupa franchise és sorozat tanyázik, csoda, hogy szerencsétlen Poszthumánok idáig eljutottak. Fogyási adatokról semmit sem tudok, nem is vagyok érdekelt benne, de remélem, a kiadóm jól jár, ha már voltak olyan kedvesek, és láttak némi fantáziát a történetben. (Persze, ez csak a sci-fi toplista, a teljes irodalmi mezőnyben a sci-fi könyvek sehol sincsenek ám, kivéve a Star Wars regényt, ami úgy tűnik, töretlenül erős vásárlóerővel rendelkezik.)
Update 09.27.-én: most meg éppen negyedik. Kíváncsi lennék, mennyi a valóságalapja ennek a listának? Aztán 10.03.: új hónap, szépen visszakúszott a 11. helyre
nt, és remélhetőleg mielőbb magyarul is napvilágot lát, valamint egy újabb folytatásról, Vortex néven. Annyi azért biztató, hogy Wilson tökéletesen tisztában a folytatások hátulütőivel, az újabb rókabőr szindrómával, így az Axis sem folytatás lesz, hanem inkább tovább gondolás.
, ezúttal én is megengedek egy számomra érdekes hírt. Nemrég hívták fel a figyelmemet (kösz, bugyantotta), hogy az Alexandra sci-fi toplistáján jelenleg 5. helyezett A Poszthumán döntés. A megjelenés után nem sokkal egyszer megnéztem, akkor azt hiszem 12. volt. Az első most egy Star Wars regény, a második a Galaktika újság által reklámtámogatott, Arthur C. Clarke mester és Stephen Baxter által jegyzett Napvihar, aztán újabb két franchise regény következik, egy Warhammer 40.000 regény, ami a szép emlékű Inkvizítor és Űrgárdista oldalvízén evez (hátha tényleg jó), valamint a mozifilm által marketingtámogatott Transformers regény. Lejjebb is csupa franchise és sorozat tanyázik, csoda, hogy szerencsétlen Poszthumánok idáig eljutottak. Fogyási adatokról semmit sem tudok, nem is vagyok érdekelt benne, de remélem, a kiadóm jól jár, ha már voltak olyan kedvesek, és láttak némi fantáziát a történetben.